Az Élet drága – a megélhetési válság margójára

„Nem kizárt, hogy jobbá válik az ember, ha rossz neki.”

Legfrissebb „bölcsességemet” a Financial Timesnak (FT), a nemzetközi média legvonzóbb újságjának köszönhetem. Nemcsak „okos és intelligens” napilap, hanem maga az elegancia, a Riviérát idéző terracotta színvilág, a választékos angolságba és angolos szellemességbe oltott hírek, kommentárok, publicisztikák, tematikus mellékletek újságja.

Ez utóbbiak egyikének címe: How to spend it

Azé a mellékleté, amely megjelenésében és tartalmában tükrözi mindazt, amit az FT jelent: „A vágy titokzatos tárgya” (Kezdőknek: Luis Buñuel spanyol rendező 1977-ben készült filmjének címét loptam be ide. Újabb saját bölcsesség következik: Csak klasszikusoktól lopjunk, ha klasszikusokat dicsérünk!).

How to Spend it, magyarul: mire költsük el (vagy hogyan költsük el) a pénzünket.

Holland jachtra, bermudai hétvégi házra, spanyol környezetkímélő kosztümre, kongói kortárs művész installációjára, vagy klasszikus-konzervatív módon kétmillió dolláros karórára, kétszázezer dolláros szafarira. Erről szól az egész.

Hogyan? Nos, a melléklet szerzői mindig, minden esetben finom arányérzékkel adagolják a humort, az önkritikát, a cinizmust, a tudományos alaposságú politikai-gazdasági-pénzügyi ismereteket.

Az FT How to spend it címoldala

A harmincasok inkább fogyasztók, mint befektetők

A természeti, politikai, gazdasági, társadalmi bizonytalanságok mélyülése, a civilizációs beláthatatlanság érzetének eluralkodása kiszabadított egy eddig ismeretlen szellemet, meghatározóan a millenniumi nemzedék palackjából. Ez a mély és hosszú távú pesszimizmus, ami a jelen pillanat szépségeinek vadászata által kiváltott hurráoptimizmusban fejeződik ki – ezt mondja a pénzügyi viselkedési pszichológia amerikai nagyágyújának számító tudós, Dr. Brand Klontz.

A How to spend it kimondottan az igényes és gazdag emberek osztályának szól. Nem kimondottan, szélesebb spektrumon azonban mindenkinek. Bárkinek. Kezünkben tartva bárki vágyának titokzatos tárgyát vehetjük szemügyre.

Pontosabban vehettük. Mostantól már nem. Nem jelenik meg többé. Pedig nagyon is megérné továbbra is kiadni. E melléklettel az FT-konglomerátum több pénzt kasszírozott be, mint a többivel együttesen. A gazdagok gazdagoknak szóló üzeneteit csillagos áron továbbította mindig a How to spend it.

A jelek szerint az FT lemond a sok tízmillió fontsterlinges, biztos heti bevételt jelentő, e melléklet lényegét alkotó PR-cikkek és főként elképesztő képi, már-már fotóművészeti alkotásoknak beillő reklámok publikálásáról.

Halló! Ez az újság a Financial Times! Maga a kapitalizmus!

A kapitalista márpedig soha, semmilyen körülmények között nem mond le a pénzről, hisz a pénzsóvárság a lételeme – állítják a „tőkésrend” bal- és jobboldali kritikusai. Ennél fogva nyilván egy szót sem hisznek el a fentebb leírtakból.

Rosszul teszik, de én értem őket: tudniillik nem értik… Az egész aktuálisan létező tőkés-társadalmi rendet nem értik.

Arról a rendről nincs alapfogalmuk, ahova a gyerekeiket, unokáikat iskolába járatják, ahol jachtjaikat tartják, ahol villák, lakások sokaságával bírnak. A nyugati rendet „istentelenként, dekadensként, a nemzeti érzés felszámolójaként” tituláló Medvegyev orosz exelnök fia – naná, hogy! – a New York-i Columbián tanul és nem Novoszibirszkben, még csak nem is a moszkvai Lomonoszovon. Vlagyimir Putyin saját szuper luxushajói nem az Oroszországhoz csatolt Krím-félsziget, hanem a floridai partok vagy Monte Carlo és Marbella környékén bukkannak fel, a százezer legmagasabb rangú kínai funkcionárius közül hetvennyolcezer dokumentáltan nyugati lakcímmel rendelkezik…

Putyin a Financial Times címlapján, Fotó: Shutterstock

Szóval zsigerből értik, hogy szükséghelyzetben Nyugatra kell menekülniük. Családjuk ott inkább van biztonságban, mint hőn szeretett hazájukban, de mégsem értik, hogy mindennek mi is az oka.

Azt végképp nem hiszik el, hogy például a balti országok, Lengyelország, Skandinávia, Kanada, a Benelux államok és Németország népei, kormányai egy csakis erkölcsileg, a keresztényi szolidaritás szellemiségének birtokában értelmezhető alapérték, Ukrajna szabadságának megvédése céljából képesek felfüggeszteni a pénz- és (saját) érdekközpontú gondolkodásukat.

