Bizonytalan világban egyedüli bizonyosság: a kripto

(Példabeszéd Argentína és Venezuela kapcsán)

A remény újra és újra felcsillan… aztán mindig szertefoszlik. Erről szól Latin-Amerika történelme.

Múlt hétvégén aktuálisan Argentína és Venezuela népe élte bele magát – már megint – hogy igenis van remény a kilábalásra. Arra, hogy „a haza ismét fényre derül”.

Fogadjunk, hogy nem fog!

Persze várjuk ki a végét…

Argentína:

Dél-Amerika második legfejlettebb gazdasága, mezőgazdasági, bányászati, kereskedelmi nagyhatalom, a kontinens országai között ott található az egyik legjobb minőségű emberanyag: a legtöbb írástudó, virágzó kulturális kínálat és kereslet. A huszadik század első négy és fél évtizedében alig volt olyan nemzet, melynek jobb volt az élete, mint az argentin népé.

Venezuela:

Szórol-szóra ugyanez leírható le róla, míg azonban Argentína továbbra is megmaradt „egyfajta Európának” Dél-Amerikában, addig Venezuela, a világ korábban – a kilencszázharmincas-negyvenes-ötvenes-hatvanas években – abszolút legígéretesebb helye, mára korábbi önmaga egészen szégyenteljes karikatúrájává lett.

Argentína csak ebben az új évszázadban háromszor jutott (technikai értelemben) államcsődbe, Venezuela immár másfél évtizede permanensen, nonstop abban (totális csődben) leledzik.

2023. Argentínában 100-110 százalékos, Venezuelában 150 százalékos az infláció. Jelenleg. Volt már többszáz százalékos is Argentínában, Venezuelában pedig több tízezer százalékos.

Venezuelai tapasztalatimról, arról, hogy mindezt hogy „csinálták”, hogy lehet túlélni, igyekeztem alaposan beszámolni a HOLDBLOG-on februárban.

Argentína és Venezuela: akut eladósodottság befelé és tragikus adósságállományok a külvilág felé.

Pedig Venezuela mondhatja magáénak a világ legnagyobb feltárt és még fel nem tárt nyersolajkészleteit. A jövőorientált technológiai ágazatokhoz életbevágóan szükséges nyersanyagok, valamint a klasszikusok (az arany, a gyémánt) gyakorisága a venezuelai föld alatt jóval nagyobb, mint például Szibériában.

Argentína földje pedig a világon – mindent egybevetve – a nagy országok körében a legjobb minőségű az agrártermeléshez, állattenyésztéshez. Ivóvízkészletei kiapadhatatlanok. 

A dráma lényege: a kivételes gazdagság tette Venezuelát végtelenül szegénnyé, Argentínát roppant szerencsétlenné.

A fő bűnös azonban mindkét helyen: maga az Ember.

A pénzsóvárság, a gonoszság ül tort ezekben az országokban hosszú-hosszú évtizedek óta. Önmagukat a nép igaz barátainak, az „amerikai imperializmus” ádáz ellenfeleinek, szabadságharcosoknak beállító politikusok és velük szövetséges, őket kezükben tartó banditák és katonák ölik egymást, leginkább pedig – így vagy úgy – népeiket. Semmi egyébért, mint a hatalom kisajátításáért.

1. Argentínában 1950 óta – a szó „nemesebb” értelmében vett – nemzeti-szocialista (protekcionista, nacionalista, populista) agendákat hirdetők, illetve libertariánus, a radikális piacgazdaság mindenhatóságát dicsőítő tehetséges sarlatánok, hordószónokok, maffiózók hiteik el rendszeresen (kivéve, amikor – általában ideiglenesen – a hadsereg vezet be diktatúrát), hogy csak és kizárólag ők képesek megmenteni a hazát. 

2023. október 23., hétfő. Választások Argentínában. Történelmi jelentőségűnek konferálják be a népnek.

És már megint: rutinszerűen újból egy nemzeti-szocialista (ezt tényleg szó szerint tessék csupán érteni, tehát nem náci, hanem nacionalista, protekcionista, erős, népsegítő állam álmát ígérő) Sergio Massa eddig gazdasági miniszter és egy ragyogó (kicsit Hitleréhez hajazó) szónoki képességekkel, manírokkal, valamint Elvis Presley-t idéző külsővel megáldott, celeb-propagandista (egyébként hamisítatlan közgazdász), Javier Milei jut tovább az elnökválasztás második fordulójába.

Javier Milei (Fotó: Shutterstock)

Ez utóbbi nem csekélyebb dologra tesz esküt, mint hogy

a. felszámolja az ország központi bankját

b. felszámolja a helyi fizetőeszközt. Argentína új nemzeti pénze az amerikai dollár lesz. Feltéve, hogy Milei győz a végén – aminek egyébként jó az esélye – és valóban betartja az ígéreteit.

Álljunk meg egy pillanatra a Milei-jelenségnél! Ezt a gazdasági-politika gyakorlati nyelvére lefordítva valamiféle anarcho-kapitalizmust jelent. Nulla állami beavatkozás, hagyni kell, hogy szétessenek maguktól az oligarchikus viszonyok, ebből akár kisebb-nagyobb anarchia, káosz alakul ki, de aztán eljön a happy end: totálisan felszámolódik – magától – a korrupció és maga az abból profitáló elit. Argentína Nemzeti Bankjának felszámolódása – mondja Milei – a kulcsa annak, hogy a „a történelemben először” egy országban, történetesen Milei hazájában, a „szabadság szüljön rendet” 

2023. október 23., Venezuela: az ország történelmében először előválasztásokat tartanak. Grandiózus dolognak tűnik, hogy egy de facto diktatúra (lásd Venezueláról szóló bejegyzéseimet) nem gördít akadályt, hogy emberek milliói éppenséggel a diktatúra megdöntését megcélzó ellenzék majdani elnökjelöltjének személyéről voksoljanak.

