Szegény, de szexi…

Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról osztja meg gondolatait: Berlin mindenestül megéri a pénzét.

Mit sem veszített érvényességéből az a frappáns Berlin-jellemzés, mely Berlin kormányzó főpolgármesterétől származik – állítja Zentuccio, aki akkor, az ezredforduló idején élt és dolgozott Németország új-régi fővárosában, amikor Klaus Wowereit (akkori) kormányzó polgármester közölte országgal-világgal:

Berlin ist arm, aber sexy. Értsd: szegény, ámde szexi.

Az utóbbi hetekben szerzett friss helyi megfigyeléseim azt mondatják velem, hogy az időközben három és félről csaknem négy és fél milliósra bővült lakossággal bíró óriásváros a maga összevisszaságával, rendetlenségével, elhanyagoltságaival, gigantikus adósságaival továbbra is szegény(es), viszont csábító.

Egy kisfiú bontja a berlini falat 1989 novemberében. Forrás: Getty

Merem állítani, hogy még inkább az, mint 10–20 évvel ezelőtt. Köszönhetően a városból áradó egyre erősödő kozmopolita szellemi kisugárzásnak, energiának, és az ezekből non-stop újjászülető kreativitásnak. A lakhatás – a rendkívüli kereslet miatt – nehézkes és drága ugyan, de az ebből fakadni képes tömeges elégedetlenségnek féket szab

  • a minden más területen igazolható viszonylagos olcsóság
  • József Attila álmának nyilvánvaló megvalósulása: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet…”.

Olcsóbb, mint a nagyvárosok

Azt állítom, hogy Berlin (általában egész Németország) – szó szerint, s nem negatív értelemben – megéri a pénzét. Szakszerűbben kifejezve: az ár/érték arány jobb, mint a többi európai metropoliszban (és országban). Bárki ellenőrizheti, ha idejön: nem minden, de csaknem minden – hús, gyümölcs, tejtermék, kávézó, étterem, ruhanemű, tartós fogyasztási cikk – legalább 1–2, még inkább 5–10–15–20 százalékkal olcsóbb a berlini piacon (szó szerint és átvitt értelemben), mint a koppenhágain, a bécsin, a budapestin, a prágain, a varsóin, a madridin, a milánóin.

Londonban és Párizsban (Berlinnek márpedig e kettő számít csak igazából méltó konkurensnek) az árszint átlagosan majdnem kétszerese az itteninek.

Csakhogy – riposztozhat ekként a vitapartner – Párizsban, Londonban, nem szólva a svájci és a skandináv városokról, legalább másfélszer annyit keres a polgár, mint Berlinben. Ez így igaz. Ámde: sehol másutt Európában (kis túlzással) nem működtet egy ország, azon belül a legfőbb város – szuverén belső törvénykezéssel – olyan rendszert, amely alanyi, polgári jogon (új és régi lakosokra, bőrszínre, egyéb származási jegyekre való tekintet nélkül) biztosít ingyenes oktatást (inkluzíve a felsőoktatást!) és orvosi ellátást.

Aki letelepszik Berlinben, illetve Németországban, és lakcímmel rendelkezik, viszont nincs munkahelye, az havi rendszerességgel jogosult a Bürgergeldre, a polgári járadékra. Az új letelepedők, ha úgy tetszik, a migránsok (menekültek) és az „ős-berliniek”, a „rendes németek” közt nincs megkülönböztetés. A lényeg, hogy legálisan és életvitelszerűen lakjanak a városban, az országban.

A polgári támogatás alapösszegei:

  • Egyedülállók: 563 euró
  • Fiatal felnőttek (18–24 év): 451 euró
  • Fiatalok (14–17): 471 euró
  • Gyerekek (6–13): 390 euró
  • Gyermekek (0–5): 357 euró

A legálisan és életvitelszerűen Berlinben élők mind jogosultak a polgári járadékra. Forrás: Getty

Németországban 5,5 millióan kapnak Bürgergeldet. Ebből:

  • 2,9 millió német állampolgár
  • 2,6 millió nem német állampolgár (ebből 707 770 ukrán menekült).

Noha Berlin, főként annak nyugati térsége, láthatóan valóban „elvesztette német jellegét”, végső soron mégis maga ez a „kozmopolitizálódás” a garanciája a város gazdasági fenntarthatóságának.

