Stadionépítési lázban ég Európa több topklubja. Nagyon sok pozitívummal jár egy új, modern stadion, nemcsak a bevételi sorokon termel óriási pluszt, de rangot is a csapatoknak. Több együttes a modern otthonnal iratkozott fel az elitbe.
Azt régóta tudjuk, hogy az infrastruktúra minden elemében meghatározza a sikert. A bevételek, a megfelelő szakmai feltételek és lelkekben lejátszódó változások mind kikövezik a jövő diadalait. Éppen ezért a most Európában elhatalmasodó stadionépítési és – felújítási lázról fogok írni a következő hasábokon. Több mint két esztendeje, hogy más kontextusban cikkeztem a stadionokról a Holdblogon, de az arénák elnevezési extrái csupán a kiegészítőket tartalmazzák az igazán nagy zsetonok mellett! Az alábbiakban két kategóriát vizsgálok majd. Az egyikben azon nagy klubok lesznek találhatók, akik átestek ezen a folyamaton, és a másikban azok, akik éppen elindultak ezen az úton.
Akik már rájöttek, hogy megérte a befektetés
Kezdjük mindjárt a 2000-es évek elejével. Az Arsenal és a Bayern München különböző okokból döntött egy teljesen új építmény mellett. A bajorok a 2006-os hazai világbajnokságra célozták meg, hogy egy friss, modern arénát hoznak létre. Az ágyúsok viszont egyértelműen kinőtték az alig 38 ezres Highburyt, és dönteni kellett a jövőre nézve. A müncheni építkezés végül 340 millió euróba került. Érdekesség, hogy Allianz egy leányvállalatán keresztül jelentős összeggel támogatta az építkezést, ezért cserébe 30 évig viseli a létesítmény a cég nevét. Az Arsenalé ennél költségesebb volt, és 450 millió eurónyi fontban állt meg az Emirates nevet kapva anyagi megfontolásokból.
A száraz tényeken túl viszont rengeteg tanulságot érdemes levonni. A következő években ugyanis mind a két klubot megviselte a pályákon az építkezés. A pénztárcákkal jóval visszafogottabban bántak a tulajdonosok. Azonban amíg a Bayern Münchennek ez minimális döccenőt jelentett, addig a londoniak a Chelsea és a Manchester City felemelkedése mellett elveszítették versenypozíciójukat.
Anyagi oldalról azonban nem meglepő módon csak a pénz beszántását kellett kiélvezni. Az Arsenal az első évben rögtön közel 40%-kal (!) növelte bevételét, hiszen több mint plusz 20 ezer fizető nézőt tudott kiszolgálni hétről hétre. A pontos szám 192 millió euróról a 264 millió euróig való ugrást jelentette. A Bayernnél az emelkedés lassabban zajlott, hiszen az Olimpiai stadion hasonlóan nagyszámú nézőt tudott elnyelni, de a minőségibb szolgáltatások meghozták eredményüket. A Bayern 2005-ben alig 190 millió eurós bevételt tudott felmutatni, 2008-ban azonban már 295 millió eurósat.
Érdekes összehasonlítás lehet ezt követően a Juventus projektje. A Stadio delle Alpi az 1990-es világbajnokságra épült, azonban bármilyen hihetetlen, de a csúcsidőszakban sem volt kihasználva ez az aréna. Ezért a klub 2006-ban néhány évet lehúzott a városi rivális Torino FC pályáján, amelyet abban az évben megrendezett téli olimpiára húztak fel. Végül 2011-ben, egy 41 ezres arénát vehettek birtokba a zebrások. Ennek összes költsége alig 155 millió euró volt, amit telekadásból, hitelekből, előlegekből finanszíroztak. Vagyis volumenben esélye sem volt arra a fekete-fehér mezes klubnak, hogy felvegye a versenyt a sokkal stabilabb helyzetben lévőkkel.
Ne felejtsük el, hogy a Juventus ebben az időszakban járta meg a másodosztályt a bundabotrány miatt, a 2008-09-es pénzügyi válság pedig ugyancsak komoly tényező volt. Az olaszok anyagi elszakadása ezt követően vette kezdetét Európa boldogabbik felétől.
Stadionbővítés az -építés helyett
Angliában viszont az évtizedek alatt megszámolhatatlan mennyiségű bővítés történt. A Liverpoolnál 61 ezer főre emelkedett 2024-től a lelátókon helyt foglalni tudók száma, de ezt 2016-ban ugyancsak megelőzte egy bővítés. Akkor 45 ezerről közel 55 ezerig sikerült eljutni. A manchesteri Old Trafford 1990-ben 44 ezer nézőt volt képes befogadni a modernizálásokat követően, ami főként azt jelentette, hogy felszámolták az állóhelyeket, a biztonsági korlátozások miatt szélesebb elférési lehetőség jutott a székeken az embereknek és minden formában biztosított volt a megfelelő közlekedés. Ez a folyamat jellemző más helyeken is, de aztán a kluboknak szembe kellett nézni az érdeklődők számának hihetetlen növekedésével. Így bővült 1996-ban az Old Trafford 55 ezresre, majd 1999-ben 67 ezresre. Végül 2006-ra érte el ma ismert, végleges állapotát 76 ezres befogadóképességgel.
