Bill Ackman – Elég a prédikációból

Nagy hibák. A nyilvánosság előtt aratott nagy sikerek hihetetlenül kifizetődők. Túl a meglévő ügyfeleidnek megtermelt nyereségen a siker az, ami leginkább vonzza egy hedge fundba az új befektetőket. És senki más nem játszott rá úgy a sikereire, mint Bill Ackman.

Nehéz a részvénypiacon pénzt keresni. Akár hedge fundot vezetsz, akár saját értékpapírszámládat kezeled, időnként igazán ostobának fogod érezni magad. Egy piaci lefordulás esetén osztozhatsz másokkal a nyomorúságban, akadnak azonban olyan pillanatok, amikor olyan egyedül leszel, mint egy lakatlan szigeten. Időnként úgy érezheted, hogy a piac istenei gúnyolódnak veled.

Még a részvénypiacok legendás alakjai is követnek el baklövéseket – ez az egyik legfontosabb tanulsága a „Nagy hibák” című, igen népszerű befektetési témájú könyvnek, melyet az ismert és sikeres amerikai portfóliókezelő, Michael Batnick írt.

HOLDBLOG-on heti rendszereséggel közöljük a tanulságos történeteket.

„A világnézetünkkel való elégedettségünk része önbecsülésünknek és személyes azonosságunknak.”

(Robert Shiller)

Nagy Hibák IX. fejezet: Bill Ackman

TARTALOMJEGYZÉK

Az a fránya egó


Főnixmadár


Ackman háborúba indul


Bekerítve

Az a fránya egó

Volt szerencsém részt venni Daniel Kahneman egyik előadásán, ahol a Nobel-díjas pszichológus a következőket mondta: „Ötleteink önmagunk részei. Saját tulajdonunkká válnak. Különösen a nyilvánosság előtt. Rosszul cseng az, hogy hátraarcot csinálni vagy visszatáncolni valamitől. Imádom viszont meggondolni magam!” Ez a hozzáállás éles ellentétben áll a legtöbb befektetőével, akik kevés dolgot gyűlölnek jobban annál, mint leszámolni egy korábbi meggyőződésükkel. Képtelenek vagyunk az egónkat veszélyeztető vagy sértő információk feldolgozására, márpedig ez az egyik legfőbb oka annak, amiért oly sok befektető nem képes elérni a piaci hozamokat.

A világ folyamatosan változik, ám nézeteink jellemzően nem követik ezeket a változásokat. Még ha szembesítenek is bennünket a korábban vallott nézeteinket vitathatatlanul megcáfoló bizonyítékokkal, a többség számára akkor is túl fájdalmas feladni a meggyőződését. Oly mélyen beivódott a DNS-ünkbe ez a természetes mentális működési zavar, hogy még neve is van: kognitív disszonancia. Kérdezz meg például valakit, hogy képes-e a jövő előrejelzésére. Minden bizonnyal furcsán fog rád nézni, és valami ilyesmit felel: „Azt kérdezed, van-e kristálygömböm? Nincs, persze, hogy nincs.” Rendben, de szoktál egyedi részvényeket venni vagy eladni arra számítva, hogy az árfolyamuk a jövőben majd emelkedni, vagy esni fog? Ezek az emberek képmutatók, amikor azt mondják, hogy nem tudják megjósolni a jövőt, mert tetteik szöges ellentétben állnak a szavaikkal.

A befektetők aktívan keresik és fogyasztják az általuk vallott nézeteket alátámasztó információkat. Ám az effajta viselkedés nem korlátozódik a kisbefektetők körére. Ami azt illeti, minél több tapasztalatod van, annál magabiztosabbá válsz, és annál kisebb valószínűséggel fogod belátni a tévedésedet – és még egy 50 százalékos árfolyamesés sem biztos, hogy képes megingatni a hitedben.

Az ember olyan közösségi lény, aki imád történeteket mesélni, és a történetmeséléshez kevés dolog szolgál olyan gazdag alapanyaggal, mint a befektetés. A részvénypiacon több ezer különféle vállalatba fektethetünk be. Nyilvánosan kereskedett társaságok sokaságát találjuk az olajiparban, a kiskereskedelemben, a szállítmányozásban, a mesterséges intelligencia területén, a gyógyszeriparban, a szórakoztatóiparban, az építőiparban és ezek tetszőleges kombinációjában. És az árfolyamok nap mint nap változnak, a szó szoros értelmében végtelen muníciót szolgáltatva a csevegéshez.

