A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek jelentős súlyt a magyar tőzsdén. A Tisza ígéretek teljesítése viszont csak akkor lehet reális, ha egyszerre érkeznek meg az EU-s pénzek, csökkennek a kamatterhek és valóban hatékonyabbá válik az állam működése, de amúgy is szimpatikusabb lenne, ha a kormány óvatosan bánna az ígéretekkel. A korrupció visszaszorítása viszont önmagában is ezermilliárdokat mozgathat meg a magyar gazdaságban. Szabó Balázs, a HOLD vezérigazgatója a Partizán adásában beszélt arról, hogy miért nem ért egyet a vendégmunkások teljes tiltásával, miért nem kell folyamatosan támogatni a KKV-szektort és hogy miért lenne jó, ha minden magyar kicsit a magáénak érezné az állami pénzügyek és az államadósság problémáját. Az interjú rövidített változatát közöljük a HOLDBLOG-on.
Partizán: A elszámoltatás és a vagyonvisszaszerzés kérdése a Tisza Párt egyik fő ígérete volt a választási kampányban, hiszen a nagy korrupció a gazdasági növekedést is visszafoghatja. Volt egy számítás például a Portfolio.hu oldalán, amely szerint a 2024-es magyar gazdasági teljesítményből akár 6500 milliárd forint is hiányozhatott a korrupció miatt. Lehet valamilyen látható, értelmezhető eredményt elérni ebben a témában?
Szabó Balázs: Közvetlenül is vissza lehet szerezni valamennyi vagyont, de ha ezt reálisan próbáljuk megbecsülni, akkor legfeljebb néhány százmilliárd forintra tenném az összeget. A magyar éves GDP körülbelül 90 ezer milliárd forint, az állam éves adóbevétele pedig nagyjából 40 ezer milliárd forint. Ehhez képest néhány százmilliárd forint érzékelhető összeg ugyan, de de nem fogja megoldani azokat a problémákat, amelyekkel ma a magyar gazdaság és a költségvetés szembenéz.
Ami miatt mégis nagyon fontos ez a kérdés – és most kifejezetten gazdasági szempontból beszélek róla –, az az, hogy az ösztönzők újra a helyükre kerüljenek a gazdaságban. Az, ami eddig bizonyos iparágakban történt, például, hogy egy-egy szereplő gyakorlatilag monopolizált bizonyos piacokat vagy közbeszerzési szegmenseket, azt eredményezte, hogy más cégek nem tudtak felépülni, nem tudtak valódi versenyben részt venni.
Ha kialakult volna egy valóban versenyző piac, az nemcsak az államnak lett volna jobb, hanem az egész privát szektornak is. Ezek az áttételes veszteségek valójában ezer milliárdokban mérhetők.
Évente körülbelül 12 ezer milliárd forintnyi közbeszerzés van Magyarországon. Ha ehhez viszonyítjuk a feltételezett 20-30-40 százalékos túlárazásokat, akkor nagyon gyorsan kijönnek az ezermilliárdos nagyságrendű összegek. Még ha ezek a becslések túlzóak is, az áttételes gazdasági hatás akkor is óriási.
Tehát azt mondod, hogy a valódi pénzügyi nyereség nem elsősorban az lesz, ami visszakerül az államhoz vagy a költségvetéshez, hanem az, hogy a jövőben nem folyik el ennyi pénz?
Igen. A múltbeli pénzek visszaszerzése rendkívül nehéz lesz. Képzeljük el például, hogy minisztériumi szinten valakik aláírtak túlárazott közbeszerzéseket. Lehet, hogy meg lehet állapítani bizonyos döntéshozók felelősségét, de attól még nagyon nehéz bizonyítani, hogy az adott vállalkozó korrupciós pénzeket adott vissza vagy követett el bűncselekményt.
A túlárazott közbeszerzések mellett sokszor beszéltek az elmúlt években a piacok teljes átalakításáról is – például a trafikmutyiról vagy különböző koncessziókról. Ezekben az ügyekben szerinted van mozgástér utólagos igazságtételre?
