A Benficától a Dinamo Zágrábig: mi a titka a „kis” országok nagy futballakadémiáinak?

Régóta tervezem, hogy írok a HOLDBLOG olvasóinak főként a horvát, holland és portugál, mellékágként pedig mondjuk a dán, belga, cseh utánpótlással kapcsolatosan egy olyan bejegyzést, amin keresztül jobban megismerhetővé válik, hogy mik a hasonlóságok, a különbségek a néhány milliós országok ifjú tehetségeinek kezelése között. Ennek nem titkolt apropóját és minden bizonnyal érdekességét is a magyar a futball jelenlegi és múltbéli helyzete adja számunkra. Felvezetésként és bemelegítésként viszont most remek apropót szolgáltathat a futballkutató CIES által publikált anyag, amelyben az elmúlt évtized akadémiai labdarúgóinak értékesítését veszik górcső alá. Ebben az összegyűjtésben számos meglepetés mellett a várt evidenciák is megjelennek. Lássuk, melyek ezek!

Először is fontos leszögezni, hogy a központ az ebben a tekintetben 100 legjobban értékesítő klubra tér ki a teljes világon. Az első helyen végzett Benfica 516 millióért értékesített akadémiai futballistákat, míg az utolsó, argentin Lanús 52 millió euróért. Nyilván senkit nem lepek meg azzal, hogy a magyar rekordbajnok Ferencváros nem szerepel a listán. Ugyanakkor az Eintracht Frankfurt számára 4,5 millió euróért értékesített ifjabb Lisztes Krisztián esete miatt mégis van ok végre hazánkra figyelni és talán bizakodni is kicsit. A cikk megírásához ismét muszáj vagyok kategóriákat állítani, amelyek képesek megvilágítani azokat a lényegi különbségeket, amelyek számos egyértelmű eltérést is okoznak. Ugyanis talán sokakat meglephet, hogy a Chelsea vagy a Real Madrid a lista 4. és 5. helyét foglalja el. Előbbi 364, utóbbi 347 millió euró értékben adott el tehetséges, saját nevelésű fiatalokat. De ezekre is válasszal szolgálok majd a továbbiakban.

A legnagyobb klubok

Könnyen hihetnénk, hogy a legnagyobbak csak vásárolnak, de természetesenbőséggel adnak is el. Olyan játékosokat is, akik a saját akadémiáról kerültek ki korábban. A Real Madrid például Alvaro Morata játékjogáért bezsebelt 66 millió eurót, Achraf Hakimiért 43-at, Sergio Reguilonért és Marcos Llorente-ért pedig 30-30 milliót. A Chelsea 55 millió euróért adta a rivális Manchester Unitednek Mason Mountot, 26 millióért Fikayo Tomorit az AC Milannak, és Tammy Abrahamet 36 millióért az AS Roma együttesének. Muszáj megemlíteni a Manchester Cityt is, akik a busás költekezések mellett azért a bevételek szintjén sem esetlenek (254 millió euró). Roméo Lavia 22 millió eurót hozott a konyhára, amikor eladták a Southampton együttesének a manchesteriek, Kelechi Iheanacho 27 millió euróért ment a Leicester Cityhez, Jadon Sancho 20 millió euró környékéért ment a Dortmundhoz, hogy aztán visszakerüljön Manchester vörös felébe, majd jelenleg ismét a Dortmundot erősítse kölcsönben. Az aktuális legnagyobb dobás Cole Palmer klubváltása volt. Ő 47 millió euróért távozott a Chelsea együttéséhez 2023 nyarán.

Cole Palmer már a Chelsea színeiben, 2023 őszén
Fotó: Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images

Előkelő számokat tud felmutatni ezen a téren a Tottenham Hotspur (256 millió euró), a PSG (212 millió euró), a Liverpool (199 millió euró), a Barcelona (189 millió euró), az Arsenal (181 millió euró), de még az általában rosszul sáfárkodó Manchester United is (174 millió).

