Az atomenergia reneszánsza: az urán termelői úgy áraznak, ahogy nem sajnálják

A világjárvány és a háború után az atomenergia újra fókuszba került, Fukushima már a múlté. De ezen a piacon is vannak, akik megbotlanak, míg másoknak most jött el az ideje. Hogy néz ki az atomenergia piaca és értéklánca befektetői szempontból, és miért nem működik úgy, mint olajé? Lesz-e drágább az áram, ha drágul az urán?

Az elemzés a Tele Energiával sorozat része. A sorozat többi részét itt böngészheti a HOLDBLOG-on.

Az elemzés eredeti verziója a Forbes.hu-n jelent meg.

A sorozat szerzői, Szőcs Gábor, a HOLD Orion Befektetési Alap portfóliókezelője és Maróti Ádám részvényelemző.

Sebességet váltott az atomenergia iránti igény növekedése néhány év alatt: a globális atomerőműpark 75 százalékos bővülését prognosztizálja friss jelentésében a World Nuclear Association 2040-ig, ami a már bejelentett kormányzati és vállalati törekvéseket foglalja magában. Két éve, 2021-ben még „csak” 57 százalékos növekedést jövendöltek.

Az atomenergia iránti étvágy fokozódását a covidválság és az orosz–ukrán háború egyaránt gerjesztette: egyszerre zöld, lokális és kiszámítható áramtermelést biztosít hosszú távon.

Bár a németek feladták, de az EU a zöld taxonómiájának részévé tette a nukleáris energiát. A japánok félretették Fukushima megrázó emlékét és az ország reaktorainak fokozatos újranyitásáról döntöttek. Az Egyesült Államok egyre több (jelenleg 63) atomreaktorának élettartamát kívánja 80 (!) évre hosszabbítani. Viszonyításként: a paksi atomerőmű üzemidejét 60 évre tervezik itthon növelni. Az ázsiai országokban pedig rengeteg új erőmű építésén dolgoznak: Kína 52, a térség többi állama 23 százalékát adja a globális kapacitásbővülésnek 2040-ig.

Az atomerőművek expanziója megköveteli viszont a teljes értéklánc alkalmazkodását, bővülését.

A fenti forgatókönyv megvalósulása esetén 2040-ben dupla annyi urán kitermelésére lesz szükség, mint ma.

Ehhez pedig érdemben fel kell pörgetni az új bányaberuházásokat.

Ez lehet az atomenergia jövője

Fontos megemlíteni, hogy a fenti előrejelzésben nem vették figyelembe a kis moduláris atomerőművek (SMR) – várakozások szerint kapacitásbővítő – hatását.

Mit takar a technológia? A kezdeti ígéretek szerint ezen reaktorok

  • kapacitásarányosan is lényegesen alacsonyabb beruházási költséggel,
  • gyorsabb és költséghatékonyabb termelésszabályozási technológiával rendelkezhetnek, mint a hagyományos, nagy atomerőművek,
  • amelyek építtetése rendkívül drága
  • és rugalmatlan termelésük nem teszi lehetővé, hogy a szél- és naperőművek okozta széles termelésingadozásokat kiegyenlítsék,
  • ami kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy az atomenergia a jövő energiamixében még nagyobb teret nyerhessen.

Az elmúlt években a világ számos országában, például a térségünkben Lengyelországban és Romániában is több SMR-építési tervet jelentettek be, a lelkesedés ellenére azonban gyorsan jött a kiábrándulás is.

Forradalmi technológia, homályos jövőkép

Az SMR-ek útja döcögősebben alakul a vártnál. A NuScale amerikai vállalat részvényárfolyama november elején összeomlott arra a hírre, hogy lefújták a forradalmi technológiával építendő kis moduláris atomerőműreaktor-projektjét (SMR) az elszálló költségekre hivatkozva.

Ennek a bejelentésnek különös jelentőséget az ad, hogy az Amerikai Nukleáris Szabályozó Bizottság (US NRC) elsőként ezt a projektet engedélyezte.

Adatgyűjtés dátuma: 2023. 11. 09.

Már az év elején napvilágot láttak azok a becslések, amelyek a NuScale-projekt építési költségeinek 75 százalékos emelkedéséről szóltak – ezek a megtérüléséhez szükséges áramárat megawattóránként 58 dollárról 119 dollárra emelték. Az azóta bekövetkezett markáns hozamemelkedés pedig finanszírozási költségek további drágításával a projekt lefújását eredményezték.

A bejelentés persze nem jelenti azt, hogy nem épülhet majd sok ilyen kiserőmű.

De azt igen, hogy mivel piaci alapon úgy tűnik, nem tudnak megtérülni, ezért jelentős kormányzati támogatásra szorulnak majd. Aminek következtében több éves csúszás borítékolható a technológia térnyerésében.

Hol a bánya helye?

A jövőbeni kilátások megértéséhez érdemes tisztázni, hogyan is néz ki a teljes nukleáris értéklánc és azon belül a bányák milyen szerepet töltenek be.

Az atomerőművek a maghasadáskor felszabaduló hőenergiát hasznosítják az áramtermeléshez, amely folyamathoz jellemzően dúsított uránt alkalmaznak. Ennek előállítása során első lépésként a kibányászott uránércet összezúzzák és megfelelő kémiai eljárással urán-oxid koncentrátumot hoznak létre – ez más néven a „sárga pogácsa”.