Ez már inkább jogi kérdés, mint közgazdasági, ezért óvatosan fogalmaznék. Nehezen látom, hogy ezekben tömegesen sikeres pereket lehetne indítani, de ezt majd a jogászok fogják eldönteni.
Gazdasági szempontból ugyanakkor itt is ugyanaz a lényeg: a múltat nem tudjuk helyrehozni. Azokat a vállalkozókat, akik éveken keresztül kiszorultak a piacról, nem lehet utólag kárpótolni, az elveszett lehetőségeket nem lehet visszahozni. Ezért van igazán jelentősége annak, hogy a jövőben milyen szabályrendszer alakul ki, és hogy világos legyen: ha valaki bűncselekményt követ el, annak következménye lehet.
A NER-es cégek szétesése nem dönti be a gazdaságot
Az elmúlt egy hónapban a NER-es cégek részvényárfolyamai esni kezdtek. Még például a 4iG-é is, amelyet sokan olyan cégnek tartanak, amely piaci viszonyok között is működőképes lenne. Lehet negatív hatása a tőzsdére annak, ha elhúzódik az elszámoltatás? Egyáltalán hogyan értékeled ezt a visszaesést?
A tőzsdének nagyon kicsi részét adják a NER-es papírok, azok a cégek, amelyek a kormányváltás vesztesei lehetnek, kis súlyt képviselnek. Szerintem a NER-es cégek kérdését nem érdemes leszűkíteni a tőzsdére, vagyis a 4iG-re, az Opusra vagy más hasonló papírokra. Ide tartoznak a tőzsdén kívüli privát cégek is, például Mészáros Lőrinc építőipari cégei, de lehetne említeni sok más iparágat is: telekommunikációt, biztosítókat, bankokat és így tovább.
A fontos kérdés az, hogy ezek a cégek piaci alapon életképesek lesznek-e. Tudják-e tovább foglalkoztatni azokat az embereket, akik ma bennük dolgoznak? Nem félek attól, hogy néhány cég esetleg csődbe megy, vagy állami segítség nélkül nem tud fennmaradni, ilyenkor sajnos el kell bocsátani embereket, de sok iparágban a piac fel fogja szívni őket.
De vannak olyan leuraltságú iparágak, ahol ez komolyabb problémát jelenthet?
Igen, például az építőiparban. Ott a Mészáros-birodalom annyira erős, hogy építőipari cégvezetőkkel beszélve azt hallani: ha ma hidat kellene építeni, nem biztos, hogy lenne más szereplő, aki ezt meg tudná csinálni. De ha Mészáros Lőrincet egyszerűen rákényszerítenék arra, hogy egy másik, új kormányközeli vállalkozónak adja tovább a cégeit, akkor csak folytatódna ugyanaz a láncolat: volt az MSZP–SZDSZ-korszak, aztán Simicska Lajos időszaka, aztán Mészáros Lőrincé és így tovább, mindig lenne egy ember, akinek a neve alatt fut a magyar nagy építőipari cég. Ezt a láncolatot most kellene megszakítani.
Egy ilyen cégnél, ahol valódi tudás koncentrálódott, az ország is veszíthet, ha a tudás szétesik. Ezért szerintem vele egyedileg kell foglalkozni. De ez ritka helyzet, a pénzügyi szférában, a telekommunikációban vagy más iparágakban, ahol NER-es cégek nagy szereplővé váltak, a piac nagyrészt felszívja majd a munkavállalókat.
Nem hiszek abban a forgatókönyvben, hogy ha a NER gazdasági hálózata megrendül, akkor összeomlik a magyar gazdaság. Sokan mondták ezt, még Fidesz-kritikus szereplők is, de szerintem ez nem reális. Lesznek érdekes történetek, cégleépítések, ilyeneket már látunk is, például a NER-médiában. De nem ez lesz a magyar gazdaság tíz legfontosabb kérdésének egyike.
