Közlemények

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a HOLD Eszközallokációs Esernyőalap dokumentumainak módosítását a Magyar Nemzeti Bank 2023. december 6-án kelt H-KE-III-836/2023 számú határozata engedélyezte.

A módosított dokumentumok hatályba lépésének dátuma: A kezelési szabályzatnak az befektetési szabályokat érintő, valamint az Alapot terhelő díjak és költségek növekedését eredményező változásai 2024. január 8-tól, míg a további módosítások a 2023. december 7-én lépnek hatályba.

A módosítás oka: HOLD VK 100 Alapokba Fektető Részalap C sorozat USD, HOLD VK 200 Alapokba Fektető Részalap C sorozat USD, valamint HOLD VK 300 Alapokba Fektető Részalap C sorozat USD indítása, HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részalap és a HOLD Forte EURO Alapokba Fektető Részalap megszüntetése, továbbá változnak befektetési szabályok, illetve a díjakat és költségeket bemutató fejezetek.

Jelen tájékoztatásunk nem teljes körű, a részletes és pontos tájékoztatás érdekében kérjük, olvassa el az Alap dokumentumait.

Jelen hirdetményünk, továbbá a Kezelési Szabályzat, Tájékoztató, valamint a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumok (Convexity A, Convexity B, Convexity C, Convexity D, Molto Forte HUF, Molto Forte EUR, Molto Forte USD, VK 100 A, VK 100 B, VK 100 C, VK 200 A, VK 200 B, VK 200 C, VK 300 A, VK 300 B, VK 300 C) megtekinthetők a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. december 7.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Zrt. közleménye a HOLD Eszközallokációs Esernyőalap dokumentumainak módosításáról

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a

  • HOLD Expedíció Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Orion Származtatott Befektetési Alap

dokumentumai módosultak.

A módosítás oka: forgalmazói kör bővülése

A módosított dokumentumok hatályba lépésének dátuma: 2023. november 29.

Jelen tájékoztatásunk nem teljes körű, a részletes és pontos tájékoztatás érdekében kérjük, olvassa el az Alapok dokumentumait.

Jelen hirdetményünk, továbbá a Kezelési Szabályzat, Tájékoztató, valamint a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumok megtekinthetők a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. november 28.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Zrt. közleménye Befektetési Alapok dokumentumainak változásáról

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a

dokumentumai módosultak.

A módosítás oka: módosul az Alap befektetési politikája, változnak továbbá a kezelési szabályzatnak az Alapra vonatkozó alapinformációkat, valamint az eszközök értékelését bemutató fejezetei.

A módosított dokumentumok hatályba lépésének dátuma: 2023. december 29.

Jelen tájékoztatásunk nem teljes körű, a részletes és pontos tájékoztatás érdekében kérjük, olvassa el az Alapok dokumentumait.

Jelen hirdetményünk, továbbá a Kezelési Szabályzatok, valamint a Tájékoztatók megtekinthetők a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. november 28.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Zrt. közleménye Befektetési Alapok dokumentumainak változásáról

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a:

  • HOLD 2000 Nyíltvégű Befektetési Alap
  • HOLD 3000 Nyíltvégű Befektetési Alap
  • HOLD 2024 Deep Value Nyíltvégű Befektetési Alap
  • HOLD Alapok Alapja Befektetési Alap
  • HOLD Beat Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Columbus Globális Értékalapú Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD EURO Alapok Alapja
  • HOLD Expedíció Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Hozamkereső Európai Származtatott Részvény Befektetési Alap
  • HOLD Kötvény Befektetési Alap
  • HOLD Közép-európai Részvény Befektetési Alap
  • HOLD MAX EURO Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD MAX USD Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Nemzetközi Részvény Alapok Alapja
  • HOLD Orion Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Részvény Befektetési Alap
  • HOLD Rövid Futamidejű Kötvény Befektetési Alap
  • HOLD Rubicon Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Széf Abszolút Hozamú Befektetési Alap
  • HOLD Széf EURO Abszolút Hozamú Befektetési Alap
  • HOLD Széf USD Abszolút Hozamú Befektetési Alap
  • HOLD VM EURO Alapok Alapja
  • Platina Alfa Származtatott Befektetési Alap
  • Platina Béta Származtatott Befektetési Alap
  • Platina Delta Származtatott Befektetési Alap
  • Platina Gamma Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Rövid Futamidejű Kötvény Befektetési Alap

esetében a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumok módosításra kerültek.

A módosítás oka: Frissültek a költségadatok, a teljesítmény forgatókönyvek és egyes sorozatok esetében a kockázati mutató.

