Citylife: miért egészségesebb a városi ember?

Tudják-e HOLDBLOG olvasói, hogy a városi ember tovább él, mint a „vidéki”?

Jómagam már negyven évvel ezelőtt mondogattam baráti társaságokban, hogy „mi, itt a városban egészségesebbek vagyunk, mint azok ott lenn, a faluban, a vidéken!”. Ahogy akkoriban kifejeztem magam, a mögöttes fellengzősségem, felszínességem, és a rejtett „übermensch” (a felsőbbrendűségi érzet) mentalitásom, ma már mélységes undort (poszt-önundor) vált ki belőlem. Szégyellem magam. A végtelenségig.

Azt is, hogy egyáltalán volt képem csak úgy, nagyszájúan leszögezni valamit, tulajdonképpen lényegbevágó dolgot, amit az égvilágon semmiféle tényanyaggal nem tudtam volna megalapozni.

Mindazonáltal „megsúgom”, a lényeget illetően nem váltottam ám véleményt!

Akkoriban egyszerűen abból indultam ki, hogy feleségem falusi rokonsága és mindenki más, akiket az ő révükön közvetlenül, közvetve megismertem arrafelé Békésben – a szememben – rosszabb bőrben volt, mint a velük egyidős „pestiek”. Öregebbnek látszottak. Kövérebbek, „elhasználtabbak” voltak, továbbá nemcsak többet és zsírosabbat ettek, hanem ittak és cigiztek is, és ha rákos betegségről, fiatalabb emberek haláláról hallottam… nos, tragikus hírek gyakrabban érkeztek onnan, mint Budapestről.

Persze – mondhatja joggal bárki – az egy másik világ volt. Összehasonlíthatatlan a maival, egyébként pedig e fenti sorok – még a szerző által is elismerten – tele vannak szubjektivitással. 

Csakhogy – jó sorsom úgy hozta – a kilencvenes évek elejétől kezdve 2010-ig Ausztriában, Amerikában, Németországban dolgoztam. Nagyjából két évtizedet töltöttem szinte egyfolytában olyan államokban, amelyek a világfejlődés élvonalába tartoznak, sőt ha nem is hosszasan, de közelről tanulmányoztam a nagyvárosi és a vidéki Kínát, figyeltem a városi és a falusi életet Kolumbiában, Kenyában, Dél-Nyugat Indiában. Alapvetően – persze óriási életmódbeli és minden egyéb differenciák dacára – mégis ugyanazt mondom megfigyelési alapon, mint negyven évvel ezelőtt: manapság is, bárhol vagyok: a nagyvárosban élők szemében több életkedvet látok, egyébként pedig mozgékonyabbak, fiatalosabbak, beszédesebbek, bár – kétségtelenül érzékelem ezt is mindenütt: nálunk, Nyugaton, Keleten egyaránt – hogy a távolabbi kistelepüléseken élők őszintébbek, kevésbé ravaszak, mint a nagyvárosiak…

Fotó: Shutterstock

Ennyit a szubjektív megfigyelésekről. Melyeket nem osztanék meg egyébként – hiszen eddig ez az egész egy öncélú okoskodás és dicsekvés egyvelege – ha nem lennének komolynak nevezhető adalékok is a tarsolyomban a témát illetően.

Az American Journal of Preventive Medicine, a tekintélyes közegészségügyi kérdésekre fókuszáló folyóiratnak e témakörben készült tanulmányai, a davosi Világgazdasági Fórum háttér-agytrösztje: a weforum.org jelentései, a Reuters globális hírügynökség saját think tank-je, továbbá az oxfordi és a Hong Kong-i egyetemek közös világméretű felmérései tudják, mit üzennek?

Azt, amit negyven évvel ezelőtt már – valós tudás nélkül – mondtam volt.

Tudniillik boldogabban, egészségesebben él az ember városban, mint vidéken.

Hosszabb élettel kalkulálhat ráadásul az a középosztálybeli, aki nagyvárosok sűrűjében lakik, mint az az „osztálytársa”, aki tőle nem is oly messze, valahol az agglomerációkban, a városok peremén tölti szinte minden estéjét, hétvégéjét. Meghökkentő, de bizonyított, hogy – az angolszász világban kimondottan, de ma már nálunk, Ázsiában, Latin-Amerikában  is – a tetemesen magasabb életszínvonalat nyújtó „szuburbiában” lakó polgárok, jellemzően jómódú emberek  átlagos egészségi állapota rosszabb, mint a „bent lakóké”: átlagosan hamarabb halnak meg.

Miért? Hát azért, amire – mindezt olvasván, hallván – azonnal gondolunk:

kevesebb olyan impulzus éri őket, amik reális, a szervezet kémiai, biológiai folyamatait karbantartani hivatott „izgalmakat” váltanak ki.

Mondhatni unalmasabb egy olyan világban vidékinek lenni, amelyben a klasszikus vidéki munka, értsd a földművelés, az állattartás totálisan háttérbe szorul, a fejlett, gazdagabb, minden területen azonban élenjáró világban élők két százaléka foglalkozik mezőgazdasággal.

Az „új-vidékiek” friss levegőre, nyugalomra, kevesebb stresszre, éppenséggel egészségesebb életre vágynak ők ezt állítják, és hisznek benne, hogy sikerül. Némelyeknek nyilván, de – a felmérések szerint – csak a kisebbségüknek. A weforum.org tudósai morbid szellemességgel megállapítják: az érintettek egy része halálra unja magát.