Mi lesz a NER-es bankokkal? Ez korábbi választásoknál is téma volt: ha kormányváltás esetén bedőlnek a túlhitelezett NER-es cégek, az törlesztési problémákhoz vezethet, a bankok nem kapják vissza a pénzüket, és ebből akár összeomlás is lehet. Korábban inkább az Eximbankról volt szó, azóta viszont létrejött az MBH, amely az ország második legnagyobb bankja.
Az Eximbank vagy akár a Magyar Fejlesztési Bank más kategória, mert ezek állami hátterű bankok. Az Eximbank például sokszor támogatott hiteleket ad, végeredményben azért, hogy magyar cégek exportálni tudjanak. Itt sok esetben állami támogatás is van a hitelek mögött. Ennek a mértéke persze kérdéses, de az Eximbank más típusú intézmény, mint az MBH.
Az MBH magánbank, még akkor is, ha nyilván eddig NER-es és különböző állami kötődései voltak. Az MBH-ról és általában a magyar bankokról azt lehet elmondani, hogy nagyon jót tett nekik a magas kamatkörnyezet. Az állampapírokon jól lehetett keresni, miközben a betéti kamatok sokszor nulla közeli vagy nagyon alacsony szinten maradtak. Emiatt a bankoknak most nagyon erős cash flow-juk van. Úgy is mondhatnám, hogy a magyar bankok tőkearányos megtérülése olyan magas, hogy nehéz elképzelni, hogy bármelyikük csődközeli helyzetben lenne. Nem vagyok az MBH specialistája, de általában a bankszektorban – és ezen belül az MBH-nál – nem látok olyan veszélyt, hogy emiatt csődközeli helyzet alakulna ki.
Mi az üzenete annak, hogy Varga Mihály jegybankelnök az egyetlen fontos, Fidesz által kinevezett szereplő, akinél nem merült fel a leváltás? A kampányban is világos volt, hogy Magyar Péter elfogadható szereplőnek látja őt, aki a helyén maradhat.
Szerintem Magyar Péter itt mértéktartásról tett tanúbizonyságot. Egyrészt pénzpiaci kockázatokkal kellett volna szembenéznie, ha úgy támadja meg a jegybankot, hogy kétharmados felhatalmazással a jelenlegi vezetést is cserélni kívánja. Ez bizonytalanságot okozhatott volna az MNB jövőjével kapcsolatban, ami nem tett volna jót a csökkenő magyar kötvényhozamoknak és az erősödő forintnak sem.
Másrészt az elmúlt egy évben az új MNB-vezetés – Matolcsy György távozása és Varga Mihály érkezése után – azt mutatta, hogy inkább szakmai sapkát vett fel, nem politikait. Nem csökkentették hirtelen a kamatokat azért, hogy rövid távon felhevítsék a gazdaságot. Nem akartak feltétlenül gyenge forintot, ami korábban sokáig jellemezte a magyar gazdaságpolitikát.
Volt tehát egy jó éve ennek a jegybanki vezetésnek, amivel a Tisza-kormány tudott szimpatizálni. Világos, hogy Varga Mihály korábban fideszes politikus volt, de most ebben a szerepében szakmai munkát végez az MNB elnökeként. Az eddigi kommunikáció alapján úgy tűnik, hogy ez működni fog.
Akkor rászolgált a bizalomra?
Az elmúlt egy év alapján azt gondolom, hogy igen.
Az államadósság minden magyar közös ügye
Térjünk át a gazdaság állapotára. Már az év elején, a kampányban és az elmúlt években is világos volt, hogy komoly gondok vannak a gazdaságban. Az inflációt is csak tüneti módon sikerült kezelni, a növekedés évek óta gyakorlatilag nem létezik, a beruházásokkal és a fogyasztással is gond van. Magyar Péter az előző kormány állítása alapján 6,8 százalékos államháztartási hiányról beszélt, és azt is bejelentették, hogy találtak 286 milliárd forintnyi hiányzó kiadást az idei költségvetésben. Pár nap elteltével még nem világos, hogy ez már benne van-e a 6,8 százalékban, vagy a hiány tovább nőhet. Mennyire lehet szerinted ebben a helyzetben tartani a választási ígéreteket?
