Mielőtt rátérnék, arra, hogy a COVID-19 által okozott gazdasági problémákra adott jegybanki és költségvetési intézkedések potenciálisan hogyan csúszhatnak félre, érdemes röviden bemutatni az úgynevezett kobra-effektus jelenséget.
„A kobrahatás a nem kívánt következmények egy példája, mikor is a gazdasági ösztönzők olyan következményekkel járnak, amelyek eredetileg nem álltak a megbízó szándékában; így az adott problémára felkínált jószándékú, de a valós tényeket figyelmen kívül hagyó javaslat voltaképpen elmélyíti a problémát.”
Larry McDonald, a The Bear Traps riport szerzője a napokban nyilatkozta a következőt:
“We believe we are at the early stage of the biggest Cobra Effect in the history of economics. As the massive monetary and massive fiscal stimuli (over $15T globally) conjoin to save the economy from a deflationary depression, instead they risk hyperinflation – overweight commodities.”
Az idézet magyarul a következőképpen hangzik:
„Úgy gondoljuk, hogy a közgazdaságtan történetének legnagyobb kobra-effektusának a korai szakaszában vagyunk. A hatalmas monetáris és költségvetési élénkítések (globálisan több, mint 15 ezer milliárd USD) együttesen azt a célt hivatottak szolgálni, hogy megmentsék a gazdaságot egy deflációs időszaktól, ehelyett most hiperinflációt kockáztatnak – különösen a nyersanyagok tekintetében.”
Nos, mire is gondolt Larry McDonald? Először is leszögezhetjük, hogy hasonló mértékű monetáris és fiskális csomagokat ez idáig nem láthattunk a történelemben. Másképpen fogalmazva, egy új és irdatlan pénzmennyiségre épülő gazdaságpolitikai kísérlet zajlik a szemünk előtt. A jelenség nem más, mint a Modern Monetarista Elmélet gyakorlati megvalósulása, azaz, hogy a jegybankok korlátlan „ingyen pénz” nyomtatásával finanszírozzák a költségvetéseket. Úgy, hogy ebből jelentős összegeket közvetlenül az állampolgáraiknak utalnak ki elköltésre, vagy a megélhetésük támogatására (amiből az elmúlt egy évben gyakorta részvénypiaci megtakarítás képződött).
Másrészt, a karanténok és lezárások után a kiszabadult embereknél felhalmozott megtakarítások egyszerre és hirtelen fognak elköltésre kerülni nagy valószínűség szerint.
Harmadrészt az amerikai munkaerőpiaci helyzet folyamatosan javul, úgy, hogy fokozatosan nőnek a munkavállalók költségei. Sokan, akik az államtól kaptak támogatást a válság alatt, jobban jártak, mintha dolgoztak volna. A munkaadóknak a kialakult helyzethez magasabb bérekkel kell alkalmazkodniuk. Azonban így is ismét kezd feszessé válni a munkaerőpiac, magyarán a bérek oldaláról is várható inflációs nyomás.
Érdekes jelenség, hogy az amerikai S&P500 indexben szereplő cégek egyre több szót ejtenek az inflációról, amikor a várható eredményeikről tartanak befektetői tájékoztatókat, ami önbeteljesítő folyamat szokott lenni, amint az az alábbi, a Bank of Amerika által készített ábrán látható:
Forrás: Zerohedge
Az elmúlt hónapokban a fejlett országok kötvényhozamai emelkedésnek indultak, mindeközben a kötvénytulajdonosok sokszor fedezetlenül ülnek a kötvénypozíciójukban. Úgy, hogy a globális kamatok nem voltak még soha ilyen alacsonyak. A vállalati kötvénypiac jelen pillanatban alacsony kockázatokat áraz, azonban az árfolyamok itt is lefelé csorognak. Tehát elmondható, hogy a beinduló növekedést és az infláció emelkedését lassan elkezdi árazni a kötvénypiac.
Ebből az következhet, hogy a pénz a kötvényekből az árupiacok és nyersanyagpiacok felé kezd áramlani az infláció elleni védekezés céljából, ami további inflációt felhajtó tényező lesz (például drágább üzemanyagok, takarmányok, élelmiszerek és nyersanyagok és ezek begyűrűző hatásai). Azt sem szabad elfelejteni, hogy a COVID mélyen érintette a globális ellátási láncokat, az áruhiány szintén inflatorikus, akárcsak az, ha az áruk célba juttatásának költsége hirtelen és tartósan megugrik, aminek a legjobb példái tengeri szállítmányozási díjak.
Fontos továbbá, hogy a hozamok és az infláció emelkedése a növekedési részvények számára nem jó hír. Pedig a növekedési részvények a tengerentúlon a kisbefektetők kedvencei lettek az elmúlt egy évben. Egy folyamatos rotáció, vagy egy esetleges jelentősebb Big Tech korrekció bizonyosan fájna nekik.
A gazdaságpolitika valójában jót szeretne tenni a közvetlen jövedelemtranszferekkel, főleg az alacsonyabb jövedelemmel és vagyonnal rendelkező társadalmi csoportok esetében, de lehet, hogy a visszájára sül el a kísérlete. Nekik kevés olyan reáleszközük van, ami védelmet nyújtana egy tartósan magasabb inflációs időszakban szemben a vagyonosabb emberekkel. Magyarán a vagyoni egyenlőtlenségek tovább nőhetnek az elkövetkezendő időszakban. Mint tudjuk az infláció nem más, mint a szegények adója.