Jelen hirdetményünk, valamint a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentum megtekinthető a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a www.kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a www.hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. november 15.

HOLD Alapkezelő Zrt.

Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumok módosítása

A HOLD Alapkezelő Zrt. (1123 Budapest, Alkotás út 50. továbbiakban HOLD) Plusz Pénz akció 3-at hirdet, amelynek célja, hogy pénzjóváírással jutalmazza azon ügyfeleit, akik Online vagyonkezelésben lévő megtakarításaikat a lent tárgyalt feltételek szerint külső forrásból növelik, és a lenti feltételeket maradéktalanul teljesítik.

Jelen hirdetményben meghosszabbítjuk 2023.11.10-ig, az eredetileg tervezett 2023.09.18-2023.10.27-i időszakra vonatkozó HOLD Plusz Pénz 3 akciónkat.

A Plusz Pénz Akció 3 részletes leírása

Az akcióban részt vevő és a feltételeket maradéktalanul teljesítő ügyfelek a jóváírási alapra vetítve, annak nagyságától függő mértékű pénzjóváírást kapnak a jóváírási napokon.

Jóváírás mértéke = (jóváírási alap * jóváírási százalék)/3,

amely a 3 jóváírási napon egyenlő mértékben kerül jóváírásra.

Kik vehetnek részt a programban

    • magánszemélyek

    • jogi személyek

A jóváírási alap meghatározása

    • a jóváírási alapot a gyűjtőidőszakban határozzuk meg, amelynek időtartama 2023.09.18-2023.11.10.

    • a jóváírási alap meghatározásában részt vevő számlák:
      • magánszemély esetében: minden Online vagyonkezelésben (továbbiakban OVK) tartott 2023-as gyűjtőévi TBSZ számla
        • jogi személy esetében: minden Online vagyonkezelt számla

    • a jóváírási alap bázisa a jóváírási alap meghatározásában részt vevő, Online vagyonkezelt számlákra külső forrásból (a HOLD Alapforgalmazó Zrt-n kívülről) érkező forint beutalás

    • a jóváírási alapot csökkentő tényezők a gyűjtőidőszakban történő vagyonkivonások:
      • Kiutalás saját bankszámlára a jóváírási alap számításában részt vevő számlá(k)ról
        • Átvezetés a jóváírási alap számításában részt vevő számlá(k)ról másik HOLD szolgáltatásba (Online befektetési alapok szolgáltatásba, vagy Privát vagyonkezelés szolgáltatásba)

    • egyéb kiegészítő feltétel: a jóváírási alap legfeljebb akkora lehet, mint az Ügyfél HOLD Alapforgalmazó Zrt-nél vezetett számláin a jóváírások összesített értéke csökkentve a vagyonkivonások összesített értékével, ideértve az értékpapírtranszfereket* is.

* értékpapírtranszferek értéke a tranzakció napján ismert árral kerül kiszámításra

A jóváírási százalék meghatározása

    • Összesen 1,0%, amennyiben a jóváírási alap eléri a 3.000.000 forintot

    • Összesen 1,5%, amennyiben a jóváírási alap eléri a 12.000.000 forintot

Jóváírási napok

    • 1. jóváírási nap: 2024.11. 27.

    • 2. Jóváírási nap: 2025.11. 27.

    • 3. Jóváírási nap: 2026.11. 27.

A jóváírási napokat megelőző hűségidőszakok

    • 1. hűségidőszak: 2023.11.11-2024.10.27.

    • 2. hűségidőszak: 2023.10.28-2025.10. 27.

    • 3. hűségidőszak: 2023.10.28-2026.10.27.

A jóváíráshoz szükséges hűségfeltételek ellenőrzése:

    • a hűségfeltételek ellenőrzése a jóváírási napokat megelőző hűségidőszakok ellenőrzésével történik

    • a hűségidőszak ellenőrzésében rész vevő számlák:
      • magánszemély esetében: minden, a hűségidőszak alatt létező Online vagyonkezelésben tartott 2023-as gyűjtőévi TBSZ
        • jogi személy esetében: minden, a hűségidőszak alatt létező Online vagyonkezelésben tartott számla

    • a jóváírás feltétele, hogy ellenőrzésben részt vevő számlákon összesítve a vagyonkivonások mértéke a jóváírások mértékét az adott jóváíráshoz tartozó hűségidőszak egyetlen napján sem haladja meg

Jóváírás menete

    • A jóváírás minden esetben HOLD OVK normál, azaz nem TBSZ számlára történik.