Nehéz lesz tartani őket. Induljunk ki abból, hogy kerekítve 7 százalék a költségvetési hiány. A GDP körülbelül 90 ezer milliárd forint, az adóbevétel pedig nagyjából 40 ezer milliárd forint. Ha a GDP-arányos költségvetési hiány 7 százalék, az azt jelenti, hogy az állam több ezer milliárd forinttal többet költ annál, mint amennyi bevétele van. Ráadásul itt van az eurózóna-csatlakozás kérdése is. Ha ezt komolyan vesszük, akkor előbb-utóbb el kellene érni a 3 százalékos költségvetési hiányt. Tehát nem elég tartani a jelenlegi helyzetet, hanem javítani kellene: csökkenteni kellene a hiányt.
Ezzel szemben rengeteg kiadási ígéret hangzott el. Ilyen például az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentése, az alacsony nyugdíjak emelése, az egészségügyi kiadások növelése, vagy a mediánbér alatti keresők személyi jövedelemadójának csökkentése. Ha összeadjuk ezeket az ígéreteket, nagyjából 2-3000 milliárd forintos nagyságrendről beszélünk.
Egy olyan helyzetben, amikor már eleve 7 százalék körül van a hiány, ezek az ígéretek tovább rontják a költségvetési pozíciót. 3000 milliárd forint a GDP 3-4 százaléka, vagyis ha mindent változatlanul megvalósítanánk, akkor akár 10 százalék körüli hiányról is beszélhetnénk.
Van ugyanakkor egy javító oldala is a történetnek. A legnagyobb ilyen tétel a korrupció visszaszorítása. Ha 12 ezer milliárd forintot költöttünk közbeszerzésekre, és ennek 10 százaléka megtakarítható, az 1200 milliárd forint. Ha 30 százalék, akkor 3600 milliárd forint. Ez már olyan nagyságrend, amely akár lefedheti az ígéretek jelentős részét – feltéve, hogy optimisták vagyunk abban, mennyi takarítható meg.
A másik nagy tétel az EU-s pénzek. Ha sikerül lehívni a felhalmozódott forrásokat, az évente akár a GDP 2-3, vagy 3-4 százalékát is jelentheti, ami óriási összeg. A harmadik tétel a gazdaságfejlesztési, nagyvállalati támogatások csökkentése. Emellett ott vannak a sport- és egyházi támogatások is. Ezekkel én nem foglalkozom részletesen, de akik erről írnak, azt mondják, hogy ezeken a területeken is sok támogatás ment ki. Ezek kisebb tételek, de adhatnak mozgásteret.
Van még egy fontos tényező: a magyar államkötvények hozama. Ahogy a 10 éves magyar állampapír hozama 2 százalékponttal csökkent, az Kármán Andrásék számítása szerint a teljes ciklus alatt, vagyis négy év alatt nagyjából 2400 milliárd forinttal segítheti a költségvetést. Ez nem az elején jelentkezik igazán, hanem inkább később, ahogy az államadósság fokozatosan átárazódik az alacsonyabb kamatokra.
Az összkép tehát az, hogy óriási számok állnak óriási számokkal szemben. A kiadásokat viszonylag jól lehet számolni, a bevételek viszont bizonytalanok. Nem tudjuk pontosan, mennyit segítenek az EU-s források, mennyit lehet megtakarítani a korrupció visszaszorításával, a kamatcsökkenés hatását pedig ugyan lehet számolni, de az időben elnyújtva jelentkezik.
Mindez viszont olyan helyzetben történik, amikor nagyon sokan várnak gyors eredményeket. Jogosan lehet majd a kormány fejére olvasni, ha nem teljesíti ezeket az ígéreteket.