A Fidelity egyik kutatása kimutatta, hogy közösségben az emberek jobb szeretik a sikereiket, mintsem a kudarcaikat megosztani. A megkérdezettek 95 százaléka beszámol barátainak vagy családjának a nyereséges ügyleteiről, míg a kudarcairól csupán 52 százalékuk hajlandó beszélni.1 Az emberek annyira imádják megosztani a pénzügyek frontján vívott csatáikat, hogy 1998-ban volt olyan időszak, amikor az amerikai befektetési klubok nem kevesebb mint 400 ezer taggal büszkélkedhettek. Ezek az emberek rendszeresen összegyűltek, hogy meséljenek az utolsó találkozó óta vett és időközben kétszeresére drágult részvényeikről, arról az apró biotech vállalatról, amelynek engedélyezték az egyik új gyógyszerét, vagy arról a technológiai cégről, amely éppen a várakozásokat meghaladó nyereségről számolt be. Ám azóta minden évben csökkent az ilyen okból összejáró emberek száma, és 2012-ben a korábbinak már a tizedét sem érte el.2

A részvénypiac lehet a ludas azért, hogy az emberek többé nem járnak össze a kedvenc vállalataikról csevegni. Két 50 százalékos zuhanás még a leglelkesebb sztorizgatókat is elkedvetleníti. Ám talán egy másik oka is van annak, hogy a befektetők miért nem tódulnak már ezekre az összejövetelekre; nehéz úgy jobb befektetővé válni, hogy másoktól kapunk ötleteket. Ennél is rosszabb, hogy miután saját ötleteidet másokkal is megosztod, sokkal nehezebb lesz elengedni azokat, ha a történet netalán negatív fordulatot vesz – ez még a legnyitottabb, egómentes embereknek is igencsak nehezükre esik.

A részvénypiaci nyereség legnagyobb részét a hatalmas nyerők adják.

Ami azt illeti, a legtöbb részvény egész egyszerűen vacak. Hét amerikai részvényből négy alulteljesíti az egy hónapos kincstárjegyet. És mivel annyi a vacak részvény, nagy a valószínűsége, hogy semmilyen kivételes részvénykiválasztási képességgel nem bíró átlagbefektetőként idővel meg fogod égetni magad. Márpedig újra meg újra meg újra tévedni lelkileg roppant megterhelő tud lenni, különösen, amikor egy olyan személyes dologról van szó, mint a pénz. A befektetők pénzügyileg sokkal jobban járnának, ha személyes pénzügyeiket megtartanák saját maguknak. Sokat tanulhatunk olyasvalakitől, aki ennek a megközelítésnek a szöges ellentétét követi, és aki minden idők egyik leglármásabb és a nyilvánosságot leginkább kereső befektetője.

Főnixmadár

Bill Ackman 1993-ban, alig 26 évesen került a hedge fund iparágba. David Berkowitzcal, aki a Harvard Business Schoolon volt évfolyamtársa, megalapították a Gotham Partners nevű vállalkozásukat, amely induláskor 3 millió dollárt kezelt. Ezt az indulótőkét több befektetőjük adta össze. Kezdetben a klasszikus, régi vágású értékalapú befektetéssel értek el sikereket. Olyan vállalatokat vásároltak fel, amelyekhez az általuk becsült értéküknél alacsonyabb áron tudtak hozzájutni, és ezzel a módszerrel sikerült a 3 millió dollárból hét év alatt 568 milliót csinálni – ekkor, vagyis 2000-ben voltak a csúcson. Ám azáltal, hogy bevált receptjüktől eltértek, oly sok sikeres befektetőhöz hasonlóan ők is bajba kerültek. Ackman magabiztossága ahhoz vezetett, hogy objektív mércével mérve értelmetlen pozíciókat nyitott, és egy idő után a portfóliója hemzsegett a népszerűtlen, más befektetők által messze elkerült vállalatoktól. A New York Times a következőképpen fogalmazott: „A Gotham elmúlt évekbeli tevékenységének a vizsgálata rosszul időzített ügyletek egész sorára, a diverzifikáció meglepő hiányára és olyan illikvid befektetések veszélyes koncentrációjára derített fényt, amelyektől nehéz olyan időkben megszabadulni, amikor a befektetők vissza akarják kapni a pénzüket.”3 Így hát 2002 végén bejelentették azon szándékukat, hogy bezárják az alapot. Nem annyira általuk hozott döntés, sokkal inkább egy rájuk kényszerített következménye volt ez annak, hogy a befektetői elkezdték tömegesen visszakérni a pénzüket.

