Elkezdett befékezni az infláció

Amerikában. Az erős dollár, a magas árak miatt a költekezésből visszavevő fogyasztók, a szétterülő magasabb kamatok pénzelszívó hatásai mind segítettek, és az alapinflációt is visszahozták kicsit a 40 éves csúcsról.

Vakmajom arról írt, hogy ez elég volt ahhoz, hogy a piac kisebb kamatemelést árazzon decemberre, megtépjék a kockázatos eszközöket, és a távolabbi kamatvárakozások is lejjebb jöttek, tán nem kell érdemben 5 százalék fölé menni a Fed-nek. Talán.

Amerikai fogyasztói árindex, Forrás: Labor Department, WSJ, Vakmajom Facebook-oldala

És főleg akkor – és ez nagyobb jelentőségű, mint egyetlen javuló inflációs adat – ha mindkét házban republikánus többség alakulna ki, a kormányzat keze meg lesz kötve, nem tud pénzt szórni, ami a kamatemelések pozitív hatását az árakra letörli.

Ez nagyon erős kontroll lenne, márpedig Amerika nem rendeleti diktatúra. Márpedig az infláció fő forrása mindig az állami túlköltekezés, a pénzszórás, az osztogatás. A piac, a verseny deflatórikus, az árak csökkenésének irányába hat.

A magas ár legjobb ellenszere a magas ár: ahogy egy New York-i pszichoterapeuta, Peter Stiegmayr megjegyezte, egyre kevesebb ügyfele jön az óránként 250 dollárba kerülő szeánszaira, mert a magas árak megcsapolták az ügyfelek költségvetését, erre is kevesebb jut. Lehet, hogy neki is engedni kell az óradíjból valamicskét, persze ezt nem mondta.

Forrás: Vakmajom Facebook-oldala

Végül mindig a piaci ár győz

Minden hatósági ár mindig elbukik, miután elsöpri a piaci ár. Az árstopos időszak alatt minden sokkal rosszabb, sokkal drágább lesz, mint akkor lenne, ha az állam békén hagyta volna a piacot és nem barkácsolt volna bele az árakba – írta Vakmajom.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.