Nyilvánvaló, ezt egyetlen tudományos elemzés sem tagadja, sőt megerősíti: igen, a nagyvárosok koszosabbak, levegőjük rosszabb, mint a ritkán lakott településeké, általában a „vidéké”. Ez nagyon így van például Kínában, Indiában.  Bár – teszem hozzá – itthon a legrosszabb, az egészséget leginkább károsító térségek Északkelet-Magyarországon vannak. Ott élnek a legrövidebb életet a magyar emberek. És ez az ellentmondás jellemzi egész Kelet-Európát. Nem Budapest, nem Prága, Pozsony, Bukarest, Szófia, Belgrád, Krakkó, Varsó levegője ám a legrosszabb az adott országokon belül, hanem a vidéki térségeké – nem mindé, az okok roppant eltérőek. 

Viszont mégis; a vidék, a falu, az agglomerációk lakóinak általános egészségi állapota minden egyes kelet-európai országban, de tulajdonképpen ez világjelenség, rosszabb vagy sokkal rosszabb, mint általánosságban vidéken, persze nem minden vidéken.

Például a Ruhr-vidéken nem. Ott „csodát” művelt ugyanis a neo-városiasodás. Egy egykoron füstfelhőben úszó, szmogos régióból totál kivonult a bányászat, a nehézipar, és az európai történelem kiemelkedő sikereket produkáló „zöldesítését” hajtották végre. A Rajna- és Ruhr-vidék ma egy speciális óriási város-hálózat, városokon belüli és köztük szisztematikusan épülő-szépülő erdőkkel, ligetekkel, szántóföldekkel.

Fotó: Shutterstock

De: egymás hegyén-hátán. És mégis. Az öt és fél millió lakosú, jellemzően immár kimondottan urbánus, mégis vidéki atmoszférát is sugárzó régió polgárainak 83 százaléka állítja, hogy „jól és boldogan élek, nem kívánok innen elköltözni”. Ilyeneket sehol másutt – ahol tudósok jártak utána a témának – nem mondanak falvakban, agglomerációkban élők. 

Itt vagyunk egy olyan válság közepén, amely arról szól, hogy ki tud-e épülni vagy sem, egy fenntartható természeti környezet. Egy globális krízis ez.

Mármost, a fentebb megjelölt és meg nem jelölt, de általam olvasott források, az ENSZ, főként az EU szakmai tanulmányai is arról szólnak, hogy

  1. a városiasodás szervesen folytatódik (jelenleg az emberiség 56, 2050-ben 65 százaléka „urbánus”), és
  2. a városiasodásnak folytatódnia kell. Mert az jó. 

Jó – nem ismételve a fenti egészségre, hosszabb életre vonatkozó kitételeket – mert kevesebbe kerül, kevesebb erő- és energiaforrást igényel, mint átépíteni, újjáépíteni, felépíteni korszerűbb vidéki életet. Kevés ember, kistelepülések el- és fenntartása, az adott területek infrastruktúrájának kiépítése, karbantartása fajlagosan, egy főre számolva ötszöröse, tízszerese annak, amibe ugyanezen célok mentén városokon belül tesszük rendezettebbé, színvonalasabbá az életteret..

A belső, az élet sűrűjében történő fizikai megújítás kisebb költség és pusztán azért is élhetőbb az így újjáteremtődő környezet, mert minden közel van, amire az embernek szüksége van. Kultúra, szisztematikus sportolás, illetve nem szisztematikus, de kényszerű mozgásban való létezés. Saját autó helyett kerékpár, elektromos roller, közösségi jármű, gyaloglás. Agglomerációkban, rurális környezetben mindez nem szükség, sőt a környezet lassan, de biztosan mindennek az ellenkezőjére „veszi rá” az ott lakót, tudniillik az ellustulásra, arra, hogy esténként már ne mozduljon ki, hogy a négy fal közé szoruljon és közben egyre inkább kényszeresen egyen. Vagy – még rosszabb – hogy igyon. Nem kérdés, hanem többszörösen igazolt tény, hogy az Egyesült Államokban, a szuburbiák hazájában, ez utóbbi helyeken messze kövérebbek, a családon belül erőszakosabbak, több alkoholt, kábítószert fogyasztanak átlagos polgárok, mint a városokon belül élő polgártársak.

A város – már csupán a maga térbeli szűkössége okán is – találékonyabbá, kreatívabbá teszi az átlagembert, és egyúttal fiatalabbá is.

A város fiatalabb. Az öregedő modern társadalmainkban jóval alacsonyabb az átlagos életkor az urbánus környezetekben. A vidék – főként ambiciózus – fiatalsága szinte mindenütt és szinte mind a városokba veszi az irányt, ugyanis ott jobban érzi magát. Ezt számtalan felmérés egyértelműsíti. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a leggazdagabb, legsikeresebb országokban a legjobb egyetemeknek vidéki, általában nagyon szép zöld környezetek adnak helyet. A végzettek azonban – szinte mind – aztán városokba „repülnek ki”. A nagyvárosban tudnak és akarnak a jelek szerint újabb és újabb impulzusokat kapni ahhoz, hogy a reális életet szebbé, jobbá, műveltebbé, egészségesebbé segítsenek tenni. Szóval, a fiatal ember leginkább városban akar és tud kibontakozni. Ez így van világszerte.

Márpedig a jövő ott van, ahova a fiatalság költözik, ahol él és élni akar.  

Tehetségek nélkül nincs győzelem

Egy, a saját vezetőinek öncélúsága miatt demográfiai hanyatlásra ítélt ország semmiképpen sem válhat győztessé olyanok felett, akiknél a tudás, a tehetség, a kreativitás, a mindennapok életének modernizálása a prioritás és a siker fokmérője. Nekik nem kell tartaniuk a demográfiai katasztrófától.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.