Gyógyszeripar, az emberi innováció zászlóshajója – 1. rész

A gyógyító anyagokról felhalmozott tudás egyidős az emberiséggel, manapság azonban sámánok és füvesemberek helyett egyetemek, kutatóintézetek, illetve gyógyszergyárak őrzik és gyarapítják azt. A tabletta, amelyet bekapunk, ha fáj a fejünk vagy ledönt a lábunkról az influenza, ezt a tudást és több száz ember évtizedes munkáját zárja magába.

Nagyrészt a gyógyszerkutatásnak és -gyártásnak köszönhető, hogy manapság a gyermekhalandóság elenyésző, a várható élettartamunk és az egészségesen eltöltött éveink száma folyamatosan nő, ráadásul egyre jobban ismerjük a szervezetünk működését.

A cikksorozat első része azokra a forradalmi felfedezésekre fókuszál, amelyek kulcsszerepet játszottak a gyógyszeripar fejlődésében és egyáltalán kialakulásában.

Az iparág megszületése

Az első gyógynövényről készített feljegyzés az időszámításunk előtti huszonnyolcadik (!) századból maradt ránk, és a hortenziafélék családjából származó Dichroa febrifuga lázcsillapító hatásáról számol be. Az ókorban és a középkorban a betegségek és gyógymódjaik megismerése lassan és földrajzilag izoláltan ment végbe, majd a reneszánsz idején – amikor a nagy földrajzi felfedezések alapvetően megváltoztatták az emberek viszonyát a tudáshoz és a tudományhoz – a folyamat elkezdett felgyorsulni.

A XIX. század még jobban kedvezett a természettudományos fejlődésnek. Míg azelőtt az ismeretek megszerzéséhez a tehetséges fiatalok inasnak álltak egy-egy idősebb tudós mellé, ebben az évszázadban kialakult a modern egyetemi képzés koncepciója, amely egységes, átfogó és naprakész tudást nyújtott a hallgatóknak, akik a korábbinál sokkal fejlettebb infrastruktúrában végezhették kutatásaikat. Ekkor sikerült először izolálni számos fontos növényi hatóanyagot, például a morfint vagy a malária elleni szerként használt kinint, amelyeknek így lehetővé vált a pontos adagolása, valamint a szerkezetük vizsgálata. Ezeket eleinte a patikákban árulták, amelyekből aztán – köszönhetően az ipari forradalmak vívmányainak, valamint a szintetikus vegyészet megszületésének – kinőtték magukat az első gyógyszergyárak.

Ezen vállalatok üzleti modellje kezdetben csak néhány frissen izolált vagy szintetizált hatóanyagra épült. A világ egyik legsikeresebb gyógyszeripari cége, a Pfizer például először a Santonin nevű parazitaellenes szerrel tört be a piacra, de az igazi sikert a tartósítószerként használt citromsav gyártásával érte el. A Merck patikát még 1668-ban alapította a Merck család, és a XIX. század közepén, a morfinnal kezdték el gyártási tevékenységüket. A korábban színezékeket gyártó Bayer 1899-ben kezdte forgalmazni az Aszpirint, amelyet az újabb generációs konkurensek százhúsz év alatt sem tudtak kiszorítani a piacról. A szintén mai napig piacvezető Eli Lilly a maláriaellenes kininnel futott be. (Ennek vizes oldata a tonik, amely ital keserű aromáját az egykori páciensek ginnel keverve enyhítették, így született meg napjaink ismert és népszerű itala, a gin-tonic.)

Hazánkban a gyógyszeripar története a századforduló környékén kezdődött, amikor Richter Gedeon külföldi tanulmányútjairól hazatérve 1901-ben megalapította a Sas patikát, majd az első sikerek után Kőbányán a Richter Gedeon Vegyészeti Gyárat. Pár éven belül megnyitotta kapuját az Alka Vegyészeti gyár (később Chinoin), valamint a Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyár, amelyet ma Egisként ismerünk. A következő évtizedekben Magyarország vezető szerepet töltött be a gyógyszeriparban, a két világháború között már országszerte hatvannégy gyógyszergyár működött. Ekkoriban alakult meg például a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár is, amely forradalmian új módszerrel állított elő morfint, és amely fénykorában az európai gyártási kapacitás közel hatvan százalékát adta.

A Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyár egy századeleji plakáton (Forrás: Gyógyszerészet 57. 346-351; 354.2013.)

Exponenciális fejlődés

A XX. század áttörések sorát hozta el a gyógyszerkémia területén, ami az iparág további növekedését eredményezte. A legjelentősebb felfedezések a fertőző betegségek gyógyításához kötődnek: az első antibiotikumot, az arzéntartalmú Salvarsant, a szifilisz kezelésére fejlesztették ki a század elején, ezt követte 1928-ban Fleming ,,csodaszere”, a penicillin, amelynek a tömegtermelése azonban csak a második világháború alatt valósult meg. Az oltás is csak a század közepén terjedt el, mint fertőzésmegelőző módszer, noha az első oltóanyagot az 1790-es években fedezte fel Edward Jenner, aki az enyhébb lefolyású tehénhimlővel immunizálta kísérleti alanyait fekete himlő ellen.