A Manchester City 2003-ban költözött új sportpályára, ám akkor még bőven más helyzetben volt az együttes. Akkor 47 ezer nézőt tudtak befogadni, és ezt az új tulajdonosok érkezését követően hamar növelni kezdték. Így a 2015-16-os szezontól 54 ezer nézőt tudtak vendégül látni. Jelenleg pedig zajlik egy újabb, 7000 fős bővítés, amely jövőre elkészül. A Tottenham Hotspur viszont teljesen új arénát gründolt magának. A 2019-re elkészült londoni helyszín 1 milliárd fontot emésztett fel. Érdekesség, hogy a Tottenham 360 millió eurós bevételről tudott beszámolni 2017-ben, és ez 2023-ra 632 millióra ugrott.
Ezzel a Spurs abszolút stabilizálta magát Európa tíz legnagyobb bevételét elkönyvelői között. Kellett hozzá a csapat javulása, de néha ez sem szükséges.
A West Ham United pályája ugyanis a második leglátogatottabb a Premier League teljes mezőnyében az Old Trafford után! A West Ham a 2012-es londoni, olimpiai sportpályára költözött be 2016-ban. A kalapácsosok óriási üzletet kötöttek, hiszen elvileg 99 évre bérelhetik a helyet, és ez nagyjából évente csupán 5 millió körüli fontjukba fájt. Így is lehet csinálni! A West Ham bevételek tekintetében szintén európai top 20-as szereplő lett.
A kategória lezárásaként alighanem a Real Madrid eredményei sürgetik igazán a jövő tervezgetőit. A madridiak ugyanis 1,76 milliárd euróért revonálták át a Santiago Bernabeu-t. A királyiak azóta repülve haladnak az űr felé. 2023-ban még „csak” 831 millió eurós bevétellel vezették a klubok sorát, azonban ez mára 1185 millió euróig ugrott. Brutális ez a madridi lendület, ha tudjuk, hogy 2016-ban csupán ennek fele volt a bevétel. Értelemszerű, hogy a Real Madrid sikerei nem kevés szerepet játszanak ebben a történetben, hiszen harmadik fénykorát éli a rekord BEK-BL győztes együttes.
A jövő tervezői
Az új otthonról álmodozók élete mindig érdekesebb, hiszen egy ilyen projekt rengeteg ideig el tud tartani. Sorolni lehetne azon klubokat, amelyek tervezték az elmúlt években az elképesztő új épületeket, de azok soha nem valósultak meg. A Chelsea és Roman Abramovics kapcsolata különösen fontos volt ezen a téren. Azonban az orosz dollármilliárdost egyre jobban sújtották a szankciók, amelyek végül a klub eladásához vezettek. Hihetetlen, de a Stamford Bridge továbbra is egy alig 42 ezres befogadóképességű épület. Legjobbnak jelenleg az az esély mutatkozik, hogy több lépésben 60 ezerre bővüljön a kékek otthona. Ez a modell sokaknak működött korábban.
Az Arsenal 20 esztendővel az Emirates felállítását követően 60 ezerről 70 ezerre bővítene. Ezen időszakra akár a Wembleybe költözhetne a klub az elképzelések szerint. Kevés csapatnak adatik meg ennyire evidens megoldás egy ilyen helyzetben. Muszáj megemlíteni a másodosztályú Birmingham Cityt, amelyben a Tom Brady és Tom Wagner kör óriásit álmodik. Az építkezések ugyanis sokszor egyre inkább összefonódni látszanak az ingatlanprojektekkel. A hatalmas területek köré lakások, plázák, teljes infrastruktúra épülhet.
Ez az ötlet Manchester vörös felén szintén dominál. Sir Jim Ratfcliffe kisebbségi tulajdonosként lépett be a csapat életébe néhány éve, és azóta mind üzleti, mind futballfronton erős változások eszközölését indította el az átigazolás-politika változtatásától kezdve, a pénzügyi megszorításokán át az új edzőkomplexum felhúzásáig. Az új stadion az ismert becslések szerint alapjáraton 2 milliárd fontba kerülne, amely a Manchester United pénzügyi helyzetének fényében hatalmas vállalás lenne.
