Bölcsesség kalandoroknak s ingatlanvadászoknak

Globalizált korunk leglényegesebb jellemzőinek egyike, hogy megválaszthatjuk, hol élünk, hol éljenek gyermekeink.

Amióta az eszemet tudom, nem élt az emberiség akkora választási szabadságban, mint manapság. Mondom ezt, noha tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy eme megállapítás megannyi „sebből vérzik”, ezernyi érv sorakoztatható fel ellenében, mégis a mozgás, az utazás, a költözés általánosnak mondható szabadsága és annak tendenciaszerűen erősödő fizikai és anyagi megvalósíthatóságának elérhetősége történelmi rekordszinten van.

Még akkor is így van ez, ha sok aktuális, nem jelentéktelen „epizód” – a Covid-járvány, az ukrajnai háború, az energiaválság, az infláció “réme” – kétségtelenül gyengítheti szabadságunk fokát a 2010 és 2019 közötti időszakunkhoz képest.

A jövőről az alábbi témában nem foglalok állást, az „itt és most” helyzet adottságainak jelentőségét önkényesen maximalizálom. Éppen azért, mert a közeljövő hazai-nemzetközi történései (és ez nem közhelyszerű megállapítás) „extra” módon beláthatatlanok.

Merem kijelenteni: olyan pillanatok közepette rovom soraimat, amelyeknek jeligéje nem más, mint „itt az idő, most vagy soha”!

(Költői túlzással idézem a költő szavait. Ne tessék őket szó szerint venni!)

Eleve nyilvánvaló, hogy az emberek többsége a rengeteg nehéz, sőt súlyos egészségi, családi, anyagi bajai okán egyszerűen nem is engedheti meg magának, hogy úgy gondolkodjék, ahogy e sorok írója sugalmaz. Úgyhogy: az alábbiak komoly dolgok, de nem kötelező komolyan venni őket.

Először is: a közeli (pardon, a távoli) Új-Zélandon zuhanórepülésbe kezdtek az ingatlanárak. Az ottani lakóingatlan-piac az utóbbi két-három évtizedben újra és újra bizonyította, hogy „pionírként” képezi le – minden más piacot megelőzve – a később jellemző globális piaci trendeket.

Auckland, Forrás: Shutterstock

Új-Zéland egyszerre távoli és közeli. Ugyanis a világ egyik legszebbnek tartott, fejlett, óceániai országa bizony – ha nem is tudományos, de tapasztalati alapon – nagyon fontos mintaként funkcionál még Európának, Amerikának is.

A Bloomberg, a leginkább mérvadó pénzügyi-gazdasági elemzőműhely (és hírügynökség, tévé, rádió, portálcsoport) legfrissebb tematikus analízisének címe: „Olcsóbbak lesznek az ingatlanok, de a lakásbérlés drágul”. Értsd: általában.

A részletekből kitűnik, hogy nagy általánosságban – az éppen megélt inflációs, kamatemeléses pénzügyi periódusunkban, amely recesszióba torkollhat – az ingatlanpiac világszerte azoknak kezd kedvezni, akik nem mostanában vettek, vagy készülnek lakásba, házba beruházni, hanem azoknak, akik most türelemmel kivárnak.

Akik – biztonságot keresve – a pénzüket (nem félve attól, hogy az totálisan összeomlik) magas hozammal, például inflációt követő, akár 12-14 százalékos hozammal kecsegtető magyar állampapírba helyezik, vagy

„most vagy soha” alapon vadászni mernek indulni a nagyvilágba. Ingatlanra vadászni.

Olyanra, amiben egy magyar átlagpolgár jól érezheti magát. Olyanra, ahova visszavonulhat idős korában az, aki hisz abban, hogy a hatvan-hatvanöt-hetven évesen megélt nagy változás új impulzusokhoz juttathatja és ezáltal elősegítheti, hogy hosszabbá váljék szellemi és fizikai élete.

Az amerikai ABC médiakomplexum friss, globális ingatlanpiaci összefoglalójából feltűnik egy magamfajta megfigyelőnek, hogy Európán belül – mindent egybevetve – ötven-hetven-százmillió forintos tőkével bíró magyar honfitársaim – könnyen kezelhető bürokratikus feladatok elvégzése nyomán – ár-érték arány alapon sorrendbe helyezve:

1. Görögországban

2. Portugáliában

3. Spanyolországban

4. Törökországban

5. Olaszországban

tud úgy lakást, hétvégi nyaralásra alkalmas ingatlant, tengerparti ingatlant is, vásárolni, hogy effektíve jobban jár, mintha hasonló színvonalon akarna idehaza ingatlanban „utazni”.