    • Amennyiben a kampányban résztvevő ügyfél nem rendelkezik normál számlával, úgy a HOLD Alapkezelő Zrt, mint vagyonkezelő, egyoldalú szerződésmódosítás keretein belül kezdeményezi számára a normál számla létrehozását alkalmassági teszteredménye alapján, és erre a számlára utalja a jóváírást.

    • A jóváírást nem kell igényelni, a programban való részvétel automatikus, amennyiben a jelen hirdetményben foglalt feltételek teljesülnek.

    • A HOLD a jóváírás mértékéről és módjáról a jóváírást követően értesítést küld.

A Plus Pénz program hirdetményében használt fogalmak, rövidítések:

    • TBSZ: Tartós Befektetési Számla

    • OVK: Online vagyonkezelés

Budapest, 2023.10.26.

HOLD Plusz Pénz Akció 3 hirdetmény – hosszabbítás

HOLD Alapkezelő Zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) (Társaság) ezúton közzéteszi, hogy Bilibók Botond Levente az igazgatósági tagságáról és a Társaságnál betöltött vezérigazgatói tisztségéről 2023. szeptember 26. napjával lemondott, amelyet a közgyűlés tudomásul vett. Ezzel egyidejűleg a közgyűlés megválasztotta Szabó Balázst 2023. szeptember 26. napi hatállyal igazgatósági tagnak és egyben vezérigazgatónak. A közzététel a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.) 167. § (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2023. szeptember 26.

HOLD Alapkezelő Zrt.

Közlemény vezető tisztségviselő személyében történt változásról

A HOLD Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1123 Budapest, Alkotás u. 50., cégjegyzékszám: 01-10-044222) (“Társaság”) 2023. szeptember 25. napján megtartott közgyűlési határozatai:

  • A közgyűlés tudomásul vette Bilibók Botond Levente igazgatósági tagi és vezérigazgatói tisztségről való 2023. szeptember 26. napi hatályú lemondását.
  • A közgyűlés 2023. szeptember 26. napi hatállyal igazgatósági tagnak és egyben vezérigazgatónak választja meg Szabó Balázst.
  • A közgyűlés 2023. szeptember 26. napjával visszahívta Streitmann Norbertet felügyelőbizottsági tagi tisztségéből.
  • A közgyűlés 2023. szeptember 26. napi hatállyal megválasztotta Bilibók Botond Leventét felügyelőbizottsági tagnak.
  • A közgyűlés határozott Cser Tamás igazgatósági tag önálló cégjegyzési jogáról.
  • A közgyűlés határozott az Alapszabály módosításáról.

Budapest, 2023.09.26.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság közleménye a 2023. szeptember 25-én tartott közgyűlés határozatairól

Tisztelt Befektetők!

A HOLD Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy közzétételre kerül a HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részalap Megszűnési jelentése.

A befektetőket arányosan megillető összeg kifizetésének megkezdése: 2023. szeptember 22., a befektetőket arányosan megillető összeg kifizetésének befejezése 2023. szeptember 28.

Jelen hirdetményünk, megtekinthetők az Alapkezelő hivatalos közzétételi helyén, a https://kozzetetelek.mnb.hu/ weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo/ weboldalon.

Budapest, 2023. szeptember 21.
HOLD Alapkezelő Zrt.

MEGSZŰNÉSI JELENTÉS KÖZZÉTÉTELE: HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részalap

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a

  • HOLD Expedíció Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Orion Származtatott Befektetési Alap

dokumentumai módosultak.

A módosítás oka: forgalmazói kör bővülése

A módosított dokumentumok hatályba lépésének dátuma: 2023. szeptember 25.

Jelen tájékoztatásunk nem teljes körű, a részletes és pontos tájékoztatás érdekében kérjük, olvassa el az Alapok dokumentumait.

Jelen hirdetményünk, továbbá a Kezelési Szabályzat, Tájékoztató, valamint a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumok megtekinthetők a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. szeptember 21.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Zrt. közleménye Befektetési Alapok dokumentumainak változásáról

A HOLD Alapkezelő Zrt. (1123 Budapest, Alkotás u. 50., a továbbiakban: Alapkezelő) a HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részalap (ISIN: HU0000716626, HU0000716634, HU0000716618, a továbbiakban: Alap) vonatkozásában 2023. szeptember 13. napján megindította az Alap megszűnési eljárását a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Kbftv.) rendelkezései alapján A megszűnési eljárásról szóló döntés indoka, hogy a részalap nettó eszközértéke az üzletpolitika megváltozása okán előre láthatóan tartósan húsz millió forint alá került volna. A megszűnési eljárás kötelező megindítását megelőzendő az Alapkezelő saját hatáskörben a megszűnési eljárás megindításáról döntött. A HU0000716634 és a HU0000716618 ISIN azonosítóval rendelkező befektetési egy sorozatok forgalomba hozatalára nem került sor.