Ám Bill Ackman nem az az ember, akit egy befuccsolt hedge fund bármitől is visszatartana. Egyike az iparág leginkább versenyzői alkatú befektetőinek. Már középiskolás korában is állandóan kereste a kihívásokat. Egyszer 2000 dollárba fogadott az apjával, hogy maximális pontszámot fog elérni az SAT nyelvi részén.[*] Közvetlenül a vizsga előtt azonban apja meggyőzte a fiát, hogy célja elérhetetlen, és kihátrált a megállapodásból, megmentve ezzel Ackmant egy 2000 dolláros veszteségtől. 780 pontot ért el a nyelvi részen. „Egy hiba a nyelvi, három a matematikai részben – idézi fel. – A mai napig meggyőződésem, hogy egyes kérdések hibásak voltak.”4

A Gotham bezárása után Ackman visszatért a nyeregbe. 2004 januárjában új alapot indított, ez volt a Pershing Square Capital Management. 10 millió dollárnyi saját pénzzel és egyetlen befektető 50 millió dollárjával kezdte, majd 2005-ben külső befektetők előtt is megnyitotta az alapot. A pénz csak úgy dőlt, közel 220 millió dollárt gyűjtött össze.5

Az új Ackman immár nem passzívan fektetett be. Elmúltak azok az idők, amikor alulértékelt vállalatokat vásárolt, és hagyta az eseményeket kibontakozni. Bill Ackman főnixmadárként született újjá a Gotham Partners romjain, és vált a korszak egyik legagresszívabb aktivista befektetőjévé. Az aktivista befektető kellően nagy részesedéssel rendelkezik az adott vállalatban ahhoz, hogy változtatásokat kényszerítsen ki. Megkísérli rávenni a vezetőséget a részvényesek szempontjából előnyösebb intézkedésekre, amelyeknek egyenes következménye a részvényárfolyam emelkedése. Ha nem sikerül így elérnie a célját, megpróbál bekerülni az igazgatótanácsba, hogy belülről kezdeményezzen változtatásokat.

Az aktivista befektetők magabiztos egy bagázs. Egy dolog részvényeket vásárolni egy vállalatban, de akaratodat ráerőltetni a menedzsmentre és megmondani nekik, hogyan vezessék a vállalatukat – ez teljesen más műfaj. Ezen a csatatéren hatalmas a tét, de ha sikert aratsz, a nyeremény is óriási lehet. Ackman például 10 százalékos részesedést szerzett a Wendy’sben, a Pershing egyik első célpontjában, és sikerült rávenni a vállalatvezetést a Tim Hortons-lánc leválasztására.6 2005 áprilisa és 2006 márciusa között a Wendy’s részvényei 55 százalékkal értékelődtek fel.7

2005-ben Ackman a McDonald’sot vette célba, azt javasolva, hogy válasszák le az alacsony haszonkulcsú üzletágukat. 62 millió részvényt, továbbá opciókat vásárolt, amelyeket ha lehívott volna, 2 milliárd értékű részesedéssel rendelkezett volna a vállalatban – akkoriban ez a hedge fundok által valaha birtokolt egyik legnagyobb részesedésnek számított.8 A McDonald’s azonban máshogyan látta a helyzetet: „A javaslat egyszerűen csak pénzügyi tervezés eredménye, amely nem veszi figyelembe a McDonald’s egyedülálló üzleti modelljét.” Erre Ackman így reagált: „Az a szándékunk, hogy megváltoztassuk a szándékukat.” Ackman nem az a típus, aki elfogadja a nemleges választ. „Én vagyok a legállhatatosabb ember, akivel csak találkoztál.”9

