“A háború az egyetlen megfelelő sebészeti iskola” – Hippokratész
Közgazdaságban igen nehéz kísérletekkel alátámasztani egyes elméleteket, hiszen nincs olyan Petri-csésze, amely alkalmas lenne a kísérlet elvégzésére. A komplex rendszerek velejárója, hogy ami működik, kicsiben nem feltétlenül követ azonos mintát a teljes populációra alkalmazva, és az egyes elemek nem szükségszerűen skálamentesek. Ugyanakkor az sem lehet egy elfogadott megközelítése a gazdaságtudományoknak, hogy egy makrogazdasági tanulmány kedvéért 1000 bázisponttal emelünk az alapkamaton, hogy lássuk mi lesz. A elméleti gazdaságtudomány így kénytelen egyetlen fogódzkodóban bízni, ami nem más, mint az ún. természetes kísérletek. Az elnevezés leginkább olyan múltbeli eseményeket takar, amikor a gazdaságpolitika éles, jól definiálható váltáson ment keresztül, így annak hatása viszonylag tisztán kiszűrhető az adatsorokból.
A 2008/09-es pénzügyi válságot követő, addig unortodoxnak tartott monetáris elemek mára már bevetté váltak. A pénznyomtatással kapcsolatos korábbi meggyőződések évente látszanak megdőlni – bár annak hátteréről, hogy hová tűnt a várva várt infláció már röviden korábban itt értekeztem. Az infláció nélküli pénznyomtatás sokak fantáziáját megmozgatta, és poszt-keynes-i ideák egész sora előkerült Modern Monetáris Elmélet és Feltétel Nélküli Alapjövedelem nevek alatt. Itt most az utóbbiról esik szó, először annak gazdasági rációjáról, megvalósíthatóságáról, végül arról, hogy milyen (geo)politikai okok állják útját az elmélet megvalósításának.
A jóléti rendszer problémái
Az állami támogatások rendszere korántsem újkeletű, a korai szociális rendszerekről, majd azok felgyorsuló kiépüléséről már volt szó korábban az oldal hasábjain. Azonban a kialakult rendszerek között mind megfigyelhetünk néhány típushibát. A nem megfelelő célokkal osztott állami támogatás torzíthatja a piacokon folyó és piacok közötti versenyt, irreális megtérülési rátákat és a belőlük eredő rossz tőkeallokációt eredményezve. Tipikus példák lennének a csupán folyamatos állami támogatás mellett életképes vállalkozások, de hogy az alapjövedelem témájától ne térjünk el merőben, ide sorolhatnánk az állami támogatások nyomán kialakuló túlfoglalkoztatottságot nem életképes szektorokban. Másodjára, a feltételekhez kötött állami támogatás könnyen visszaélésekhez vezethet – valaki hamisan igényeli a támogatást nem létező körülményekre utalva – ami hosszabb távon a rendszer túlterheltségéhez, extrém szabályozáshoz, és a túlszabályozás miatt az őszinte igénylők csökkenéséhez vezethet. Végül, még a legegyszerűbb feltételes rendszer is emberi erőforrást köt le a gazdaságból a kérelmek elbírálásához, nem beszélve a fent említett szabályozói költségekről.
A jelenlegi pandémia ugyanakkor érdekes precedenst teremt a jóléti államok életében. Németországtól, az Egyesült Királyságon át, az Atlanti-óceán túlpartjáig futnak a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásait enyhíteni célzó szociális és gazdasági programok. Habár a programok sokszor épp az eddigi problémáktól és visszaélésektől terhesek – például amikor egy fiatal amerikai vállalkozó inkább sportautó vásárlással próbálta felpörgetni az olasz luxusmárka piacot az állam által nyújtott segélyből, az alkalmazotti fizetések fedezése helyett – az angol ‘furlough’, az amerkai “CARES” csomag, vagy épp a német ‘kurzarbeit’ kezdeményezések sok közgazdász számára egy lépést jelentenek egy új rendszer felé.A kezdeményezéseket és visszaéléseket látva sok alapjövedelem mellett érvelő gazdasági szakember és kutató kiáltott fel, hogy a koronavírus teremtette helyzet remek természetes környezetet szolgáltat az elmélet teszteléséhez, míg a jóléti intézkedésekkel ellentétben a feltétel nélküliség értelemszerűen visszaszoríthatja a nem kívánatos visszaéléseket.