Az Alapkezelő a Kbftv. 75. § (4) bekezdésének megfelelően a megszűnési eljárás megindításáról szóló kiegészítő határozatról is rendkívüli közzététel útján a mai napon tájékoztatja a befektetőket és az Alap hitelezőit, valamint bejelentés útján tájékoztatja a felügyeleti hatóságot.

Budapest, 2023. szeptember 15.

Bilibók Botond

vezérigazgató

HOLD Alapkezelő Zrt.

Kiegészítés a HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részalap megszűnési eljárásának bejelentéséhez

A HOLD Alapkezelő Zrt. (1123 Budapest, Alkotás u. 50., a továbbiakban: Alapkezelő) a HOLD Forte EURO Alapokba Fektető Részalap (ISIN: HU0000716782,  HU0000716774 és a HU0000716790, a továbbiakban: Alap) vonatkozásában 2023. augusztus 10. napján megindította az Alap megszűnési eljárását a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Kbftv.) rendelkezései alapján. A megszűnési eljárásról szóló döntés indoka, hogy a részalap nettó eszközértéke tartósan húsz millió forint alatt maradt. A megszűnési eljárás kötelező megindítását megelőzendő az Alapkezelő saját hatáskörben a megszűnési eljárás megindításáról döntött. A HU0000716774 és a HU0000716790 ISIN azonosítóval rendelkező befektetési egy sorozatok forgalomba hozatalára nem került sor.

Az Alapkezelő a Kbftv. 75. § (4) bekezdésének megfelelően a megszűnési eljárás megindításáról szóló kiegészítő határozatról is rendkívüli közzététel útján a mai napon tájékoztatja a befektetőket és az Alap hitelezőit, valamint bejelentés útján tájékoztatja a felügyeleti hatóságot.

Budapest, 2023. szeptember 15.

Bilibók Botond

vezérigazgató          

Kiegészítés a HOLD Forte EURO Alapokba Fektető Részalap megszűnési eljárásának bejelentéséhez

A HOLD Alapkezelő Zrt. (1123 Budapest, Alkotás út 50. továbbiakban HOLD) Plusz Pénz Akció 3-at hirdet, amelynek célja, hogy pénzjóváírással jutalmazza azon ügyfeleit, akik Online vagyonkezelésben lévő megtakarításaikat a lent tárgyalt feltételek szerint külső forrásból növelik, és a lenti feltételeket maradéktalanul teljesítik.

A Plusz Pénz Akció 3 részletes leírása

Az akcióban részt vevő és a feltételeket maradéktalanul teljesítő ügyfelek a jóváírási alapra vetítve, annak nagyságától függő mértékű pénzjóváírást kapnak a jóváírási napokon.

Jóváírás mértéke = (jóváírási alap * jóváírási százalék)/3,

amely a 3 jóváírási napon egyenlő mértékben kerül jóváírásra.

Kik vehetnek részt a programban

  • magánszemélyek
  • jogi személyek

A jóváírási alap meghatározása

  • a jóváírási alapot a gyűjtőidőszakban határozzuk meg, amelynek időtartama 2023.09.18-2023.10.27.
  • a jóváírási alap meghatározásában részt vevő számlák:
    • magánszemély esetében: minden Online vagyonkezelésben (továbbiakban OVK) tartott 2023-as gyűjtőévi TBSZ számla
    • jogi személy esetében: minden Online vagyonkezelt számla
  • a jóváírási alap bázisa a jóváírási alap meghatározásában részt vevő, Online vagyonkezelt számlákra külső forrásból (a HOLD Alapforgalmazó Zrt-n kívülről) érkező forint beutalás
  • a jóváírási alapot csökkentő tényezők a gyűjtőidőszakban történő vagyonkivonások: 
    • Kiutalás saját bankszámlára a jóváírási alap számításában részt vevő számlá(k)ról
    • Átvezetés a jóváírási alap számításában részt vevő számlá(k)ról másik HOLD szolgáltatásba (Online befektetési alapok szolgáltatásba, vagy Privát vagyonkezelés szolgáltatásba)
  • egyéb kiegészítő feltétel: a jóváírási alap legfeljebb akkora lehet, mint az Ügyfél HOLD Alapforgalmazó Zrt-nél vezetett számláin a jóváírások összesített értéke csökkentve a vagyonkivonások összesített értékével, ideértve az értékpapírtranszfereket* is.