Ackman háborúba indul

Ackman célkeresztjébe került az MBIA Inc., a Target, a Sears, a Valeant és a J. C. Penney is. Ám nincs még egy olyan befektető és olyan vállalat, amelynek az emberek fejében úgy összeforrott volna egymással a neve, mint Ackmané és a Herbalife-é. Ha rákeresel a Google-ban a „Bill Ackman Herbalife” kifejezésre, 180 ezer találatot kapsz. Ackman és az MLM-óriás csatájáról több tucat alkalommal írt a New York Times és a The Wall Street Journal, de a Fortune, a New Yorker és a Vanity Fair magazinok is részletesen beszámoltak a fejleményekről.

Joe Nocera a New York Times hasábjain a következőket írta Ackman hosszan elhúzódó csatájáról az MBIA Inc.-del:

Nyers, megszállott állhatatossága tekintetében semmi korábbi nem hasonlítható az MBIA Inc. nevű cég ellen folytatott hajszájához. Ami azt illeti, soha nem láttam még alapkezelőt egy céget a grabancánál fogva úgy megragadni és egyszerűen nem elengedni, ahogy Mr. Ackman teszi ezzel az egykor jelentéktelen holdingvállalattal, amelynek legfőbb leányvállalata, az MBIA Insurance az ország legnagyobb kötvénybiztosítója.10

Hét év után Ackman végül mennybe ment, és 1,4 milliárd dollárnyi nyereséggel a zsebében távozott.11 Ám az MBIA-jel vívott csatája csak bemelegítés volt a Herbalife ellen indított háborújához.

Az aktivista befektetők tevékenysége definíció szerint nyilvános, mivel amint 5 százalékot elérő részesedést szerzel egy nyilvánosan kereskedett társaságban, köteles vagy ezt a tényt az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek a 13D nyomtatványon bejelenteni. A short pozíciókra mindazonáltal nem vonatkozik ez a kötelezettség, ennek ellenére Ackman – korábban példátlan módon – úgy döntött, ezeket is bejelenti.

A Herbalife egy Los Angeles-i székhelyű, testsúlycsökkentő és táplálékkiegészítő termékeket forgalmazó cég. A 37 éve működő vállalat jelenleg a világ 90 különböző országában van jelen. Első üzleti évében, 1980-ban 23 ezer dollár árbevételt ért el. Ezt 1984-re 500 millió dollárra, 1996-ra pedig 1 milliárd dollárra sikerült feltornázniuk. Egy évvel azelőtt, hogy Ackman shortolni kezdte volna a vállalat papírjait, a Herbalife 5,4 milliárd dolláros árbevételt és Amerika legjobban fizetett CEO-ját tudta felmutatni.

2012. december 20-án ötszázan gyűltek össze meghallgatni a „Ki akar milliomos lenni?” címmel tartott rövid prezentációját. Ackman piramisjátéknak minősítette a Herbalife-ot, és megígérte, hogy az ügyleten szerzett összes nyereségét, vagy ahogy ő nevezte, „fájdalomdíjat”, jótékonysági célra fogja fordítani.12

Ackman prezentációjában kiemelte, hogy a Herbalife többet ér, mint az Energizer Holdings, a The Clorox Company és a Church & Dwight. Olyan fogyasztói márkák tartoznak ezekhez a vállalatokhoz, mint az Arm & Hammer szódabikarbóna, a Trojan óvszerek, az Energizer elemek, az Edge borotvahab, a Clorox törlőkendők – és még számtalan, az amerikai háztartások szinte mindegyikében megtalálható fogyasztási cikkek. Ackman a következő provokatív kérdést szegezte a hallgatóságának: „Vásárolt már bárki valaha Herbalife-terméket?”

A legfőbb különbséget ezen vállalatok között a bruttó profitrátájuk (kissé leegyszerűsítve a nyereség és árbevétel hányadosa) jelentette. A három hagyományos vállalat 42–46 százalékot keresett a termékein. A Herbalife esetében ez az arány a 80 százalékot is meghaladta.