A részleteknek – magyar nyelven is – bárki utána nézhet, mindenesetre határozottan állítható, hogy ár-érték összefüggésben az említett országok nagyvárosaiban és üdülőhelyein jobbat vehetünk, jobbat bérelhetünk adott összeggel, mint a Balatonnál, mint Budapesten. Legalábbis 2022 nyarán. De erősen sejthetően ez így marad, vagy még inkább ilyen lesz a következő hónapokban is.

Furcsa módon a picit merészebbeknek vagyok kénytelen címezni most következő soraimat, holott földrajzi értelemben a közelebbi országokról szólok:

1. Bulgária

2. Románia

3. Szerbia

4. Kelet-Némétország (Berlin kivételével)

5. Albánia (eddigi teljesítménye és abból következő potenciálja alapján)

Ha félretesszük sokszor megalapozatlan előítéleteinket, akkor az említett országsorba tartozók ingatlanpiaca lényegesen előnyösebbek a hazánkhoz képest – beleszámítva a hazai általános ár-, bér- és ellátási körülményeket.

Mondanivalóm e részének záróakkordjaként – rangsor nélkül:

Lisszabon, Faro (Portugália), Nápoly és környéke, Bari és környéke, Athén, Tirana, Szófia, Andalúzia, Galícia (Spanyolország), Bretagne (Franciaország). Nehezen hihető, mégis, ezek elérhetőbbek és többségében jobb minőségűek, jobb infrastruktúrával bírnak, mint itthoni konkurenseik.

Mind az eddig taglalt, mind a következő felsorolásokban szereplők felületes értékelésébe beletartozik természetesen az adott országok általános szolgáltatási és alapcikk-ellátásának árkörnyezete is.

Azt viszont képtelenség szakszerűen értékelni, hogy kinek mennyire fontos a helyi nyelv ismerete, ha átmenetileg vagy tán véglegesen másutt akar élni, mint szülőhazájában. E tekintetben jobb a helyzet honfitársaink számára Romániában, Szerbiában, Albániában, mint Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban – ugyanis közvetlen szomszédainknál többen értenek, beszélnek idegen nyelveket, mint a dél-európai államokban.

De higgyék el – mert figyelem én ezt a jelenséget bárhol vagyok – az idegen nyelv ismerete a mai mindennapok internetes technológiával átszőtt világában meredeken veszít jelentőségéből! 

Most pedig íme, mik saját utazásaim során az utóbbi tíz esztendőben leszűrt ingatlan „ár-érték ügyi” tapasztalataim, amelyeket frissítettem a nagy német ingatlanértékelő szellemi műhely, az Immowelt 2022-es keltezésű összefoglalóival.

E helyeket elsősorban nyitottabb szellemű, amolyan kozmopolita beállítottságú honfitársaimnak figyelmébe ajánlom nagy bátorsággal.

Biztos vagyok benne, hogy ugyanannyira élveznék e helyek szépségeit, sármosságát, a helyi életet, életszemléletet, pozitív gondolkodást, néhol rendszeres meditáció gyakorlását serkentő és ahhoz „infrastruktúrát” biztosító életmódot akár 70 éves, akár 30 éves „vállalkozó” olvasóim, mint azok, akiknek eszük ágában sincs felkeresni egyet sem azok közül, melyeket ajánlani merek.

A magam korosztályához szólván:

színesebben élhetjük meg nyugdíjas éveinket sok-sok egzotikus távoli tájon – a magyarhoz hasonló infrastruktúra közepette, az orvosi ellátást is beleértve – mint itthon. Olyan helyeken, ahol az átlagos magyar nyugdíj másfélszer, kétszer ér többet, mint Magyarországon. Az átlagosnál magasabb magyar nyugdíj pedig – magyar viszonylathoz képest – sokunknak luxuséletet alapozhat meg.

Fotó: Shutterstock

Saját rangsorom szereplőiben közös, hogy elképesztő, csodálatos helyek, mindenféle étkezési szokást, és egyéb ízlést, egyúttal minden esetben izgalmas helyi, néhol európai ihletésű civilizációt magában rejtő kulturális igényeket is kielégítenek.