Miközben polgáraik (gazdagok és szerényebb jövedelműek, családok és egyedülállók egyaránt) tényleg beáldozzák nemzeti GDP-jük gyarapodásának eddigi ütemét. Holott e népek és vezetőik pontosan tudják, hogy ettől effektíve szegényedni fognak. És mégis.

Szóval a nyílt, befogadó kapitalista társadalom médiafellegvára, az FT nem játssza meg magát, nem csinál ebből propagandát, nem keres rajta. Legfeljebb veszít. Abból a megfontolásból löki félre a biztos bevételt, mert szerkesztői és irányítói úgy látják: egy nyilvánvalóan szegényedő világban ízléstelen és igazságtalan a luxust, a dolce vitát tovább éltetni.

Tarthatatlan az intézményesített, államilag védett rablásból-lopásból szerzett irdatlan vagyonaikat az Egyesült Királyságban kamatoztató oligarchák vágyait kiteljesíteni segíteni.

A legnagyobb kockázat

Egyébként a Financial Times szellemi műhelyeinek hosszabb időtávra szóló elemzői prognózisa egybeesik az ugyancsak a kapitalizmus szülte globális szakmai média, a „CNBC-k”, a „Wall Street Journal-ok”, a „Business Insiderek”, a „Barrons-ok”, a „Handelsblatt-ok” prognózisával:

Az emberiséget fenyegető legkézzelfoghatóbb, legreálisabb veszély a megélhetési világválság.

A mögöttes okokat elemezve a pártoktól, kormányoktól, pénzügyi érdekcsoportoktól független BBC (megfigyelték, hogy populáris, bárki számára követhető, mégis tudományos alaposságú sokoldalú tudás továbbításban, alapos tévés, rádiós, internetes ismeretterjesztésben az angolszászok, a kapitalizmus bástya nemzetei a világelsők, a legjobbak) analízisének elsődleges megállapítása:

Nincs az a forgatókönyv, hogy bárki, bármely ország, bármely nemzet e Földön megúszhatná a krízist. A kiváltó okok egyike-másika, példának okáért a globális felmelegedés, abszolút nincs tekintettel a társdalami osztályokra, gazdagot és szegényt egyaránt sújt. Képtelenség hosszú távon biztonságba menekülnie az elitnek a természeti katasztrófák életteret pusztító hatásai elől.

I.

A természeti és élelmiszeripari erőforrások, kiemelkedően a gabonatermelés fokozódó beszűkülési folyamata globális jelenség, amihez a világ különböző országaiban önkényesen bevezetett exportgátló intézkedések jelentősen hozzájárulnak. Ennek is köszönhető, hogy meghökkentő gyorsasággal repülnek az egekbe az árak.

II.

Figyelemre méltó az általános világromlási folyamat eddig nem igazán tárgyalt kiváltó okai között az, amire a Washington Post brit születésű világgazdasági-geopolitikai szakírója, Paul Taylor céloz friss elemzésében: az emberi gonoszság.

III.

Egyes roppant befolyásos döntéshozók bosszúszomja (gonoszsága) mellett az embernek, mint biológiai lénynek az esendősége ugyancsak komoly szerepet játszik a globális megélhetési válság kialakulásában: a koronavírus-járvány egészségügyi pusztítása közben, azzal összefüggésben, országhatárok záródtak, aminek hatására lebénult a világ gazdasági élete.

IV.

A legfájóbb következmények a pandémia kiindulópontját, Kínát sújtják leginkább. Mivel a keleti hatalom évtizedeken át a világgazdaság legfőbb hajtóereje volt, annak drámai lassulása a saját (politikai) döntéseiből fakadó hibái gazdasági károkat okoztok Pekingnek, így a neki kiszolgáltatott ázsiai, európai, afrikai és dél-amerikai országoknak is. A zéró Covid politika csak pláne rontott a helyzeten, áruhiányt és áremelkedést idézett elő.

Járvány miatti lezárás Shanghai utcáin, Fotó: Shutterstock

V.

Mindezen tényezők összefüggenek a globális energiaválsággal, amely a hétköznapokba is begyűrűzött már a fűtés, a víz, a kenyér, a tej, a rizs, a kávé, az üzemanyag, a turizmus, az árucikkek árának, költségének emelkedésén keresztül.

A BBC-tanulmány kimondta, az emberiség nagy többségének megélhetése, anyagi biztonsága hosszú évtizedek után először súlyos krízisbe látszik kerülni.

Hozzáfűzném, hogy hosszú-hosszú kegyelmi időszakot követően megint mélységes értelmet nyernek az utóbbi évtizedekben elavultnak, giccsesnek ítélt közhelyek:

Az életnek ára van. Folyamatosan növekvő ára.

Az élet sok lemondással jár, de mivel nincs másik életünk, ezt kell felvállalnunk és folytatnunk. Valószínűleg rosszabb lesz, mint eddig. Végül a Drága Életünk borítékolhatóan ismét javulni fog…

Ez az élet rendje. 

Ez egy véleménycikk, mely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Offshoring után „friend-shoring”

A light kóla és a light globalizáció között az a különbség, hogy az egyikből a cukor marad ki, a másikból Kína. Ettől még a kóla továbbra is kóla, a globalizáció továbbra is globalizáció.