* értékpapírtranszferek értéke a tranzakció napján ismert árral kerül kiszámításra

A jóváírási százalék meghatározása

  • Összesen 1,0%, amennyiben a jóváírási alap eléri a 3.000.000 forintot
  • Összesen 1,5%, amennyiben a jóváírási alap eléri a 12.000.000 forintot

Jóváírási napok

  • 1. jóváírási nap: 2024.11.27. 
  • 2. Jóváírási nap: 2025.11.27.
  • 3. Jóváírási nap: 2026.11.27.

A jóváírási napokat megelőző hűségidőszakok

  • 1. hűségidőszak: 2023.10.28-2024.10.27.
  • 2. hűségidőszak: 2023.10.28-2025.10.27.
  • 3. hűségidőszak: 2023.10.28-2026.10.27.

A jóváíráshoz szükséges hűségfeltételek ellenőrzése:

  • a hűségfeltételek ellenőrzése a jóváírási napokat megelőző hűségidőszakok ellenőrzésével történik
  • a hűségidőszak ellenőrzésében rész vevő számlák:
    • magánszemély esetében: minden, a hűségidőszak alatt létező Online vagyonkezelésben tartott 2023-as gyűjtőévi TBSZ
    • jogi személy esetében: minden, a hűségidőszak alatt létező Online vagyonkezelésben tartott számla
  • a jóváírás feltétele, hogy ellenőrzésben részt vevő számlákon összesítve a vagyonkivonások mértéke a jóváírások mértékét az adott jóváíráshoz tartozó hűségidőszak egyetlen napján sem haladja meg

Jóváírás menete

  • A jóváírás minden esetben HOLD OVK normál, azaz nem TBSZ számlára történik. 
  • Amennyiben a kampányban résztvevő ügyfél nem rendelkezik normál számlával, úgy a HOLD Alapkezelő Zrt, mint vagyonkezelő, egyoldalú szerződésmódosítás keretein belül kezdeményezi számára a normál számla létrehozását alkalmassági teszteredménye alapján, és erre a számlára utalja a jóváírást. 
  • A jóváírást nem kell igényelni, a programban való részvétel automatikus, amennyiben a jelen hirdetményben foglalt feltételek teljesülnek. 
  • A HOLD a jóváírás mértékéről és módjáról a jóváírást követően értesítést küld.

A Plus Pénz program hirdetményében használt fogalmak, rövidítések:

  • TBSZ: Tartós Befektetési Számla
  • OVK: Online vagyonkezelés

Budapest, 2023.09.14.

HOLD Plusz Pénz Akció 3 hirdetmény

A HOLD Alapkezelő Zrt. (1123 Budapest, Alkotás u. 50., a továbbiakban: Alapkezelő) a HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részalap (ISIN: HU0000716626, a továbbiakban: Alap) vonatkozásában 2023. szeptember 13. napján megindítja az Alap megszűnési eljárását a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Kbftv.) rendelkezései alapján.

Az Alap befektetési jegyeire vonatkozó megbízások a mai napon adhatók utoljára.

Az Alapkezelő a Kbftv. 75. § (4) bekezdésének megfelelően a megszűnési eljárás megindításáról szóló jelen határozatról rendkívüli közzététel útján tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, továbbá az Alap hitelezőit, valamint bejelentés útján tájékoztatja a felügyeleti hatóságot.

Budapest, 2023. szeptember 11.

Bilibók Botond

vezérigazgató

HOLD Alapkezelő Zrt. 

A HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részalap megszűnési eljárásának bejelentése

Tisztelt Részvényes!

A HOLD Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) ezúton meghívja Önt, mint a társaság Részvényesét a társaság

2023. szeptember 25. napján 18:00 órakor

tartandó rendkívüli közgyűlésére.

A közgyűlés helye:     1123 Budapest, Alkotás utca 50. V. emelet

A közgyűlés napirendje:

  1. Döntés a közgyűlés elnökének, a jegyzőkönyv hitelesítőjének, a jegyzőkönyvvezetőnek és a szavazatszámlálónak a megválasztásáról.
  2. Döntés Bilibók Botond igazgatósági tagi és egyben vezérigazgatói tisztségéről történő lemondásának tudomásulvételéről.
  3. Döntés Szabó Balázs igazgatósági tagnak és egyben vezérigazgatónak történő megválasztásáról.
  4. Döntés Streitmann Norbert felügyelőbizottsági tagi tisztségéről történő lemondásának tudomásul vételéről.
  5. Döntés Bilibók Botond Levente felügyelőbizottsági tagnak történő megválasztásáról.
  6. Az Alapszabály módosítása az osztalék mértéke tekintetében rögzített korlátokra vonatkozó eltérés lehetőségének biztosításáról.
  7. Egyebek

A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosító részvények által megtestesített szavazatok több mint hetvenöt százalékát képviselő részvényes jelen van. Ha a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők által képviselt szavazati jog mértékétől függetlenül határozatképes.

