Extrémisztán és a tőzsde

A részvényindexek napi árfolyamingadozásai utoljára a 2020-as tőzsdekrach idején voltak ekkorák. Bizonyos eszközosztályokban már elkezdődött a medvepiac, a befektetők recessziótól tartanak.

Az Extrémisztán kifejezést Nassim Taleb (befektető, matematikus, író és filozófus) alkotta meg:

egy olyan „képzeletbeli” helyre utal, ahol az események bekövetkezéseinek valószínűsége nem kiszámítható, valamint azok hatásai extrémek.

Extrémisztán az ellentétje Medicorisztánnak, ahol az adatok eloszlása az átlagtól vagy mediántól nem tud jelentősen eltérni, így egyetlen elem nem tudja érdemben (és drasztikusan) befolyásolni ezt a teoretikus világot. Erre példa, hogy ha két felnőtt ember súlyát vagy testmagasságát vetjük össze, nulla annak a valószínűsége, hogy valamelyikük százszor nehezebb vagy ötvenszer magasabb, mint a másik. Ugyanakkor a vagyon és a jövedelem esetén már más a helyzet. A kapitalizmusban könnyedén előfordulhat, hogy valaki százszor többet keres vagy ezerszer nagyobb a vagyona, mint az átlagnak. Extrémisztánban tehát egyetlen kiugró érték szignifikánsan megváltoztathatja az összképet.

A tőzsde több okból kifolyólag Extrémisztán területén helyezkedik el. Egyfelől bővelkedik a váratlan eseményekben, másfelől ezek az események gyakran szélsőséges kimenetelhez vezetnek. Ezt a gyakorisági eloszlásokon is meg lehet figyelni, amelyek sok esetben haranggörbe alakot vesznek fel. (Ezt Gauss- vagy normál eloszlásnak nevezzük.) Extrémisztán esetén az eloszlás szélsőértékeinek (angolul „tail”) nemcsak az előfordulása lehet nagyobb, mint Medicorisztánban, hanem a hatásuk is.

A jól teljesítő részvényindexekről hosszú távon elmondható, hogy a napok 51-52 százalékát pozitív változással, pluszban zárják, tehát a napi változásuk eloszlása enyhén jobbra elnyúló. Viszont annak is megvan az esélye, hogy jön néhány – vagy akár egyetlen – nap, ami teljesen letörli az előző évek emelkedését, növekményét.

Manapság meglehetősen szélsőségesek a részvénypiacok. A magas infláció, az akadozó ellátási láncok, a regionális konfliktusok és az emelkedő kamatok egyaránt volatilis piacokat eredményeznek. Jól szemléltetik ezt az előző heti amerikai tőzsdemozgások: a Fed-elnök beszédére jelentősen megugrott a piac, majd másnap vissza is zuhant.

Ha az előző 50 év adatait vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy az S&P 500 napi 3 százaléknál nagyobb emelkedése az időszak 13209 kereskedési napjából mindössze 112-ször fordult elő (0,85 százalék), amíg a 3,5 százalékos esés csupán 65-ször (0,49 százalék). Ilyen napok tehát önmagukban ritkán fordulnak elő, pláne egymást követve.

Egy másik lehetséges megközelítése a tőzsdei hangulatnak a VIX index mozgása, amelyet a „félelem indexének” is neveznek. Az amerikai S&P 500-ra kötött opciókból számolják az értékét, ami az index implicit szórását mutatja.

Amennyiben a VIX 20, akkor a piac azt árazza, hogy a következő évben, 68,2 százalékos valószínűséggel, plusz-mínusz 20 százaléknál kevesebbet fog mozogni az S&P 500 árfolyama.*

(Pontosabban ez az érték a következő 30 napra várt szórás értéke, évesítve.) A félelem indexe békeidőkben, piaci ralik esetén általában 15 körüli értéket vesz fel (az előző 20 évben 17 volt a medián), azonban tőzsdekrachok esetén, rövid időn belül akár 80-90 fölé is mehet.

A VIX jelenleg 30 körül van, ami még nem jelent pánikot, azonban a globális részvénypiacok már 20 százalékot estek és a fundamentumok még mindig tudnak romlani. Az utolsó dolog, ami év elejéhez képest tartja magát, az a vállalatok profitja, ami tekintetében még mindig magasak a jövőbeli várakozások. A szerdai amerikai inflációs adat rámutat, hogy a fogyasztói árak emelkedése tartósabb az eddig gondoltnál, és szükséges a további monetáris politikai szigor. A magas infláció és kamatok pedig előbb-utóbb hatni fognak a vállalatok eredményére.

Lejárt a profit nélkül működő (álmokat eladó) technológiai részvények kora, és vége a hitelből – negatív kamat mellett – történő részvényvisszavásárlásoknak is. 2008-hoz hasonló veszélynek nincs jele, azonban a kétezres évek eleje, vagy még inkább az 1970-es évek eseményei könnyen megismétlődhetnek. A jegybankok nem tudnak nyersanyagot nyomtatni, azonban kamatemeléssel, az aggregált kereslet csökkentésével és adott esetben egy „mesterséges recesszióval” már orvosolható lehet az inflációs probléma. Amennyiben a legkellemetlenebb forgatókönyv valósul meg, akkor a következő években az eszközár esések és az elinflált jövedelmek miatt a társadalom döntő többsége szegényebbé válhat.**

*A leggyakrabban használt opcióárazási modellek (például a Black-Scholes) normál valószínűségi eloszlást feltételeznek, amelyeknél a plusz-mínusz 1 szigma események standard esetben a görbe 68,2 százalékát fedik le. Fontos, hogy a standard haranggörbe eloszlásnak meggyűlik a baja az extrém eseményekkel, a szélsőséges értékekhez nagyon kicsi valószínűséget rendel, amivel az opció kiírójának számolni kell.

**Magyarországon ezen tendenciák eltérnek a fejlett világban tapasztalhatótól, a reálbérek masszív, kétszámjegyes növekedést produkáltak az előző évtizedben. Itthon még a 10 százalék körüli infláció sem feltétlenül jelent reálbércsökkenést.

Monetáris szigor = hanyatló S&P 500

Amikor az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelési ciklusba, monetáris szigorításba kezdett az elmúlt közel hetven évben, nemcsak a reálgazdaság lassult le vagy fordult recesszióba, hanem (az 1993 és 1995 közötti időszakot kivéve) az S&P 500 index is minden egyes alkalommal esett, bár különböző mértékben.