Igen, de én mégis azt tartanám szimpatikusnak, ha a kormány óvatos maradna. Egyszerűen azért, mert az a bizalom, amely most a pénzpiacok felől megjelent, nagyon fontos. A magyar államadósság a GDP körülbelül 75 százaléka, nagyságrendileg 65 ezer milliárd forint. Erre mi, magyarok közösen fizetjük a kamatot, amely a GDP nagyjából 4 százaléka, 3600 milliárd forint évente.
Ez az, ami most javulhat. Ha korábban 7-7,5 százalékos kamattal vett fel hitelt az állam, most pedig 5,5 százalék körüli kamattal tud finanszírozni, abból hatalmas megtakarítás jöhet ki. Ez a pénzpiaci bizalom tehát olcsóbbá teszi az állam hitelezését, amit végső soron mi fizetünk vissza adófizetőként. Ha viszont a kiadási oldal nagyon gyorsan elszalad, mert teljesíteni kell a politikai ígéreteket, miközben a bevételi oldalon még nem látszik a siker, akkor ez a bizalom visszájára is fordulhat.
Szerintem eddig az volt az egyik legnagyobb probléma Magyarországon, hogy az emberek nem úgy tekintettek az állam pénzügyeire, mintha az az ő problémájuk is lenne. A Fidesz úgy kezelte a költségvetést, az államot és az állami vagyont, mintha az az ő ügye lenne. Emiatt a magyar emberek sem feltétlenül úgy tekintettek az állami vagyonra, az államadósságra vagy a költségvetésre, mint ami valamilyen értelemben az övék is.
Pedig ez közös ügy, sokat segítene az országnak, ha mindenki egy kicsit a sajátjának éreznék az országot pénzügyi szempontból is. Ezek a kérdések döntik el, hogy gazdaságilag milyen sikerünk lehet. Ez a mi pénzünk, amit mi fizetünk ki az adónkból.
A Tisza felbukkanása óta gyakran elhangzik, hogy a párt jelentős részben a vidéki kis- és középvállalkozások pártja. A vállalati programban is szerepelt, hogy a multikkal szemben inkább a vidéki KKV-kat, vagy általában a KKV-kat kell támogatni. Ez nyilván népszerű ígéret. Magyarország ugyanakkor az elmúlt húsz évben az egyik legtöbbet költötte vállalkozástámogatásra állami pénzből, miközben ez nem igazán eredményezett gyorsabb felzárkózást vagy hatékonyabb gazdaságot. Hogyan kell akkor támogatni a KKV-kat?
Szerintem jó környezettel kell támogatni a KKV-kat, pénzzel támogatni őket a legtöbb esetben nincs értelme. Biztosan lehet találni egy-két olyan pontot, ahol értelmes dolog valamilyen támogatást nyújtani, és lehet, hogy nehéz időkben jól jön egy kis kiegészítés. De ha egy vállalkozás csak támogatásokból tud életben maradni, akkor annak nem biztos, hogy érdemes működnie, mert nincs rá valódi piaci igény. Ezeket hívják zombivállalatoknak: léteznek, mert valamilyen támogatás eltartja őket, de önálló piaci alapon nem lennének életképesek. Ez negatívan hat a gazdaságra.
A magyar KKV-szektor versenyképességi problémája nem egyedülálló. Kicsit rosszabbak vagyunk, mint a régiós versenytársaink, de minden régiós országban – Lengyelországban, Romániában, Csehországban és máshol is – látszik, hogy a multik nagyon hatékonyak, a kis- és középvállalkozások pedig kevésbé.
A cél az lenne, hogy a KKV-k közül azok, amelyek nem a legkisebbek, hanem közepes vagy nagyobb méretűek, és valóban hatékonyak lehetnek, idővel versenyképessé váljanak, ami már tudná húzni a gazdaságot.
