Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért! Talán azért tapintható az aggodalom, mert élelmiszerek emelkednek nagyon, és nem is akármilyenek: liszt (+43%), tej (+25%), tojás (+24%) és kakaó (+13%).
A sofőr sem örült, és nem vigasztalta, hogy nem csak ő, hanem a horvát, az amerikai, sőt, talán már a japán taxisofőrök is ugyanerre panaszkodhatnak. De eheti cikkem nem a taxisofőr infláció-perspektívájáról fog szólni, hanem a közgazdászéról. Arról ritkábban hallunk.
A fő baj itt is az, mint a makroadatoknál általában: túl közelről nézzük az infláció jelenségét. Miért emelkedett 24 százalékot a tojás 2025 januárjában? Rengeteg oka van: madárinfluenza a világ túlsó végén, árstop utórezgések a világ innenső végén, tökmindegy. Így feltéve a kérdést nem látjuk a valódi problémát, és az nyilván nem a madárinfluenza.
Hanem a pénz elértéktelenedése. Az a valós infláció.
Balásy Zsolt, a HOLD Alapkezelő portfóliómenedzsere és a HOLD After Hours házigazdája írja a HVG360 gondozásában készülő, „Kapitalizmus Balásyval” című, kéthetente megjelenő, prémium hírlevelet.
A hírlevél célja, hogy a gazdaság egy-egy szegmenséről írjon úgy, hogy azon senki ne unatkozzon. Az se, akit egyáltalán nem érdekel a gazdaság azon szegmense. A prémium hírlevél egyes részeit a megjelenés után változatlanul közöljük a HOLDBLOG-on.
A hírlevélre itt tudsz előfizetni.
Ez a hírlevél először 2025. február 26-án jelent meg.
A tojás hirtelen drágulása iparági sajátosság, főjön miatta a csirkefarmer feje. Mindennek az iparágon kívülre csak egy üzenete van: ez a termék drágult a többihez képest, vásárolj valami mást, ha zavar. Ahogy azon se kesergünk, hogy egy lakás a Sashegyen drágább, mint máshol. Iparági sajátosság. Akit zavar az ár, költözhet Csepelre. Alkalmazkodjon!
Úgyhogy térjünk is vissza a valódi inflációra, azaz a pénz értékének zsugorodására. Pontosabban a hitalapú, fiat pénzére, mint a dollár, az euró, vagy a forint. Ezek államilag kibocsátott, az állam iránti bizalomból táplálkozó pénzek, szemben mondjuk az aranypénzzel, aminek a nemesfémtartalom adta az értéket. Bárki is bocsátotta ki, nem kell bíznom benne, ha meg tudom mérni az érme aranytartalmát.
De hogy mérem meg az államba vetett hitre alapuló pénz értékét?
Nehezen, de az infláció ilyesmi: akkor dúl, ha az államba vetett hit erodálódik. Svájcban nem dúl, ott most fél százalék az infláció, de a 2022-es csúcson is csak három százalék volt. A cikkben többször előkerülő argentin-venezuelai-török háromszögben meg száguld a bizalmatlanság. Ezekben az országokban nagyságrendileg évi 50-500 százalékos inflációkat látunk.
Most (is) olyan időszakot élünk, amikor általános az államokkal szembeni bizalomvesztés. Egyre több országban érezhetjük úgy, hogy politikusok (jegybankárok, mindegy) azt gondolják, az ő hatalmon maradásuk sokkal fontosabb holmi hosszútávon működőképes gazdaság problémájánál. És van objektívebb oka is az aggodalomnak: a világ adósságállománya folyamatosan nő.
Ennek a legegyszerűbb orvossága, ha a pénz, amiben az adósság van, folyamatosan veszít az értékéből. Azaz inflálódik. Különben belefulladunk az adósságba.
Ha a pénz, amiben az értéket mérjük, folyamatosan veszít az értékéből (a bizalomból, amiből ez az érték fakad), akkor egyre többet kell a mérleg serpenyőjébe dobni belőle, ha valami olyasmit mérünk vele, aminek valós értéke van. A legismertebb ilyen (reál)eszköz az ingatlan, de bármi az, aminek az inflációval hosszútávon felmegy az ára: egy működő vállalat (azaz részvény), egy festmény, de a tojás is. Sőt, a nem állami bizalomra épülő „pénzek”, az arany és a bitcoin ára is felfelé trendel.
És itt van egy reáleszköz, amiből mindenkinek van és szintén egyre többet ér fialt-pénzben. Ez a teste, a tudása és az ideje, azaz a munkavégző képessége, a humán tőkéje. Az értéke pont olyan jól mérhető, mint egy vállalaté: ez a jövőbeli cashflow jelenértéke. Csak a cashflow-t hívjuk munkabérnek – és ezzel vissza is térhetünk egy kicsit a taxisofőrök bánatára, az újra emelkedésnek induló, januárban 5,5 százalékos magyar inflációra.
A jó, a rossz és a csúf infláció
Jó inflációnak hívjuk azt, ami a béremelkedésből, azaz az emberek gazdagodásából fakad. Tavaly 10 százalék fölött nőttek a bérek Magyarországon és ez az ütem idén is csak keveset enyhül. Több pénzből többet lehet költeni. És ha olyan fogyasztási cikkre költenek, például szolgáltatásra, aminek a kínálatát nehéz megnövelni, mert a telített munkaerőpiacon nincs sok új beugró masszőr vagy pincér, akkor ezen szolgáltatások ára fel fog menni.
A béremelkedés nem csak a keresleten, hanem a kínálaton keresztül is növeli az árakat: ha magasabb a bér, magasabb az előállítási költség, magasabb lesz az ár. Különösen a szolgáltatások terén, ahol a munkabér nagy költségtétel. Talán így érthető, hogy a friss, januári inflációnak a leginkább, 8,5 százalékkal dráguló szegmense a szolgáltatások voltak.
Ennek akár örülhetünk is: csökken a bérkülönbség a budapesti és a bécsi fodrász között.
Nézzük a csúf inflációt. Szépnek ugyan nem szép, de bajnak se baj. Arra csak meg kellene rántanunk a vállunkat, hogy az olaj ára felment, mert az OPEC csökkenti a termelést. Vagy mert Irán kilőtt egy rakétát. Ezek azok az árváltozások, folyamatok, amivel egy dolga van a gazdaságnak: alkalmazkodni hozzá. Például kevesebbet használni a dráguló termékből, akkor kevésbé fog drágulni, és többet használni a relatív olcsóbbá válóból. De ehhez az kell, hogy drágulhasson, aminek drágulnia kell.
Ezt azonban sokan nem így gondolják. Az emberek utálják, ha változik a világ és ebbe már a dráguló benzin és a kevesebb autózás se fér bele.
Úgyhogy alkalmazkodás helyett azt követelik, hogy a kormány szüntesse be a világ változását.
Felhőkarcoló ne legyen, a postai csekk örök és a kormány tiltsa be a drágulást. Erre aztán egy kellően populista (értsd: a rövid távú politikai tőke kovácsolása céljából bármilyen hosszú távú gazdasági/társadalmi értéket feláldozó) kormány nekiáll sürögni, s forogni, látszatintézkedni, ársapkázni. Megállítja az ársapka az inflációt? Erre könnyű válaszolni: a legtöbb ársapka a már említett török-argentin-venezuelai háromszögben található. A már említett mértékű inflációval. Ugyanis, amit letör az ársapka, az nem az infláció, hanem a bizalom. Gazdaságban, államban, devizában. Ez a bizalomdeficit a bevezetőben említett infláció (pénzromlás) fő forrása.
Erre már Orbán Viktor is ráébredt, itt egy idézet tőle:
„Én nem tudom lenyomni az árakat, mert az árszabályozás megöli a gazdaságot”
Kinek a hibája?
Egy politikus az ársapkával a közértet jelöli meg a dráguló tojás bűnbakjának – megmondom, mi a baj ezzel. „Tessék, ő emelte az árat, Kedves Szavazó, de én megvédelek tőle!” Csakhogy annak a közértnek 3 százalék az átlagos profitrátája. Azaz ha egy tojás neki 100 forintba kerül, akkor azt 103-ért adja tovább. Amikor mégis 80 forintért kell, akkor mit csináljon? Szóljon a tojáskészítőnek, hogy 20 forinttal kevesebbet tudok érte fizetni? És ő meg az áramszolgáltatónak, meg a csirketáp forgalmazónak? És ők? Hol csapódjon le a veszteség? Hol boruljon fel az a láthatatlan kéz által finomhangolt egyensúly, ami kialakította a tojás árát? Amitől a tojáspiac jobban működik, mint a tervgazdaságban, hiszen nagyjából annyi tojás van, amennyi el is fogy. Se több, se kevesebb. Igen, ez nagyrészt a pont 3 százalék profitráta érdeme. És aki szerint ez nem felbecsülhetetlen érték, az látogasson el Kubába.
De, hogy én se mutogassak felelősökre felelőtlenül, ilyenkor mindig fel kell tennem a kérdést: az ársapka, az mennyire a politikus és mennyire a szavazó hibája?
És ezzel meg is érkeztünk a rossz inflációhoz, az egyetlenhez, ami ellen hadakozni kéne. A „gazdaság megöléséből”, az állami beavatkozás miatti bizalomrombolásból fakadó, a török-argentin-venezuelai típusú inflációhoz. Ahhoz, ami miatt az ársapkák állatorvosi lova, a 2022-es magyar infláció 25 százalék volt, szemben a többi kelet-európai ország 15 százalékával.
Ez a bizalomvesztésből fakadó infláció és forint gyengülés az, amitől valójában mégse csökken a különbség bécsi és budapesti fodrász bére között, hiába nő a pesti bére jobban.
És ez az, ami részben magyarázza, hogy az 5,5 százalékos magyar infláció miért lóg ki felfelé Kelet-Európában. Már megint.
A palacsinta arisztokrácia
Tegyük fel, hogy van egy szánalomra méltó hedgefund menedzser, aki drága vacsorákat vagy borokat nem fogyaszt, menő autója sem lesz, a kastélyt még az autónál is nagyobb marhaságnak tartja, de még csak egy guccsija sincs, amit felvegyen. Az a bánata, hogy hogyan fogja őt így az arisztokrácia befogadni, most megoldódni látszik. Ugyanis kakaós palacsintát, azt azért ez a hedgefund menedzser is fogyaszt.
Mondjuk egy rendes guccsi, amiben egy rendes feleség megjelenhet egy rendes oligarcháné TV-műsorban, egymillió forintba kerül. Egy rendes adag kakaós palacsinta 2024-ben pedig ezer forint volt. Ha a guccsi ára csak évi öt, a kakaós palacsintáé viszont évi harminc százalékkal emelkedik, akkor bizony 2057-ben a palacsinta már drágább lesz, mint egy guccsi.
Azaz 2057-től a kakaós palacsinta lesz az urak jele. Mindenki ennek megfelelően spájzoljon!
Balásy Zsolt, a HOLD portfóliómenedzserének többi írását és szemléjét itt böngészheted a HOLDBLOG-on.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLD Alapkezelő és a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.