Az egyik dián Ackman a Herbalife legjobban fogyó termékét, a Formula 1-et mutatta be, és így jellemezte: „egy 2 milliárd dolláros brand, amelyről még soha senki nem hallott”.13 Kivetítette a Formula 1-nek, a Herbalife egyik shake-jének a képét, és más brandekkel, így az Oreosszal, a Charminnal, a Cresthtel, a Gerberrel, a Palmolive-val, a Betty Crockerrel, a Listerine-nel és a Cloroxszal hasonlította össze. A Formula 1 egy shake, de a GNC, a Unilever és az Abbot Labs versenytárs termékeivel ellentétben csupán egy por. A Formula 1 még csak nem is egy fogyasztásra kész ital.

A Herbalife 10-szer, 20-szor annyi port ad el, mint riválisai, és teszi ezt egyetlen bolt nélkül. Ez áll Ackman érvelésének a középpontjában. A Herbalife, állítja, egy piramisjáték. A Herbalife nem a fogyasztóknak adja el a termékeit, hanem forgalmazóknak, és ezek adják el – vagy nem adják el – a fogyasztóknak. „Ha kiszámolod, arra jutsz, hogy az átlagos fogyasztói klub évi 12 000 dollárt veszít.” Ezt követően levetítette az egyik forgalmazó videóját. „A pénz nem abból jön, hogy isszák a smoothie-dat. A pénz abból jön, hogy van több száz, vagy több tíz, vagy több ezer forgalmazód szerte a világon, aki dolgozik.”

„Hogyan lehetséges, hogy a Herbalife hatszor több táplálékkiegészítő port ad el, mint az Abbot Labs, a Unilever és a GNC együttesen? Talán olcsóbb…?” – teszi fel a kérdést.

Nem, (200 kalóriányi termékmennyiségre vetítve) 65 százalékkal drágább, mint a második legdrágább termék. Oké, már érted, miről van szó. De ez így folytatódik még órákon és több száz dián át.14 Tudományosan belemegy a termékek összetevőibe, a szabadalmakba, a K+F-be, elolvasta az összes éves jelentést és beszámolót. Nyilvánvalóan elvégezte a házi feladatát. Minden kő alá benézett. Egyetlen szelet hús sem maradt nyers, ahogy Winston Churchill mondta egykoron.

Ez a 334 diából álló, háromórás prezentáció volt a legelső ütközet a Herbalife-fal vívott többéves háborújában. 2012-ben a következőket mondta a CNBC-ben:

Szerte a világban több millió alacsony jövedelmű emberben ültették el a reményt, hogy itt a lehetőség számukra milliomossá vagy több százezer dollárossá vagy valami hasonlóvá válni, és őket egyszerűen becsapták. Csupán azt akarjuk, hogy kiderüljön az igazság. Ha a forgalmazók tudnák, hogy az évi 95 ezer dollár megkeresésének, vagy ahogy ők mondják, a milliomosok csapatába kerülésnek az esélye az 1 százalék töredéke, akkor soha senki nem vágna ebbe bele. És mi egyszerűen csak rávilágítottunk erre a tényre. A cég minden tőle telhetőt megtesz, hogy a nagyközönség előtt ezt titkolja.15

Később közölte a Bloomberggel: „Egyetlen korábbi befektetésem esetében sem voltam ennyire meggyőződve az igazamban.”16 Évekkel később még mindig vívja ezt a háborúját. A CNN-nek adott egyik interjújában újra meg újra piramisjátéknak nevezte a vállalatot.17

Bekerítve

Bill Ackman mostanra gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozta saját magát. Hogyan ismerhetné be a vereségét azután, hogy boldog-boldogtalannak elmondta, ez egy piramisjáték, aminek az értéke nullára fog csökkenni? Ha ezt így benézte, ugyan ki fogja még valaha rábízni a pénzét?

A prezentációját követő három nap alatt a részvény 35 százalékot esett. Az eladási hullám alkalmat adott egyik legnagyobb vetélytársának, hogy ringbe szálljon.