A részvényhez fűződő szavazati jogot a részvény névértéke határozza meg, a közgyűlésen minden szavazóképes részvény 100.000 Ft-ja 1 (egy) szavazatra jogosít. A „C” sorozatú osztalékelsőbbségi részvényekhez, valamint a „D” és „E” sorozatú osztalékelsőbbségi joggal felruházott dolgozói részvényekhez szavazati jog nem fűződik. A Részvényesek a közgyűlésen személyesen, törvényes képviselőjük vagy meghatalmazottjuk útján vehetnek részt.

Az esetleges határozatképtelenség miatt szükségessé váló megismételt közgyűlés időpontja: 2023. szeptember 28. 18:00 óra; helye: 1123 Budapest, Alkotás utca 50. V. emelet.

A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés a jelenlévő részvényesek számától függetlenül az eredeti közgyűlés meghívójában megjelölt napirendi pontok vonatkozásában határozatképes.

Budapest, 2023. szeptember 08.

Móricz Dániel
az igazgatóság elnöke

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2023. évi féléves jelentései elkészültek, a mai naptól az Alapkezelő székhelyén (1123 Budapest, Alkotás u. 50.) valamint a https://hold.hu/alapkezelo/ és a Felügyelet https://kozzetetelek.mnb.hu/ honlapján megtekinthetők.

Budapest, 2023. augusztus 28.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD ALAPKEZELŐ ZRT. TÁJÉKOZTATÁSA AZ ÁLTALA KEZELT BEFEKTETÉSI ALAPOK 2023. ÉVI FÉLÉVES JELENTÉSÉNEK KÖZZÉTÉTELÉRŐL

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a

  • HOLD Expedíció Származtatott Befektetési Alap
  • HOLD Orion Származtatott Befektetési Alap

dokumentumai módosultak.

A módosítás oka: forgalmazói kör bővülése

A módosított dokumentumok hatályba lépésének dátuma: 2023. augusztus 25.

Jelen tájékoztatásunk nem teljes körű, a részletes és pontos tájékoztatás érdekében kérjük, olvassa el az Alapok dokumentumait.

Jelen hirdetményünk, továbbá a Kezelési Szabályzat, Tájékoztató, valamint a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumok megtekinthetők a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. augusztus 24.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Zrt. közleménye Befektetési Alapok dokumentumainak változásáról

Tisztelt Befektetők!

A HOLD Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy közzétételre kerül a HOLD Forte EURO Alapokba Fektető Részalap Megszűnési jelentése..

A befektetőket arányosan megillető összeg kifizetésének megkezdése: 2023. augusztus 21., a befektetőket arányosan megillető összeg kifizetésének befejezése 2023. augusztus 25.

Jelen hirdetményünk, megtekinthetők az Alapkezelő hivatalos közzétételi helyén, a https://kozzetetelek.mnb.hu/ weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo/ weboldalon.

Budapest, 2023. augusztus 18.
HOLD Alapkezelő Zrt.

MEGSZŰNÉSI JELENTÉS KÖZZÉTÉTELE HOLD Forte EURO Alapokba Fektető Részalap

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a

  • Citadella Származtatott Befektetési Alap, valamint a
  • HOLD Columbus Globális Értékalapú Származtatott Befektetési Alap

dokumentumainak módosítását a Magyar Nemzeti Bank engedélyezte

A módosítás oka módosulnak a befektetési alapokra vonatkozó alapinformációkat, valamint a díjakat és költségeket bemutató fejezetek.

A módosított dokumentumok hatályba lépésének dátuma: A kezelési szabályzatnak a befektetési szabályokat érintő változásai és az Alapot terhelő díjak és költségek növekedését eredményező változásai a 2023. szeptember 18-tól, míg a további módosítások a közzététel napján lépnek hatályba.

Jelen tájékoztatásunk nem teljes körű, a részletes és pontos tájékoztatás érdekében kérjük, olvassa el az Alapok dokumentumait.

Jelen hirdetményünk, továbbá a Kezelési Szabályzat és a Tájékoztató megtekinthető a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. augusztus 17.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Zrt. közleménye a Citadella Származtatott Befektetési Alap, valamint a HOLD Columbus Globális Értékalapú Származtatott Befektetési Alap dokumentumainak változásáról

Tisztelt Befektetőink!

