Én kérem semmi jelével nem találkoztam Belaruszban mindannak, amiről a – megbízható forrásokból származó senki által nem cáfolt, sőt kétségbevonhatatlan – hírek szólnak.
Tudniillik:
1. Belarusz alapvetően egy szűk csoport és annak vezetője által kézivezérelten működtetett rendőrállam
2. Ugyanannyira okoz nehézségeket számára a gazdasági, politikai szankciós rezsim, mint Oroszországnak
3. Az ország területén sereglett össze a hírhedt orosz zsoldoshadsereg, a Wagner, és – az azóta „nagyjából cáfolt” hírek szerint – a „wagneresek” egyre erőteljesebben nyomulnak a lengyel és a litván határ közvetlen közelébe: értsd: tényleg nem lehet kizárni, hogy katonai konfliktust provokálnak a NATO egyik erős állama, Lengyelország és Oroszország legfőbb szövetségese: Belarusz között (ami aztán óhatatlanul torkollhat közvetlen összecsapásba Oroszország és a NATO között.)
Csak ismételni tudom: az ott töltött jó egy hetet úgy éltem meg, mintha a „mennyei béke birodalmába” csöppentem volna.
Boldog párok sétálnak a városon belüli megannyi kis erdőben, az égig érő fákkal teli, festői, mesébe illő óriási parkokban, a tó- és a folyópartokon. Séta után pazar választék várja őket a guszta, mindenki által megfizethető éttermekben (mind guszta). Éjszaka vissza a folyópartra: zenélő, éneklő, táncikáló fiatalok. Egy részük éjfél után átszelel a folyó túloldalára, hogy az ékesen kivilágított ortodox templomok övezte óváros sok tucatnyi klubjának, kocsmájának valamelyikében keményebb zenére mozogjon és keményebb alkoholt fogyasszon.
De senki sem részegedik le. Hajléktalant, koldust nem látok magam körül.
A sztálini korban kiépített sugárutakat (a központi „avenue” 15 kilométer hosszúságú) szegélyező, ott is sztálininak nevezett „felhőkarcoló-” lakópaloták sötétedéstől késő estig szebben úsznak a fényárban, mint a Manhattan – ugyancsak a harmincas-negyvenes években emelt – art deco-beütésű épületóriásai és sugárútjai.
Fotó: Shutterstock
De mi ez az egész? Varázslat? átverés?
Netán velem is megcsinálják, amit a kilencvenes évek nagysikerű amerikai filmjében, a Truman Show-ban, a Jim Carrey-alakította főhőssel? A fickóval, akinek fogalma sincs róla, hogy valójában nem a valóság veszi körül, csupán ő a fő díszlet egyéb díszletek és jött-ment, magukat barátoknak kiadó statiszták mesevilágában…?
Egy (előlem titkolt) belarusz valóságshow főszereplője lennék? Főhőse a Truman Show 2023-nak? Egyszer komolyan eltűnődtem ezen, miután előző este fél nyolc körül egy pályaudvari pénztáros közölte: a vonatom 22 óra 22 perckor érkezik a több száz kilométernyire húzódó orosz határról és 22 óra 28-kor indul tovább a háromszázötven kilométernyire fekvő lengyel határ menti Grodno városba.
„Hacsak nem fog késni” – jegyztem meg, mire a nő: „Olyan nincs!”.
És valóban nincs. Másodpercnyi pontossággal minden, de minden úgy zajlott, ahogy egzakt közölte a pénztáros…
Óramű pontosság, tisztaság, rend… És – kimondatlan, mégis ez van a levegőben – mindezt a helyi propaganda egyetlen emberhez (Lukasenka) köti, akit mindazonáltal sehol nyilvánosan nem ajnároznak, nem teszik utcára portréit, nem hívják „a mi Nagyvezérünknek”, egyszerűen: elnöknek nevezik. Az embert, aki fölöslegesnek tartja, hogy létezzen holmi ellenzék, mert mint hangsúlyozza:
„ahol maga a nép van hatalmon, ott az ellenzék nem lenne más, mint a nép ellensége. Akkor meg minek?”.
Nos, három évvel ezelőtt Minszkben és aztán vidéken is ez a nép fellázadt. Nagyon. És nem ám a sunyin megbúvó ellenség ellen, hanem a Nagy Ember ellen. Heteken át minden egyes nap, aztán minden héten összességében tán milliós nagyságrendben tüntetettek.
