A nők jobbak. És ez jó?

Komolyan törnek előre az élet minden terén a nők, és ez a társadalmak aktuális fejlődése szempontjából jó dolog. Ezt is kimutatják azok a rendszeresen készített globális kutatások, amiket a nők kríziskezelése kapcsán sorozatosan készítenek amerikai viselkedéselemző statisztikusok. Egyikük, Jack Zenger szavaiból kitűnik ugyanakkor, hogy noha ezernyi adat támasztja alá, mennyire nagy jelentőséggel bír egyes cégek, pláne országok sikeres, eredményes – például Covid-járvány okozta – válságkezelésére nézve, ha a kulcshelyzetben lévő irányítóik többsége a női nemhez tartozik, mégis hosszabb távon rosszat is sejtet e folyamat. A jelenleg jónak látszó fejlődés paklijában benne van ugyanis, hogy akár végső csapást szenved a család intézménye, és ez hozzájárulhat sok milliónyi fiú, fiatal férfi sorsának tragikusra fordulásához.

Zentai Péter: Az Önök kutatásaiból – akárcsak az összes, ilyen témára fókuszáló friss európai kutatásból – az következik, hogy a nők intelligensebben kezelték a Covid krízist, mint a férfiak. Legalábbis eredményesebben menedzselték azokat az országokat, amelyekben a döntéshozói gárdában vezető szerepet inkább a nők játszák… Vajon most, hogy akár komoly háborús krízisek is fenyegethetik a fejlett világot, ugyancsak nagyobb esély lenne a békés megoldásokra, ha minden oldalon inkább nők irányítanának?

Jack Zenger: Lényegi hozzáfűznivalóm, hogy a nők meghatározóan a cégek világában szerepeltek egészen kiválóan az elmúlt két esztendőben. Viszonylag több a nők által irányította olyan vállalat Amerikában és Nagy-Britanniában, Észak- és Nyugat Európában, amely kemény megrázkódtatások, nagy „vérveszteségek” nélkül vészelte át a krízis eddigi szakaszát. 

Ami az országokat illeti az egészségügyi krízis szituációk mélyülését a leglátványosabban Finnországban, Svédországban, Hollandiában, Dániában és a balti államokban sikerült elkerülni. Azokban az államokban, amelyekben meghatározó politikai, gazdasági, biztonsági irányító funkciókban jellegzetesen a nők viszik a prímet.

Olaszországban és a vírusterjedés kezdeti időszakában feltűnően sok áldozatot hozni kényszerült többi fejlett államban, például Kínában, az Egyesült Államokban, Oroszországban, a Balkán és Kelet-Európa legtöbb országában tulajdonképpen periférikus, vagy csak színlelt, férfiak által direkt mutatóban létrehozott a válságot menedzselő munkakörben tudtak „felmutatni” nőket. Eközben az észak-nyugat-európai országokban folyamatosan erősödik a női nem szerepe.

Ha most nem megyünk bele tudományos igényességgel a részletekbe, nem foglalkozunk azzal, hogy vajon milyen szociológiai, történeti, demográfiai és egyéb kutatásokat igénylő okok miatt nem figyelhető meg Dél- és Kelet-Európában a nők „nyomulása”, ezzel szemben ez miért következett be a Baltikumon és a skandináv országokban, akkor hát mi a válasza: nagyobb eséllyel kerülhetné-e el a fejlett világ, hogy háború törjön ki, ha a főszereplőknél a meghatározó politikai döntéshozók többsége nő lenne?

Adekvát, valószínűsíthetően helyes választ a hipotetikus kérdésére senki se tud adni.

Elvégre azok a képességek, tulajdonságok, amelyek genetikai, biológiai okokból inkább jellemzőek a nőkre, és alkalmasabbá teszik őket jó pár kulcsfeladat megoldására, mint a férfiakat, eleve el is torzulhatnak, sőt ellenkezőjükbe csaphatnak át. Ez persze fordítottan is igaz: férfiak szintén bírnak egyrészt a nőket inkább karakterizáló képességekkel, másrészt hosszú távra szóló nagyon összetett vállalati, ágazati, ország fejlesztési stratégiák, víziók megtervezésében, kialakításában a férfiak mindig jobbnak mutatkoztak.