Értelemszerű és látható, hogy a nagy klubok képesek tehetségeket nevelni, még mindig mérföldekkel a többiek előtt állnak abban a tekintetben, hogy a legjobbak közül válogassanak. A legtöbb esetben viszont nem feltétlenül szorulnak arra rá, hogy ideje korán elkótyavetyéljék fiataljaikat. Ha mégis az eladás mellett döntenek, mert egy jó potenciálú fiatal van a markukban, akkor könnyen vevőt találnak a legnagyobb között, akiknek 10-20 millió euró igazán bagatellnek számít. A Morata-, Hakimi- és Mount-féle eladásokhoz már válogatott tapasztalat és 21-22 éves kor is szükségeltetik általában. Az pedig nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az angoloknál megjelenő pénztömeg országon belül maradva magasabb, mintha fiatal angolt másik európai országba szeretnének értékesíteni. A Southampton vagy a Leicester City csapatához való igazolásokat ezért is hoztam példaként, hiszen látható, hogy a kvázi középmezőnyben – a Southampton ráadásul jelenleg éppen másodosztályú – is van hajlandóság adott esetben befektetni a játékosokba. A Lavia-t leigazoló Southampton végül 62 millió euróért adta el a Chelsea-nek a középpályás játékjogát. Azaz még a középcsapatok számára húzósabb szerződésekből is van esély jól kiszállni, és ez nem is titkolt célja ezen befektetéseknek.

Portugália és Hollandia

Mindenképpen külön kell említést tenni Portugáliáról és Hollandiáról, hiszen az első 15 szereplő között, 5 klubot is adnak. Portugál oldalról a Benfica, Sporting, Porto trió, holland részről az Ajax, PSV páros szerepel előkelő helyen. Természetesen ez nem akkora meglepetés, hiszen mindannyian tudjuk, hogy komoly hagyománnyal bíró klubokról beszélünk. Olyannyira igaz ez, hogy ezen öt klubból egyedül a Sporting nem nyert BEK-et vagy BL-t. Ugyanakkor a futball realitásai bekopogtattak ezen országok ajtaján. A globalizálódó sport miatt óriásira nőttek a különbségek, és bár a Benfica a közel 400 millió eurós, a Sporting a 300 millió eurós keretértékű csapatával ugyan nem szégyenkezhet, de az világos, hogy az európai elittől így is távolabb állnak. Az idén a Benficát a csoportban megelőző, spanyol Real Sociedad keretértéke például az 500 millió euró körüli összeget ostromolja. Egy Manchester United esetében 750 millió euró körüli keretértékről beszélhetünk.

Ráadásul a listavezető pozícióban szereplő Benfica és az itt emlegetett többiek folyamatosan szembe kell nézzenek azzal a kihívással, hogy a legnagyobb sztárjaikat, a legértékesebb játékosaikat veszítik el évről évre. A teljesség igénye nélkül lehetne sorolni azokat a sztárokat, akik a fentebb említett öt csapattól léptek magasabb szintekre. Bernardo Silva a Benficából előbb a Monaco játékosa lett, majd azóta a BL jelenlegi címvédőjének, a Manchester Citynek a sztárja. A végül nem túl combos karriert befutó Renato Sanches is hihetetlen összegekért került Münchenbe Portugáliából 2016-ban. Kiemelendő a 71 millió euróért a Manchester Citybe kerülő Rúben Dias, vagy az akkor 19 éves, Joao Felix, akiért nem volt rest 127 millió eurót fizetni az Atletico Madrid 2019 nyarán. Az Ajaxnak elég volt egy nagy csapatot összerakni, hogy Frenkie de Jong 86 millió euróért menjen a Barcelonába, Matthijs de Ligt hasonló összegért a Juventushoz, és a nagyporondon elhasalni látszó Donny van de Beek 40 millió euróért a Manchester Unitedbe.

