A forint mélyrepülése folytatódni fog mindaddig, amíg a magyar kormány nem biztosítja, illetve bizonyítja egyértelműen, hogy tiszteletben tartja a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, és amíg nem vonja vissza az új alaptörvény nyugati típusú demokráciát csorbító passzusait.
A világ egyik vezető befektetési bankja, az amerikai székhelyű Morgan Stanley fő devizapiaci stratégája, Hans Redeker az Alapblognak adott exkluzív interjúban azt mondja, hogy totálisan félreértik a helyzetet azok, akik Magyarország elleni nemzetközi spekulációt sejtenek a háttérben, és ugyancsak –ahogy fogalmaz- „szédületes butaságot” beszélnek azok, akik feltételezik, hogy a gazdaságilag és politikailag erős országok vagy komoly befektetői csoportok bármelyike érdekelt lehet az euróövezet széthullásában.
A globális bankház vezető posztját betöltő német szakember eleve valószínűtlennek tartja az euró összeomlását, még akkor is, ha a Morgan Stanley hivatalos előrejelzése az, hogy az euró még jócskán teret veszít az idei évben az amerikai dollárral szemben. Ettől függetlenül, véleménye szerint az euróövezet megmarad és egyetlen ország kilépését sem tartja reális forgatókönyvbe illőnek. Az Egyesült Államok szerinte bizonyíthatóan kezd kilábalni a válságból. A washingtoni pénzügyi és politikai döntéshozókat a szakember igencsak méltatja, mert bebizonyosodni látszik, hogy az amerikai jegybank és a kormány igyekszik cselekedeteivel nemcsak Amerika, hanem Európa, egyúttal az egész világgazdaság érdekeit is szolgálni.
Zentai Péter: Mit szól ahhoz, hogy történelmi mélypontra zuhant a mi magyar forintunk? Egyáltalán érdekes ez az önök szempontjából?
Hans Redeker: Magyarország mindenképpen érdekes, hiszen az ottani helyzet alakulása jelentősen hat a közép-európai régióra, amely egészében véve nagyon is fontos globális befektetői szemszögből. Na mármost a magyar forint hanyatlása több tényezőre vezethető vissza. Az egyik immár történelem, igaz csupán néhány évvel ezelőtti história: szabályosan divattá vált az úgynevezett „carry-trade”, amelynek az volt a lényege, hogy hallatlan mennyiségben vettek fel pénzeket befektetők, kormányok illetve magánszemélyek a legalacsonyabb kamatot kínáló Svájcban és Japánban. Így tehát frankban és jenben eladósodtak, ugyanakkor ezt az olcsó pénzt áttették azon országok, például Magyarország devizáiba, amelyek a legmagasabb kamatokat kínálták. Ez a buborék addig fújódott, amíg ki nem pukkadt. Ennek korábban haszonélvezői voltak, most pedig szenvedői a magyarok. Ámde itt a másik húsbavágó mögöttes faktor is. Ez pedig a maguk országán eluralkodó politikai bizonytalanság. Nincs olyan külföldi befektető, akinek ne lenne kötelessége most óvakodnia a magyar fejleményektől. A jegybanktörvényük miatt a Nemzeti Bank függetlenségét, új alkotmányuk miatt pedig a magát a nyugati típusú demokráciát látják veszélyben azok, akiknek pénzük van önöknél. Abból kell kiindulni, hogy a befektetési stratégák két évtizeden át Magyarországot olyan országként kezelték, amely egyre szorosabban kötődik a nyugati világhoz, uniós taggá válása óta pedig annak részeként tekintettek rá. Ennek alapján nem volt ok komoly aggodalomra a befektetett pénzek sorsát illetően. De most már van, hiszen kockára tették a jegybank függetlenségét, holott nyugaton ez az intézmény egyfajta megbízható őr szerepet játszik a külföldi tőke számára. Ugyanakkor meg kell még említenem a harmadik tényezőt is, amely gyengíti a forintot és mellette a cseh koronát, a zlotyit, a lejt is: ez pedig az európai bankszektor gyengesége és ezzel párhuzamosan a nagy befektetők, államkötvény-vásárlók kockázatvállalási kedvének csökkenése. Mindennél fogva a tőke- és bizalomhiányban szenvedő nyugati bankok kénytelenek leépíteni pozíciókat és ezt a folyamatot a kevésbé stabilnak tartott közép-európai térségben kezdték meg. Már csak ezért is lényeges Magyarország ügye, mert a magyar bizonytalanság gyengítheti Magyarország szomszédjainak pénzügyi pozícióit is, sokan – itt Londonban vagy akár New Yorkban és Tokióban- attól tartanak, hogy a magyarországi politikai bizonytalanság átterjed a környezetre is.