Nem firtatom tovább ezt a kérdést, hiszen 2020 történetének (és annak véres végének) árva nyomára se bukkantam 2023 nyarán. A szép és intelligens hölgyek, az egyenes tekintetű fiatalabb és idősebb férfiak, kikkel találkoztam, beszéltem, megszólítottam, kikkel asztali fociztam, kikkel egy hálófülkében aludtam, abban a szent pillanatban totál másra terelték a szót, amint akárcsak nagyon felületesen, megpendítettem a témát.
2020 és napjaink belarusz világa között viszont egy óriási különbség húzódik: míg akkor béke honolt Belarusz közvetlen környezetében, addig ma háború dúl. Ráadásul e háborúnak Belarusz egy látens főszereplője.
Ebből márpedig annak kellene következnie, hogy a jelen helyzet még rosszabb, mint a három évvel ezelőtti.
De nem így van. Gyanúm szerint most jobb, mint akkor volt.
Rejtély az egész. Mégis, azért találni véltem megfejtéseket… az ilyen rejtélyekre:
1. Az aktuális prosperitás mögött – erősen gyanítom – éppenséggel a nagy háború húzódik meg
Felszínes, nem kardinális, de leleplező tapasztalatom: Belarusz tele van kaszinókkal. Eme szocializmust építő ország fővárosában tizenkettőt számoltam össze azokból, melyeket abszolút Las Vegas-i minta alapján terveztek, kiviteleztek és működtetnek. A játékosok zöme arab, török, izraeli, legfőképpen a déli ex-szovjet köztársaságokból való orosz állampolgárok viszik a prímet. Kiderítettem, hogy a legtöbb fényes kaszinó „gazdaságimigráns-szolgáltatás”, ami azt jelenti, hogy ahol a háborúra, és megannyi más helyi problémára hivatkozva – például Oroszországban, Törökországban – az utóbbi egy-két-három évben bezárták a játékbarlangokat, onnan azokat „szőröstül-bőröstül, személyzetestül” a tulajok átköltöztették Belaruszba.
Az általuk ma Belarusznak fizetett adók az államnál vagy klienseinél landolnak. Az évente sok tízezernyi dúsgazdag látogató – egy részük jet-ekkel, helikopterrel száll le a legnagyobb kaszinó (a Moszkvából átköltözött „Shangri La”) mellett épített mini légikikötőben. És ezek mind – az évente tízezernyi, jellemzően ilyen-olyan oligarcha – hallatlan összegeket költ Belaruszban játékra, nőre, mindenféle homályos bizniszelésre, amelynek Belarusz az egyik fő profitőre.
2. Az ország – most a háború kellős közepén is – nemzetközi pénzügyi-gazdasági forgatótégely
(angolul: hub)
Pedig szankciók terhe alatt kellene vergődnie. Erre fel éppen az a látványos, hogy mennyire nem vergődik.
Árubőség van és látszólagos kiegyensúlyozottság.
Lassan – tényleg lassabban, mint másutt – mindenesetre nagyon nyugodtan, szinte leszedáltan folydogál az élet Belaruszban. Senki se rohan, senki se látszik idegesnek. (Ezt azért még mindig nem értem…)
Korábban írtam, hogy az amerikai (!) láncok nagy része továbbra is működik. Az Unilever (a nyugat-európai multióriás) termékei továbbra is telítik shopping mall-ok esztétikusan berendezett drogériáit. De voltam én Minszkben Mercedes-, sőt Bentley-autószalonban is: simán felvesznek megrendeléseket, továbbra is.
Hogy miért nem engedelmeskedik a nyugati kormányzati szankciók elvárásainak oly sok nyugati cégóriás? „Ha kivonulnánk, abban a pillanatban az állam vagy a kijelölt kliens centnyi kártérítés, kárfizetés nélkül minden vagyonunkat lefoglalja, államosítja vagy – csak úgy, mintha mi se történt volna – viszi tovább az üzletet. Lefölözve továbbra is mindazt a hasznot, ami nem is létezhetne, ha évekkel korábban nem nyomtunk volba Belaruszba dollár százmilliókat, nem teremtettünk volna jobb életminőséget a tömegeknek, nem teremtettünk volna vastagabb vásárlóerőt…” – mondta a Unilever egyik vezetője egy amerikai lapnak nemrégiben.