És mit tesz Isten? A győztes az a Maria Machado asszony, aki az egyedüli ténylegesen komoly, a diktatúra által igazolhatóan nem korrumpált, felettébb szakszerű, hiteles politikus, illetve az egyedüli potenciális ellenzéki jelölt, akit Maduro diktátor eleve diszkvalifikált.

Maria Machado (Fotó: shutterstock)

Ebből óriási – akár véres – „balhé” lehet abban az országban.

Egyszerre húzták csőbe a népet, az ellenzéket – és most először tudott ilyen is előfordulni – magát a diktatúrát.

A közönséges bűncselekményekkel, népellenes bűnökkel egyaránt vádolható Maduro rezsimnek ugyanis „amnesztiát” ajánlott fel (értsd adósságok egy részének elengedését, az olajiparral, olajkereskedelemmel és lényegében miden egyéb, a népet is sújtó embargó feloldását, a venezuelai államkötvényekkel való tőzsdei kereskedések engedélyezését ígérte be Biden), ha Maduróék tisztességes, nemzetközileg ellenőrzött választásokat tartanak 2024-ben, minden politikai foglyot szabadon engednek. Beleértve, hogy az ellenzék maga döntheti el, hogy kiket indít Maduro ellenfeleként jövőre.

Ha most ezt az ígéretet – például Machado asszony, a potenciális győztes letiltásával – megszegi Maduro, akkor „ugrik az amerikai amnesztia”, érvényben marad a jelenlegi venezuelai elnök elleni nemzetközi körözési parancs. Szóval, Maduro – népével egyetemben – igencsak meg vagyon szorongatva.

Itt tartunk. Ide juttatta ezen országokat a féktelen, álságos, szűnni képtelen populizmus.

Venezuela és Argentína „sztorija” 2023-ban azonban messze túlmutat önmagán. Időben és térben egyaránt. 

Aminek most ott – a távolban – tanúi lehetünk, az egyhamar a – közelben – is realitássá válhat. A populista, neo-szocialista, neo-protekcionista, „a nemzetközi pénzhatalom, háttérhatalom”, a nagy politikai-gazdasági integrációk (EU) elleni „szabadságharc” immár Európában is „fokozódik”, vele szemben mintha lassan, de biztosan, Amerikában igazolhatóan úgy, mint Argentínában feltörekvőben van egy új libertariánus, anarcho-kapitalista áramlat. Mindeközben a globális geopolitikában a kínai, az orosz globális terjeszkedési törekvések egyre nyilvánvalóbbá válnak.

„Összeesküvés-szerűség” (lásd BRICS) zajlik az Egyesült Államok monopolisztikusnak tartott pénzügyi központ szerepének megdöntése céljából. Az elsődleges cél: az amerikai dollár trónfosztása. Globálisan. Helyi szinteken eközben a népek „önként és dalolva”, Argentínában és Ecuadorban, részben Venezuelában pedig éppen ellenkezőleg: a dollárosítással akarnak megszabadulni roppant gazdasági bajaiktól. Kérészéletű sikerekkel, tulajdonképpen az egész abszurdum, tragikomédia: Amerika-ellenes propagandával harcolnak az amerikai dollár honosításáért.

Káosz a nagyvilágban, káoszhoz közeli állapotok nemzeteken, országokon belül – egyre inkább.

Godoljunk bele! Németországban egy nacionalista jobboldali, félig libertariánus, félig szocialisztikus párt (Afd), EU- és euróellenes erő – reálisan – a központi hatalom közelébe kerülni látszik.

Nem igaz, hogy mindez nem fogja jó eséllyel kikezdeni a nemzetközi pénzügyi rendszert.

Megírtam Venezuela, Kenya, Kolumbia, Ukrajna, Belarusz kapcsán élményeimet arra vonatkozóan, hogy ahol állandósul a bizonytalanság, ahol egyre nyilvánvalóbb, hogy a tömegek nem látnak, nem is láthatnak reálisan, stabil kiutat válságukból, ott praktikus szinten teljesen felszámolódik a bizalom a papírpénz iránt.

Hadd idézzem az ismert – magyar származású – venezuelai közgazdász beszélgetőpartneremet, Daniel Varnagyot:

„Nincs olyan harmadik világbeli ország, Latin-Amerikában különösképpen nincs, amelyben nem várható, hogy döntő, meghatározó gazdasági, pénzügyi és politikai jelentőséggel fog bírni a kriptopénz. Ezt termelik ki magukból a velejéig korrupt, tendenciózusan diktatórikus vagy bármikor diktatúrába fordulni képes rendszerek. Ezt termelik ki a világ más részein a rendkívülivé váló bizonytalanságok, a kitörni látszó újabb és újabb háborúk, a megállíthatatlan migráció – az az érzés, hogy a nemzet-állam hatalmak kora lejár, de ezek a hatalmak mindenáron maradni akarnak.”

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.