Az alapjövedelem értelmezése és finanszírozása
Korábban szintén szó volt a személyes pénzügyek vállalati kontextusba helyezéséről, és a személyes jövedelem vagyonelemként történő értelmezéséről. Az elméletet továbbfűzve, az alapjövedelem tekinthető az egyén nullszaldós állapotának, azaz amikor a fix költségei (alapvető ruházat, élelmiszer, szállás) fedezve vannak. Természetesen ez a meghatározás már önmagában sok kérdést vet fel, mint például mit takar az alapvető ruházat, vagy épp milyen minőségű szállást tekintünk mérvadónak az alapjövedelem meghatározásakor. Ugyanígy kérdéses lehet, hogy teszünk e különbséget a gazdaság egyes régiói között, és számítunk e külön alapjövedelmet egy budapesti és egy békéscsabai lakos között.
Habár az alapjövedelem mérése és meghatározása felvet bizonyos kérdéseket, tételezzük fel, hogy erről születik konszenzus. A fő kérdés azonban mindig az, hogy finanszírozható e egy alapjövedelem természetű, fix összeg? A válasz, talán egyesek számára meglepő módon az, hogy igen.
A legegyszerűbb finanszírozási forma az alanyi egyösszegű adó lenne, amely segítségével a társadalom egészére nézve a többlet a többletet termelőknél maradna, így nem ösztönözne a társadalmi „potyautas” státusz felvételére – azaz nem termelek, csak várom a csekket. Továbba, a többletermelők között a relatív bérprémiumok megmaradnának, így az intézkedés nem bolygatná meg a munkaerőpiacot, és nem ösztönözne munkaerővándorlást az egyes szektorok között.
Az alapjövedelmet meghaladó keresettel rendelkezők fix transzferével nem csak egy retorzió nélküli finanszírozási forma érhető el, de még jótékony hatása is lehet az újraelosztás efféle alkalmazásának. A regresszív, azaz a termelés mértékével fordítottan arányos adózás egyik gazdasági előnye, hogy többlettermelésre sarkall. A fix összegben fizetett adó egy egyszerű egylépcsős regresszív adónak felelne meg.
Utóbbira példa lehet a történelem során több olyan “adózási” rezsim, mely során a műszak első fele vagy első fix összegű termék beszolgáltatásra kerül. Magyarországról nézve nem is kell térben messze mennünk, elegendő az 1950-es évek végétől bevezetett háztáji gazdálkodásra gondolni, amely segített kiérdemelni a gulyás kommunizmus jelzőt, de az 1980-as évektől elterjedt gazdasági munkaközösséget is hozhatnánk példaként, amely szintén segítette a privát gazdaság növekedését. Ezen a területeken értelmezhetjük a kötelező TSZ vagy ipari munkát az államnak beszolgáltatott adóként, míg a túlórában vagy háztáji termelésben megtermelt javak már “adómentesek” voltak. Kevésbé elrugaszkodott adózási példához a II. világháborús japán hadigazdaságát lehetne felhozni, ahol a kötelező fix összegű rizs-beszolgáltatás bevezetését követően nőtt a mezőgazdasági termelés.
A politikai akadályok
Az előző néhány bekezdésben röviden arról volt szó, hogy az fix transzferrel járó alapjövedelem nem csak hogy megvalósítható, de akár még gazdasági ösztönző hatása is lehet amellett, hogy szociális védőhálót biztosít. Ezek alapján lehet, hogy tényleg azokra a hangokra kellene hallgatni, akik a korábbi rendszerek eltörlését és az alapjövedelem bevezetését sürgetik.
Az igazi akadályt a bel- és geopolitika gördíti a változás útjába. Amennyiben tartózkodás szerint válna elérhetővé az alapjövedelem, úgy az adott ország hamar a globális bevándorlás célpontjaként találná magát, míg az állampolgárság alapján osztott alapjövedelem szakadékot képezne a helyi és idegen munkaerő között. Ami belpolitikában szintén fontos lehet, az egy a technológiai szektorból jól ismert közhely: ha nem kell fizetned a szolgáltatásért, akkor te vagy a termék. Az ingyenes tartalmat és szociális infrastruktúrát igénybe vevők hihetetlen gyorsasággal és meggondolatlansággal mondtak le privát szférájuk egy jelentős részéről, és csak évek múltán tűnt fel sokaknak, hogy mi is történt velük. Egy kényelmes állampolgársági rendszer kiépítése is hasonló veszélyeket rejthet, és egy efféle helyzetben könnyen megvan az esélye, hogy egy a kínaihoz hasonló társadalmi kredit rendszer az anyagi biztonságunkért cserébe egyéni szabadságjogokat követelne.
A válságok kitűnő laboratóriumai a gazdaságtudománynak, főleg ha addig elképzelhetetlen, unortodox lépésekkel kénytelen reagálni a gazdaságpolitika. Az angol és német támogatási rendszerek valószínűleg az eddigi legközelebbi kísérletek a korábban csak papíron létező alapjövedelem kivitelezéséhez. A háború remek sebésziskola. Azonban nyomás alatt is érdemes higgadtan gondolkoznunk, hogy az operálás ne tolódjon át boncolásba.