A globális gazdaságban az informatikai ismeretek és az angoltudás kábé ugyanaz, mint 100 éve az írás-olvasás tudás: ezek nélkül el lehet lenni, de rendes állást kapni nehéz (kivétel persze a politikusi karrier). A gyerekekkel a múltkor végeztünk ennek kapcsán egy gyors papírfecnis számolást, ami kissé blőd, mégis rámutat, hogy milyen kevésből milyen sokat lehetne javítani a magyarok nyelvtudásán. Tekintve, hogy Magyarország a nyelvtudást tekintve igencsak sereghajtó az EU-ban, érdemes lehetne anyanyelvi tanárokat hívni, ami nagyon sokat dobna a gyerekek nyelvtudásán.
Nyelvtudás:
Forrás: Eurostat
A KSH adatai alapján 741 ezer gyerek jár általános iskolába, és az átlagos osztálylétszám 20 fő, azaz kb. 37 ezer osztály van.
Ha hoznánk az USA-ból, Angliából, Ausztráliából anyanyelvi tanárokat, és egy tanár minden héten 20 órát tartana, és minden osztálynak heti 2 anyanyelvi angolórája lenne, akkor 3700 anyanyelvi tanárra lenne szükség. Ha feltesszük, hogy havi 1 millió forintért tudunk szerezni ilyen tanárokat (szerintem tudunk), akkor ez éves 3700×12 millió = 44 milliárd forint, azaz évente 44 milliárdból óriásit lehetne dobni a magyarok nyelvtudásán, és indirekt módon a globális versenyképességünkön. Ezt abból gondolom, hogy a 14 éves fiam 7 éve hetente 4 anyanyelvi angolórára jár (iskola mellett) plusz az iskolai angol, és ezzel mostanra nagyjából felsőfokú szintre jutott (ott tartunk kb, hogy a filmeket angolul, segítségként angol felirattal nézzük, és mindent ért). Ha általános iskolában végig lenne a mostani „sima” nyelvoktatás mellett még heti 2 angol anyanyelvi órája a gyerekeknek, az azt jelenthetné, hogy a gyerekek nagy része nyolcadikra elérne egy társalgási/középfokú szintre. Ez a globális munkaerőpiacon a minimumelvárás, és ha ezt meg tudják csinálni a finnek meg a hollandok, akkor nekünk is tudnunk kell ezt: az angol az új latin, muszáj mindenkinek megtanulnia.
A populista/hatásvadász összehasonlítás pedig a következő: a Népstadion közel 200 milliárdba fog kerülni. Ebből majdnem 5 évig lehetne a fent vázolt programot folytatni. Biztos fontos a Népstadion, de úgy érzem, kissé fontosabb lenne a magyar humántőke fejlesztése, mert ez az igazi befektetés a jövőbe. Tudom persze, hogy a fenti példa sok leegyszerűsítést tartalmaz, és nem is a pontosság a cél, csak a nagyságrendek bemutatása. Azt is tudom, hogy az egészségügyre is hozhattam volna hasonló példát, és hogy a túlméretezett állami szektor leépítéséből mindkét terület ugrásszerű fejlesztése kivitelezhető lenne.
És persze sajnos azt is tudom, mit mondott Jean-Claude Juncker a politikusokról: „Mindannyian tudjuk mit kellene tennünk, csak azt nem tudjuk, hogy ha megtettük, hogyan fognak újraválasztani bennünket.”