Érzelmi torzítások IV. rész: status quo

Befektetéspszichológiai egypercesek. Cikksorozatomban azokat a torzításokat mutatom be, amelyekkel nap mint nap találkozunk befektetőként, és igyekszünk megküzdeni velük – hol több, hol kevesebb sikerrel.

A status quo egy olyan érzelmi torzítás, mely során az emberek inkább maradnak a korábbi helyzetükben, mintsem változtassanak. Ha nem merül fel nyilvánvaló probléma, akkor az emberek nem is keresik a lehetőségeket, megelégednek a jelenlegi helyzetükkel, és nem hajlandóak tenni a változásért annak ellenére, hogy jobb helyzetbe tudnának kerülni.

Forrás: Instagram

Egy konkrét példát említve:

Nagyon jól személtette a status quo hatását, hogy amikor a Covid-járvány idején a kelet-közép-európai régiós kormányok sorra jelentették be a moratórium-programjaikat, akkor a törlesztési moratóriumban részt vevő ügyfelek arányát nagymértékben befolyásolta, hogy automatikusan (opt out), vagy kérésre (opt in) léphettek be a moratóriumba.

Ha nem kellett kérni a moratóriumi részvételt, tehát ez volt a status quo, sokkal többen használták ki a moratóriumot, mint azokban az országokban, ahol ezt kifejezetten kérvényezni kellett.

Befektetéspszichológiai sorozatunk korábbi bejegyzései itt érthetőek el.

A Befektetéspszichológiai egypercesek (fontos) forrásai a CFA Institute oktatóanyagai.

Érzelmi torzítások III. rész: önkontroll (self-control bias)

A pillanatnyi, vagy rövid távú boldogság üldözése azonban könnyen felül tudja írni a hosszú távú előnyöket.