Ezt később urán-hexafluorid gázzá alakítják a dúsítási folyamathoz, amely révén növelik az urán-235 hasadó izotóp koncentrációját. Majd a dúsított urán-hexafluoridot visszaalakítják szilárd halmazállapotúvá, amely már alkalmas nukleáris üzemanyag előállítására.

Az uránbányák jellemzően urán-oxid koncentrátumot („sárga pogácsát”) értékesítenek, így minden olyan addicionális kereslet, amely az értéklánc későbbi pontjából érkezik kedvezően hat a bányák jövedelmezőségére.

A kibontakozó nukleáris reneszánsz keresletnövelő hatása már most látszik az urán árfolyamán.

A tavaly év végi 48 dollár körüli szintről idén októberre 74 dollár fölé emelkedett a nyersanyag fontonkénti spot ára.

Az emelkedés nagy nyertesei többek között az uránbányák voltak. Ahhoz ugyanakkor, hogy a bővülő keresletet a jövőben is ki lehessen elégíteni az urán árának legalább az új bányanyitásokat ösztönző árszinten kell mozognia, amely becslések szerint fontonként minimum 70-80 dollárt jelent.

Így reálértelemben ennél alacsonyabb uránárra nem érdemes számítani a következő években.

Alternatíva Oroszországra

Egy további hatás is kedvezően érintheti ugyanakkor az uránbányákat. Ehhez fontos látni, hogy

Oroszország rendelkezik a globális dúsítási kapacitások 40 százalékával.

Egyelőre a nyugati országok saját szűkös kapacitásaik miatt nem alkalmaznak szankciókat az Oroszországban dúsított uránnal szemben, de ezzel párhuzamosan igyekeznek a következő években a kapacitások bővítéssekkel orvosolni ezt a problémát. Van azonban egy alternatív megoldás is, amely a beruházások elkészülése előtt is részben képes kezelni a dúsítási szűk keresztmetszetet, ez pedig az úgynevezett túltáplálás.

A dúsítási kapacitásokat alapvetően az úgynevezett külön munkaegységekben (SWU) mérik. A túltáplálás esetén pedig arányaiban nagyobb mennyiségben használnak fel urán-oxid koncentrátumot, hogy a kevesebb alkalmazott SWU mellett is azonos mennyiségű dúsított uránt kapjanak a folyamat végén. Ez a megoldás pedig további keresletet eredményezne a bányák által értékesített „sárga pogácsára”.

Pénzügyi értékrombolás

A történetet befektetési szempontból vizsgálva a fentebbiek alapján látszik, hogy jelenleg kevésbé az atomerőműveket fejlesztő társaságok az érdekesek, hiszen a beruházások a legtöbb esetben ártámogatásra szorulnak és a komplexitásuk miatt általában súlyos költség és időtúllépéssel, azaz

pénzügyi értékrombolással valósulnak meg.

Ennél jelenleg vonzóbb az urán piaca, ahol a meglévő kitermelők profitálhatnak a növekvő keresletből… és a történet még izgalmasabbá válik, ha alaposabban megvizsgáljuk ennek a piacnak a karakterisztikáját.

A globális kitermelés 58 százalékát lényegében

  • két ország: Kazahsztán és Kanada;
  • és két cég: a Kazatomprom és a Cameco kontrollálja.

A teljes dúsítási folyamaton átesett urán ára pedig megawattóránként csupán 6 euró a jelenleg 100 euró közelében lévő villamosenergia-árhoz képest.

Az olaj piacán az OPEC+ (OPEC-országok és Oroszország) helyzete hasonlóan meghatározó. Van azonban egy nagyon fontos különbség. Ha a szaúdiak csökkentik a termelést és az olaj ára 10-20 dollárt ugrik, akkor Joe Biden sikítófrászt kap a tengerentúlon és azonnal politikai nyomás alá helyezi az OPEC-országokat, míg az autótulajdonosok a szívükhöz kapnak és elkezdik kevesebbet használni a járműveiket.

A magas ár tehát fogyasztáscsökkentést indukál, ami az árak csökkenése felé hat. Ezzel szemben, ha a képzeletbeli „UPEC” manipulál, és

az urán ára a duplájára ugrik, az nem érdekel senkit, nem fáj senkinek, nincs is hírértéke, mivel szinte elhanyagolható mértékben emelkedik meg az atomenergia termelési költsége.

Az áram ára ráadásul meg se ugrik ennek hatására, mivel az atomerőművek nem ármeghatározók. Csupán az atomerőművek profitja szűkül. Ami pedig még fontosabb, hogy az uránbányák által értékesített sárga pogácsa árának a megugrása szemmel alig látható módon drágítja meg a tervezett atomerőmű-projekteket, mivel azok a nukláris üzemanyag „megszelídítésére” és villamosenergiára konvertálásra alkalmas monstrum építési és finanszírozási költsége miatt kerülnek nagyon sokba. 

Az uránkitermelők a fukushimai katasztrófát követő 10 éves szenvedés után mostanra újra kontrollpozícióba kerültek.

Az elmúlt évtizedben részben a feleslegessé váló japán készletek, részben pedig a kormányzatok atomtól való elfordulásával összefüggő leromlott kilátások miatt az urán ára bezuhant.

Ez azonban már a múlt.

A készletek jelentősen lecsökkentek, mivel mind a kazahok, mind a kanadaiak éveken keresztül visszafogták kitermelést, az atomenergia pedig újból fókuszba került. Mindezek hatására az urán ára két év alatt duplázott.

Mi következik mindebből? Az, hogy a monopolhelyzetben lévő termelők rövid és középtávon oda teszik az árat, ahova nem sajnálják.