Az USA kormányát akkor kezdte el komolyan foglalkoztatni a kérdés, amikor az első világháború alatt pusztító spanyolnátha megtizedelte a hadsereget. Ekkor kezdődött az intenzív kutatás az influenza elleni oltás után, a kísérletek azonban eleinte nem hozták meg a várt sikert. Az első széles körben használt vakcina a harmincas években került forgalomba sárgaláz ellen, feltalálója pedig Nobel-díjat kapott érte. Az első influenzaoltás végül a második világháború végére készült el, a következő évtizedekben pedig rengeteg fertőző betegség, többek között a mumpsz, a himlő, a gyermekbénulás és a kanyaró ellen is sikerült hatékony vakcinát fejleszteni. Az antibiotikumok és az oltások elterjedése drámaian hatott a várható élettartamra, hiszen a század elején az olyan fertőzések, mint a tüdőgyulladás vagy az influenza még vezető haláloknak számítottak a fejlett világban.

Várható élettartam az USA-ban a XX. század elején, közepén és végén (forrás: Wikipédia)

A járványok felszámolása sok más körülménnyel együtt (higiénia és élelmiszer-ellátottság fejlődése) népességrobbanáshoz vezetett. Ez egyrészt azt eredményezte, hogy egyre több embert kellett élelmezni, a növekvő igényeket pedig a mezőgazdaság és a húsipar is igyekezett tőle telhetően kielégíteni. Az ipari állattartás a haszonállatok egészségének romlásához vezetett, emiatt megnőtt az állatgyógyászat jelentősége. Példának okáért:

az Egyesült Államokban forgalmazott antibiotikumok nyolcvan százalékát a nagyüzemi körülmények között élő állatok kapják részben azért, hogy csökkentsék a fertőzésveszélyt a zsúfolt ketrecekben, részben pedig a növekedésük serkentésére. Napjainkban az állatoknak kifejlesztett gyógyszerek igen jövedelmező részét képezik több vezető gyógyszergyár termékportfóliójának.

A várható élettartam növekedésével az ún. civilizációs betegségek is rohamosan terjedtek. Ezek – az általában idősebb korban kialakuló – a fejlett világban jellemző életmód által katalizált krónikus betegségek, mint a szívbetegség, a cukorbetegség és a rák. A diabétesz kezelésére szolgáló inzulint 1921-ben izolálták először az University of Toronto kutatói, forgalmazását pedig nem sokkal később az Eli Lilly kezdte meg. Jelenleg a földön több mint félmilliárd ember szenved cukorbetegségben, amelynek kezelésére az inzulinon kívül már több más gyógyszert is kifejlesztettek, és amely jelenleg az egyik legintenzívebben kutatott terápiás terület.

Szintén rengeteg kutatás fókuszál a szív- és érrendszeri betegségek területére, amelyek napjainkban vezető haláloknak számítanak, és az összes halálozás közel harmadát teszik ki. Az egyik első szívgyógyszer az 1847-ben szintetizált nitroglicerin volt, és eredetileg robbanóanyagként kísérleteztek vele. Tíz évvel azután, hogy Alfred Nobel megalkotta belőle leghíresebb találmányát, a dinamitot, egy angol orvos, Wiliam Murrel felfedezte az anyag értágító hatását. Az eredmény publikálását követően a nitroglicerin hamarosan széles körben használt gyógyszerré vált, olyannyira, hogy végül magának Nobelnek is felírta az orvosa, bár ő állítólag visszautasította a kezelést a mellékhatásként jelentkező erős fejfájás miatt (ami egyébként megfelelő adagolással kiküszöbölhető). A nitroglicerint a mai napig alkalmazzák anginás rohamok ellen. A XX. században a vérnyomás- és koleszterincsökkentők felfedezése és gyártása jelentett újabb mérföldkövet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésében, kezdve a Merck által jegyzett klórtiaziddal, amely azóta is a világ legelterjedtebb vérnyomáscsökkentő gyógyszere.

A legnagyobb érdeklődés talán a rákkutatást övezi. A kezelési módszerek közül először a műtéti eljárást (főleg mellráknál) és a sugárterápiát dolgozták ki, majd a negyvenes években felfedezték, hogy egyes daganattípusok kialakulását befolyásolja a nemi hormonok szintje, ezért hormonterápiával igyekeztek megakadályozni a tumor növekedését. A kemoterápia alapötletét az első világháborúban vegyifegyverként bevetett mustárgáz adta. Az anyag hatását vizsgálva a tudósok rájöttek, hogy a mustárgázhoz szerkezetileg és hatásában is nagyon hasonló nitrogénmustár a rákos sejtek DNS-ének roncsolásával hatékonyan gyógyítja a limfómát. Ezen felismerést követően újabb kemoterápiás szerek jelentek meg a piacon, majd az ötvenes évek végére a kombinált kemoterápia is elérhetővé vált, amely több különböző hatóanyag párhuzamos alkalmazásával még hatékonyabban pusztította el a rákos sejteket.

