Fél évszázada már, hogy a világ filmrajongói megismerhettek egy különös tekintető, furcsa stílusú, ballonkabátos felügyelőt. 1968. február 20-án vetítették le ugyanis Amerikában a később kultikussá váló, Columbo című filmsorozat bemutatkozó részét, mely végül 69 epizódot és 13 évadot élt meg és amelyben a különc nyomozót mindvégig Peter Falk alakította. Columbo felügyelő filmbéli karakteréhez pedig egy rozzant, halványkék színű kabrió ugyanúgy elmaradhatatlanul hozzátartozott, mint a mindig gyűrött ballonkabát, a szivar, az egyszerűen Kutya névre hallgató basset hound, illetve a hőn szeretett és sokat is hivatkozott, de a képkockákon soha fel nem bukkanó felesége.
A filmsorozat készítőinek azonban nem volt könnyű dolga a főhős autójával, mivel az egy igen ritka európai modell volt, melyet az Egyesült Államokban még csak nem is forgalmaztak. A legenda szerint maga Peter Falk látta meg a Universal Filmstúdió egyik raktárának sarkában és választotta ki filmbeli karaktere számára a halványkék Peugeot 403 Cabriolet-t, ami zseniális húzás volt a részéről, mivel – a gyűrött ballonkabát–megviselt vászontető hasonlaton túl – mindketten egyediek és különlegesek voltak, ez által az autó – nem teljesen alaptalanul – azt az érzést kelthette a nézőkben, mintha Columbo négykerekű megfelelője lenne.
A magyar felmenőkkel is rendelkező amerikai színész pedig egyenesen a világhírnevet köszönhette a főszerepnek. 1968-ban az első rész („A recept: gyilkosság”) még mozifilmnek készült – csak elsöprő sikerét követően lett belőle filmsorozat –, melynek első részét 1971. március 1-jén láthatták az amerikai tévénézők. És bár – sikerek és világhírnév ide vagy oda – Falknak már az 1970-es évek közepén elege lett a szerepből, végül mégis 1978-ig forgatta a sorozatot. Persze a soha se mondd, hogy soha örök igazsága esetében is érvényesült, miután – számos film- és színházi szerepet követően – 1989-ben újra felvette a védjegyévé vált drapp ballonkabátot és egészen 2003-ig szórakoztatta a közönséget. Sajnos az utolsó, a hetvenedik Columbo epizódot betegsége miatt már nem forgathatta le.
De most térjünk vissza az időben néhány évtizedet! Az ötvenes évek Európájában jóval visszafogottabb volt a gazdasági fellendülés, mint a háborút nagyobb megrázkódtatás nélkül átvészelő Egyesült Államokban – persze az öreg kontinensen is nagyot fordult a világ. 1955-ben, néhány hónappal minden idők egyik legkülönlegesebb autójának – a forradalmi Citroën DS – leleplezése előtt is volt mire figyelniük a párizsiaknak. A Peugeot 1954-től már nagy erőkkel tesztelte azt az újdonságot, amit az ódivatú 203-as leváltására tervezett bemutatni. Az addig felirat és embléma nélkül közlekedő négykerekűre végül április 20-án, a Trocadérón tartott bemutatón került fel az oroszlános embléma. Az ötéves fejlesztőmunka eredménye egy, a kor elvárásai szerint megálmodott autó lett, mely a keresztségben a 403-as elnevezést kapta és amelynek formáját a Pininfarina stúdió rajzolta meg. Rosszindulatú pletykák szerint az olaszok egyszerűen a Fiat 1900 formatervét „sózták” a franciákra. A lényeg, hogy a forma jól sikerült, a megbízásból pedig egészen az 1990-es évek végéig tartó gyümölcsöző együttműködés született.
Nagy élmény lehetett akkoriban autót tervezni, amikor a régies, gömbölyded formák és a még külön álló sárvédők helyett már a ponton karosszéria – ami lényegében a sárvédőket is magába foglaló önhordó karosszériát és a formába a korábbiaknál jobban integrált fényszórók alkalmazását, azaz egy teljesen új autóépítési struktúrát jelentett – volt a nyerő, így hasonló alapterületen sokkal tágasabb autókat lehetett létrehozni.
A 403-as is ilyen modern karosszériát kapott. De bármilyen modern is volt az újdonság köntöse, idejétmúlt megoldásokat is fel lehetett fedezni rajta. Például klasszikus karos indexeket, a hátsó lámpa alá rejtett tanksapkát vagy az orrdíszt, amiről 1959-ben a gyalogosok fokozott biztonsága érdekében lemondtak a franciák – ha már párnázott műszerfallal védték az elöl ülőket a fejsérülésektől. A négyajtós óriási csomagtartót és – a belépőmodell kivételével – alapáron tolótetőt is kapott. Ha valami, ez a tény is igazolja, a tervezők szerették ezt az autót és sokat is vártak tőle. A kezdeti sikereket látva folyamatosan mutatták is be a típusból a kombi, a kabrió, a furgon és a pickup verziókat.
