Összeszedtünk pár problémát, amik megoldásra várnak a magyar gazdaságban. A fő probléma adott: nincs növekedés hazai gazdaságban, amelynek számos oka van, ezek közül válogattunk.
Ugyan még van idő az új kormány felállásáig, és nem világos, hogyan fogják irányítani az új magyar gazdaságpolitikai irányvonalat, de összeszedtük, mi mit gondolunk a legfontosabb irányoknak. Nem gazdaságpolitikai elképzelésekről írtunk, nem is konkrét intézkedésekre gondoltunk, hanem problémákat szedtünk össze, amelyek megoldása nélkül nem nagyon létezhet jól működő gazdaság.
A magyar gazdaság pályáját nem lehet leválasztani Európáról, a rossz hazai teljesítmény mögött egyértelműen ott van a külpiacok, különösen Németország gyengélkedése, de azért itthon is bőven van orvosolni való, nem véletlenül mentek el mellettünk a térség országai.
A fő probléma: a GDP-növekedés hiánya
Nem nagy megfejtés: a legnagyobb probléma, amely talán legjobban hozzájárult a kormányváltáshoz, hogy Magyarországon gyakorlatilag az elmúlt négy évben nem nőtt a gazdaság, nem fejlődtünk. 2019 vége óta összesen nagyjából öt százalék a (reál)növekedés, az elmúlt 12 negyedévből nyolcban (negyedéves alapon) visszaesés volt: az uniós források elmaradásával és a bevonható hazai munkaerő fogyatkozásával kihűlt a növekedés minden forrása. Eközben a hasonló gazdasági körülmények közt működő térségi országok jobb GDP-növekedési számokat produkáltak.
A korábbi növekedési motorok (foglalkoztatottság, uniós források) leálltak, a húzóágazatnak gondolt akkumulátoripar egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az exportorientált magyar gépjárműipar pedig a német gazdasággal együtt vergődik. A munkaerőpiacban, tekintve, hogy alig csökkent a szinte teljes foglalkoztatottság, már nincs növekedési potenciál, így más forrás után kell nézni.
Ha nem számítunk az ipari termelés visszapattanására – ami alapvetően a külső környezettől, tehát nem tőlünk függ –, akkor a termelékenység növekedésében van potenciál arra, hogy a hazai gazdaság növekedési pályára álljon.
Termelékenység stagnálása
A termelékenység nagyon leegyszerűsítve az, hogy egy átlagos magyar munkavállaló egy óra alatt mekkora gazdasági értéket állít elő. Ez a mutató áll a hátterében annak, hogy egy bécsi kisbolt alkalmazottja miért keres sokkal jobban egy hasonló magyar kisbolt alkalmazottjánál, pedig ugyanazt a munkát végzik ugyanannyi ideig. A termelékenység egy jól működő gazdaság központi eleme: meghatározza a bérszínvonalat, az életszínvonalat, a versenyképességet, végső soron egy ország gazdasági teljesítményének egyik legfontosabb motorja.
Ebben vagyunk az egyik legnagyobb lemaradásban, 2010 óta alig nőtt a hazai versenyképesség, miközben a régiós országok maguk mögött hagytak minket: a lengyel termelékenység nagyjából kétszer olyan gyorsan, a román pedig háromszor olyan gyorsan nőtt, mint a magyar. A térségben csak a cseheknél volt alacsonyabb a termelékenység növekedése, de ők eleve sokkal magasabb bázisról indultak.
A termelékenység nagyon sok tényezőből áll össze: kell hozzá versenyképes humán tőke (jó oktatás és egészségügy), versenyképes vállalati szektor (kiszámítható gazdasági és üzleti környezet, tőkeellátottság, innovációs háttér), támogató intézményi környezet (jogbiztonság, alacsony korrupció, megfelelő szabályozói háttér), egy jól működő munkaerőpiac (magas hozzáadott értékű munkahelyek) és megfelelő infrastruktúra (úthálózat, vasút, energiarendszerek) is.