Lehet, hogy ebben van valóban lemaradásunk a környező országokhoz képest. Ott sem olyan hatékonyak a KKV-k, mint a multik, de a G7 is foglalkozott mostanában azzal, hogy a magyar KKV-k egyik problémája az, hogy túl kicsik, és túl sok ember dolgozik a legkevésbé hatékony vállalatoknál. Ezt te is így látod?
A kis- és középvállalatokon belüli létszámstatisztikákat nem ismerem pontosan, de maga a termelékenységi probléma definíció szerint erről szól: sokan dolgoznak nem elég hatékonyan. Nyilván rengeteg egyéni vagy néhány fős vállalkozás van, amelyek kvázi kényszervállalkozások. Valahogy elvannak, részben akár állami támogatásokból is. Nem gondolom, hogy ez lenne a magyar vállalkozások jövője.
Természetesen lehetnek sikeres egyéni vállalkozók is. De azokat a zombivállalkozásokat, amelyeknek valójában nincs helyük a piacon, nem érdemes mesterségesen fenntartani.
Lehet ebben politikai kockázat? Ha azt mondjuk, hogy az új kormány mögött részben pont ez a vállalkozói közeg állt, akkor ennek a támogatási struktúrának nekimenni politikailag kockázatos lehet.
Ezt nem így látom. Szerintem a gazdaságfejlesztési pénzek nagyobb hányada valójában a multikhoz ment, nem a KKV-khoz. Általában azokban a szektorokban kaptak nagy támogatást cégek, ahol a szereplők könnyen tudnak helyszínt váltani. A Fidesz először azokat a cégeket adóztatta meg különadókkal, amelyek már itt voltak, és nem tudtak könnyen elmenni. Azoknak viszont, amelyek új gyárat építettek, például az autóiparban, nagyon kedvező környezetet teremtett, mert ezekért verseny volt a régióban.
És sokszor a munkahelyteremtéssel indokolták a támogatást.
Igen, de szerintem az utóbbi években már önmagában munkahelyteremtésért nem volt értelme fizetni. Ez 2013-ban vagy 2014-ben még értelmes lehetett, de azóta nagyon régóta nem az.
Visszatérve az eredeti kérdésre: nem gondolom, hogy a vállalati támogatások leépítése önmagában politikailag kockázatos lenne. Ezek az emberek tudnak dolgozni, ha nem vállalkozóként, akkor munkavállalóként. Ha az lenne a helyzet, hogy a támogatások megszüntetésével nagyon sokan munkanélkülivé válnának, az valóban nagyon nehéz morális és politikai helyzet lenne. De ma nem ez a helyzet a magyar gazdaságban, ennyire nincs rossz állapotban a munkaerőpiac.
Szóba került a munkaerőpiac és az is, hogy mennyire van teljes foglalkoztatás Magyarországon. Az új kormány azt is vállalta, hogy június elsejétől vendégmunkásstopot hirdet. Az új kormány azt is vállalta, hogy június elsejétől vendégmunkásstopot hirdet, vagyis elvileg több új vendégmunkást már nem lehet majd behozni Magyarországra. Ennek milyen következményei lehetnek szerinted?
Én ezzel nem értek egyet, szerintem a nulla túlzás. Ha Magyarországnak az lenne a problémája, hogy gazdasági bevándorlók öntenek el minket, és lenyomják a magyar béreket, akkor érteném ezt a vitát. De makroszámok alapján szerintem nem ez a helyzet.
Mikroszinten azért sok ilyen tapasztalat van. Nemrég például a szabolcsi, nyírbátori választókerületben forgattunk, ahol váratlan Tisza-győzelem született. Ott is kiderült, hogy az ott élők számára hétköznapi tapasztalat: valaki azért nem jut munkához, mert vendégmunkásokkal töltötték fel az állásokat.
