Hadd kezdjem egy szovjetkori városi legendával, amit biztos sokan ismernek, de úgy tűnik, sokan el is felejtettek. A már enyhülő kommunista párt bizottságot küldött Londonba, hogy tanulmányozza a piacgazdaság működését. Az angolok örömmel mutatták meg nekik a London Stock Exchange-t, a London School of Economicst, találkozókat szerveztek a gazdasági minisztériumba, a vállalatvezetőkkel, de a bizottság nem tűnt elégedettnek.
5 éves a HOLD After Hours!
Csatlakozz hozzánk élő podcastfelvételünkön, ünnepeljünk együtt!
Időpont: április 29. 18:00
Helyszín: Akvárium Klub
Az esemény regisztrációhoz kötött és korlátozott a férőhelyek száma, regisztrálj időben, nehogy lemaradj a rendezvényről!
Aztán egyszer csak kibökték: „Hol vannak az utcáról a sorban álló emberek?” – ők azzal a zsenivel szeretnének találkozni, aki a kenyér elosztását szervezi. Hol ez a láthatatlan kéz?
Persze ő láthatatlan. És kéz. A piacgazdaság mozgatórugója, és nem volt velünk mindig. És mivel nehéz megérteni, van az, hogy emberek azt hihetik, ársapkák segítenek a bajaikon, miközben inkább csak fokozzák azokat. Egy korábbi cikkemben Robert L. Heilbroner „The Worldly Philosophers” című, 1953-ban írt könyve alapján összeszedtem, milyen zord volt és lenne a világ piacgazdaság nélkül. Most megmutatom azt is, hogyan működik az elmélet a gyakorlatban.
Hogyan lesz elég pék?
Az a baj az emberrel, hogy miközben a hangyához hasonlóan óriási egymásra utaltságban él társaival, a hangyához egyáltalán nem hasonlóan egyénközpontúan gondolkozik. Ez a két erő gyakran okoz konfliktust. Mi történne, ha senki nem akarna bányásznak menni, mert az milyen nehéz. Vagy orvosnak tanulni, mert az meg másképpen nehéz. Vagy tanárnak állni, mert az meg éhen hal. Hamar összeomlana a társadalom – az történne.
Balásy Zsolt, a HOLD Alapkezelő portfóliómenedzsere és a HOLD After Hours házigazdája írja a HVG360 gondozásában készülő, „Kapitalizmus Balásyval” című, kéthetente megjelenő, prémium hírlevelet.
A hírlevél célja, hogy a gazdaság egy-egy szegmenséről írjon úgy, hogy azon senki ne unatkozzon. Az se, akit egyáltalán nem érdekel a gazdaság azon szegmense. A prémium hírlevél egyes részeit a megjelenés után változatlanul közöljük a HOLDBLOG-on.
A hírlevélre itt tudsz előfizetni.
Ez a hírlevél először 2025. március 26-án jelent meg.
Ezt kezelendő, három út ismert a történelemben.
Az egyik legelterjedtebb módszer a tradíció: az apa átadja a tudását fiának, és ha eléggé változásmentes a társadalom (a gazdaság), akkor mindig éppen elég pék lesz a faluban. Az ókori Egyiptom ilyen volt: minden fiúnak vallási kötelessége volt az apja nyomdokaiba lépni. A szakítás a hagyománnyal szentségtörésnek számított. Indiában a kasztrendszer biztosította ezt, de még a fejlett világban is vannak példák arra, hogy valaki beleszületik a társadalmi szerepébe.
Egy másik megoldás a tekintélyuralomra alapuló tervgazdaság. Az egyiptomi piramisok vagy épp a szovjet ötéves tervek sem vállalkozók fejéből pattantak ki – megparancsolták és kikényszerítették. Tömeges éh- és golyó általi halál lett ugyan belőlük, de a többieknek úgy-ahogy működött. Ideig-óráig.
