A koronavírus okozta gazdasági hatások körüli bizonytalanság alaposan felforgatta majdnem minden eszközosztály életét. Míg a legtöbb kérdésre a helyzet újdonsága miatt még nincs egyértelmű válasz, számtalan elemző és befektető igyekszik jóslatokat tenni valamilyen logikai gondolatmenet alapján és megmagyarázni az eddig tapasztalt és ezután várható trendeket.
Azonban értelmes logikai láncokat felállítani önmagában nem elegendő. A teljes képnek is észszerű magyarázatot kell adnia a piacok mozgásáról, különben gyakorta azt kockáztatjuk, hogy körkörös logikai folyamatokba, vagy kész paradoxonokba fullad az elméletünk. Szerencsére William of Ockham, XIV. századi skolasztikus nyújt számunkra egy kis segítséget, hogy hogy érdemes eligazodni a sokszor egymással versengő vagy ellentmondó elméletek tengerében. A módszer neve: az Ockham borotva.
Az Ockham által körüljárt probléma az új helyzetek, mint például egy modern kori világjárvány megértésekor kerülhet elő. Nívópont hiányában nehéz eldönteni melyik információ lehet a releváns, így igyekszünk mindenre odafigyelni, minden kisebb információ halmaznak azonos értéket tulajdonítani. Az Ockhami filozófia szerint azonban, ha több elmélet is verseng egymással, akkor azt kell választani, amelyik a legegyszerűbb magyarázatot adja és a legkevesebb feltevéssel él.
Egy előző bejegyzésben már az aranyár kapcsán röviden körüljártuk, hogy az arany piacon látottak nem mennek szembe a tavaszi részvénypiaci ralival, hiszen az aranyár mozgását sem elsősorban a gazdasági recessziótól való félelem mozgatja hanem a reálkamatok. Másik két eszköz(osztály), amely a nemesfémeken kívül kiemelkedő figyelmet élvezett az elmúlt hetekben, hónapokban a részvénypiacok és a devizapiacok voltak, utóbbin belül is az euró és legfőképpen az amerikai dollár. Olvastam olyan elméletet, hogy a magas amerikai fertőzésszámok miatti gyenge kilátások rontják a dollárt, amely így devizák és részvények közötti export visszacsatolások útján erősíti az ottani részvénypiacot, míg Európában épp az amerikai trend ellenkezője megy végbe. Így az erős kilábalásból lennének gyenge vállalati eredmények, amely eléggé paradox folyamatnak tűnik. Ockham borotváját elővéve, fejtsük hát le a visszacsatolásokat és feltételezéseket a piaci elemzésekről.
Habár a fertőzésszámoknak a tavaszi lezárások során komoly súlya volt, hiszen a magasabb számok hosszabb karantént jelenthettek, a tragikus második negyedéves gazdasági teljesítmények láttán a kormányok mára már többször is meggondolják az újbóli lezárást. Így ez a visszacsatolás előre tekintve kevésbé állja meg a helyét, mint tavasszal. Egyrészről, a devizák és részvénypiacok közötti visszacsatolás habár létezik, hiba volna a deviza leértékelődést megnevezni az egyedüli tényezőként. Másik részről látni lehet a magas külföldi bevétellel rendelkező amerikai cégek felülteljesítését, azonban ezek a cégek jelentős részben a technológiai szektorból kerülnek ki; így az index felülteljesítése épp ilyen könnyen magyarázható lenne a szektorális különbségekkel.
Ahogy azt már többször vitattuk a blog hasábjain, az egyik legfőbb mozgatórugó a laza monetáris politika. Miután a “pénz bear” fogalma már eléggé körül lett járva, a részletekbe nem mennék bele újra. Helyette, a korábbi irányvonalnak megfelelően, lássuk, hogy használható-e az elmélet az USA-EU deviza és részvénypiaci mozgásainak magyarázatára.
Amennyiben a dedukció helyes, úgy amerikai dollár alul- és amerikai részvénypiaci felülteljesítés mögött így egy “lazább” amerikai monetáris politikának kell állnia. A koronavírus járvány előtti kamatemeléseknek köszönhetően az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek jóval több mozgástere volt, mint más vezető jegybankoknak. Azonban ami igazán érdekes a részvénypiacok és devizák esetében, az a reálkamat. Mozgástér tekintetében itt a Fednek szinte behozhatatlan előnye volt. A nominális kamatok vágásán túl egy másik fontos monetáris eszközt is bevetett az amerikai intézmény: ez pedig a kredibilitás. Míg az EKB évek óta próbálja a célja felé tornászni az európai inflációs szintet, addig a Fed többször is sikeresen elérte azt az elmúlt évtized során, ráadásul az amerikai monetáris döntéshozóknak nem kell egy politikailag törékeny és fregmentált fiskális törvényhozással is megküzdeniük
A másik nagy újítás, ami méltatlanul kevés figyelmet kapott, pláne a hazai médiában, az a Fed augusztusi bejelentése, miszerint újraértelmezik inflációs céljaikat. A módosításnak köszönhetően a 2 százalékos inflációs célt szimmetrikus módon kívánják elérni, azaz folyamatos alulteljesítés után, amilyenre példa volt a pénzügyi válságot követő évtized. A döntéshozók toleránsabbak lennének az infláció átmeneti cél fölé emelkedésével.
Mint láthatjuk, az előretekintő monetáris politika kézzelfogható, könnyen visszakövethető, és időtálló magyarázatot képes adni a piacok mozgására. A Fed monetáris eszköztárának teljes birtokában és kredibilitását kihasználva a mélybe tudta lökni a reálkamatokat, míg az európai oldalon benchmarkként használt német reálhozamok még emelkedtek is az év elejéhez mérten. Miután nominális kamatok tekintetében az Atlanti óceán mindkét partján már elfogyott a mozgástér legjava, a piacokat irányító első számú tényező az inflációs várakozások befolyásolása lesz.