Milyen hatással lesz a fegyverkezési verseny a világgazdaságra?

Ez csak egy iparág, amire majd vélhetően többet szándékoznak költeni azokban az országokban, ahol eddig keveset költöttek.

Ilyen Európa, ahol majd ezek a kiadások a GDP pár százalékával megnőnek. A kérdés inkább az, hogy ahonnan elveszik ezeket a forrásokat, ott több, vagy kevesebb hasznot hajtottak volna-e. Félek, hogy többet. Ugyan jöhet a védelmi költekezésből is innováció, de ugyanez oktatásra költve talán több haladást eredményezett volna.

A remélhető pozitív hozadéka, hogy a Putyinok kevésbé lesznek Putyinok. Bár nekem erős a gyanúm, hogy Putyin egyre nyilvánvalóbb kudarca is ugyanezt a hatást éri el, különösebb költekezés növelés nélkül, de sajnos a választó (is) az előző csatát akarja megnyerni.

Összességében vélhetően szabad szemmel látható hatása nem lesz, például az nagyobb pazarlásnak tűnik, amit jelenleg a kétségbeesett klímavédelemre költünk, amely költekezések jelentős részéről aztán majd kiderül, hogy technológiai zsákutca.