Ezek mellé érkezett pár évszázada egy újabb modell, ahol egy központi rendezőelvet követve mindenki azt teheti, amit a legjobbnak lát. Ezt a rendszert piacgazdaságnak hívják, az elv pedig, amely alapján működik, nagyon egyszerűnek tűnik:
mindenki azt csinálja, amivel pénzügyileg a legjobban jár.
Ez utóbbi az, amit láthatatlan kéznek is szokás nevezni. (Aki e kifejezés láttán felszisszen – valóban vannak káros mellékhatásai –, az legyen szíves, olvassa végig újra az előző két bekezdést. Azaz a piacgazdaság alternatíváit. Köszönöm.)
Röviden összefoglalva a piacgazdaság mögötti elv nagyon egyszerűnek tűnik: mindenki azt csinálja, amivel pénzügyileg a legjobban jár. Ez a láthatatlan kéz. A profitszerzés pedig messze nem egyidős az emberiséggel, viszonylag modern találmány, a keleti civilizációban ma is ritka. Ez nem feltétlen csoda, az egyháznak például kifejezetten nem tetszett az efféle gondolkodás, a sokszor gondolatokat is így változást is terjesztő kereskedőket lenézték.
Hogyan bányászna szenet a láthatatlan kéz?
Tehát mindenki azt csinál, amit akar? Mégis működni fog a társadalom? Sőt, jobban, mint korábban? Pedig senki nem parancsol? Se az apa, se a fáraó, se a párttitkár? Hihetetlen, ugye? Miért menne valaki a szénbányába, ha nincs rákényszerítve? Korbáccsal a hátában, ez érthető. De a „láthatatlan kéz”? Ezért adjuk fel a jól érthető parancselvet?
Honnan jöttünk?
1550, Németország. Andres Ryff, a kereskedő kétségbeesett levélben panaszkodik a feleségének, hogy Bázel és Köln között 31 féle adót és vámot kellett fizetnie, mindenütt a saját pénzeszközükben és a saját mértékegységükkel kalkulálva (csak hosszmértékből 112 darabot számolt).
1639, Boston. Templomi prédikációban kel ki a helyi lelkipásztor: nem vehetsz olcsón és adhatsz drágán! Nem akarhatsz gazdagságot önmagáért! Hiszen az a kapzsiság bűne!
1666, Franciaország. A hatóságok bepipulnak a szövőipar követhetetlen, veszélyes innovációi miatt. Azonnal elrendelik, hogy Dijon környékén a szövetben 1408, Auxerre környékén pedig 1376 szál legyen! A kifogásolható termékeket előállítókat és az azzal kereskedőket pellengérre állították.
A változást, azt gyűlölték. A szabók például kitalálták, hogy a gombokat szövetből is lehet készíteni. A gombkészítők meg ezen borultak ki. A kormány (király, whatever) pedig nem szereti, ha egy stabil iparág már nem olyan stabil, úgyhogy pénzbírságot vetettek ki a textilgombra. De ez nem volt elég! A gombkészítők követelték, hogy az emberek otthonát is átkutathassák: a gardróbokat, hogy kideríthessék, miből van a gomb. Ha ruhából? Börtön!
Ezekben a példákban van néhány közös vonás. Egyrészt jellemzi őket a személyes haszonra épülő rendszer hiánya. Másrészt látszik az is, hogy a gazdasági kérdések még nem különültek el a társadalmi problémáktól és elvárásoktól.
A politika, a társadalmi berögződések és a vallás mindenre rányomta a bélyegét.
Az ördögi profit
Talán meglepő, hogy a profit motivációja nem egyidős az emberrel, sőt, kifejezetten modern találmány. Bár az ókorban is volt rá példa, de mégis, a társadalom nagy része számára az önmagáért való nyereségszerzés még ma is idegen gondolat. Olyannyira, hogy sokszor tapasztalható az a közgazdaságilag tótágas jelenség, hogy béremelkedés esetén elfogy a munkaerő. Ha ugyanis az emelkedő életszínvonal ismeretlen fogalom, akkor nincs miért félrerakni, miközben kevesebb munkából is jut arra, amire feltétlenül szükséges.
