“A rasszizmus a kollektivizmus leglealacsonyodottabb és legnyersebben primitív formája. Az az elképzelés, amely morális, társadalmi vagy politikai jelentőséget tulajdonít valaki származásának, tulajdonképpen azt állítja, hogy az egyén szellemi, illetve jellembeli vonásait az illető testi kémiája alakítja ki és örökíti át. Ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy valakit nem a saját jelleme és tettei alapján, hanem az elődök közösségének jelleme és tettei alapján ítélnek meg.
A rasszizmus tulajdonképpen azt állítja, hogy az ember az elméjének tartalmát (nem az észlelőapparátusát, hanem annak tartalmát) örökli, és hogy meggyőződéseit, értékeit és jellemét már születése előtt eldöntik olyan biológiai tényezők, melyek felett nincs irányítása. Ez az emberrel született gondolatok – más szóval öröklött tudás – téveszméjének egy primitív verziója, amit a filozófia és a tudomány már rég teljesen megcáfolt. A rasszizmus a barbárok tana, barbároktól barbároknak. Ez a kollektivizmus tenyésztelepi verziója: beleillik abba az állattartó logikába, amely a különféle állatfajták között különbséget tesz, de az állatok és az emberek között nem. (…)
Az olyan elmélet, ahol a „jó vér” vagy a „rossz vér” morális-szellemi kritériumnak számít, az a gyakorlatban csakis vérontáshoz vezethet. Akik vegyületek eszetlen összességének tartják magukat, azok számára a cselekvés egyetlen lehetséges útja a nyers erőszak.
A mai rasszisták egy adott csoport felsőbb- vagy alsóbbrendűségét az alapján próbálják bizonyítani, hogy egyes tagjai milyen történelmi eredményeket értek el. Gyakori látvány a történelemben, hogy egy nagy újítót – akit a honfitársai egész életében kigúnyoltak, elítéltek, akadályoztak, üldöztek – néhány évvel a halála után nemzeti hőssé emelnek, ereklyeként körbemutogatnak, és úgy tekintenek rá, mint a német (vagy a francia, olasz, kambodzsai) rassz nagyságának bizonyítékára. Más eredményeinek kollektivista kisajátítása a rasszisták részéről ugyanannyira visszataszító, mint amikor a kommunisták kisajátítják mások anyagi javait.
Ahogy nincs olyan, hogy kollektív, etnikai vagy faji tudat, pont úgy nem létezik olyasmi sem, hogy kollektív, etnikai vagy faji eredmény. Csak egyéni elmék és egyéni eredmények vannak – és egy kultúra nem az egybeolvadó tömegek névtelen terméke, hanem az egyének szellemi eredményeinek összessége.
Még ha be is lenne bizonyítva – márpedig nincs -, hogy a potenciálisan felsőbbrendű agyi képességekkel rendelkezők gyakoribbak egy bizonyos rasszban, mint másokban, az még mindig nem mondana el semmit sem egy adott egyénről, és a megítélése szempontjából lényegtelen lenne. A zseni zseni marad függetlenül attól, hogy hány idióta tartozik ugyanahhoz a rasszhoz, és az idióta is idióta marad függetlenül attól, hány zsenivel osztozik a származásán. (…) Ez természetesen nem két különböző állítás, hanem ugyanannak az alapvető premisszának két alkalmazása. Hogy valaki egy adott rassz felsőbbrendűségét vagy alsóbbrendűségét hozza fel, lényegtelen. A rasszizmusnak csak egyetlen pszichológiai gyökere van: a rasszista saját alsóbbrendűségének érzete.
Ahogy a kollektivizmus minden formája, a rasszizmus is annak követelése, amit valaki nem érdemelt ki. A rasszista szeretne automatikus tudást másokról az előítéletei révén – hogy ne kelljen magának viselni a racionális vagy morális ítélkezés felelősségét és terhét. És legfőképp a rasszista szeretne automatikus önbecsülést (vagyis álönbecsülést).
Aki a származásának tulajdonítja az erényeit, az beismeri, hogy semmit sem tud arról a folyamatról, amivel az erényeket el lehet sajátítani, és azt is, hogy valószínűleg nem is sajátított el egyet sem. A rasszisták túlnyomó többsége olyan ember, aki nem szerzett egyéni identitástudatot, akinek nincs egyéni eredménye vagy kiemelkedő vonása, és aki a „törzsi önbecsülés” illúzióját egy másik törzs lealacsonyításán keresztül keresi. Figyeljük meg a déli rasszisták hisztérikus hevességét, és azt is, hogy a rasszizmus sokkal gyakoribb a lecsúszottak körében, mint értelmesebb emberek között.
A történelem során a rasszizmus mindig is a kollektivizmussal együtt emelkedett fel és bukott el. A kollektivizmus szerint az egyénnek nincsenek jogai, az élete és a munkája a csoporté (a „társadalomhoz”, a törzshöz, az államhoz, a nemzethez tartozik), és a csoport saját szeszélye szerint, a saját érdekében feláldozhatja őt. Egy ilyenfajta elvet csakis nyers erőszakkal lehet a gyakorlatba ültetni – ezért a kollektivizmus politikai következménye mindig is az etatizmus volt.
Az abszolút állam csupán a bandauralom intézményesített formája függetlenül attól, hogy melyik konkrét banda ragadja magához a hatalmat. És – mivel nem létezik racionális igazolás az ilyen uralomra, senki sem adott, és nem is adhat rá igazolást – a rasszizmus miszticizmusa létfontosságú elem az abszolút állam minden formájában. A kapcsolat kölcsönös: az etatizmus a történelem előtti törzsi háborúkból származik, abból az elképzelésből, hogy az egyik törzs tagjai természetes célpontjai a másiknak – és kialakítja a rasszizmus saját, belső alkategóriáit, egy olyan kasztrendszert, amelyet a származás határoz meg (mint például az öröklött nemesi címek vagy az öröklött jobbágyság).
A rasszizmusnak egyetlen ellenszere van: az individualizmus filozófiája és annak politikai-gazdasági következménye, a laissez-faire kapitalizmus. Az individualizmus az embert – minden embert – független, önálló lénynek tekinti, akinek elidegeníthetetlen joga van a saját életéhez, ez a joga pedig a racionális természetéből származik. Az individualizmus szerint egy civilizált társadalom vagy bármiféle társulás, együttműködés vagy békés együttélés az emberek között csakis az egyéni jogok elismerése alapján érhető el – és egy csoportnak mint olyannak nincsenek jogai a tagok egyéni jogain kívül.
Egy szabadpiacon nem az elődök, a rokonok, a gének vagy a testi biológia számít, hanem egyetlen emberi tulajdonság: a produktivitás. A kapitalizmus az embert a saját egyéni képessége és törekvése alapján ítéli meg, és annak megfelelően jutalmazza. Egyetlen politikai rendszer sem tud kialakítani egyetemes racionalitást törvény (vagyis erőszak) útján. De a kapitalizmus az egyetlen olyan rendszer, amely működésével jutalmazza a racionalitást és bünteti az irracionalitás minden formáját, beleértve a rasszizmust is.”
(Ayn Rand: Az önzés erénye, Ad Librum, Budapest, 2021)