A HOLD Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a

  • HOLD Expedíció Származtatott Befektetési Alap
  • Hold Orion Származtatott Befektetési Alap

dokumentumai módosultak.

A módosítás oka: forgalmazói kör bővülése

A módosított dokumentumok hatályba lépésének dátuma: 2023. augusztus 18.

Jelen tájékoztatásunk nem teljes körű, a részletes és pontos tájékoztatás érdekében kérjük, olvassa el az Alapok dokumentumait.

Jelen hirdetményünk, továbbá a Kezelési Szabályzat, Tájékoztató, valamint a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumok megtekinthetők a HOLD Alapkezelő Zrt. hivatalos közzétételi helyein, a https://kozzetetelek.mnb.hu weboldalon, illetve a https://hold.hu/alapkezelo weboldalon.

Budapest, 2023. augusztus 17.

HOLD Alapkezelő Zrt.

A HOLD Alapkezelő Zrt. közleménye Befektetési Alapok dokumentumainak változásáról

Nyilvános ajánlattétel

2010. május 31.

A Concorde ALAPKEZELŐ Zrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által az EN-III/TTE-200/2010. sz. határozattal 2010. május 27-én közzétételre jóváhagyott Tájékoztatóban foglaltak szerint kibocsátandó Concorde-VM Euro Befektetési Alap Befektetési Jegyeinek értékesítésére.

Az Alap neve
Concorde-VM Euro Befektetési Alap

Az Alap típusa és fajtája
Az Alap határozatlan futamidejű, nyilvános, nyílt végű befektetési alapba fektető értékpapír befektetési alap.

Az Alap célja, befektetési politikájának rövid összefoglalása
Az Alap célja a Concorde-VM Származtatott Befektetési Alap teljesítményének követése euros kitettséggel. Ennek elérése érdekében az Alap 95-97 százalékban Concorde-VM Származtatott Befektetési Alapot tart eurora lefedezve. Ez az arány a deviza forward eredményétől függően változhat.
Az Alap célja hosszú távon az állampapírok által biztosított hozamnál jelentősen nagyobb euros hozam elérése addicionális kockázat vállalása mellett. A többlethozam elérésének érdekében az Alap olyan származtatott befektetési alapba fektet, amely magasabb kockázatú instrumentumokat is vásárol és ad el, alapvetően technikai alapú időzítéssel, az eszközöket szelektíven kiválasztva. Tekintve, hogy a vásárolt alap tőkeáttételt is felvehet, és rövid (eladási) pozíciókat is nyithat, ezért a vásárolt alap kockázata magasabb lehet, mint egy átlagos részvényalapé. A Concorde-VM Származtatott Befektetési Alap befektetési döntéseiben nagymértékben támaszkodik a VM és VM Befektetési Tanácsadó Zrt. technikai elemzéseire.

Az értékesítésre kerülő Befektetési Jegyek
Értékesítésre kerül összesítve (a jegyzés utolsó napján érvényes MNB EUR/HUF középárfolyamon számítva) minimum 200 millió forintnak megfelelő euro értékű névre szóló, dematerializált, egyenként 10 euro névértékű visszaváltható Befektetési Jegy.

Jegyzés helye
Concorde Értékpapír Zrt., 1123 Budapest, Alkotás u. 50. alatt lévő irodája.
Nyitva tartás: 9-17 óráig.

Jegyzési időszak
2010. június 1-3.

Jegyzési ár
A jegyzési ár Befektetési Jegyenként a névérték 100%-a.

Fizetés módja
Átutalással, amit a jegyzéskor az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nél vezetett 10918001-00000003-04820010 számú euró letéti számlára történő átutalással kell teljesíteni.

A jegyzés módja
Jegyzéseket személyesen, illetve meghatalmazott útján lehet tenni a Concorde Értékpapír Zrt., 1123 Budapest, Alkotás u. 50. szám alatt lévő irodájában a pénztári órákban (a jegyzés időtartama alatt 9-17 óráig). A meghatalmazás történhet közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat formájában. Egy meghatalmazott korlátlan mennyiségű meghatalmazót is képviselhet.
A jegyzés csak akkor érvényes, ha a jegyzési időszak utolsó napján a jegyzés teljes ellenértéke a Letétkezelő e célból nyitott 10918001-00000003-04820010 számú euró letéti számlájára megérkezik. Az e feltétel hiányában érvénytelennek tekintett jegyzések vagy a jegyzés meghiúsulása miatt visszautasított jegyzések ellenértékét a jegyzési hely a Tpt. 253. paragrafus 2. pontjának megfelelően a jegyzés lezárását követő 5 napon belül levonás nélkül visszautalja arra a számlára, ahonnan az érkezett, illetve az ügyfél rendelkezése szerinti számlára. Ezen összegekre az eltelt időtartamra kamat nem jár.