Z. P. : Hacsak a forint lenne a világ legsúlyosabb devizapiaci problémája! De hát valójában az euró jövője itt a gigantikus kérdés: ön, önök a Morgan Stanley-nél szintén fogadtak az euró összeomlására? Olvasom ugyanis, hogy félelmetes tőkekivonás megy végbe az euróövezetből, londoni elemzők kilencvenkilenc százalékos valószínűséget jósolnak, hogy a közös európai deviza megszűnik az évtized végére. Nálunk Magyarországon komoly politikusok – bizonyára más országokban is vannak hasonlóan gondolkodók – feltételezik, hogy összehangolt támadás megy végbe, mégpedig a tengerentúlról, az euró ellen….
H. R. : Nem is értem, hogy beszélhetnek komoly emberek ekkora zagyvaságokat. Hogy a fenébe jutna eszébe egy amerikai befektetőnek vagy politikusnak, hogy neki vagy országának a legcsekélyebb érdeke fűződhet az euró, egyáltalán az Európai Unió összeomlásához. Egy ilyen dráma bekövetkeztéből nem származhat haszna az égvilágon senkinek sem, kára, felbecsülhetetlen kára azonban annál inkább. Amerikai bankok, befektetési csoportok százai azonnal tönkremennének… De beszéljünk az euró elleni úgynevezett spekulációról! Vannak kétségtelenül elegen, akik spekulálnak az euró általunk, a Morgan Stanley által is prognosztizált gyengülésére, mint ahogy ennek az ellenkezőjéből is lehet pénzt keresni. De ez a spekulációs vonal elhanyagolható jelentőséggel bír a valóságos, fundamentális folyamatok mellett. Szögezzük le, nincs összehangolt támadás az euró ellen. Ez csak egyesek fejében létezik. Viszont tessék – mondjuk egy japán – befektető, például egy tokiói magánnyugdíjkassza döntéshozóinak fejével is gondolkodni. Ők százezernyi vagy milliónyi japán nyugdíjas megtakarításaiért felelnek, ennél fogva abszolút normális, hogy csökkentik európai kintlévőségeiket, eurót váltanak át dollárra, jenre, aranyra, ha észlelni kénytelenek, hogy sok minden nincs rendben az európai bankokkal, ha érzékelik, hogy az Unió és az euró körül válság alakult ki. Ennyi a történet és nem több. Ismétlem: nincs olyan spekulációs támadás sem az euró, sem a forint ellen, amelynek célja az euróövezet, az Európai Unió vagy akár Magyarország gyengítése. Aki ezt állítja, annak fogalma sincs a pénzpiacok működéséről, abszurdumokat beszél.
Z. P. : De kérem, ne térjen ki a válasz elől. Fogadtak-e, fogadott-e ön az euró ellenében, reális szcenáriónak tartják-e a Morgan Stanleynél az euróövezet szétesését?
H. R. : Amikor mindenki „bullish” volt az euróval kapcsolatosan, tavaly, amikor az euró félelmetesen erősödött a dollárral szemben, mi figyelmeztettünk ennek a gondolkodásnak a veszélyére. Azt mondtuk, hogy az euró gyengülni fog és ez a tavalyi év végére be is következett, mármint beindult és még huzamosabb ideig tartani is fog a gyengülési folyamat. Azt mondtuk tavaly novemberben, hogy 2012 végére egy euró már csak egy dollár húsz centet fog érni. Kitartunk eme véleményünk mellett.
