A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos népsűrűség közel hét százalékkal csökkent. A háttérben az alacsony születésszám, az elöregedés és a kivándorlás áll, ám három országban már növekszik a lakosság. A népsűrűségi adatok így nemcsak azt mutatják meg, hol élnek sokan, hanem azt is, mely országok tudják ellensúlyozni a demográfiai fogyást.
Egy ország területe ritkán változik, a rajta élők száma annál inkább. A népsűrűség e kettő hányadosa, így lényegében a népesség alakulásának térképre vetített lenyomata: ha fogy a lakosság, ritkul a térség, ha gyarapszik, sűrűsödik. A BB tengely tizenegy országában a mutató harminc év alatt lassan, de kitartóan csökkent – a régió egészében ma kevesebben élnek egy négyzetkilométeren, mint a kilencvenes évek közepén. A háttérben húzódó okok azonban országonként eltérnek, és néhány helyen épp ellentétes irányba mutatnak.
A most vizsgált mutató az egy négyzetkilométerre jutó lakosok számát fejezi ki. A rangsorban a legsűrűbben lakott ország áll elöl, ám ez a sorrend önmagában nem hordoz értékítéletet.
Fontos, hogy ennek nincs kedvező vagy kedvezőtlen iránya: a magasabb népsűrűség nem fejlettséget jelez, hanem elsősorban a földrajzi adottságokat, a településszerkezetet és a népesség alakulását tükrözi.
A régiós átlag harminc év alatt 87,9-ről 81,7 főre csökkent négyzetkilométerenként, ami mintegy hét százalékos ritkulás. A folyamat lassú, de megszakítás nélküli volt: a mutató mind a négy vizsgált időpontban alacsonyabb volt az előzőnél. A magyarázat egyszerű: mivel az országok területe gyakorlatilag változatlan, a csökkenés teljes egészében a népesség fogyását tükrözi.
Három tényező egymást erősíti
E fogyás mögött három, egymást erősítő tényező áll. Az első az alacsony termékenység: a régió országaiban a születések száma évtizedek óta elmarad attól a szinttől, amely a népesség szinten tartásához szükséges lenne. A második az elöregedő korszerkezet, amely önmagában is fenntartja a fogyást: mivel a népesség idősebb, több a halálozás, mint a születés – a régió államaiban a halálozások száma tartósan meghaladja a születésekét. A harmadik, és a kilencvenes-kétezres években a legerősebb tényező a kivándorlás: az uniós csatlakozás után sok fiatal és munkaképes korú lakos költözött Nyugat-Európába, ami kettős hatással járt, hiszen a távozók nemcsak hiányoztak, hanem a náluk születendő gyermekek is máshol jöttek világra.
E három hatás együtt magyarázza, hogy a régió országainak többségében miért ritkul a népesség.
Van azonban három ország, ahol a népsűrűség harminc év alatt nem csökkent, hanem nőtt: Szlovénia (98-ról 105,6-ra), Csehország (133,7-ről 141,2-re) és Szlovákia (109,6-ról 111,3-ra). Esetükben a magyarázat a bevándorlás: mindhárom ország – különösen Csehország és Szlovénia – tartósan több bevándorlót fogad, mint amennyi lakost elveszít, így a nemzetközi vándorlás nyeresége ellensúlyozza a születések és halálozások negatív egyenlegét. Ez a hatás az utóbbi években tovább erősödött: 2022 után a régió több országa jelentős számú ukrán menekültet fogadott be, ami átmenetileg vagy tartósan növelte a lakosság számát.
Az adatokból ez tisztán kiolvasható: míg harminc éves távlatban csak három ország mutatott növekedést, addig a legutóbbi öt évben már négy – Csehország, Szlovénia mellett Litvánia és Észtország is -, vagyis a balti térség évtizedes fogyása a közelmúltban megtorpant, sőt megfordult.
A legnagyobb ritkulást a mezőny déli és keleti pereme, valamint a balti térség mutatja. Lettországban a népsűrűség harminc év alatt 39,9-ről 30 főre esett, ami 25%-al kevesebb lakost jelent négyzetkilométerenként; Bulgáriában 74,7-ről 58,6-ra, Litvániában 57,9-ről 46,1-re, Romániában pedig 98,6-ról 81,3-ra csökkent az érték. Ezek az országok szenvedték el a legnagyobb népességveszteséget a régióban, jellemzően az erőteljes kivándorlás és a tartósan negatív természetes szaporulat együttes hatására.
A magyar adat mérsékelten csökken
Magyarország a mezőny közepén helyezkedik el, mérsékelt csökkenéssel. A népsűrűség 1995 és 2024 között 110-ről 104,8 főre mérséklődött, ami mintegy öt százalékos ritkulás – jóval kisebb, mint a régió leggyorsabban fogyó országaiban. A rangsorban Magyarország ennek ellenére két helyet csúszott hátrébb, a harmadik helyről az ötödikre, mivel Szlovákia és Szlovénia népessége eközben nőtt.
A rangsor egésze figyelemre méltóan stabil maradt: Csehország mind a négy vizsgált időpontban a legsűrűbben lakott ország volt, Lengyelország pedig végig a második helyen állt, míg a sor végén – a nagy kiterjedésű, de kis népességű balti államok, Észtország és Lettország találhatók. A népsűrűségi sorrendet ugyanis elsősorban a földrajzi adottságok határozzák meg, amelyek lassan változnak, a mögötte zajló demográfiai folyamatok viszont annál élénkebbek.
A harminc éves adatsor így végső soron nem területi, hanem népesedési történetet mesél: a régió legtöbb országában fogy a lakosság, néhány helyen azonban a bevándorlás már ellensúlyozza ezt a folyamatot.
A BB Tengely a Baltikum és a Balkán országainak teljesítményét veti össze évtizedes távlatban.
A sorozat többi részét itt találod.