Azonban egy Freightliner nevű cég 400 millió fontot követel azért a területért, amely esetében korábban 50 millió fontos költség merült fel. Ezen a részen az aréna mellett hasonló lakhatási és infrastruktúrával kapcsolatos beruházások jönnének létre, amelyből értelemszerűen a klub profitálhatna. Ebből fakadóan viszont a kormányzati támogatás mértéke ismeretlen, ráadásul a Freightliner éppen felvásárlás alatt áll. A kinézett együttműködő, Foster + Partners építész vállalat pedig a San Sirón fog dolgozni a közeljövőben. Vagyis az adósságheggyel szenvedő Vörös Ördögök életében rengeteg a bizonytalanság ezen a téren. Az anyagi megtorpanásból fakadóan viszont jól érzékelik, hogy mit jelentene 75 ezer helyett 100 ezer embert bezsúfolni egy új létesítménybe hétről hétre.
Ha már szóba került a San Siro (avagy hivatalos nevén a Giuseppe Meazza Stadion), akkor az Internazionale és az AC Milan otthonáról nagyon érdemes beszélni. A tervezett új helyszín egy 281 ezer négyzetméteres városrehabilitációs projekt részeként születik meg és 71 500 férőhelyes lesz. A teljes költség 1,2 milliárd euró körül állhat meg. Fontos, hogy a 2032-es törökökkel közösen megrendezésre kerülő Európa-bajnokság miatt nem sok idő maradt a tétlenkedésre.
A büdzsét az Internazionale és az AC Milan többségi részvényesei, az Oaktree és a RedBird Capital biztosítják. Azért érzékelhető, hogy két klub számára jóval kisebb volumen ez így. Ráadásul mind a két milánói amerikai befolyás alatt állva kell, hogy kövesse a trendeket. Az AS Roma 1 milliárd euróból 2028-ra szeretne elköltözni a Lazioval birtokolta közös kuckóból, mindezt a kék-fehér rivális is megirigyelte, de egyelőre csak a szavak szintjén. A farkasok álmai viszont valóban beteljesülhetnek hamarosan.
Az FC Barcelona viszont révbe ért, és nagyon boldogok a katalánok, annak ellenére, hogy a 2025-26-os szezon elején egyelőre nem tudták igénybe venni a megújult, 105 ezres Nou Camp-ot. A Barcelona a nehézségek ellenére úgy tűnik, hogy kezd visszatalálni a helyes útra. Bevételei az égbe lőttek, jövőre 1,1 milliárd euróval számolnak, és a csapat egyenes úton jár afelé, hogy 10 év után reálisan álmodozzon a Bajnokok Ligája újbóli elhódításáról. Madrid és Barcelona tehát gőzerővel készül a 2030-as hazai rendezésű világbajnokságra.
Két nevesebb együttes maradt, akik egyelőre gondolkodnak, de a szituációjuk bizonytalan. Egyik a Bajnokok Ligája címvédője a PSG, a másik a szaúdiak által birtokolt Newcastle United. A PSG-nél az elmúlt esztendők toporgása után most valóban elindult a szervezkedés és a megvalósíthatósági tanulmányok létrehozása, de még messze a végkifejlet. Newcastle-ben egy 70 ezres sportpálya álmait kergetik, viszont a tulajdonos könnyen lehet, hogy hitelből finanszírozná mindezt, ami nagyon aggasztja a pénzügyi szabályozások miatt korlátozott szarkák szurkolóit. Az azért sejthető, hogy egy mérkőzésenkénti plusz 20 ezer néző a Newcastle anyagi bevételeinek sokat jelenthetne.
Akik kimaradtak a felsorolásból
Az elmúlt időszakban olyanok sem tétlenkedtek, mint az itt még nem említett Everton vagy Atletico Madrid, de helyettük inkább tekintsünk ki elsőként hazánkra. A Puskás Ferenc Stadion 190 milliárd forintba került, ami 500 millió eurónak felel meg. Az atlétikai világbajnokságra elkészült Nemzeti Atlétikai Központ összköltsége viszont már a 800 millió eurót verdeste. A katari futballpályák a 2022-es világbajnokságra 8 milliárd dollár környékén készültek el. Szaúd-Arábiában ez az információk szerint 20 milliárd dollár lesz 2034-re.
A minőségi pálya tehát a minden. Igazi vonzerő, pénztermelő gép, lehetőség és a remény kezdete. Ugyanakkor kockázatvállalás, amely a fiskális fegyelem bajnokainál és a sok riválissal bírók esetében visszaüthet. Ezért más építkezni Angliában és Spanyolországban, és ezért nem képes tömegével ilyen döntést meghozni a legvagyonosabb angolok köre sem. Az viszont már régóta totálisan egyértelmű, hogy Ázsia és az Egyesült Államok behálózta az európai labdarúgás felsőbb szereplőinek többségét, és nem rest pörgetni a piac összes létező területét, amelynek komoly eleme egy ultramodern stadion.
Sziklai Attila többi írását és szemléjét itt böngészheted a HOLDBLOG-on.
Borítóképen a madridi Santiago Bernabeu stadion.