Z. P. : Elutasítja tehát azon londoni kollégák elemzését, akik összeomlást vizionálnak az évtized végéig?
H. R. : Mi a realitásokkal foglalkozunk, nem engedjük meg magunknak, hogy megjósoljuk, mi történik 2020-ban a pénzpiacokon. Ez felelőtlenség. A mi határozott véleményünk az, hogy az euró fennmarad, akárcsak az Európai Unió. Sőt, azt állítjuk, hogy az euró övezetből egyik ország sem lesz kénytelen kilépni, nem értünk egyet azon jósokkal, akik szerint Görögországból kivezetik az eurót az idei esztendő végéig. Ismétlem: az euró további gyengülését az amerikai dollárral, a japán jennel szemben ugyanakkor realitásnak fogjuk fel.
Z. P. : Mit gondol, nem kellene-e leginkább az euróból mégiscsak norvég koronába, svéd koronába vagy svájci frankba menekülnie azoknak, akik sem az euróban, sem a dollárban nem bíznak?
H. R. : A svéd gazdaság helyzete kicsiben olyan, mint a német. Aki hisz az európai fellendülésben, az hisz abban, hogy Németországgal az élen, Európa belátható időn belül túl lesz a válságon, annak ajánlatos a svéd korona. Egyébként a svéd pénz piaci helyzetének alakulása ragyogó konjunktúr indikátor. Az év elejének legjobb hírei között tartom számon, hogy az utóbbi hetekben erősödött a korona. Ez az én fordításomban azt jelenti, hogy a piacok hinni kezdenek az európai fellendülés beindulásában. A norvég korona erősödése – a svéddel szemben – mindig a világbeli feszültségek fokozódását jelzi. A norvég deviza – mivel Norvégia az egyik legfontosabb szénhidrogén hatalom, ugyanakkor a világ egyik legstabilabb gazdasága – akkor menedék, amikor az olajár robban, mondjuk, amikor Irán fel tudja forrósítani tudja a nemzetközi légkört. Egyébként – őszintén szólva – a norvég korona nem igazán „izgalmas történet” a devizapiacon. Svájc összekötötte pénzének sorsát az euróval. Ez a kötődés egyelőre fenntartható és fenn is marad, ha Európa folytatja a lassú, de biztos kikászálódást a válságból. Ellenkező esetben, a krízis súlyosbodása esetén már képtelen lesz a svájci frank ellenállni a felértékelődési nyomásnak.
Z. P. : Végezetül Amerika. Azt már említette, hogy az amerikaiaknak nem állhat érdekükben az euró ellen „dolgozni”. Részletesebben? Mit lát most az Egyesült Államokban?
H. R. : Az Egyesült Államok központi bankja és kormánya rendkívül felelősségteljes politikát folytat. Úgy teszik a dolgukat, hogy abból nemcsak Amerikának, hanem Európának is nagy politikai, gazdasági illetve pénzügyi haszna legyen. Az amerikai gazdaság egyre több, alapvető előrejelző adata mutat pozitívumokat, látszik már, hogy az Egyesült Államok elsőként lesz túl a válságon. Ebből az következne, hogy a FED, az amerikai jegybank lassan szigorítani fog. De most még inkább lemond erről, sőt feltételezem, hogy még egyszer bevet egy úgynevezett quantitative easing – monetáris könnyítési, a nemzetgazdaságot újabb pénzek bepumpálásával serkentő – programot. Noha ezzel kétségtelenül még előnyösebb helyzetet teremt az amerikai gazdaság szereplőinek, mégis kijelenthető, hogy ezúttal már az európaiak dolgát akarja igazából megkönnyíteni. Mert tisztában vannak vele, hogy az amerikai gazdaság konjunktúrába fordulása révén magukkal húzzák az európai gazdaságokat, amelyek számára – amíg nem történnek meg az amerikai pénzügyi rugalmasságot lehetővé jogi, szerződésbeli, alkotmányos reformok az Európai Központi Banknál, az Európai Unióban és a vezető európai államokban, például hazámban, Németországban – az ilyesfajta pénzügyi könnyítések közvetlenül nem elérhetőek. Amerika tehát cselekszik Európa helyett is – valójában az egész világgazdaság talpra állása érdekében is.