A motorválaszték ennél valamivel szerényebb volt, ugyanakkor a 203-asból származó 1468 köbcentiméteres, soros, négyhengeres, nyomórudas, 58 lóerős benzinmotor mellett 1959-től már Indenor típusú dízellel is lehetett rendelni a középkategóriás újdonságot. Ez a motor pedig nem csak megalapozta a Peugeot hírnevét a műfajon belül, hanem az első, nagy mennyiségben eladott, gázolajos francia személyautó büszke címet is elnyerte. Rekordból pedig többet is felállított a 403-as. Ezt a típust exportálták akkoriban a legtöbb országba, és ezzel lépte át a Peugeot először az egymilliós eladási darabszámot. Egyik sem volt véletlen. Megbízhatóságáért, tartósságáért és kényelméért a maga korában a francia Mercedesnek nevezték.
És bár az 1955 őszén megrendezett Párizsi Autószalonon a Citroën DS standja előtt jóval nagyobb tömeg tolongott, eladásokban a Peugeot középkategóriás limuzinja hasonló eredményeket mutatott fel, mint az Istennő. Pedig a 403-as konzervatív formája miatt első pillantásra sokkal inkább tűnt egyszerűnek – alapvető műszaki paraméterei alapján szinte elavultnak – és valljuk be, a kettős keresztlengőkaros, keresztlaprugós első és a merev hidas hátsó futómű már akkoriban sem hatott modernnek. Utastere pedig érdekes lenyomata volt a kor francia autótervezésének. Még félköríves a sebességmérő, cseppet sem modern, art déco stílusú számokkal, hol lenyűgözően igényes, hol megdöbbentően silány minőségű kezelőszervekkel, ahol már-már zavaróan sok a szabad lemezfelület, viszont a műszerezettség gazdag.
Azt persze minden érdeklődő tudta, hogy az újdonság, az előd 203-as műszaki alapjaira épült, ennek ellenére előfordult a típusban modern technika is, nem is kevés. Például a hátsó laprugók helyett alkalmazott tekercsrugók, a Panhard-rudas kitámasztás vagy a tolócsöves kardántokozás. Maga a differenciálmű is különleges, nem kúp- és tányérfogaskerekekkel működik, hanem a szinte örök életű orsós hajtással. E mellett a 403-ashoz lehetett rendelni elektromágneses tengelykapcsolóval ellátott fél-automatikus váltót is. Egyszóval a 403-as egy szerethető, helyenként lenyűgöző, másutt ügyetlen, de karakteres autó volt. Végül 1,2 milliónyian szavaztak neki bizalmat.
Igazán különlegesnek viszont a mai napig is szinte csak a vászontetős verzió számít – nem véletlenül. 1956 és 1961 között, tehát alig öt éven át gyártották, mindösszesen 2043 példányban. Exkluzivitását árával is érzékeltették a franciák – több mint másfélszer volt drágább a szedánnál. Az európai autójára annyira büszke Columbo hadnagy tehát valóban különlegességet vezetett, csak éppen ez a tény magán az autón egyáltalán nem látszott.
A vászontetős modell főbb technikai paramétereit a szedán verziótól örökölte, ebből is látszik, hogy a Peugeot egy kényelmes, elegáns, de nem luxus és semmiképpen sem sportos kabriót készített, melynek vonalaiért szintén a Pininfarina felelt. Az autó azonban hiába volt négyüléses és gyártották szériában kiváló minőségű bőrülésekkel, szűk hátsó sora miatt igazán csak két személy számára nyújtott élvezetet. Fűtéséért ráadásul – nem túl elegáns módon – még felárat is kértek a franciák. A Riviérán úgysem lesz rá szükség – gondolhatták. Ennek szellemében legalább a vászontető nyitási mechanizmusát egyszerűen kezelhetőre tervezték, maga a tető pedig – rendkívül elegáns módon – a hátsó ülések mögött teljesen el is tüntethető.
Talán nem mindenki előtt közismert, mekkora utat is járt be a Peugeot a vállalat 1810-es alapításától – hiszen a kezdetekkor többek között textil- és malomiparral, később kéziszerszám-, de még kávédaráló gyártással is foglalkoztak –, mielőtt 1890-ben a máig meghatározó autógyártásba kezdtek. Valami hasonló történt a 403-as típussal is, amely sokáig szürke eminenciásként szolgált, majd lengébb ruhát öltött, hogy évekkel később, már jóval a gyártásának befejezése után felkaphassa a filmipar – számára is garantálva a halhatatlanságot.
A Columbo filmek nézői azonnal megkedvelték annak kissé különc, de éles eszű főszereplőjét. (Kishazánkban például oly’ mértékben, hogy emlékére Budapesten még szobrot is állítottak.) A filmsorozat sikere tehát elsősorban Peter Falk érdeme – akinek játékát éveken át Szabó Gyula tolmácsolásában élvezhették a magyar tévénézők –, de ehhez a sikerhez minden bizonnyal hozzájárult Columbo itt-ott horpadt, öreg Peugeot kabriója is.
A kiemelt kép forrása: www.elaboratetaste.com