Makroszámok alapján azt gondolom, hogy a ti példátok kisebbségi tapasztalat. Körülbelül 4,5 millió magyar ember dolgozik, és ehhez képest nagyjából százezer vendégmunkás lehet az országban. Magyarország ma már van annyira gazdag ország, hogy bizonyos munkákra tudjon külföldi munkaerőt fizetni. Ezek egy része olyan munka, amelyet a magyarok már kevésbé szeretnének elvégezni. A gyárakban végzett nagyon monoton munkák például tipikusan ilyenek. Persze értem, hogy ha valaki Nyírbátorban azt mondja, hogy helyette egy Fülöp-szigeteki dolgozik, aki többet bevállal alacsonyabb bérért, akkor ez számára nagyon konkrét probléma.
Magyar Péter sem véletlenül kampányolt ezzel.
Igen, de szerintem ennek van egy társadalmi oldala is. A bevándorlókkal szembeni ellenérzéseket a Fidesz évek alatt felkorbácsolta, és ez ott van a háttérben. Magyarországon ma politikailag kedvező várakozásokkal lehet azzal kampányolni, hogy valaki nem szeretne bevándorlókat. Látom azt is, hogy ha egy faluban korábban soha nem láttak külföldieket, most pedig ázsiai munkások sétálnak csoportokban, az sokakban erős reakciót vált ki. De gazdaságilag szerintem még messze nem értük el azt a szintet, ahol ez túlzásba ment volna.
Nem tudom megmondani, hogy a 4,5 millió magyar munkavállaló mellett a 2, a 3, az 5 vagy a 10 százalékos vendégmunkásarány lenne a jó. De azt gondolom, hogy nullára levágni ezt túlzás. Ezzel azt a tudást is megszüntetjük, hogy hol és hogyan lehetne külföldieket jól alkalmazni.
Populistának tartod azt az érvet, hogy tízéves csúcson van a munkanélküliség?
Igen, mert ez a tízéves csúcs sem különösebben magas. Tudom, hogy rosszabb a helyzet, mint korábban, de közben még mindig rengeteg helyen munkaerőhiány van. Nem 10 százalékos munkanélküliségről beszélünk, hanem nagyjából 5 százalék körüli szintről.
Ha olyan válság jön, hogy a munkanélküliség újra 10 százalék lesz, akkor majd aggódunk. Én most nem látom azt, hogy innen drasztikusan rossz irányba fordulnának a dolgok. Természetesen bármi történhet: volt 2009-es válság, Covid, háborúk. Az elemzők mindig okosak, amikor a jelen folyamataiból vetítik ki a jövőt, de ezeket a sokkokat senki nem látja előre.
Utolsó témánk: Donald Trump rendszeresen posztol arról, hogy mindjárt megoldja az iráni válságot és a Hormuzi-szoros körüli problémát. Ez nem sikerült, most is nagyon kevés hajó jut át ezen a szoroson, amely nagyon fontos a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából. Ennek ellenére az olaj ára nem jutott olyan magasságokba, mint korábbi válságok idején. Miért?
Először szubjektíven mondom. Egy alapkezelőben dolgozom, rengeteg elemzést olvasunk, hogy jobb befektetési döntéseket hozhassunk. Amikor kitört a háború, február 28-án, az elemzések azt írták, hogy hat-hét hétig még bírjuk, mert a hajók már elindultak, és beérkeznek az olaj- és gázszállítmányok. Aztán eltelt hat-hét hét, és újra azt írták, hogy még hat-hét hét. Mindig az volt a várakozás, hogy mindjárt baj lesz, de valahogy mégsem lett akkora baj.
Ennek is több oka van. Naponta nagyjából 100 millió hordó olajat termel és fogyaszt el a világ. A Hormuzi-szoroson nagyjából 20 millió hordó megy át, vagyis a globális forgalom ötöde. Ez brutális kiesés lenne, ha hosszabb távon is kiesne.
