Az adott országok egészségügyének minősége, a szolgáltatások színvonala olyan életszínvonalbeli különbségeket eredményez, amelyet gyakran nem vesznek figyelembe a különböző összehasonlító statisztikákban. Nem elég a jövedelmeket meg az árakat nézni ahhoz, hogy hol jobb az élet.
Hiszen igen fontos, életminőséget befolyásoló területről van szó. Édesapám orvosként – többekkel persze – vagy 20 évig dolgozott az “egészségügyi reformon“, például valamiféle korrekt pontrendszer bevezetésén, ami nagyjából mutatja az ellátások és beavatkozások valós költségét, és ezzel minimális piaci szempontok bevezetését tette volna lehetővé, a valós árak megjelenítésével, versenyszempontok becsempészésével csökkentve a pazarlást és javítva a hatékonyságot, effélék megvalósulására a 2000-es évek derekán lett volna legtöbb esély, amikor még „pislákolt az ész”, a magánellátók bevonása, versenyeztetése is felmerült, az állami, szolidarítási alapon működő társadalombiztosítás szárnyai alatt, bizonyos önrész fizetése mellett a biztosítottak részéről – ezt a racionális reformot söpörte el a véleményem szerint vulgárpopulista, „nem akarunk 300 Ft-os vizitdíjat!” népszavazás. Nem lett belőle semmi.
És ebből lett ma az, hogy ha azonnali ellátást akarsz, fizetheted a 30-40 ezres magánvizitdíjat, a 100 ezres diagnosztikát, meg a milliós műtéteket, hiába van tébéd, mivel a mai napig a szocializmusból öröklött formában működő államiban hiánygazdaság van, nem kerülsz időben sorra.
A populizmus szó szerint halálos métely
Szóval az egészségügyi ellátás minősége még pénzben, GDP-ben mérve is igencsak döntő szempont lehet abban, hogy hol jobb élni. Nem mindegy, hogy a 10 ezer eurós műtétet fizeti-e a biztosító és időben jön, és jól megcsinálják, vagy zsebből kell fizetni…
Az egészségügyi ranglistából az látszik, hogy akadtak azért posztkommunista államok, amelyek sikeres, jól működő egészségügyet hoztak létre, a csehek és az észtek, norvég-osztrák-belga szinten vannak. Meg lehetett csinálni. Ami meg az általános európai ranglistát illet: nagyjából a fejlettséggel van párhuzamban, de nem teljes egészében… Spanyolország például ebben kiemelkedő; nem olyan gazdag, mint amilyen jó az egészségügye.
Lehet, hogy kevesebbet lehet keresni, de tovább élsz, ami pénzben egyszerűen kifejezhetetlen különbség. Havi 1000 euróból is jobb élni, mint havi 5000-ből halottnak lenni.
Forrás: Vakmajom Facebook-oldala
A borítókép illusztráció.
JOGI NYILATKOZAT
A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.