Az egyedüli, amivel nem versenyezhet egy sem: a budapesti színvonalú művészeti-kulturális kínálat. De hát ezzel eleve nagyon kevesen versenyezhetnek a nagyvilágban!

Jelzem ugyanakkor, manapság óriási mértékben szélesedik a globálisan konvertibilis művészeti kínálat mindenütt. Dél-Amerikában, Dél-Ázsiában, Afrikában, és főként Dél- és Kelet-Afrikában is. 

Az én rangsorom:

1. Hoi An és környéke – Vietnám

2. Cartagena és környéke – Kolumbia

3. Kochi és környéke – Kerala, India

4. Csiangmaj és környéke – Thaiföld

Némely fontos részletet picit kifejtve: 

– Az említett országokban és konkrét „állomásokon” európai színvonalú ingatlaneladási-vásárlási sztenderdek érvényesülnek, uniós polgárság lényegében elegendő, hogy tulajdonosokká, pláne bérlőkké váljunk.

– A fenti helyeken, országokban – mondhat, írhat bárki bármit – alapvetően igenis elfogadható a közbiztonság, néhol, például Kolumbiában, az messze színvonalasabb, mint ahogy azt tudatunkba itthon betáplálták.

– Mind az említett, mind a nem említett (hamarosan említésre kerülő) térségekben, államokban gond nélkül végezhetünk olyan munkát, ami a „home officeozáshoz” szükséges.

A messzeségben vagyunk fizikailag, szellemileg azonban otthon.

Azt állítom, mert ott voltam, megtapasztaltam, hogy például a dél-indiai Varkala és a környékének minden mesés tea és kávé „felföldje” és tengerpartja nemcsak hogy természeti és tengeri, hanem „home office” paradicsomként is működik. Ahogy Kolumbia gyöngyszeme, Cartagena óvárosa, pláne – már évek óta – a thaiföldi Csiangmaj is.

És kezd már közben kozmopolita oázissá válni – azért még nincs olyan közel, mint a fentiek – Zimbabwe örök tavaszt árasztó fővárosa, Harare is, illetve a kenyai Nairobi is. Az pedig vitathatatlan, hogy a budapestihez hasonlóan európai civilizáltságú Buenos Aires és környéke vagy Montevideo olcsóbban, de fantasztikus helyi szellemmel „fűszerezetten” csodálatos helyeknek számítanak ingatlanárak, ingatlanbérlések szempontjából is.

Egy olyan helyet se említettem fentebb, ahol elérné az átlagos négyzetméter ár az egy millió forintot. (A „jó átlag” átlagos áráról beszélünk ám!)

Az egzotikus helyeken az, amit nálunk luxusnak neveznek, az 3-700 ezer forintos négyzetméterárat jelent!

Az új panorámás lakásokra és két-három hálós, két fürdőszobás, medencés házakra vonatkoztatva beszélek luxusról.

Kerala (India, feljebb Goa) 2-300 ezer forintos, Csiangmaj 6-700 ezer forintos kategória, Kolumbia és Ecuador (ez az igazi nagy meglepetés!) egésze egy grandiózus ingatlanparadicsom. Az általános nívójuk sokkal jobb, mint ahogy az az „átlagmagyar fantáziában” él.

Ami a bérlést illeti: másfél szobás összkomfortos berendezett appartment-ek – amilyeneket manapság a Balaton partján sűrűn építenek, medencés társasházakban – Kenya tengerpartjaival kezdve, az említett helyeken át a Buenos Aires-környéki beach-ekkel zárva – utazók, ott élők (úgynevezett expat-ok) ellenőrizhető idei beírásai szerint – Dél-Európában átlagosan: 600 – 1200 dollár havonta, Délkelet-Ázsiában: 300-800 dollár, Kolumbiában, Ecuadorban: 300-700 dollár, Argentínában, Brazíliában: 300-1500 dollár, Kelet-Afrika „jó helyein”: 250-650 dollár.

Ha nem hisznek nekem, próbálják ki! Ott, a helyszíneken.

A hőség demokratizálja a luxust

Zentuccio: A közösségi uszoda luxussá lesz, mert nem lesz belőle elég. Egyre többet felszámolnak, ami megmarad, az a többség számára megfizethetetlen.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.