De nem csak a játékosok személye fontos, hanem azok a meghúzódó tendenciák és kapcsolatok, amelyek működtetik az üzleteket. Az átlagos átigazolási összegek ugyanis a fentebb látható legnagyobb transzferek ellenére is 10-20 millió között vannak. Surranópályán ömlenek a játékosok ezen összegek között át Angliába, Spanyolországba, Németországba vagy éppen Olaszországba. Ezen a klubok bőven meg tudják fizetni azokat az összegeket, amelyek ilyen potenciálú emberekben benne vannak. Sokszor azonban a megelőlegezett bizalom az, amely vissza is üt ezen üzletekben. Hamar kiderül, hogy egy holland vagy portugál ligában edződő, de nem kiemelkedő fiatal játékos nem tudja befutni azt a fejlődési potenciált, amire fentebb számítanának. A nagyobb összegű klubváltásokból viszont jól látszik, hogy nem babra megy a játék, és bár ott is akadnak lyukra futások, de a legnagyobbak megállják a helyüket a csúcsszinten is.

Európán túl

A lista ötöde, azaz egészen pontosan 21 gárda Európán kívülről érkezik. Nincs benne nagy meglepetés, ha ez az Európán kívülről érkező réteg azonban nem Ázsiát vagy Afrikát jelenti, hanem természetesen Dél-Amerikát. Igaz egy kivétel akad, a közép-amerikai, mexikói csapat, az FC Pachuca. Az sem nagy újdonság, hogy a brazil, argentin, uruguayi válogatott futball a világ elitjébe tartozik továbbra is. Ez főként a 3 millió lakosú Uruguay esetében érne meg néhány misét. Brazília és Argentína viszont ontja ki magából a sztárokat, és ami még erősebb az az, hogy már akár 16-17 évesen is elengedi őket Európába. Talán ennek is köszönhető, hogy az árak kevésbé járnak az egekben, de ez egy fajta menekülési útvonal is. Ha ugyanis a 19-20 éves játékosban már brazil vagy argentin szinten sem látszik elég potenciál, nagyobb eséllyel nem lesz kelendő.

Az elmúlt évek két egyértelműen nagy fogása volt. Rodrygo 2019-ben került a Real Madridhoz. Az ifjú támadó 45 millió euró körüli összegért jött Európába, míg Vinícius Júnior szintén ehhez hasonló összeg mellett érkezett Madridba a Flamengoból. A Flamengo nem véletlenül áll a legelőkelőbb helyen az Európán kívüliek listáján. Összesen 228 millió euró értékben adtak el akadémiai fiatalokat a világ minden irányába. Vinícius Junior pedig 2022-ben eldöntött egy Bajnokok Ligája-finálét, a CIES az ő piaci értékét 250 millió euróra, Rodrygóét 200 millióra teszi.

Rodrygo és Vinicius Junior
Fotó: Julian Finney/Getty Images

Érdekesség azonban, hogy nem csak a nagyok, hanem a már említett keltető ligák maguk is bevásárolnak Dél-Amerikából. Éder Militão előbb a Porto játékosa lett, mielőtt a Realnál kötött volna ki. Bruno Guimarães előbb a Lyonba igazolt, mielőtt a Newcastle United adott volna érte jó pénzt. Napjaink egyik árgus szemekkel figyelt sztárja Marcos Leonardo meg éppen most érkezett 18 millió euróért a Benficához a Santosból. Sokakat tart lázban az U17-es vébén remeklő, argentin Claudio Echeverri jövője, valamint a Real Madrid már egy évvel ezelőtt 60 millió euróért megvette annak az Endricknek a játékjogát, aki csak akkor csatlakozik majd a csapathoz, ha betölti 18. életévét idén nyáron. Vannak azonban rossz igazolások is, mint Reinier Jesus. Érte 30 millió eurót adott a Real Madrid, de a sok kölcsön után éppen egy olaszországi középcsapatban sínylődik, és erősen kétséges, hogy látjuk-e még őt valaha a királyiak mezében.

