A bukás – 2008 korszelleme

Amazon: 173 milliárd dollár, Alphabet (Google-anyavállalat): 123 milliárd, Tesla: 200 milliárd, Microsoft: 190 milliárd, Apple: 220 milliárd. Mínusz. A korunk fejlődése kulcsának tartott technológiai gigászok pénzben kifejezett értéke ezer milliárd (1 trillió) dollárt veszített három nap leforgása alatt. És ez csak Amerika és annak is csak a technológiai részvénypiacának néhány főszereplője.

Ha ránézünk a tőkepiacok bármely helyi, regionális térképére, a Nasdaq teljesítményéhez hasonló képet látunk.

Természetes persze, hogy üzenetünk egy picikét nagyobbat szól, ha azt írjuk: az Apple 72 óra alatt 72 ezer milliárd forintot veszített, mintsem ha „csak” azt, hogy például a Kospi, a dél-koreai tőzsdeindex, közben 5 százalékot zuhant.

Igazán drasztikus, hogy a világszinten (is) legmeghatározóbb S&P 500 a május 3. és 9. között eltelt négy kereskedési nap alatt akkora veszteséget szenvedett, mint utoljára 2008-ban, azon vészterhes évnek is a legdrámaibb napjaiban.

Jól emlékszem az akkor történtekre, és bizony, déjà vu érzés uralt el a mostani fejlemények láttán.

Tudom, már életkorom okán sem hivatkozhatok tudományos forrásként a saját emlékeimre… Üzenetem alátámasztásául inkább segítségül hívom a Világbank szakmai könyvtárát, amiben minden olyan körülményt fellelhet az érdeklődő, ami elvezetett a legnagyobb pénzügyi világválsághoz és mindent, ami annak kísérő jelensége volt az áru-, a részvény-, az ingatlan-, és általában a tőkepiacokon.

2008 és 2022

Nos, a történeti adatok tényleg alátámasztják az emlékeimet. Tudniillik a jegybankok, élükön a Feddel, 2001 és 2006 között lényegében ugyanúgy, ugyanannyira erőltetetten folytatták a lazítás, a tulajdonképpeni mennyiségi korlátozások politikáját, ahogy ezt a 2020-at megelőző öt évben tették. Aztán – inflációs félelemtől vezérelve – a piaci szereplők elégedetlenségét kiváltva, beindították a szigorításokat. De, ahogy most, akkoriban sem tűnt sem a Fed, sem a többi nagy jegybank egyértelműen konzekvensnek. Mintha a pénzügyi döntéshozók nem tudták és nem tudják azóta sem, „merre hány méter”.

A kísérőjelenségek is a mostaniakhoz hasonlóak voltak. Akkor is az történt, hogy a kamatemelési periódus beindítását az egyre nagyobb ívben erősödő, terebélyesedő eszközpiac kialakulása előzte meg. Nem volt tulajdonképpen olyan befektetési eszköz, amely ne drágult volna ebben az időszakban. Mégsem okozott ez – ahogy 2021-ig sem – inflációt a hétköznapok életében, noha akkor is szépen bővült a munkaerőpiac és masszívan hízott a vásárlóerő.

Az ingatlanpiacok globális virágzását, majd buborékosodását és a legvégén a szinte totális összeomlását alapjában véve az okozta, hogy milliárdnyi – főként amerikai és kínai – kisembernek egy alig szabályozott, folyamatosan liberalizált banki környezetben, ad hoc alapon nyújtottak egyre olcsóbb, egyre elérhetőbb hiteleket mindenféle pénzügyi intézmények. Tulajdonképpen biankóra.

Ez gyakorlatilag egy sajátságos QE pénzügyi mennyiségi „szuperenyhítéssel” ért fel – persze kevésbé szisztematikusan, mint történt a 2014-ben kezdődött QE-k esetében.

(Ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen a “részvénypiacok rémálmával”, a mennyiségi szigorítással.)

Mindennek ára van

Ősidők óta tudjuk, hogy „nincs ingyen ebéd”. Lefordítva: nincs ingyen pénz.