Szóval a termelékenység gyakorlatilag a „jól működő gazdaság” fokmérője, tünete. E téren, a fenti tényezők tekintetében sok dolga lesz az új kormányzatnak: távolról sem csak egy intézkedéssorozat, hanem olyan strukturális reformok szükségesek, amelyeknek sok év, akár egy évtized múlva lesz eredménye. De enélkül nem lesz stabil növekedés.
Államadósság, kamatteher és a költségvetési hiány
Az Orbán-kormányok egyik legfőbb ígérete és eredménye volt, hogy a GDP-arányos államadósságunk a 2010-es 80 százalékról 2019-re 65 százalék köré csökkent. Azonban a járvány, a választásokat megelőző kiadások és a stagnáló gazdaság miatt a mutató újra 76% köré emelkedett, ráadásul az azóta emelkedő kamatkörnyezet egyre súlyosabb adósságszolgálatot jelent. Tavaly már több mint 4000 milliárd forintnyi kamatkiadást fizettünk, az eredeti tervnél majdnem 10 százalékkal többet.
Az emelkedő államadósság hátterében nyilván az emelkedő kamatok és a költségvetési hiány áll, tavaly 4,7 százalékos mínusszal futott a büdzsé, az idei cél 3,7 százalékos, de az első három hónapban már a tervezett hiány 80%-át elértük.
Félreértés ne essék: világszerte nő az adósságállomány, a kormányok szívesen adósodnak el, hogy finanszírozzák a növekedést. Csak nem mindegy, hogy meddig ér az a takaró. Szóval az új kormányzatnak muszáj lesz csökkentenie a deficitet, hogy ne kerüljünk adósságspirálba, ne menjen rá a teljes növekedési potenciálunk az államadósság finanszírozására. Ebben a következő pont nagy segítségére lehet.
Az uniós források hiánya
A korábbi uniós költségvetési ciklusok egyik legnagyobb haszonélvezője Magyarország volt, akkoriban ez volt a hazai növekedés talán legfontosabb forrása, de az utóbbi években teljesen elapadtak a pénzek. Ezt az Európai Unió a hazai kormányzattal való, főleg jogállami problémák miatt tartja vissza, jelenleg nagyjából 20 milliárd eurónyi forrást (nagyobbrészt vissza nem térítendő, kisebb részben kedvezményes hitel) nem fizetnek ki nekünk, illetve további 10 milliárd már feloldott támogatás is csak lassan érkezik. Amennyiben e forrásokat valóban feloldanák, a GDP számottevő, bő 10 százalékának megfelelő forrás érkezhet a következő pár évben Magyarországra, ami óriási támogatás lenne a gazdaságnak.
Ezt az összeget jelenleg a kormányzat magától nem tudja kitermelni, leginkább keleti országoktól vesz fel ismeretlen – illetve nyilvánosságra nem hozott – feltételek mellett hiteleket, ami finoman szólva sem ideális.
Brüsszel okulhatott a lengyel példából, miszerint túl hamar feloldották a blokkolt forrásokat, hogy megsegítsék a Polgári Platform nevű kormányváltó pártot, de az elbukta az államfői posztot, és a korábbi kormánypárt, a PiS újra beleszólhat a kormányzásba. Ezért lehet, hogy az Unió a magyar esetben nem fogja elsietni a források kifizetését, ugyanakkor a Tisza Párt politikusai a korábbi megszólalásaik alapján elsődlegesnek tekintik, hogy haza tudják hozni a visszatartott pénzeket.
Az állami beavatkozások piactorzító hatása
A piaci folyamatokba való állami beavatkozások rövid távon képesek hatást elérni, fogyasztóbarát intézkedésnek tűnnek, de hosszabb távon a fogyasztói bizalom csökkenéséhez, szuboptimális működéshez és sokszor inflációhoz vezetnek. A magyar gazdaság gyengélkedésének egyik fő oka az elmúlt években látott, teljesen kiszámíthatatlan állami beavatkozások sorozata, amely sokszor elnyomták az egészséges piaci mechanizmusokat.
