Zsiday Viktor az inflációról: Nem szaladhat el a végtelenbe a bérek emelkedése

“Olyan évtized előtt állunk, amelyikben tartósan magas lesz az infláció és a kamatkörnyezet” – mondta Móricz Dániel, a HOLD Alapkezelő befektetési igazgatója a csütörtök délelőtti “Befektetések világa 2023 by HOLD” webináriumon. Az előadások fókuszában az állt, hogy milyen gazdasági környezetre készülnek szakembereink a következő években, és hogyan érdemes kiválasztani a megfelelő cégeket a befektetési portfóliónkba.

Regisztráció után online visszanézhető a teljes webinár.

Először Szabó Balázs vezérigazgató-helyettes beszélt a HOLD tevékenységeiről. A szakember elmondta, hogy a HOLD vagyonkezelési tevékenysége két részre bontható: privát, illetve online vagyonkezelésre, előbbinél a szükséges minimális vagyon 120 millió forint.

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a HOLD nem befektetési tanácsadást végez, azaz nem hívják fel az ügyfelet minden döntés előtt, hanem napi szinten saját maguk hozzák meg azokat. Az alapkezelő a befektetéseknél a kötvényeket és részvényeket részesíti előnyben, más eszközök, például az ingatlanok helyett – olvasható a Portfolio beszámolójában.

Tíz év jóvilág után

Móricz Dániel, a HOLD Alapkezelő befektetési igazgatója arról beszélt a webináron, hogy egy olyan évtized előtt állunk, amelyikben tartósan magas lesz az infláció és így a kamatkörnyezet, nem az előző években megszokott szinttel fogunk találkozni.

“Nem a mostani, magas kamatszintek az abnormálisak, hanem a 2011–2021 közötti évtizedben látottak voltak azok. Ez a helyzet várhatóan nem tér vissza a következő évtizedben, mivel vége a hosszú dezinflációs valamint a kamat- és hozamcsökkenéssel jellemezhető időszaknak”

– hangsúlyozta a VG.hu szerint Móricz Dániel.

A következő évtizedben megváltoznak még az állami költségvetések is, jóval lazábbak lesznek, valamint a termékek áraiban meg fognak jelenni a zöldítés költségei is. A demográfiai szempont sem elhanyagolható: egyre kevesebb aktív munkavállaló fog eltartani egyre több idős állampolgárt.

Még nem tudni, hogy milyen időtávon, de a mesterséges intelligencia mindenképpen gazdasági fellendülést fog hozni, ugyan nem a következő 3 évben, de hosszú távon – a többi technológiai forradalomhoz hasonlóan – lejjebb fogja nyomni az inflációt.

Ha a következő évtizedben a magas kamatkörnyezet marad a jellemző, az infláció lesz a legnagyobb veszélyforrás: ilyen környezetben a kötvény- és a részvénypiac egyszerre is tud esni vagy emelkedni, nem úgy, mint az alacsony kamatkörnyezetben, ahol e két piac általában ellentétes irányba mozog. Egy ilyen időszakban pedig az is kiemelten fontos lesz, hogy a lakosság a megtakarításával kezdjen valamit, hiszen a magas inflációval folyamatosan romlik a pénz értéke.

Zsiday Viktor: Mi lesz a forinttal?

A Citadella Alap portfóliókezelője hangsúlyozta, hogy amikor a forint sorsát próbáljuk elemezni, akkor arra ne úgy gondoljunk, mint ami lóg a levegőben, hiszen egy régió részét képezzük. Magyarországon ugyanaz történt, mint a kelet-közép-európai térség egyéb országaiban: az egy főre jutó GDP jellemzően emelkedett, a munkanélküliség csökkent, a gazdaság elkezdett felzárkózni az európai uniós átlaghoz. Mindenhol komoly béremelkedés ment végbe, köszönhetően a nyugati cégek kelet-európai megjelenésének.

A bérek emelkedése pedig az infláció emelkedésének irányába hatott az egész régióban. A legfontosabb kérdés ebben a helyzet, “hogy mit csináljon ilyenkor egy gazdaságpolitika?“. Erre létezik egy ortodox, úgynevezett tankönyvi megoldás, illetve létezik egy unortodox megoldás is.

