A biotechnológia forradalma: a GMO-k evolúciója és kihívásai

Talán sok olvasónak ismerős “Az égig érő paszuly” története, amelyben egy varázslatos babszemből egyetlen éjszaka alatt gigantikus növény fejlődött ki. Ha hiszünk a biológusoknak, nemsokára igen közel kerülhetünk ahhoz, hogy ez a mese valóra váljon: a genetikailag módosított haszonnövények termesztése ugyanis minden korábbinál gyorsabb növekedést, magasabb hozamot, kellemesebb ízt és nagyobb tápanyagtartalmat ígér. A technológia mezőgazdasági alkalmazását ugyanakkor sokan ellenzik, részben egészségügyi és környezetvédelmi megfontolásokból, részben pedig az élelmiszerpiaci hatásoktól tartva.

Szupernövények a laborból

A GMO-k (genetikailag módosított organizmusok) története a hetvenes években kezdődött a rekombináns DNS technológia kifejlesztésével. Ezzel lehetővé vált az, hogy egy élőlény DNS-ébe más, akár idegen fajból származó géneket ültessenek be, megváltoztatva ezzel az adott egyed tulajdonságait. Az ezt követő alkalmazott kutatások elsősorban a gyógyászat és a mezőgazdaság területére irányultak, a kilencvenes évekre pedig Kínában és az USA-ban kereskedelmi forgalomba kerültek az első GM haszonnövények.

Az új technológia segítségével sikerült olyan növényfajtákat létrehozni, amelyek kedvezőbb tulajdonságokkal bírnak a természetben fellelhető rokonaiknál, például ellenállnak a totális gyomirtóknak (így több különböző vegyszer helyett elég egyfélével kezelni őket), kártevőknek, vírusoknak, szárazságnak, nagyobb a termelékenységük vagy az eltarthatóságuk. Emlékezetes példa a hawaii papaya, amelyet a huszadik század során megállíthatatlanul pusztított egy vírus évi több tízezer tonnás veszteséget okozva. A megoldást a GMO hozta el: a tudósok kifejlesztettek egy olyan változatot, amely nemcsak ellenáll a vírusnak, de jóval több gyümölcsöt termel az eredeti verziónál, megmentve ezzel a hawaii farmerek megélhetését.

Amerika belehúzott, Európa tétovázik

Napjainkra az USA legnagyobb mennyiségben termesztett növényeinek – szója, kukorica, pamut, repce – túlnyomó többsége GMO, ami jelentős termelékenység-növekedést eredményezett anélkül, hogy ehhez a gazdáknak további földterületet kellett volna igénybe venniük, ami mind környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból hatalmas előny. A fejlesztés pedig folyamatosan zajlik, évről évre új, még ellenállóbb, még termelékenyebb, vagy más szempontból különleges növények vetőmagjait dobják piacra. Kísérleteznek például rendkívül gyorsan növő gyümölcsfákkal, extra vitamindús rizzsel, amely gyógymódot jelentene a szegényebb országok lakosait sújtó hiánybetegségekre, de még olyan banánnal is, amely fertőző betegségek elleni oltóanyagot termel. A biomérnöki megoldások elvben az emberiség számtalan súlyos problémája, többek között az éhezés, a fertőzések, sőt, a környezetszennyezés ellen is hatékonyan alkalmazhatók.

A GMO-t azonban heves tudományos és társadalmi vita övezi, főleg Európában, ahol a vonatkozó szabályozások a kezdetektől fogva sokkal szigorúbbak. A termesztést illetően az Európai Unió csupán ajánlásokat fogalmaz meg a témában, a tagországok – amelyek maguk is megosztottak a kérdésben – egyénileg dönthetnek arról, hogy engedélyezik-e a GM növények ültetését a területükükön. Így például Spanyolország és Csehország a liberalizáció mellett döntött, több állam viszont – köztük hazánk is – teljes tiltást vezetett be. A GMO-alapú élelmiszerek forgalmazása viszont nem tilos, csak külön címkén kell informálni a fogyasztót a génmódosított összetevő jelenlétéről.

