Prudens gazdaságpolitikai berendezkedésekben vannak úgynevezett automatikus stabilizátorok a költségvetésben. Ezek alatt olyan adó- és támogatáspolitikai intézkedéseket értünk, melyek recesszióban fűtik, a fellendüléssel párhuzamosan pedig hűtik a gazdaságot.
Tipikus példa lehet a béreket terhelő adók és munkanélküli segélyek párosa; recesszióban a segélyek folyósításával növekszik a kiadási, a foglalkoztatás csökkenésével csökken az adókon keresztül a bevételi oldal, emelve a deficitet, lökést adva a gazdaságnak. Gazdasági fellendüléskor a munkanélküliség fokozatos csökkenésével épp ellenkező folyamat játszódna le, növelve a bevételeket és csökkentve a kiadásokat.
Emellett létezhetnek olyan újraelosztó intézkedések is, amik „önmagukat finanszírozzák”. Egy kiegyensúlyozott költségvetésben a nyugdíjhozzájárulások és inflációhoz kötött nyugdíjkiadások kiválóan tudják kioltani egymás hatását – keresleti sokkok alatt. Magas kereslet mellett nő a foglalkoztatottság és az infláció. Ezen mechanizmusok javarészt a Keynes-i közgazdaságtan eszközeinek számítanak, mely ág – a történelmi létjogosultságával összhangban – a keresleti oldali sokkokat igyekszik kisimítani állami beavatkozással, fiskális és monetáris eszközök használatával.
Az elmúlt hónapok kiemelkedő témája volt az amerikai államadósság és deficit. A téma politikai csatározások alapjául is szolgált, amely majdnem technikai csődhöz vezetett a világ vezető gazdaságában, illetve a szigorú monetáris politikát meghazudtoló idei amerikai gazdasági növekedés egyik motorjaként is szolgált.
A 2020-21-es Covid-időszak erősen támogató fiskális politikája után 2022 elejére konszolidálódni látszott a hiány, azonban az elmúlt másfél évben újfent egyre romlik az egyenleg. Habár könnyű lenne a döntéshozókat hibáztatni a túlköltekezésért, a hiány legnagyobb része bármiféle fiskális beavatkozás nélkül jöhetett létre.
A 2022 eleji csúcshoz képest a megnövekedett hiány körülbelül negyven százaléka az adópolitika robotpilótájának számlájára írható, míg majdnem negyedét a kamategyenleg romlása okozta. Azaz a megnövekedett deficit bő harmadáért felelős csak a kormányzat. Az automatikus destabilizátor szerepét – amely gazdasági túlfűtöttség mellett még növelte a deficitet – a megtakarításokra kivetett adók, illetve a társadalombiztosítási kiadások adták. Míg utóbbi kiadások közül több juttatás is inflációhoz kötött, így az államnak komoly emeléseket kellett eszközölnie a 2022 inflációs sokk nyomán, addig előbbi szintén a megemelkedett infláció miatti szigorú monetáris politika áldozatává vált – a 2022 tőkepiaci turbulenciák után több százmilliárd dollárnyi nyereségadó esett ki a büdzséből.
A jó hír, hogy a helyzet javulhat középtávon. Az infláció a tavalyi 10 százalékos csúcsáról a 3-4 százalékos sávba mérséklődött, míg a vezető részvényindex 14-25 százalékos pluszban vannak eddig idén. Habár az államadósság átárazódása az idő előrehaladtával fokozatosan folyik, a kamatpálya emelkedése jelentősen lassult – 4,25 százalékos emelkedés tavaly és ezeddig csupán 1 százalékos emelkedés idén és még negyed százalék idénre benne van a csőben.
Így a Federal Reserve, a kamatemelési ciklusának befejezésével, nemcsak a szigorú monetáris kondíciókat tudja fenntartani, de a fiskális hátszelet is kifoghatja a gazdaság vitorlájából.