Az ortodox válasz esetén meg kell próbálni viszonylag magasabb kamatokkal a devizát erősen tartani, ezáltal legalább külföldről nem importáljuk az inflációt, hiszen belülről úgyis lesz valamekkora. Ezzel párhuzamosan megpróbáljuk a béreket is kordában tartani. Zsiday hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy ne nőjenek bérek, hanem az, hogy “ne szaladjon el a végtelenbe a béreknek az emelkedése”. Ugyanis egy nagyarányú – például évi 15-20 százalékos mértékű -– béremelkedés nagymértékű inflációt is okoz.

“Ha nagyon elszáll a bérnövekedés, akkor abból előbb-utóbb nagy infláció lesz, abból még nagyobb béremelkedés, még nagyobb infláció és egy óriási összeomlás a végén. Ezt már kipróbáltuk nagyon sokszor a történelemben.”

Ezzel szemben az unortodox gazdaságpolitika esetében leértékelődik a deviza, magas a nominális bérnövekedés és az infláció mértéke is sokkal magasabb. Utóbbi megoldás akkor valószínűbb, ha tartósan nem sikerül megállapodni az Európai Unióval. Tehát a forint árfolyamát az fogja hosszú távon meghatározni, hogy a kormányzat melyik utat választja.

Ha az EU-val “nagyjából” normalizálódik a viszonyunk, akkor Zsiday szerint újra 5-8 százalék közötti infláció lehet Magyarországon és ehhez hasonló kamatok, valamint évente 1-4 százalékkal értékelődhet le a forint. Ami nehéz befektetési szempontból, mert ha például évi hét százalék a kamat Magyarországon, Németországban meg három százalék, de négy százalékkal leértékelődik a forint, akkor pont ugyanott vagyunk. Vagyis egyforma lesz a megtérülésünk, ha euróba, vagy forintba tesszük a pénzünket – derült ki a Privátbankár.hu összefoglalójából.

Horvát nyaralás, mint jó befektetés?

A harmadik előadást Kun-Welsz Edit portfóliókezelő tartotta meg, a szakértő egyebek mellett az Adris nevű cégen keresztül mutatta be, hogy a HOLD Alapkezelő hogyan választja ki a cégeket a befektetési portfóliójába.

A horvát vállalat főleg a biztosítási és turisztikai szektorban tevékenykedik, 2011 óta 11 százalékos éves eurós hozamot tudott kínálni a befektetőknek.

Alapvetően két tényezőt lehetett figyelembe venni az Adris kiválasztásakor: a régió bérei folyamatosan emelkedni fognak, ami így jót tesz majd a turisztikai szektornak, a növekvő kamat pedig a biztosítási biznisznek fog jót tenni.

Value részvényeket, olcsó papírokat keresnek az elemzők, tehát olyanokat, amiket a piac – tévesen – túlzottan alacsonyan áraz. Az Adris esetében ilyen anomália volt, hogy Horvátország kevésbé szerepel a befektetők radarján, kevesen követik a helyi részvénypiacot, illetve, hogy a cég árfolyama 2011-ben még nagyrészt csak a benne lévő pénzeszközök szintjét tükrözte.

A HOLD emellett kedveli a tulajdonos által menedzselt vállalatokat is, ezek megtérülése ugyanis jellemzően jobb.

“Aki azt szeretné eltalálni, hogy az Apple-részvény három hónap múlva lejjebb vagy feljebb lesz, az a világ legnagyobb versenyében vesz részt, mert rengetegen figyelik ezt a papírt. Aki egy kisebb, viszonylag eldugott, kevés elemző által követett közép-európai részvényt elemez, az egy sokkal kisebb versenyben vesz részt, és ezeken általában nagyobbat is lehet nyerni a korlátozott piaci hatékonyság és az ebből adódó jelentősebb félreárazások következtében”

– érzékeltette Szabó Balázs vezérigazgató-helyettes.

Lemaradtál?

Regisztráció után, ezen az oldalon keresztül, visszanézhető online a teljes Befektetések világa 2023 by HOLD webinár.

JOGI NYILATKOZAT

A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.