Az ellenzők leginkább a GMO-k potenciális egészségügyi és környezetkárosító hatásaitól tartanak. Bár egy-egy új növényfajta a technológiát nem tiltó országokban is számos – többek között toxikológiai, allergológiai, és környezettudományi – vizsgálaton megy keresztül, mielőtt engedélyezik a termesztését és forgalmazását, sokan nem tartják elég széleskörűnek, hosszú távúnak és transzparensnek az eljárást. A leggyakrabban hangoztatott ellenérv, hogy ha ezek a növények egyszer kijutnak a környezetbe, többé már nem lehet őket eltávolítani onnan, és nem tudni, milyen hatással lesznek az élővilágra hosszú távon. Ezt az EU-s szabályozás úgy próbálja kiküszöbölni, hogy előír egy bizonyos távolságot a GM és a hagyományos növényeket termő földterületek között, ugyanakkor az USA-ban erre nem fektetnek hangsúlyt. További félelem a rovarellenes toxinokat termelő, illetve a totális gyomirtószereknek ellenálló GMO-kkal szemben, hogy elősegítik az új, rezisztens kártevőfajok kifejlődését – bár ez a veszély a hagyományos permetezés kapcsán is fennáll. 

A hosszú távú hatások szempontjából jó modell lehet Amerika, ahol a lakosság nagy része már harminc éve fogyasztja a GMO-kat, és a vizsgálatok azt mutatják, hogy az eddig engedélyezett fajták nem jelentenek veszélyt sem az emberi egészségre, sem a környezetre nézve. Az USA szabályozása arra a – sok európai tudós által is osztott – szemléletre épül, hogy minden újfajta növényt létrehozó technológia, így a GMO mellett a hagyományos nemesítési eljárások is hordoznak magukban kockázatot. Éppen ezért az engedélyezési procedúra során kizárólag a termék tulajdonságaira fókuszálnak, nem pedig a módszerre, amellyel előállították.

Az étel, mint szellemi tulajdon

A GM haszonnövények üzleti szempontból is nagy változást jelentenek, vetőmagjaik ugyanis a fejlesztő cég szellemi tulajdonának számítanak. Ez azt jelenti, hogy az új GMO-kat szabadalmaztatni kell, utána pedig kizárólag a szabadalmat birtokló vállalat árusíthatja őket, és a gazdák a termésből származó magokat sem rakhatják el és használhatják fel később, így kénytelenek minden évben újabb adag vetőmagot venni a gyártótól. Mindez azt eredményezte, hogy az USA-ban mostanra mindössze néhány monopolhelyzetű vállalat uralja a vetőmagpiacot. Ezek közül a legismertebb a 2018-ig önállóan létező (azóta a Bayer által felvásárolt), kétes hírű Monsanto, amelynek üzleti sikere a K+F tevékenységen túl az árukapcsolásban rejlett: a vállalat egyszerre árult glifozátot tartalmazó totális gyomirtószert és olyan növények vetőmagjait, amelyek genetikailag rezisztensek a glifozáttal szemben. A cég azonban széles tömegek ellenszenvét vívta ki egyrészt azzal, hogy kémkedett a gazdák után, akik a szellemi tulajdonjogok ellenére mégis eltettek az előző évi vetőmagokból, és ha a gyanú igaznak látszott, komoly pert akasztott a nyakukba. Másrészt a huszadik század során a vállalat több olyan gyomirtót forgalmazott, amelyekről később kiderült, hogy rendkívül károsak (amit ők rendre tagadtak), és néhány éve a glifozátot is összefüggésbe hozták egy ráktípus, az ún. non-Hodgkin limfóma kockázatával. Ennek hatására sok farmer, akiket ezzel a betegséggel diagnosztizáltak, beperelte a céget, és számos esetben elmarasztaló ítélet született hatalmas kártérítésekkel, amelyek jócskán megrengették a Monsanto, majd később a Bayer pénzügyi stabilitását.