Belaruszban a nemzetközi banki szolgáltatások is csak részben bénultak le, a SWIFT-rendszerből kitúrták, akárcsak Oroszországot…
Nézzék ugyanakkor: ott tartózkodásom teljes ideje alatt bármit vettem, mindenütt és mindig OTP-kártyával fizettem. Simán. (Ez itt most nem a reklám helye, hanem egy rejtély a rejtélyben: valóban nem működik egy EU-s székhelyű banknak sem hitelkártyája. De az OTP-é igen. Ennek is megvan ám az oka… de azt most nem firtatnám.)
A helyi kártyák és a telefonos fizetési lehetőségek óriási tárháza ugyanakkor hibátlanul funkcionál, a belarusz rubel az euróhoz, a dollárhoz viszonyítottan relatív stabilitásban áll, bárhol és bármikor átváltják. És ehhez semmiféle okmányt nem kérnek a bankban se tőlem, a külfölditől, se a helyi polgártól. A többi ilyesfajta rendszerben a pénzváltás nagyon bürokratikusan és egzisztenciális félelmet keltően működik. Belarusz a jelek szerint e téren más. Nem zárt, hanem nyitott.
Egy ország, ami átlátható, de alapjában véve beláthatatlan
A lényeg: ha alaposan, közelről szemügyre vesszük a boltok hatalmas kínálatát, zömében mégsem a „valódit”, hanem annak másolatát, jól sikerült, némelykor az eredetinél jobb minőségű variációt vásárolhatunk meg. Legyen szó parfümről, sportcipőről, öltönyről, élelmiszerről… bármiről.
(Kína, Észak-Korea, Törökország, Oroszország és maga Belarusz számít a legfőbb „hamisítvány-gyártónak- illetve -exportőrnek” az alternatív, a szankciók sújtotta világban.)
Valójában persze szó sincs hamisításról. Senki se él vissza márka nevekkel. A kor legmenőbb, legjobbnak tartott árucikkeit, tartós fogyasztási cikkeit, sőt: gyógyszereit mind megtaláljuk. Azt mondták, hogy bármely gyógyszert – mely az EU-ban vényköteles – ott recept nélkül megkapjuk. Mármint a generikumot.
Nahát, ebből is érdemes kiindulni! Micsoda tárháza Belarusz azoknak az élelmes otthoni és külföldi kereskedőknek, akik saját országaik kevésbé módos polgárainak igyekeznek alternatív kínálatot ajánlani a legjobb dolgokból, elérhető árakon!
Ez igenis lehetséges, és csinálják is: a nyugati szomszéd Litvánián és Lengyelországon keresztül: ott létesített offshore export-import cégek jóvoltából mégiscsak bejut a szankcionált belarusz (nem szükségszerűen „made in Belarus”) áru Nyugat-Európába.
A kínai nagykereskedők révén pedig bárhová a nagyvilágban. Oroszország mindeközben messze a legnagyobb felvevőpiaca mindannak, amit Belarusz közvetlenül-közvetetten kínálni tud. Oroszországból, Törökországból, Kazahsztánból, az Emirátusokból, Irakból, Iránból napi rendszerességgel jönnek-mennek az utas- (és mást is) szállító gépek, ők nem vonatkoztatják magukra az embargót. Irán pláne nem, hiszen vele szemben is nemzetközi embargó érvényesül.
Mindenesetre Irán – az „alternatív”, a nyugatival szemben álló világ, beleértve Belaruszt is – fő fegyverszállítója.
Közvetlenül is az, és közvetve a nem oly közeli Latin-Amerikán keresztül is: a nagy „katonai biznisz” játékosai Belaruszban és Oroszországban az irániak mellett a kubaiak és a venezuelaiak. Mögöttük, a háttérben azonban némelykor kitapintható egy globális játékos is: Kína. Kínai fegyveresek és kereskedők, magukat iráninak, venezuelainak, kubainak álcázva… orosz oldalon, ukrán oldalon egyaránt. Ahogy a Belaruszban nem saját hazájuk útlevelével érkező izraeli fegyverkereskedők és kaszinójátékosok jóvoltából: izraeli drónok a front egyik és másik oldalán is fel-felbukkanak…
Bizony, ilyen (is) ez a háború
De még mindig nem érintettem azt a pontot, hogy feltárhassam: miért tartom kulcsnak Belarusz „megfejtéséhez” a bitcoint. És miért nem szerepelnek férfiak a készített fotóimon, miért mindig csak nők… (a következő részt is ajánlom elolvasásra).
Zentuccio első belarusz beszámolója:
Ez egy véleménycikk, mely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.