Vásárlók köre
Az Alap jegyeit vásárlók köre nincs korlátozva.

A jegyzés feltétele
Forgalmazóval megkötött dematerializált értékpapírok nyilvántartására alkalmas értékpapírszámla vezetését magában foglaló Ügyfélszámla-szerződés.
Az ALAPKEZELŐ a jegyzés során összesen minimum 200 millió forintnak megfelelő euró értékű Befektetési Jegyet ajánl fel. Amennyiben a befektetők a Befektetési Jegyekből a minimális értéknél kevesebbet jegyeznek, a jegyzés meghiúsul. Ebben az esetben a Forgalmazó a jegyzés céljából beérkező pénzt a jegyzés lezárását követő 5 napon belül a befektetők számára visszafizeti. Ezen összegekre az eltelt időtartamra kamat nem jár.

Minimálisan jegyezhető mennyiség
Az egy befektető által jegyezhető Befektetési Jegyek minimális mennyisége 1 darab.

A Tájékoztató megjelentetésének, illetve megtekintésének helye, ideje, módja
A Tpt. 34. paragrafusa 3. (b) pontjának megfelelően a tájékoztató teljes szövegét a forgalomba hozatali eljárás kezdő időpontját megelőzően valamennyi forgalomba hozatali helyen, valamint a kibocsátó székhelyén közzé teszi.

A Befektetési Jegyekhez fűződő jogok
A Befektetési Jegyek minden tulajdonosa:
– jogosult arra, hogy az Alapkezelési Szabályzatban meghatározottak szerint – a Forgalmazó pénztári óráiban – visszaváltsa a Befektetési Jegyeket vagy azok egy részét, a visszaváltási jutalékkal csökkentett egy jegyre jutó nettó eszközértéken,
– jogosult arra, hogy az Alap megszűnése esetén az Alap végelszámolását követően fennmaradó vagyonából a tulajdonában lévő Befektetési Jegyek névértékének az összes kibocsátott Befektetési Jegy névértékéhez viszonyított arányának megfelelően részesedjen,
– kérésére ingyenesen a rendelkezésére kell bocsátani jelen Tájékoztatót, az Alap féléves és éves jelentését, valamint az Alap legutolsó havi portfóliójelentését (a tájékoztató, jelentések, valamint a portfóliójelentés a Befektetési Jegy tulajdonosok rendelkezésére állnak az Alapkezelő, a Forgalmazó és a Letétkezelő irodáiban).
– A nyílt végű befektetési alapra kibocsátott befektetési jegynek az adott befektető számára első alkalommal történő értékesítésekor az alap kezelési szabályzatát és rövidített tájékoztatóját a befektetőknek térítésmentesen át kell adni, az alap tájékoztatóját, a legutóbbi éves és féléves jelentését a befektető kérésére térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A befektető külön nyilatkozatot tesz
a) a fenti dokumentumok átvételére vonatkozóan, vagy
b) arról, hogy a fenti dokumentumok részére történő átadásáról lemond, vagy
c) arról, hogy a dokumentumok átadását elektronikus úton kéri.
– jogosult rendkívüli tájékoztatásra,
– jogosult a Tpt.-ben meghatározott egyéb jogok gyakorlására.

Joghatóság, háttérszabályok
Az ALAPKEZELŐ és a befektetők között felmerülő esetleges jogviták során az ALAPKEZELŐ mindent elkövet a vita peren kívüli rendezésére. Amennyiben az egyeztetési eljárás nem vezet megegyezésre, abban az esetben a felek a Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Árutőzsde mellett működő Állandó Választott Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
Az Alap Letétkezelője és Forgalmazója tagja a Befektetővédelmi Alapnak.
A Tájékoztatóban foglaltakra és az Alap működésére a magyar jog és különösen a Tpt., a Bszt., és a Ptk. az irányadó.

Vezető Forgalmazó
Concorde Értékpapír Zrt.
(1123 Budapest, Alkotás u. 50.)

Alapkezelő
Concorde ALAPKEZELŐ Zrt.
(1123 Budapest, Alkotás u. 50.)

Letétkezelő
UniCredit Bank Hungary Zrt.
(1054 Budapest, Szabadság tér 5-6.)

Az alapról a tájékoztatót itt olvashatja!