Emiatt a GMO kritikusai attól is tartanak, hogy a technológia térnyerésével a világ élelmiszer-ellátása néhány gigavállalat kezében összpontosul majd, akik ezáltal teljes kontrollt gyakorolnak a táplálkozásunk felett. Mindemellett ezek a cégek természetüknél fogva profitorientáltak, így az éhezés felszámolása GMO-val továbbra is egy hiú remény marad, sőt, a fejlődő országok még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülhetnek, és a fejlett világban sem feltétlenül számíthatunk csökkenő, vagy legalább stagnáló élelmiszerárakra.

A gordiuszi csomó átvágása

A 2020. évi kémiai Nobel-díjat megosztva nyerte el két tudós, Emmanuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna az ún. CRISPR/Cas9 rendszer működésének leírásáért. Ezt a baktériumokban megfigyelhető metódust a legtöbbször csak molekuláris ollóként emlegetik, mivel általa lehetővé válik a DNS minden eddiginél precízebb átalakítása.

Az új módszer abban különbözik a ,,hagyományos” génmódosítástól, hogy a kívánt tulajdonságok eléréséhez nem feltétlenül kell idegen gént beültetni a növénybe, az ,,olló” segítségével egyszerűen a meglévő örökítőanyagot szabják át, ráadásul sokkal pontosabban, mint a GMO-k esetében. Éppen ezért a nemzetközi tudósközösség abban reménykedik, hogy ez a felfedezés pontot tehet az az egész GMO-vita végére, hiszen a génszerkesztés jóval kevésbé drasztikus beavatkozás, inkább a hagyományos növénynemesítéskor lejátszódó folyamatokra hasonlít. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) az MTA-val egyetemben már 2017-ben arra kérte az EU-t, hogy – amennyiben az ilyen módon előállított termékek nem tartalmaznak idegen fajból származó DNS-t – a génszerkesztésre ne vonatkozzon a GMO-kat szabályozó törvény.

Ennek ellenére az Európai Bizottság egy évvel később a CRISPR/Cas9 módszerrel és minden hasonló, összefoglaló néven új genomikai technikákkal (new genomic techniques, NGT) előállított növényeket is a GMO szabályozás hatálya alá sorolta. Az erről szóló vita azonban időről időre újra fellángol, 2023 júliusában pedig a Bizottság már egy olyan javaslatot terjesztett elő, amely az NGT-k egy részét külön kezelné a GMO-któl, így lazább feltételek mellett lehetne őket termeszteni és forgalmazni. További fontos részlet, hogy a tervezet szerint az NGT-ket nem lehetne szabadalmaztatni, növelve ezzel a technológia hozzáférhetőségét és korlátozva a nagyvállalatok hatalmát.

A tudományos haladásnak mindig lesznek hátulütői, és ez alól a mezőgazdaság sem kivétel. A modern élelmiszeripar gyakorlatilag megszüntette az éhezést a fejlett világban, viszont komoly környezetpusztítással jár mind az erdőirtások, mind pedig a nagymértékű vegyszerfelhasználás révén. Civilizációnk fejlődése során általános jelenség, hogy a problémákra adott megoldásaink újabb megoldandó problémákat generálnak, és csak reménykedhetünk, hogy azok nem lesznek súlyosabbak a korábbiaknál. A világot jelenleg fenyegető klímaválság és az ennek, illetve a túlnépesedésnek köszönhető élelmiszerhiány árnyékában azonban már nem sokáig lehet pusztán félelemből ignorálni a biotechnológiai módszerekben rejlő óriási potenciált. Ehelyett inkább az észszerű szabályozás kialakítására kell törekedni, amely kiküszöböli mind a szándékos visszaéléseket, mind a gondatlanságból vagy információhiányból származó veszélyeket. A tudománynak ugyanis nincs előjele: attól függően lesz jó vagy rossz, hogy mi célból és mennyire körültekintően használjuk.

A cikk szerzője Csizmadia Eszter.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép: Scott Olson/Getty Images