Január 9-én Dan Loeb, a Third Point LLC hedge fund alapítója bejelentette a SEC-nek, hogy 8,9 millió darab Herbalife-részvényt vásárolt, megszerezve ezzel az összes részvény 8,24 százalékát. Ezzel a részvénycsomaggal a vállalat második legnagyobb tulajdonosává vált. Loeb a befektetőinek írt levelében kifejtette, hogy a részvények legnagyobb részét „a shortoló Ackman drámai állításait követő pánikszerű eladási hullámban” vásárolta meg.18 A Loeb bejelentése utáni öt napban a Herbalife részvénye 20 százalékot emelkedett. Majd egy héttel később a The Wall Street Journal beszámolt arról, hogy a milliárdos aktivista befektető, Carl Icahn is bevásárolta magát a Herbalife-ba, és az egy hónappal később benyújtott nyilatkozatából kiderült, hogy 12,98 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben.

Carl Icahn és Dan Loeb Bill Ackman ellen – egy párbaj, amely mindenkit lázba hoz, különösen Ackman keresztes hadjárata fényében. Nem lehet biztosan tudni, hogy Loeb és Icahn vajon ténylegesen jó cégnek tartotta-e a Herbalife-ot, illetve alulértékeltnek a vállalat részvényét. Ami azt illeti, ennek nincs is igazán jelentősége. A lényeg az volt, hogy Bill Ackman annak a nyilvános beismerésével, hogy ezért az ügyért hajlandó minden követ megmozgatni, egy hatalmas célkeresztet festett a saját hátára. Pusztán a gondolat, hogy Ackmant be lehet keríteni, elegendő volt az árfolyam emelkedéséhez. A bekerítés az, amikor a befektetőt a körülmények arra kényszerítik, hogy a rövidre eladáshoz (shortoláshoz) kölcsönvett részvényt drámai mértékben emelkedő árfolyamok idején legyen kénytelen visszavásárolni (és ezáltal zárni a pozíciót). Ez a shortolás egyik veszélye; az árfolyam elméletileg korlátlan mértékben tud emelkedni.

A Herbalife árfolyama néhány nappal Ackman első prezentációja után érte el 24,24 dolláros mélypontját, és azóta sem volt ilyen alacsonyan. 2012 óta 50 alkalommal emelkedett napi legalább 5 százalékot, és a jelenlegi 71,70 dolláros árfolyamon a részvények 70 százalékkal többet érnek, mint amikor Ackman először shortolni kezdte a papírt.

A sikeres befektetés kulcsa, különösen akkor, ha kontrariánus vagy, hogy az emberek később egyetértsenek veled. Ám amikor ennyire nyíltan beszélsz a befektetéseidről, és mindegy, hogy egy hedge fundot kezelsz, vagy csak a saját brókerszámládat, csupán a saját dolgodat nehezíted. Saját érzelmeid kezelése szintén elég komoly kihívás elé állít. Érzelmeidet és mások nyomását kezelni azonban még ennél is sokkalta keményebb dió.

Amikor nyíltan beszélünk a befektetéseinkről, szem elől tévesztjük a befektetés elsődleges okát, ami nem más, mint hogy pénzt keressünk. Bejön a képbe a külső nyomás. Ackmannek nem volt szüksége a pénzre. Ha kizárólag a befektetői tudtak volna erről a pozíciójáról, könnyedén mondhatta volna, hogy tévedtünk, zárja a pozíciót, és továbblép. Ám szemmel láthatóan jobban érdekelte saját hírnevének a megóvása, mint befektetőinek a pénze.

A nyilvánosság előtt aratott nagy sikerek hihetetlenül kifizetődők. Túl a meglévő ügyfeleidnek megtermelt nyereségen a siker az, ami leginkább vonzza egy hedge fundba az új befektetőket. És senki más nem játszott rá úgy a sikereire, mint Bill Ackman.

Egyszer ezt nyilatkozta: „Ha úgy gondolom, hogy igazam van, mindenki másnál állhatatosabb és hajthatatlanabb tudok lenni.”19 Prezentációja alatt mutatott egy diát, amire ez volt írva: „Miért illegális a piramisjáték? A piramisjáték jellegéből fakadóan csalás, mert a végén szükségszerűen össze fog omlani.”20 Nos, meglehet, hogy a Herbalife piramisjáték, és egyszer majd összeomlik, de vajon Ackman még akkor is shortolni fogja? Túl azon a lelki és érzelmi terhen, ami egy általad shortolt részvény folyamatos emelkedésével jár, a kölcsönvett részvényeknek pénzügyi költsége is van. Függetlenül attól, hogy mennyire meggyőző a Herbalife elleni érvelése, Ackmannek számolnia kell azzal, hogy a befektetői egyszer csak bedobják a törülközőt.