A tanulság egyértelműen az, hogy a spanyolok, portugálok nyitottak, kockáztatnak, hogy brazil, argentin játékosokat, kultúrájukhoz közelieket, már fiatalon hozzanak Dél-Amerikából, míg az angolok kivárnak, és inkább magasabb összegért, a biztosabb futballistákra csapnak le. Ugyanakkor a Manchester Citytől nem áll távol ez a mentalitás, és a giga tehetség Julián Álvarezre már a világbajnokság előtti időszakban lecsaptak az angolok, és mindössze 14 millió fontot kellett lepengetni játékjogáért. Álvarez a 2022-es világbajnokság egyik legjobb futballistája lett, a CIES 150 millió euróra becsüli értékét. Az viszont igaz, hogy ő már 22 esztendős volt a leigazolásakor.

 Az európai többség

A fentebb említett kategóriák mellett természetesen a többséget így is azokból a nagy – és nem nagy országokból álló klubok alkotják, akik kevésbé vannak szem előtt. A 100-as listán akad szerb, lengyel, walesi, ukrán, belga, svájci, horvát, dán szereplő is. A listát viszont a legnagyobb ligák teszik valóban teljessé. Ha ugyanis mind a 100 szereplőt nézzük, akkor azon 20 angol, 11 francia, 10 spanyol, 9 olasz, 7 német, 4 holland, 4 portugál. Azaz a 100-as lista 65 szereplőjét a 6 legnagyobb bajnokság teszi ki. Az olaszok katasztrofális helyzete mindenképpen megéri egy misét. Annyira kevés játékost tudtak eladni ezen a téren, hogy az döbbenetes. Ráadásul itt a belső piac is jelentősen gyengébb. Egyedül a feltörekvő Atalanta türemkedik ki, 250 millió eurót hozott össze az elmúlt 10 évben akadémisták eladásából. Ők olyan fontos játékosokat tudtak kinevelni, mint az Interbe 31 millió euróért eladott Alessandro Bastoni.

Josip Drmic, a Dinamo Zagreb játékosa
Fotó: Alexander Hassenstein/Getty Images

A korábbiakban külön figyelmet kapó klubok mellett mindenképpen ki kell itt emelni az Olympique Lyont, akik a harmadik helyen szerepelnek a listán és 370 millió euró értékben adtak el saját nevelésű focistákat. A teljesség igénye nélkül Alexandre Lacazette, Samuel Umtiti, Corentin Tolisso vagy Malo Gusto említhető. Nem hagyható ki a Salzburg sem, amely 249 millió eurót tud ebben a tekintetben felmutatni. Igaz, hogy az anyaklubbal, a Lipcsével való kapcsolat áll leginkább emögött, de a tudatos modell mégis eredményes és más csapatokba is bőven tudnak értékesíteni. A Salzburg ma rendszeres BL-szereplő, és járt már a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között, ami manapság igazi ritkaság a nagy ligákkal szembeni küzdelemben. Szintén nem lehet elfelejteni innen a Dinamo Zagrebet, akik 193 millió euróval gazdagodtak munkájuknak köszönhetően. A három legismertebb és legnagyobb név Josko Gvardiol. Ő 37 millió euróért ment Lipcsébe, majd lett a világ legdrágább védője 90 millió eurós összegért, amikor a Manchester Citybe igazolt. Josip Sutalo 20 millió euróért ment az Ajaxba Horvátországból 2023 nyarán. Josip Brekalo pedig alig 17 évesen, 10 millió euróért cserébe került a Wolfsburg együtteséhez. Megemlítendő az angol Southampton is, akik régen sokkal komolyabb módon ontották magukból a nagy tehetségeket (Alan Shearer, Gareth Bale, Theo Walcott) mint most, de az elmúlt 10 évben így is összejött 158 millió euró ezekből az eladásokból.

Egy későbbi írásomban viszont valóban közelebbről vizsgálnám meg az utánpótlásokkal kapcsolatos tényeket és tévhiteket, amivel még közelebb juthatunk ahhoz, hogy miként is lehet tehetségeket, sikeres fociakadémiákat létrehozni és működtetni.

A cikk szerzője Sziklai Attila

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép forrása: Pixsell/MB Media / Contributor/Getty Images