Előzetes ügyféltájékoztatás

A szerződésben foglalt ügylettel és az ügylettel érintett pénzügyi eszközzel kapcsolatos tudnivalók

A portfóliókezelés során értékesített pénzügyi eszközök

A Társaság a portfóliókezelési szolgáltatása keretében modell portfóliókat értékesít. Az egyes modell portfóliókat a Társaság az alkalmazott befektetési politika szerint az alábbi kategóriákba sorolja:

Abszolút hozam (és Prémium abszolút hozam):

A portfóliókezelő a piaci viszonyoktól függetlenül a kockázatmentest meghaladó hozam elérésére törekszik. Ennek érdekében magas diverzifikáltság mellett, földrajzi megkötések nélkül fektethet bármely, a vonatkozó törvények által megengedett eszközosztályba, valamint egyaránt felvehet vételi (long) és eladási (short) pozíciókat is. Arról, hogy a portfóliók milyen arányokban tartalmazzanak devizakitettséget, a portfóliókezelő szintén önállóan rendelkezik, függetlenül attól, hogy a szerződés a portfóliókezelés teljesítményének méréséül mely devizában határozott meg referenciaértékeket.

Kockázati:

A portfóliókezelő a piaci viszonyoktól függetlenül a kockázatmentest meghaladó hozam elérésére törekszik. Ennek érdekében földrajzi megkötések nélkül fektethet bármely, a vonatkozó törvények által megengedett eszközosztályba, valamint felvehet egyaránt vételi (long) és eladási (short) pozíciókat is. Teszi mindezt az abszolút hozamú befektetési politikához képest alacsonyabb diverzifikáltság és akár jelentősen magasabb kockázatvállalás mellett. Arról, hogy a befektetések mely arányokban tartalmazzanak devizakockázatot, a portfóliókezelő szintén önállóan rendelkezik, függetlenül attól, hogy a szerződés a portfóliókezelés teljesítményének méréséül mely devizában határozott meg referenciaértékeket.

Nemzetközi:

A portfóliókezelő a piaci viszonyoktól függetlenül a kockázatmentest meghaladó hozam elérésére törekszik. Ennek érdekében többségében nem Magyarországon kibocsátott befektetési eszközökből választva, földrajzi megkötések nélkül fektethet bármely, a vonatkozó törvények által megengedett eszközosztályba, valamint egyaránt felvehet vételi (long) és eladási (short) pozíciókat is. Teszi mindezt úgy, hogy az abszolút hozamú befektetési politikához képest diverzifikáltsága alacsonyabb, kockázata pedig előbbitől mind felfelé, mind lefelé eltérhet. Arról, hogy a portfóliók milyen arányokban tartalmazzanak devizakitettséget, a portfóliókezelő szintén önállóan rendelkezik, függetlenül attól, hogy a szerződés a portfóliókezelés teljesítményének méréséül mely devizában határozott meg referenciaértékeket.

Speciális nemzetközi:

A portfóliókezelő a piaci viszonyoktól függetlenül a kockázatmentest meghaladó hozam elérésére törekszik. Ennek érdekében többségében nem Magyarországon kibocsátott befektetési eszközökből választva, földrajzi megkötések nélkül fektethet bármely, a vonatkozó törvények által megengedett eszközosztályba, valamint egyaránt felvehet vételi (long) és eladási (short) pozíciókat is. Teszi mindezt az abszolút hozamú befektetési politikához képest alacsonyabb likviditás és akár jelentősen magasabb kockázatvállalás mellett.  Arról, hogy a portfóliók milyen arányokban tartalmazzanak devizakitettséget, a portfóliókezelő szintén önállóan rendelkezik, függetlenül attól, hogy a szerződés a portfóliókezelés teljesítményének méréséül mely devizában határozott meg referenciaértékeket.