A gazdaság viszont rövid távon nagyon jól tudott alkalmazkodni. Van például egy vezeték, amely Szaúd-Arábiát keresztülszeli, így nem kellett mindent hajókon vinni. Ezzel rögtön nagyjából 5 millió hordóval beljebb voltunk a 20 milliós kieséshez képest. Aztán kiderült, hogy lehet egy-két millió hordóval többet termelni, mert ahogy emelkednek az árak, egyes termelők tudnak reagálni, és eközben sokan elkezdték felhasználni a tartalékaikat. Kína visszafogta valamennyire a vegyiparát, tehát csökkent az olajkereslet. Az orosz tankerhajók szankcionálva voltak, amin bizonyos esetekben lazítottak. Amerika sokkal több finomított olajat kezdett exportálni. Tehát a piac reagált.
A probléma az, hogy ez nem hosszú távú megoldás. Nem arról van szó, hogy új kitermelés lépett be tartósan, hanem arról, hogy a tartalékokat okosan és gyorsan elkezdték felhasználni, tehát a jelenlegi helyzet nem tartható fenn örökké. Amit most látunk, az inkább afelé mutat, hogy pesszimistábbak vagyunk ebben a kérdésben, ezért óvatosabban választjuk meg a részvénykitettségünket is. Nem vállalunk akkora kockázatot, mert úgy látjuk, hogy a tőzsde egyelőre túl optimista, és nem foglalkozik eléggé a problémával.
A tőzsdén egyébként jól látszik ez a kettősség. A rövid távú olaj- és gázárakban megjelenik a probléma: az olaj ára például most körülbelül 104 dollár hordónként, miközben korábban 60-70 dollár körül volt. Ugyanakkor a két év múlva lejáró határidős árak már azt mutatják, hogy a piac hosszabb távon megoldást vár. Ez szerintem kissé optimista hozzáállás, főleg úgy, hogy a szakemberek azt mondják: akár 6-8 hónap is lehet visszaépíteni azt a kapacitást, ami most kiesett vagy sérült a Közel-Keleten.
Meddig kellene fennmaradnia ennek a válságnak ahhoz, hogy Magyarországon ismét olyan, 20 százalék feletti infláció legyen, mint négy-öt évvel ezelőtt?
Most egyelőre nem ilyen helyzetet látunk. Tegyük hozzá: még most sem extrém magas az olajár. A 2010-es évek elején is volt már ilyen magas olajár, miközben a világgazdaság akkor szegényebb volt, ráadásul éppen a 2008-09-es válság után voltunk, mégis kibírtuk. Sokan a hetvenes évek olajválságait hozzák fel példának, de ott tartósabb és nagyobb kiesések voltak.
Közben viszont sok minden megváltozott. Ötven évvel ezelőtt egy egység GDP előállításához körülbelül két és fél hordónyi olajfelhasználás kellett, ma pedig nagyjából egy hordó. Az ipar súlya csökkent, a szolgáltatószektoré nőtt. Ahogy haladunk előre, az olaj egyre kevésbé meghatározó a világgazdaságban.
A mostani helyzet azért is teljesen más, mint a néhány évvel ezelőtti inflációs sokk. Akkor az orosz gáz kiesése okozott brutális problémát. Európa a gázimportjának körülbelül 40 százalékát Oroszországból szerezte be, és ezt nagyon gyorsan kellett kiváltani. Ma még mindig importálunk orosz gázt, de már csak jóval kisebb arányban, talán 5-7 százalék körül. A gázpiacon most nem tud olyan helyzet kialakulni, mint akkor. Magyarország sem tud ugyanabba a helyzetbe kerülni ebből a válságból, mint amiben akkor volt.
Összességében egy jobb helyzetből indulunk, és kevésbé hirtelen történik a sokk, mint néhány éve. Emiatt én most nem számítok olyan extrém inflációs helyzetre, mint akkor, még akkor sem, ha ez a válság viszonylag sokáig fennmarad. Én is bízom abban, amit sokan mondanak, hogy Donald Trump a novemberi választások miatt kénytelen lesz valamilyen megoldást találni, mert politikailag nagyon rossz eredménye lehet annak, ha ez a helyzet elhúzódik. Európa számára pedig ez egy szükséges alkalmazkodási folyamat.
JOGI NYILATKOZAT
A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.