Augusztus közepén lett fél évszázados a fiat pénz, azaz az olyan valuta melynek értéke mögött már nem áll nemesfém. A történelem során némileg újszerű volt a változtatás. Habár az évezredek alatt számtalan különböző fém vagy egyéb értékes ásvány vagy kőzet töltött be pénz szerepet, ezek mögött a nyersanyagpiaci érték még ott állt, mint fedezet. A pénz értékét ugyanakkor a tiszta nyersanyag értéke sosem léphette át túlzottan, hiszen akkor arbitrálni lehetett volna a pénz “megvételével”, beolvasztásával és a nyersanyag eladásával. A gyakorlatilag nulla másodlagos hasznossággal rendelkező, nemesfémre nem átváltható papírpénz épp ezért újszerű, hiszen annak értéke csak a fizetőeszköz elfogadottságán, a mögöttes kereskedelmi hálózat nagyságán és stabilitását múlott.
A nem konvertibilis pénz szükségességére egy-egy, részben összefüggő elméleti és gyakorlati indokot lehet felhozni. Elméleti síkon az aranyhoz, így egymáshoz kötött árfolyamok és árak túl merevek voltak a világháború utáni pezsgő globális nyugati piacgazdasági rendszerben. A növekvő nemzetközi kereskedelem és technológiai újítások a relatív árak folyamatos változását kívánták meg a tranzakciók lebonyolításához. Egy kötött rendszer egyiknek sem kedvezett.
A gyakorlati ok az Egyesült Államok szerepéből adódott, mint a nyugat világháború utáni újraépítésének finanszírozója. Nyugat-Európa és Japán amerikai tőkéből képes volt újjáépíteni magát, amely tőkeimporttal párhuzamosan, a nemzetközi kereskedelem alapszabályainak megfelelően kereskedelmi többletet tudtak exportálni az Egyesült Államokba. Az újjáépítés hozadékaként az amerikai rendszerből arany vagy annak megfelelő követelés vándorolt az óceánok túlpartjára Japánba és Európába. Az 1970-es évek elejére a külföldi követelések mértéke már meghaladta az Egyesült Államok aranytartalékát, ami egy konvertibilis valuta esetében stratégiai fordulópont.
A Nixon kormány a demonetizációt, és a külpolitikai stratégiai zsákutcát elkerülendő, felfüggesztette a dollár aranyra váltását 1971. augusztusában, habár elsőként csak ideiglenes intézkedésként lett bejelentve a döntés. A döntés végül még jobban erősítette az Egyesült Államok korábbi szerepét a nemzetközi porondon. Annak hatására, hogy a dollár előállítása már nem ütközött fizikai korlátokba, az amerikai tőke szabadon áramolhatott kifelé, míg cserébe a kereskedelmi termékek beáramlása gyorsult fel. A háttérbe meghúzódó, és fiat hatására berobbanó eurodollár rendszerről korábban már itt, itt és itt írtam.
A kialakuló eurodollár rendszer a 2008-09-es válság hatására omlott össze, habár nem egy éjszaka alatt. Az eurodollár piac középpontjában álló LIBOR, azaz a londoni bankközi hitelpiac a következő pár évben kerül csak felszámolásra, mint globális referencia index, már ha minden a tervek szerint alakul. (A LIBOR piaca jelenleg ~350 billió (milliószor millió) dollárnyi eszköznek szolgál referencia kamatlábként, ami eléggé megbonyolítja a folyamatot.)
De mi köze ennek a rövid történelmi kitekintőnek a kriptodevizákhoz? Az eurodollár piac hanyatlásával párhuzamosan, javarészt annak hatásaként indult el a blokklánc technológia és kriptodevizák rögös útja, mely a pénzpiacok demokratizálását és decentralizáltságát célozta meg.
Még hogy nincs probléma
Többször lehetett a hazai médiában is olvasni, hogy a blokklánc és a ráépülő fizetési technológia “egy megoldás, amely most keresi a problémát, amire válasz lehet”. Ugyanakkor több, nagyon is létező kérdéskört is lehet találni, ahol a kriptodevizák megoldásként szolgálnak.
Először is, nem véletlen, hogy a fejlődő piacok különös figyelmet fordítanak a kriptodevizákra. Habár a fejlett világban is egyre nagyobb figyelem övezi őket, a szabályzók eddig többé-kevésbé csak óvatosságra intettek az árfolyamok volatilis természete miatt és előszeretettel hangoztatják az eszközosztály “veszélyességét” mivel azt “akár pénzmosásra is” használhatják. Ezzel szemben a fejlődő piacokon erősebb reakciókat látunk. Áprilisban Törökország betiltotta a kriptodevizák használatát, majd májusban a kínai vezetés is hasonló lépésre szánta rá magát. Míg a török gazdaságból a félrekezelt monetáris politika miatt menekül a tőke, addig Kínában a nem konvertibilis valuta miatt volt szüksége a lakosságnak egy alternatívára. A drága nemzetközi utalásokat a fejlődő országokba már csak a lábjegyzetben említem.
Szeptember elején El Salvador lett az első ország, ahol a Bitcoin hivatalos fizetőeszközzé vált. Korábban az országban, sok más fejlődő gazdasággal együtt, főleg Latin-Amerikában, de facto az amerikai dollár volt a fizetőeszköz. Ezek az országok ki vannak téve az Egyesült Államok monetáris politikájának, amely a Cantillon hatás miatt a fejlődő országok vásárlóerejére és hitelköltségire hathat.