Speciális egyedi:

A portfóliókezelő a többi befektetési politikától, vagy ugyanezen befektetési politikától teljes mértékben eltérőegyedi befektetési stratégiát folytathat. Ennek keretében földrajzi megkötések nélkül fektethet bármely, a vonatkozó törvények által megengedett eszközosztályba, valamint egyaránt felvehet vételi (long) és eladási (short) pozíciókat is. A portfóliókezelő az abszolút hozamú befektetési politikájú mandátumok átlagánál jelentősen nagyobb kockázatot is vállalhat és önállóan rendelkezik a portfólió devizakitettségéről függetlenül attól, hogy a szerződés a portfóliókezelés teljesítményének méréséül mely devizában határozott meg referenciaértékeket. A portfóliókezelés esetleges további irányelveit felek külön megállapodásban rögzítik.

Tájékoztatás a kockázatokról, piaci működéséről

A befektetések jövőbeli hozama nem látható előre pontosan. Elképzelhető, hogy a piaci környezet kedvezőbben vagy kedvezőtlenebbül alakul, mint ahogyan vártuk, egy-egy váratlan hír, esemény előre nem látható módon befolyásolhatja befektetésünket, így várakozásainkhoz képest magasabb, vagy alacsonyabb hozamot realizálhatunk, sőt akár veszteségünk is keletkezhet. Ezen bizonytalanságok jelentik befektetéseink kockázatát.

A befektetések kockázatát két részre oszthatjuk:

  1. A piac egészének ingadozásából származó piaci kockázatra, és
  2. az egyes befektetések ingadozásból származó egyedi kockázatra.

A piaci kockázat a minden befektetési eszközre, vállalatra egyaránt ható, az egész gazdaságra kiterjedő kockázatokból származik, melyet befolyásol, különösen:

  1. a gazdaság (világgazdaság, az ország, a régió gazdaságának) növekedése,
  2. az üzleti bizalom,
  3. az infláció,
  4. a kamatkörnyezet,
  5. az államháztartás egyensúlya,
  6. a jövővel kapcsolatos várakozások bizonytalansága, stb.

Az egyedi kockázat csak az adott befektetési eszközt, vállalatot körülvevő kockázatokból fakad, melyet befolyásol különösen az adott vállalat

  1. működésének hatékonysága,
  2. növekedése,
  3. piaci részesedése,
  4. jelenlegi és jövőben várható eredménye,
  5. a management kompetenciája,
  6. stratégiája, stb.

Egy befektetési instrumentum kockázatának a mértékét árfolyamának változékonysága, volatilitása mutatja meg. A volatilitás az árfolyam ingadozásának mértékét, változékonyságának a gyakoriságát jelzi. Minél nagyobb amplitúdójú az árfolyam ingadozása, illetve a változások gyakorisága, annál magasabb volatilitású, kockázatú befektetésről beszélünk.

Továbbá, a devizában denominált eszközök esetén az FX mozgás is befolyásolhatja a hozamot.

A Társaság által kezelt befektetési alapok kockázatairól a https://hold.hu/alapkezelo/befektetesi-alapok/ elérhetőségen az alapok nevére kattintva érhető el részletes információ.

Egyes piacokra, pénzügyi eszközökre vonatkozó információk

Egyes piacokról, pénzügyi eszközökről tájékoztatást adó főbb oldalak (európai, ázsiai), ahol az egyes piacok, pénzügyi eszközök likviditására, volatilitására vonatkozóan is információt kaphat.

a) Magyarország

www.portfolio.hu
www.tozsdeforum.hu
www.napi.hu
www.bet.hu

b) Nemzetközi

www.onvista.de
www.hsbcinvestments.com
www.reuters.com
www.bloomberg.com
www.ftse.com
www.dow-jones-djia.com
www.money.cnn.com/data/markets/sandp/

c) Egyes tőzsdék honlapjai

www.nyse.com
www.nasdaq.com
www.xetra.de
www.euwax.com
www.euroland.com
www.tozsde.lap.hu és az ezen oldalon található további linkek.

d) Hírek

www.marketwatch.com
www.bigcharts.com
www.yahoo.com/finance
www.thebulliondesk.com
www.money.cnn.com
www.businessweek.com
www.ft.com

Ha bármilyen információt nem találna meg vagy további tájékoztatásra van szüksége, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.

A Társaság által kezelt alapok Tájékoztatója, Kezelési szabályzata és a Kiemelt befektetői információ a https://hold.hu/alapkezelo/befektetesi-alapok/ címen az adott alap nevére kattintva érhető el.