Az, hogy egy dolgozó folyamatosan javítva anyagi helyzetét kilépjen az atyja által belevert társadalmi szerepéből, teljesen ismeretlen motiváció volt az ókori és a középkori kultúrák nagy részében. Ez a szemlélet még a reneszánsz és a reformáció után is csak szórványosan jelent meg, a keleti civilizációkban pedig még ma is ritka.
Valójában a felhalmozás a társadalom általános karakterisztikájaként legalább olyan modern találmány, mint a nyomtatás.
De mindez nem is csoda. Az egyház például üldözte ezt a szemléletmódot. A kereskedőkre, mint a társadalmat megzavaró penészre tekintettek. Elvégre nem csak árucikkeket, de eszméket, gondolatokat és változást is terjesztettek.
A piac a babona orvossága
Will Durrant, XX. századi író, történész és filozófus így fogalmazott: „A kereskedelmi útvonalak kereszteződésében eszmék találkoznak, az egymással harcoló szokások és hitek felőrlik egymást; a diverzitás konfliktust, összevetést és gondolatokat szül; a babonák kioltják egymást és kezdetét veszi az értelem.”
A föld
Jól példázza a középkori mentalitást a föld szerepe is. Mindig csodálkoztam azon, hogy vannak országok, amelyek a földtulajdon megszerzését szigorúbban szabályozzák, mint más jószág (étterem, cipőgyár vagy ingatlan) adásvételét. A földet senki nem viszi sehova, az azon termelt profit nem különbözik az étterem nyereségétől, engedély nélkül akkumulátorgyárakat sem lehet rá felhúzni, mitől kell hát félni?
Most megtudtam: a motiváció nagyon régi és elég zsigeri.
A középkorban a föld nem árucikk, adásvétel tárgya, hanem a társadalmi élet központja volt. Presztízs és státusz forrása, a katonai, törvénykezési és adminisztrációs szervezetek alapja. Hogy lehetne ezt eladni? Pláne idegeneknek?
Van, ahol a középkor óta eltelt párnszáz év ebből a szempontból szinte nyomtalanul múlt el.
A láthatatlan kéz kereskedik
Ilyen terheket cipelve csoda, hogy ma már – a világ boldogabbik felén – a piacgazdaság az úr. Sok alkotóeleme van, ebből most a verseny szerepére hozok illusztrációt. Nagy szükség van rá, ha itt egy gazdasági miniszter, aki újrahasználja az árdrágítók kifejezést.
Az alábbi ábrán azt látjuk, hogy Britanniában, ahol zavartalanul működhet a piacgazdaság, egy Aldi, Tesco, vagy Lidl nemhogy nem drágít, de olcsósít.
Az élelmiszerláncok haszna az árbevétel csupán 2-4 százaléka, ráadásul csökkenni látszik az évek során. Miért? Az öldöklő verseny miatt. A tojás azért kerül 80 forintba egy Aldi vásárlónak, mert az Aldinak meg 77-78-ba. Nem annyiért veszi, a tojástermelőnek fizetett összeg csak a költség egy része. Amikor betört a brit piacra, a Lidl 1 százalék árréssel érkezett.
Miért? Az öldöklő verseny miatt. Gondolom, ez a brit kormány által rendelt tanulmány azért készült, mert ott is szerettek volna „árdrágítókat” találni, akiket kényelmes hibáztatni. Nem sikerült. Ugyanezek és hasonló cégek a világ összes olyan országában így viselkednek, ahol hagyják a piacgazdaságot működni. Magyarországon is.
Valójában sok oka van az inflációnak, de a láthatatlan kéz pont ellene dolgozik. Ha hagyják. Köszönjük szépen.
Balásy Zsolt, a HOLD portfóliómenedzserének többi írását és szemléjét itt böngészheted a HOLDBLOG-on.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLD Alapkezelő és a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.