Dollarizált gazdaságok, drága vagy korlátozott tőkemozgás, valamint vágtató és hiperinflációs környezetek. Globálisan több-százmillió embernek nyújthat megoldást a kriptodevizák használata. Persze itt sokan újfent az eszközosztály volatilitására mutatnak. A tőkekorlátozások elleni küzdelemben az árvolatilitásnak csak kisebb szerepe van, hiszen elég csupán limitált ideig tartani a digitális devizákat. Továbbá, a dollarizáció negatív hatásai vagy a hiperinfláció ellen egy volatilis, de hosszú távon felértékelődő eszköz nem feltétlenül rossz alternatíva.
Másodjára, a jelenlegi fizetési és bankrendszerek egyelőre jól működnek, de elavultak. Ellenérvnek sokszor szokták felhoznia a plasztikkártyák példáját, mely rendszerek másodpercenként több tízezer tranzakció lebonyolítására képesek. Efféle “Layer 2”, azaz második réteges rendszerek már kriptodevizák esetében is használhatóak, amelyek a láncon kívüli platformon azonnali tranzakcióra képesek és csak a más szolgáltatóhoz történő utalás esetén kell kivárnunk azt a néhány percet amíg a tranzakció teljesül. Továbbá, a nemzetközi utalásokra bankok esetében is van, hogy több napot kell várni, míg a partneribanki láncon végigfut a tranzakció. Ennek egyik fő oka, hogy a hagyományos bankolás esetében még mindig elterjedt a manuális munkavégzés, a validáció leginkább emberek által Excel táblákon keresztül fut, és az automatizáció sok szegmensben még gyermekcipőben jár.
A blokkláncok ezzel szemben a hét bármely napján, a nap bármely órájában rendelkezésre állnak, a validáció automatikus. Épp ezért is sokszor szokták a rendszert energiaigényessége miatt kritizálni. Igaz, hogy a kriptográfiai validációhoz rengeteg energia kell. Ugyanakkor ezt a kisarkított kritikát több oldalról is meg lehet támadni. Először is, ki dönti el, hogy mi a sok és mi a hasznos energiafogyasztás? Az online reklámpiac energiafogyasztása a bitcoinéval hasonló, több gazdaság energiaigényét meghaladó elektromosságot emészt fel minden évben, mégsem hallani annak betiltásáról zöld indokok miatt. Arról nem is beszélve, hogy globális mértékben majdnem minden szektor energiaigénye mérhető teljes gazdaságokhoz. Globálisan karácsonyi égőkre Magyarország éves fogyasztásának 16-18 százaléka megy el az ünnepek alatt. A fent említett bankszektor pedig energia mellett az emberi erőforrást is úgy égeti, mintha nem lenne holnap.
Harmadjára, a legtöbb kirptodeviza aranyabb az aranynál. A “legtöbb” jelzőt fontos kitenni, hiszen a több ezer különféle deviza különböző algoritmusok szerint fut és nem mindegyiknél szabályozott vagy véges a kínálat. A legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező bitcoin vagy annak kistestvérei (Caradno vagy Ether), akik szintén több százmilliárdos piaci kapitalizációval rendelkeznek véges kínálatot tűztek ki céljuknak.
Az arannyal kapcsolatos állításhoz visszatérve, a globális pénznyomtatást sokszor hangoztatják kriptobefektetők és külsős elemzők egyaránt, mint a kriptodevizapaic növekedésének kulcsát. Habár sokszor előkerül, hogy az aranyalapú valuták megszűnése miatt lehet “korlátlanul” pénzt nyomtatni manapság, ezt a történelem nem igazolja vissza. A bevezetőben is említett aranyalapú dollár is többször ment át leértékelésen a XX. században. A történelem korábbi éveiben az oszmán vagy a római birodalomban is gyors leértékelődésen ment keresztül a pénz a nemesfém alap ellenére, ahogy a pangó gazdaságú állam a pénz újraveretésén keresztül a nemesfém tartalom csökkentésével próbált bevételhez jutni. Ergo, hiába használunk fizikai pénzt, a szeniorázs és a pénznyomtatás ott is utolérhet minket. Amennyivel a blokklánc alapú devizák többet tudnak, az az, hogy 1 bitcoin mindig 1 bitcoint fog érni. A láncnak köszönhetően az egység és annak “bitcoin tartalma” megmásíthatatlan, az állami intézményrendszerek morális kockázatának nincs kitéve.
A pénzügyi rendszer folyamatos fejlődésen megy keresztül. Pénzváltókból létrejövő bankok, kettős könyvelés megjelenése, aranyművesektől származó papírpénz elterjedése, globális tartalékvaluták felemelkedése és hanyatlása, lebegő devizák és elektronikus fizetési rendszerek bevezetése, csak hogy pár technológiai és paradigmai változást említsünk az elmúlt pár évszázadból. A jelenlegi rendszer sem tökéletes, ahogy a fent említett pár problémakör mutatja. Emiatt nem hogy nem károsnak, de egyenes hasznosnak látom a kriptodeviza terjedését, mert ha talán egy az egyben leváltani nem is, de felrázni mindenképp tudja az elmúlt fél évszázad praktikáit.