Különösen erős az élelmiszerek árrésstopja, amely miatt már most is van a hazai rendszerben némi rejtett infláció, amit vélhetően a jegybank is tud, nem véletlenül óvatos az új jegybanki vezetés. A mesterséges árszabályozások kivezetése hosszas, de szükséges feladat, hogy a megfelelő verseny vissza tudjon állni a hazai piacon. A fogyasztási javak megfizethetősége ugyanis nem az infláció, inkább a bérdinamika kérdése kell, hogy legyen.
A reálbér-dinamika elszakadása a növekedéstől
Az elmúlt évek egyik furcsa jelensége, hogy a bérdinamika messze maga mögött hagyta a gazdasági növekedést: érdemi GDP-bővülés nélkül nőnek a bérek. Ennek hátterében főleg a túlzó állami szerepvállalás és a munkaerőhiány áll. A jelenlegi tendencia – 10 százalék körüli nominális és 5–6 százalék körüli reálbér-növekedés – teljesen fenntarthatatlan, szomorú kimondani, de előbb-utóbb jelentős inflációba torkollhat.
Az egészséges reálbérdinamika nagyjából korrelál a gazdasági növekedéssel, tehát a két mutatónak közelednie kellene egymáshoz.
A béremelési „kényszerre” a vállalatok két dolgot tehetnek: árat emelnek (ami inflációt okoz), vagy leépítésekbe kezdenek, jelenleg az előbbire, az áremelésre van nagyobb esély. Minderre az állami szerepvállalás csökkentése és a túlzó állami kiadások racionalizálása lehet a megoldás.
Közszolgáltatások romlása
Oktatás, egészségügy, vasút – három rohamosan romló tényező, amelyek a 16 évig regnáló kormánypárt bukásához hozzájárultak. Ezek a közszolgáltatások vastagon hozzájárulnak az ország versenyképességéhez és termelékenységéhez, minőségük közvetlenül megjelenik az ország gazdasági teljesítőképességében. Az első kettő – az oktatás és az egészségügy, különösen az egészségmegőrzés – nem egy ciklus, inkább több évtized tudatos szakpolitikájának kérdése, a vasúti hálózat viszont okos tervezéssel és megfelelő forrásokkal akár pár év alatt jelentős minőségjavuláson mehet át.
Erre amúgy a környező országok már rájöttek, mi még nem.
Energiafüggőség
Nem, nem arról van szó, hogy hirtelen levágjuk magunkat az orosz energiahordozókról, csak az egy forrástól való függőséget kell csökkenteni. Az okos ember diverzifikál – ahogy a befektetéseknél, úgy az energia terén is: ha már függenie kell, akkor igyekszik több forrástól függeni, nem egytől. Hiszen egész Európa függ a külső fosszilis energiától, csak igyekszik diverzifikálni a forrásait.
Az orosz olaj- és gázfüggőségünk csökkentése – azaz, hogy több forrásból kapjunk fosszilis energiát, ne csak egyből – pénz és idő kérdése, de megoldható, ahogy szinte egész Európa képes volt minderre. Nyilván ez nem véd meg minket – ahogy Európát sem védte meg – az iráni háborúhoz hasonló energiasokkoktól, de képes kiszámíthatóbb energiagazdálkodást teremteni.
A fenti pár probléma megoldása nem pár év kérdése, pedig amúgy nem megugorhatatlanok. Ahogy Zsiday Viktor írta: semmi akadálya nincs annak, hogy 2027–35 között éves 3%-kal nőjön a GDP. Ehhez „csak” annyit kell tenni, hogy vissza kell hozni a normális piaci mechanizmusokat, ki kell békülni az EU-val, mélyebben integrálódva, akár az eurozónához is csatlakozva.
„Nem kell hozzá harmadik út, magyar gógyi vagy unortodox okoskodás, csupán normális, kiszámítható, európai viselkedés.”