A felsorolt gyógymódokat sokszor együttesen alkalmazták, folyamatosan finomhangolva a módszereket a legfrissebb kutatási eredmények alapján. Az első generációs vegyületek óriási hátránya volt azonban, hogy a rákos sejtekkel együtt az egészségeseket is pusztították, így a terápia sikere attól függött, hogy még azelőtt sikerül-e kiirtani a daganatot, hogy a szervezet számára is végzetessé válik a kezelés. Éppen ezért a mai, modern kemoterápiás szerek már specifikusan a rákos sejteket célozzák, így a mellékhatásaik általában kevésbé durvák (noha még mindig súlyosak lehetnek).

Az emberek hormonális működésének feltérképezése és a szintetikus hormonok kifejlesztése vezetett az évszázad másik nagy áttöréséhez, amely alapjaiban változtatta meg a társadalmi struktúrát. A hormonális fogamzásgátlók feltalálásának hála lehetővé vált a tudatos családtervezés, és ami minden korábbinál nagyobb kontrollt adott a nők kezébe a saját életük felett. Az első ilyen készítménynek nemcsak az előállítása volt kihívás, hanem a kapcsolódó társadalmi tabuk ledöntése is. A klinikai teszteket például Puerto Ricón végezték el a kutatók, mert az USA legtöbb államában nemcsak a fogamzásgátlás, de még a témával kapcsolatos információk terjesztése is illegális volt.

A forgalomba került tablettát eleinte csak a menstruációs ciklus szabályozására írhatták fel az orvosok, a dobozon viszont fel kellett tüntetni a figyelmeztetést a termékenységet befolyásoló mellékhatásról. Fogamzásgátlás céljából csak három évvel később engedélyezte az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA), miután az orvosi rendelőkben hirtelen megszaporodtak a rendszertelen ciklussal küzdő nők, akik mindenképp ezzel az új gyógyszerrel szerették volna kezeltetni panaszaikat. A küzdelem a reprodukciós jogokért azonban éppen csak elkezdődött: az orális fogamzásgátlókat eleinte csak férjes asszonyok használhatták, ráadásul az USA egyes tagállamai továbbra is tiltották a tabletta forgalmazását, egészen addig, amíg a feminista mozgalmak ki nem harcolták a teljeskörű legalizációt.

A mentális betegségek gyógyításában szintén nagy változásokat hozott a modern kor. Mivel korábban nemhogy a megfelelő gyógyszerek, de az alapvető ismeretek is hiányoztak, a pszichés rendellenességek kezelése általában elzárást, és drasztikus, sokszor kegyetlen, cserébe nem túl hatékony módszereket jelentett. A pszichiátria, mint az orvostudomány egyik ága Freud óta létezik, aki amellett, hogy a felfedezései alapvetően változtatták meg a pszichéről alkotott képet, a szintén kétes hatékonyságú ún. pszichoanalízissel próbálta gyógyítani a betegeit. Az első antipszichotikumok azonban csak fél évszázaddal később, az ötvenes években jelentek meg, és hatásuk drámai volt: a következő évtizedekben szinte kiürültek az elmegyógyintézetek, ahogy a korábban kezelhetetlen páciensek tömegei a gyógyszeres kezelésnek hála képessé váltak beilleszkedni a társadalomba. A következő évtizedekben a pszichotróp szerek palettája tovább bővült, újabb és újabb mentális zavarok váltak kezelhetővé. A pszichiátria felemelkedése az ezredfordulóig töretlen volt, azután viszont lassan kiderült, hogy egyes szerek hosszú távon súlyos mellékhatásokat okoznak, illetve egyre többen aggódtak a mentális betegségek diagnosztikai korlátjai (mivel sok esetben nem lehet biológiai rendellenességet kimutatni, az orvos a páciens beszámolói alapján diagnosztizál) és az ebből fakadó visszaélések lehetősége miatt.

Manapság a téma megítélése ellentmondásos: egyrészt járványszerűen terjednek a világon a szorongásos zavarok és a depresszió, így e terápiás terület még mindig erősen profitábilis és intenzíven kutatott. Másrészt egyre többen szkeptikusak a pszichés zavarok gyógyszeres kezelését illetően, sokszor szembeállítva a pszichiátriai és a pszichológiai megoldásokat.

A Szent Pál Elmegyógyintézet egyik kórterme 1889-ben Vincent van Gogh ábrázolásában. A festő élete utolsó évét nagyrészt ezen a helyen töltötte mentális problémái miatt, melyek végül öngyilkosságba kergették. (Forrás: Wikipédia)

A cikk szerzője Csizmadia Eszter