Melyek azok a tulajdonságok, amelyek miatt– az Önök kutatásai szerint is – a nők jobban teljesítenek menedzserekként?

Az általunk felkért szakpszichiáterek Ázsiában, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában, Nyugat-Európában egyaránt csak megerősítik, amit a mindennapi gazdasági, vállalati életben bárki tapasztalhat: kognitív képességek terén messze jobb eredményeket érnek el a nők, mint a férfiak. Összetett, embereket „szerepeltető” helyzetek felismerésénél, kiismerésénél gyorsabb, élesebb pontosságot prezentálnak. Az amerikai és a nyugat-európai nagy és a középvállalati szektor szereplőinek a kérdéseinkre adott visszajelzéseiben újra és újra visszatérő, sőt az elmúlt két évben nyomatékosan hangsúlyozott elem, hogy a nők (menedzserként) kifejtett meggyőző ereje hatékonyabb, hatásosabb és eredményesebb. Hitelesebben tudnak lelkierőt önteni társaikba, összevethetetlenül érzékenyebben, empatikusabban, figyelnek oda beosztottjaik, munkatársaik mondandójára.

Viszont kevesebbet kockáztatnak…

Ez nagy tévedés. Pontosabban: lényegtelen, hogy hányszor kockáztatnak, a lényeges, hogy jobban tudnak kockáztatni a férfiaknál. Bölcsebben. A frontális, elülső gyrus (agytekervény) fejlettebb voltával összefüggésben – a tudományos bizonyítékok szerint – a nők eredményesebben képesek felmérni a felvállalt rizikó következményeinek súlyát. A lényeg, hogy a kockázat vállalásban nemhogy elmaradnak a férfiaktól, hanem ellenkezőleg nagyon is belemennek a kockázatokba, csak azokat alaposabban tudják megfontolni.

Térjünk vissza a háború kockázatához. Jobb lenne, ha nők uralnák a politikát? Legalábbis az egész világot érintő krízishelyzetekben?

Azokból a tulajdonságokból, amelyek inkább jellemzik a nőket, a női menedzsereket, arra lehet következtetni, hogy jót tesz a világnak, ha országok és vállalatok mérvadó menedzserei körében legalább annyi nő van, mint amennyi férfi. Kiegészítik egymást. A mindent egybevetve jelen korunk legjobban teljesítő országainak körében kétségtelenül rendkívül masszív a nők politikai, gazdasági, társadalmi képviselete. Finnországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Németországban, Litvániában, Észtországban és Lettországban a krízis menedzselést alapvetően nők végezték el. Ezen államoknak az „első emberei” az utóbbi időkben egyre inkább a női nem tagjaiból kerültek ki. Ma ott tartunk, hogy éppenséggel – és ez vélhetőleg nem véletlen csupán – Nagy-Britanniában, Franciaországban és az említett országokban mindenképpen, a hadsereg politikai vezetése nők kezében van.

Az idő a nőknek dolgozik.

Ezt hogy érti? Minden területen?

A digitális gazdaság irányába indult a világ óriási léptekkel. Ez folyamatosan gyorsul, a Covid járvány nyomán a gazdaság, a társadalom és a politika minden területén még nagyobb sebességre váltott a digitalizáció. Mármost a legmodernebb, az ember által okozható hibákat leginkább kiszűrni képes technológiaközpontú nemzetgazdaságokban történetesen – nem véletlenül – a nők a zászlóvivők. Az EU szakmai tanulmányai is egyértelműsítik, hogy minél több nő foglal helyet az ország irányításában, annak modernizálásában, annál inkább esélyes az előretörésre az adott ország.

A három balti állam ékes bizonyítékokkal szolgál erre. A digitális kultúra legmagasabb fokán lévő államok mindegyikére jellemző, hogy a nem ehhez tartozó országokhoz képest sokkal magasabb a nők aránya a vezetésben. Az e téren a legrosszabbul teljesítő európai országokban nincs számottevő női szereplő, legfeljebb „mutatóban”, vagyis statisztikai okokból bevesznek hölgyeket fontosnak tetsző funkciókba, de valós végrehajtó hatalmat nem kapnak. Ezen túlmenően, ahol csupán „kirakati áru” a nő, ott az érintett hölgyek nem is merik valós önmagukat adni, annál is kevésbé, mert nem elsősorban érdemeik, tudásuk, tehetségük, hanem lojalitásuk mentén, nem reális erejük okán nevezték ki őket.

