Ezt tanulhatná meg az állam a magánegyetemtől

A Yale Egyetem évi 72 000 dollárral támogatná a legtehetségesebb, szegény családból érkező diákokat, hogy ezzel növelje a joghallgatók sokszínűségét.

Micsoda? A kőkemény forprofit, tandíjas magánintézménynek szociális-társadalmi mobilitási céljai vannak?

Rá lehet fogni – a PR miatt tán illik is – de alapvetően nem erről van szó.

Az az egyetem, amelyik meg tud tartani, illetve a riválisaitól el tud happolni szegény, de kiemelkedően tehetséges hallgatókat, az nagyon jól érzékeli, hogy ezek a fiatalok növelik az intézmény presztízsét és emelik a felsőoktatási rangsorban elfoglalt helyét.

Éppen az ő felvételükkel az egyetem egy piaci alapon is értelmezhető befektetést eszközöl, melynek árát be tudja szedni másokon, például a magasabb tandíjon keresztül, illetve a vagyonos adományozók pénzéből.

Az efféle felzárkóztatás nemcsak egy magánintézménynek, de az államoknak is jó üzlet volna még szociális szempontok nélkül is, pusztán nyers költség-haszon elv alapján: belerakom a tonna zsozsót a leszakadt rétegek, régiók oktatásába, majd diplomával a kezében kijön innen a nagy adófizető, aki még négyet felhúz a környezetéből (lásd, finnek és észtek, akik direkt erre a modellre mentek rá. Igaz, évtizedek alatt jön eredmény, szóval ehhez némi perspektíva is kell.)

Egy biztos, az anyagi okok miatt elvesző, képzést nem kapó tehetséges emberfőnél nagyobb kár kevés van.

Forrás: Vakmajom Facebook-oldala

Mire jó az iskola?

Az iskola szerepéről és minőségéről beszélgettünk Horn Dániel oktatásközgazdásszal a Hold After Hours egyik 2020-as adásában. A tanársztrájkok idején újra aktuális az a podcast.