2016. július 25-én az amerikai Federal Trade Commission (Szövetségi Kereskedelmi Bizottság) négyrendbeli tisztességtelen, hamis és megtévesztő üzleti gyakorlattal vádolta meg a Herbalife-ot. A cég egy egyezség keretében 200 millió dollár büntetést fizetett, és vállalta, hogy „alapjaiban alakítja át üzleti gyakorlatát”. A Herbalife CEO-ja „üzleti modellünk megalapozottságának elismeréseként” méltatta az egyezséget.21 Az azóta eltelt egy évben a részvényárfolyam 11 százalékot emelkedett.

A PR-stratéga Jon Silvan a Netflix Betting On Zero című dokumentumfilmjében mondja a következőket: „Négy óra, és vége is, nagyszerű prezentáció, és ekkor egy zseni a közönség soraiból ránéz a részvényre, és látja, hogy felment. Mi erre a válaszunk?” Erre Ackman: „Ez lényegtelen. Amúgy nem is ment fel.” Vitatja ezt, és nem hajlandó elismerni, hogy a shortstratégiája kudarcot vallott.22 A részvény 25 százalékot emelkedett aznap. Három évvel később még mindig shortolja a papírt.

Jegyzetek

1. Fidelity Investments: „Fidelity Research Reveals Traders’ Motivations beyond Investment Gains”, sajtóközlemény, 2012. január 27.

2. E. S. Browning: „Fun Fades at Investing Clubs”, Wall Street Journal, 2013. február 3.

3. Gretchen Morgenson és Geraldine Fabrikant: „A Rescue Ploy Now Haunts a Hedge Fund That Had It All”, New York Times, 2003. január 19.

4. William D. Cohan: „The Big Short War”, Vanity Fair, 2013. április

5. Jonathan R. Laing: „Meet Mr. Pressure”, Barron’s, 2005. december 5.

6. Ugyanott

7. David Stowell: Investment Banks, Hedge Funds, and Private Equity (London: Academic Press, 2018)

8. Jesse Eisinger: „Hedge‐Fund Man at McDonald’s”, Wall Street Journal, 2005. szeptember 28.

9. Bethany McLean: „Taking on McDonald’s”, CNN Money, 2005. december 15.

10. Joe Nocera: „Short Seller Sinks Teeth into Insurer”, New York Times, 2007. december 1.

11. William D. Cohan: „Is Bill Ackman Toast?”, Vanity Fair, 2016. október 17.

12. Cohan: „The Big Short War”

13. Steve Schaefer: „Ackman Takes Ax to Herbalife, Company ‘Not an Illegal Pyramid Scheme’”, Forbes, 2012. december 20.

14. Pershing Square Capital Management, LP: „Who Wants to Be a Millionaire?” (prezentáció, 2012. december 20.)

15. Bill Ackman interjúja Andrew Ross Sorkinnel, First on CNBC breaking news interjú, 2012. december 20.

16. Idézet forrása: Cohan: „The Big Short War”

17. Bill Ackman interjúja Cristina Alescivel, CNN Money, 2014. július 22.

18. Cohan: „Is Bill Ackman Toast?”

19. Idézet forrása: Nocera: „Short Seller”

20. Pershing Square Capital Management: „Who Wants to Be a Millionaire?”

21. Roger Parloff: „Herbalife Deal Poses Challenges for the Industry” Fortune, 2016. július 19.

22. Betting on Zero (dokumentumfilm), Filmbuff and Biltmore Films, 2016


[*] Az SAT az amerikai középiskolások által tanulmányaik végén tett érettségi-felvételi alkalmassági vizsga. Három részből áll: matematika, írás és kritikai olvasás (ez utóbbi kettőt hívták régen nyelvi résznek) – A ford.

A könyv magyar nyelven az A4C Books kiadásában jelent meg.
Magyar kiadás © A4C Books, 2020 Fordítás © Lénárt Szabolcs

Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli igénye nélkül tilos a fenti szöveg bármely részét vagy egészét reprodukálni, felhasználni és bármilyen módon közölni.