Bizonyosan vannak kivételek, de a lényegi trend, hogy a legfejlettebb, legsikeresebb társadalmak mindegyikében – még Ázsiában, Afrikában is – a nők jóval nagyobb érdemi szerepet játszanak, mint a kevésbé sikeres országokban.

És ez így jó lesz? Ha a lányokban, nőkben tudatosul, hogy „nekik áll mostantól a zászló”, annál inkább válnak majd „fériasakká”, értsd: karrieristákká. Minden téren be akarják hozni a vélt lemaradásukat, érzelmi előnyüket akarva-akaratlanul feladják, és ebből következően kevésbé érdekli egyre többüket, hogy családanyák is legyenek.

A legproblematikusabb aktuálisan kialakuló probléma, hogy a jövőorientált egyetemi ágazatokban számszerű és túlzott fölénybe kezdenek kerülni a nők. Ez Amerikában drámai méreteket ölt. Nem csupán a beiratkozók átlagosan hatvan százaléka a lány, hanem eközben az egyetemet be nem fejezők, idő előtt ott hagyók, diploma nélkül maradtak hatvan-hetven százaléka fiatal férfi.

Azért tragikus ez és általában az, hogy folyamatosan csökken a 18-19 évesek körében a diploma megszerzését célul kitűző fiú, mert ezáltal egyre több lesz a frusztrált férfi. A férfi, aki nem jut előbbre, aki keveset keres és vélhetőleg kevesebbet fog keresni, mint a felesége. A nő válik egyre jellemzőbben a fő keresővé, ami eleve háttérbe szorítja a házasság intézményét. Ennek nyomán is kevesebb gyerek születik. A házas szülőktől végképp kevesebb, mint nem házasoktól, és közben növekszik a csak az anya által neveltek aránya.

Az egyedülálló anyák fiú gyerekei márpedig – ezt világszerte mindenütt kimutatják – nagy eséllyel válnak önmagukat szerencsétlennek érzőkké, önbizalom hiányosokká, csekély becsvággyal megáldottakká. A lányok ennél – mivel hamarabb érnek – jobban átlátják, jobban megértik az egész helyzet fontosságát, intelligensebben tudnak önállósodni a fiúknál. A fiúk sorsa sokszor egyre többször válik kritikussá. Aktuálisan diploma nélkül is inkább tud elhelyezkedni egy válságos helyzetben a férfi, mint a nő. Lásd a Covid krízis körülményeit, amelyek egy merőben hamis magabiztosságot kölcsönöznek a férfinak. Amit erősít, hogy eleve több pénzt kapnak a munkájukért, mint a nők. A kérészéletű kényelem-szituáció azonban hamis önbizalmat teremt, rövid távra szól, mégis ebből az származik, hogy a fiúk nem is nagyon törekednek egyetemre. A lányok viszont annál inkább, mert számukra az egyetemi diploma sokkalta nagyobb esélyt biztosít egy hosszú távra szóló megélhetéshez, aktuálisan pedig diploma nélkül nem favorizálja őket egyetlen munkaadó sem. A dolgok végső kimenetele szempontjából egyelőre szörnyű bizonytalanság körvonalazódik a nemek közötti viszonylatokban, ami óriásivá is válhat.

Összességében aligha lehet jobb az olyan világ, amelyben meghatározóan a nők uralkodnak. Annak ugyanis egyelőre beláthatatlan, de vélhetőleg nagyon rossz irányba mutató családi és általános demográfiai következményei lennének.

Hibák sokasodását, tragédiák sorát tudná magával hozni ugyanakkor – ezt történelmileg ki lehet mutatni – ha az alapvetően csupán rész-érzékenységgel megáldott, jellemzően a nőkhöz képest egy sor lényegi kérdésben szűkebb látókörrel bíró férfiak „visszavennék a teljhatalmat”.

A robotizáció, automatizáció, digitalizáció, az általános technológiai fejlődés mintha azonban segítségül szolgálna ahhoz, hogy fair, tehát „fifty-fifty” alapon irányítódjék e világ férfiak és nők között a jövőben. Ennek eléréséhez azonban nem évek, hanem évtizedek szükségeltetnek.