  • Németország nagyvárosai közül itt a legnagyobb a szülési kedv, következésképpen a városvezetés és a szövetségi állam itt nyújtja a legtöbb pénzt családtámogatásra.
  • Németországon belül ide költöznek a legtöbben, ennél fogva az itteni lakosság részesül a legtöbb egyéb anyagi támogatásban.
  • Németországon belül Berlinben – a mennyiséget tekintve – a legnagyobb a vásárlóerő, ezért itt pezseg leginkább a kereskedelem, a belgazdaság.
  • Németországon belül ide költözik a legtöbb startup, mert a város fejlődésének természetéből következően automatikusan itt „termelődik ki” a legtöbb kreatív fiatal, aki automatikusan további (külföldi és honi) kreatív kortársat vonz ide. Ez az egész egy önerősítő, önfejlesztő burjánzása a tehetségeknek, akik egyre színvonalasabb, igényesebb, szélesedő, növekvő számú áru-szolgáltatás-kultúra-művészet fogyasztói és alkotói közönséget jelentenek.

És közben, a felvevőpiac látványos burjánzása, a város mindenkire vonatkoztatott nagyvonalúsága okán egyre színesebb mind a materiális, mind a szellemi, kulturális, művészeti kínálat.

A kapitalista-szocialista város

Egyszerre működik Berlinben

  • egy eredendő kapitalizmus: grandiózus verseny a keresleti oldal kielégítéséért,
  • egy eredendő szocializmus: szinte páratlan alanyi támogatások, alacsony adók (alapvető élelemre 5–7 százalék): a kereslet szélesítése végett.

Az eredmény: relatív olcsóság.

Életkép a híres berlini Mauerparkban lévő bolhapiacról. Forrás: Getty

A hátulütő: az állandóan duzzadó keresleti oldal versenyfutása a lakhelyekért hiánycikké teszi a lakást. Ez az egyedüli, ami drága – viszonylagosan – ebben a városban. Viszonylagosan, mert azért manapság már megint eltörpülni látszik a különbség a budapesti és a berlini bérlakáspiac árszintje között.

Szociális alapon azonban Berlinben a nagyon hátrányos helyzetűek egy részének, például a gyereküket egyedül nevelő fiatal anyáknak olcsón, csaknem ingyenesen városi tulajdont képező lakáshoz jutni könnyebb, mint Magyarországon, illetve a Németországgal szomszédos bármely országban.

A berlini lakáspiac mindent egybevetve azért lesz, szerintem, mindig is reményteljesebb, mint mondjuk a budapesti, mert itt nincs, korábban sem volt komoly fizikai, illetve spekulációs kereslet öröklakásra. Az átlagos, a tipikus új és régi berliniek (függetlenül származásuktól) csak teherként, mozgás- és fogyasztói szabadságuk korlátozásaként tekintenek a saját lakásra. Nagyon nagy részükben fel sem merül a dilemma: saját lakás vagy bérlakás. (Évtizedek óta 60 százalék körül van a bérlők aránya a német városi lakosságon belül.)

A berliniek nagyobbik hányadának autója sincs. A közösségi közlekedés „mindent visz”, a Budapestnél háromszor nagyobb területű város minden szegletébe eljutunk busszal, földalatti vasúttal, körvasúttal, hévszerű S-bahn hálózat révén, a néhai „nemzeti és szocialista” szellemében kicsit továbbra is létező Kelet-Berlinben – ellentétben Nyugat-Berlinnel, ahol a síneket felszedték – villamossal. Jóllehet immár 58 euróba kerül – a három-négy évvel ezelőtt világvisszhangot keltett 9 euróért elérhető – az egész hatalmas országra és azon belül minden városon belülre érvényes Deutschland-ticket, annak jelenlegi ára is mindenki számára megfizethető, nagyon megéri.

Még akkor is, ha a vonat, az S-bahn, az U-bahn, a busz oly sokszor késik, kimaradoznak járatok. És a kocsik egy-egy vonalon kimondottan koszosak.

Viszont – József Attila után szabadon – Berlinbe mégiscsak „eljött a szabadság… és rendet teremtett.” Olyat, amilyet: szegényeset, de szexit.


Zentai Péter, Zentuccio többi írását és szemléjét itt böngészheted a HOLDBLOG-on.