A jelen és a közelmúlt problematikái közötti hasonlóságokat folytatva: 2007-ben és főként 2008 elején-közepén elképesztő piaci hullámzásokat éltünk meg. A Dow Jones, a DAX, a BUX és világszerte az összes társuk heti rendszerességgel döntögettek pozitív és negatív csúcsokat.

Túl sok az egybeesés? Fotó: Shutterstock

Akkoriban, a nagy krízis kitörése előtt, az ingatlanvilág és főként az árupiacok szolgáltak igazi látványosságokkal. 2007-ben és 2008-ban is a gabonát, a kávét, és egy sor alapélelmet érintő árrobbanásnak voltunk tanúi, majd 2008 nyarára (tényleg nem sokkal a gigantikus összeomlás előtt) az árhullámzás stabilan beállt egy irányba: lefelé.

2008 nyarának végére tulajdonképpen az égvilágon minden olcsóbbá vált:

az ingatlanárak az éveken át tartó emelkedésből zuhanásba mentek át, de előtte beindult a részvények egyértelmű árfolyamesése is. Míg 2008 tavaszán az energiahordozók „egekben járása” miatt aggódott a piac, pár hónappal később az olaj, a gáz, a szén – minden, ami commodities – esésbe fordultak. Nem kicsit, hanem nagyon.

Eközben fehér hollónak számítottak azok, akiket az akkori piaci elemzők, piaci szereplők túlnyomó része „hivatásos vészharangkongatóknak” nevezett, merthogy beláthatatlan súlyosságú krízist érzékeltek a levegőben.

Jelezni kívánom, hogy az akkori idők „vészmadarai” alapjában véve semmi egyebet nem írtak le, mint azt, hogy az említett hatalmas áremelkedéseket követő óriási és minden eszközkategóriát érintő áresések gyors egymásutánisága (előbb az ingyen pénz szórása, majd a hirtelen szükségessé váló kamatemelések, a részvénypiac látványos lejtmenete, a kötvényhozamok erősödése, az árupiacok viharossá válása) együtt roppant gyanús.

Tudniillik, ennyiféle rossz hír, ennyi, egyidejűleg pánikot és félelmet generálni képes piaci fejlemény együttesen nem hozhat mást a világgazdaságban, mint egy olyan szituációt, amikor „betelik a pohár”.

Mindaz, amire 2007-2008-ból a válság előzményeként emlékszünk, itt és most szintén tapintható – a kiváltó okok élesen különböznek a jelen árfolyamesésének hátterétől.

Merem itt és most aláhúzni a belém rögzült emlékek és kortárs leírások alapján, hogy a 2008-09-es globális válságot megelőző időszak szellemét ugyanúgy hatotta át a befektetők, a politikusok és a tömegek fokozódó bizonytalansága, a kiúttalanság érzete, mint a jelenünk korszellemét. Ami viszont a mában nagyon is félelmetesebb, mint a nagy krízis időszakában volt, hogy tizenhárom évvel ezelőtt nemcsak hogy nem dúlt nagy háború Kelet-Európában (az orosz-grúz háború más lépték volt), de egy ilyen krízis kirobbanásának esélyei közel a nullával voltak egyenlőek. Márpedig ma a háború velünk élő valóság.

Háborús kockázatokat a tőzsdék nem (sosem!) áraznak

Háború idején is érdemes ragaszkodni saját, békeidőben kidolgozott befektetői koncepciónkhoz – ezt mondja a tőzsdék történelmével is aktívan foglalkozó vezető elemző, a Commonwealth FN nevű, nagy amerikai portfóliókezelő vezető stratégája. Brad McMillan kifejti: a tőkepiacokat tulajdonképpen meg sem rázza az orosz-ukrán háború. A tőzsdei főszereplők figyelmét egyszerűen még a legdrámaibb napi hírek sem tudják tartósan lekötni. Ők azok, akik manapság is sokkal inkább fókuszálnak a Fed várható lépéseire, mint Oroszországra és Ukrajnára. Interjú.

Ez egy véleménycikk, mely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.