Balásy Zsolt: A kormány a GDP-növekedés bűvöletében él

Az After Hours podcast házigazdája, a HOLD Alapkezelő portfóliókezelője volt az ATV vendége, Balásy Zsolt az elszálló hazai hiányszámokról beszélt. Tőle idézünk fontos gondolatokat. 

„Mindig az év elején gyűlik össze a hiány nagy része. Az [év elején ígért – a szerk.] 3 százalékos hiánycélhoz képest rosszul állunk, de a 3 százalékot az sem gondolta komolyan, aki először kimondta. Aztán megemelték a hiánycélt 4,5 százalékra, ami közelebb áll a realitáshoz. Ha pedig 4,5 százalékot nézzük, akkor nem kirívó a mostani helyzet, a korábbi évekhez képest időarányosan jól is állunk.”

„Az elszálló hiány globális jelenség. A pandémia után a kormányok ráéreztek, hogyha szórjuk a pénzt, azzal szavazatokat vásárolunk. Az Egyesült Államokban is nagy lesz idén a hiány, szóval látni, hogy nem magyar jelenség.”

„Annak, hogy költekezünk, van azonnali hatása, hiszen elköltjük a pénzt. Ha ezek hasznos kiadások lennének, akkor a gazdaságot később is fogják pörgetni. Félek attól, hogy Magyarországon nem az állam a legjobb beruházó (…) A GDP-növekedés bűvöletében élünk, mivel ez egy olyan szám, amit a kormány saját teljesítményeként rak ki az ablakba. Amikor jó, az a mi érdemünk, amikor nem jó, akkor a más hibája – de ez minden ország kormányára vonatkozik.”

„Nem jobb a kínai hitel az uniós forrásnál. A beruházások lényege, hogy hasznot termeljenek. Mindegy lenne, ki hozza ide a forrást, a kínaiak vagy Bosch. (…) Engem a végeredmény érdekel: a lényeg, hogy a vasút termel-e pénzt vagy sem. Az, hogy gazdasági prosperitás lesz belőle vagy politikai tőke. Itt választanám el a kérdést, nem ott, hogy ki finanszírozza a beruházást.”

„Kiszolgáltatottság akkor lesz, ha a hitelt nem tudjuk fizetni. Azzal kezdtük, hogy nincs nagy baj, ha Magyarországon 4,5 százalékos lesz a hiány, hiszen az még kezelhető. Ha mégsem tudjuk kezelni, akkor lehet baj, de akkor sem konkrétan valakinek szolgáltatjuk ki magunkat, csak elő kell teremteni a finanszírozást.

Tehát nem az a lényeg, ki folyósítja azt a hitelt, az a lényeg, hogy ki tudjuk-e fizetni.”

Balásy Zsolt írásait és szemléit itt böngészheti a HOLDBLOG-on.

A teljes adást pedig itt nézheti meg: