Harminc éve még több mint öt munkaképes korú jutott egy időskorúra a BB tengely országaiban, ma már alig három. A régió minden országa idősödik, de nem egyformán: a születési hullámok, az elvándorlás és a történelmi fordulópontok más-más pályát rajzolnak ki. Magyarország például a Ratkó-korszak öröksége miatt ma egészen máshol áll a rangsorban, mint három évtizede.
Harminc évvel ezelőtt a BB tengely országaiban egy 65 év feletti lakosra átlagosan több mint öt munkaképes korú jutott, ma alig három. A változás egyszerre tükrözi a hosszabbodó életet, a tartósan alacsony születésszámot és a fiatalok elvándorlását – és a régió minden országában ugyanabba az irányba mutat, csak eltérő tempóban és eltérő okokból. A részletekben ugyanis évtizedekkel korábbi születési hullámok, történelmi fordulópontok és uniós csatlakozások lenyomata is kirajzolódik.
A most vizsgált időskori eltartottsági ráta azt mutatja meg, hány 65 éves vagy idősebb ember jut száz 15–64 éves, vagyis munkaképes korú lakosra.
A mutató tisztán demográfiai: a World Bank módszertani leírása is hangsúlyozza, hogy csak a népesség korösszetételét tükrözi, a tényleges gazdasági eltartást nem, hiszen nem minden munkaképes korú dolgozik, és sok 65 év feletti még aktív. A magasabb érték idősebb korszerkezetet jelez. A rangsort úgy állítottuk fel, hogy a legfiatalabb korszerkezetű, azaz a legalacsonyabb rátájú ország álljon az élen; ez nem értékítélet, hiszen az idősödés részben a hosszabb élet következménye.
A régiós átlag 1995-ben 19,2 volt, 2010-ben 23,8, 2020-ban 30,7, 2025-ben pedig 33,5. A növekedés nem volt egyenletes: az első tizenöt évben mintegy négy és fél egységgel, az utóbbi tizenötben viszont csaknem tízzel emelkedett, vagyis az idősödés az elmúlt másfél évtizedben felgyorsult. A mutató a régió mind a tizenegy országában nőtt, kivétel nélkül. Az okok jól ismertek: a várható élettartam – amely korábbi elemzésünk szerint harminc év alatt csaknem nyolc évvel nőtt a régióban –, a rendszerváltás óta tartósan alacsony termékenység és az elvándorlás. Az Európai Bizottság 2024-es elöregedési jelentése szerint 2000 és 2021 között Litvániában, Lettországban, Romániában, Bulgáriában, Horvátországban és Észtországban átlagosan negatív volt a vándorlási egyenleg; mivel jellemzően fiatal felnőttek távoznak, a kivándorlás a munkaképes korúak számát csökkentve közvetlenül emeli a mutatót.
A rangsor élén mind a négy vizsgált évben Szlovákia áll: a régió legfiatalabb korszerkezetű országában ma száz munkaképes korúra 29,1 idős jut. Mögötte Románia (31,3), majd Litvánia és Lengyelország következik, kerekítve egyaránt 32,0-ás értékkel. Szlovákia sem marad ki az idősödésből: a mutató itt is csaknem 13 egységgel nőtt harminc év alatt, az elmúlt öt évben pedig a régió egyik leggyorsabb ütemében nőtt.
Lengyelország pályája a legfordulatosabb. A lengyel mutató 2006 és 2010 között gyakorlatilag nem változott, 19 körül mozgott, ezt követően viszont a régió leggyorsabb idősödése indult: 2010 és 2025 között 19,0-ről 32,0-ra nőtt, az elmúlt öt évben 4,8 egységgel, ami a mezőny legnagyobb ötéves emelkedése. Az Európai Bizottság elöregedési jelentésének lengyel országfejezete szerint a lengyel korszerkezetet két születési hullám formálja: az 1950-es évek háború utáni baby boomja és annak visszhangja, az 1980-as évek elején születettek nemzedéke.
Az előbbi az elmúlt években lépte át a 65 éves – ez hajtja most fel a mutatót.
A magyar pálya sajátos
Magyarország az ötödik helyen áll 32,8-as értékkel, harminc éves pályája azonban a régió egyik legsajátosabb demográfiai lenyomata. 1995-ben a magyar korszerkezet még a második legidősebb volt a régióban, azóta viszont itt nőtt a legkevésbé a mutató (11,8 egységgel), így az ország öt helyet lépett előre. A háttérben a Ratkó-korszak öröksége áll. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének kiadványa szerint az 1950-es évek elejének népesedéspolitikája kiugróan népes évjáratokat hozott – 1954 májusában egyetlen hónap alatt 20 344 gyermek született, ami a háború utáni időszak havi rekordja -, gyermekeik, a „Ratkó-unokák” pedig 1973 és 1977 között újabb születési hullámot alkottak.
A kettős hullám az adatokban is kirajzolódik: az 1950 és 1956 között születettek 2015 és 2021 között töltötték be a 65. életévüket, és a magyar mutató éppen ekkor gyorsult fel, 2014 és 2021 között 26,1-ről 31,4-re. Azóta, hogy a népes évjáratok átlépték ezt a határt, lassabban emelkedik. A Ratkó-unokák ma még a munkaképes korosztályt erősítik, ők 2038 és 2042 között érik el a 65 éves kort.
A rangsor végén ma Horvátország áll: száz munkaképes korúra 37,7 idős jut, ami a régió legidősebb korszerkezete. Harminc éve még a középmezőnyben volt, azóta azonban itt nőtt a legtöbbet a mutató, 17,6 egységgel. Az OECD 2026-os horvátországi országjelentése szerint az elvándorlás a 2013-as uniós csatlakozás után ismét felgyorsult – 2013 és 2023 között évente átlagosan közel 38 ezren hagyták el az országot -, és csak 2022-től haladta meg a bevándorlás a kivándorlást, tizenöt év után először. Előtte Lettország (35,4), valamint Szlovénia és Bulgária (kerekítve egyaránt 35,1) következik. Szlovénia szintén meredek utat járt be: 1995-ben még a harmadik legfiatalabb korszerkezetű ország volt, mára öt helyet csúszott hátrébb. Bulgária pályája ennek tükörképe: harminc éve a régió legidősebb korszerkezetével rendelkezett, azóta viszont az egyik legmérsékeltebb ütemben idősödött.
A harminc éves adatsor egyirányú: a régió minden országa idősödik, és a folyamat az elmúlt másfél évtizedben felgyorsult. A különbségek ma jórészt nem abban rejlenek, hogy egy ország idősödik-e, hanem abban, mikor lépik át népes születési évjáratai a 65 éves kort, és mennyi fiatal hagyta el közben az országot.
Mivel a mutató csak a korösszetételt méri, a tényleges terhet az is alakítja, hányan dolgoznak a munkaképes korúak közül, és meddig maradnak aktívak az idősebbek – a korszerkezet változásának irányát azonban ezek a tényezők nem írják felül.
A BB Tengely a Baltikum és a Balkán országainak teljesítményét veti össze évtizedes távlatban.
A sorozat többi részét itt találod.