Háború és béke és tőkepiacok – A nagy meglepetés

Esküdni mertem volna kis híján pontosan egy évvel ezelőtt, hogy a 2022-es esztendő a tőkepiacok vérfürdőjévé válik. 

Ellentétben e blog – túlzás nélkül – briliáns tehetséggel, gondolkodással, szakértelemmel megáldott tőzsde-és pénzpiaci szakértőivel, privát bankáraival, az én gondolkodásomban a politika, a geopolitika „visz mindent”. Jó ideje már, hogy horrorszcenáriókkal idegesítem a HOLD Alapkezelő munkatársait, állítván, hogy nagy háborúk lépnek a gazdasági háborúknak nevezett bilaterális és multilaterális konfliktusok helyébe. És én „nagyokos outsider” mindig nyüstölöm őket:

„adjatok el mindent, az utolsó részvényig, kötvényig az összes papírt, és csak aranyat vegyetek, meg japán jent, dollárt, bitcoint!”

Rövidre fogva: amint beindult februárban az orosz katonai invázió Ukrajnában, szabályosan ünnepeltem magam (gonosz, öntelt alak lehetek, igaz?), hogy „na ugye, megmondtam!”. Valóban, egy ilyen forgatókönyvet idejekorán prognosztizáltam.

Csakhogy ettől még a szakértő barátaimnak az arcizmuk se rezdült.

Miért nem?

Azért, mert – az idősebb kollégák esetében két-három évtizedes, az ifjabbak körében néhány éves – szakszerűen feldolgozott globális tőkepiaci tapasztalat világossá tette az igazi hozzáértők számára:

Háború idején is érdemes ragaszkodni saját, békeidőben kidolgozott befektetői koncepciókhoz.  

A piacokat – ugyanis a tőzsdetörténelem alapos nyomon követése, annak roppant mód jellegzetesnek nevezhető alakulása alapján kijelenthetően – sem most, sem máskor, kimondhatóan: soha nem mozgatják tartósan a szélsőséges tragédiákról szóló hírek. Ez az örökbecsű tanulság befektetői szemszögből: mert – bármennyire fájó is ez emberileg, erkölcsileg – szinte semmi értelme a sokkoló hatású hírekre reagálva felülírni, összedönteni bázis stratégiákat és nagy hirtelenjében elhatározott eladásokat eszközölni.

Ők (a többiek) – ellentétben velem – tudtak, mertek egy gigantikus geopolitikai dráma kitörésekor is „interdiszciplinárisan”, „analitikusan” és főként higgadtan gondolkodni, és vették, veszik a bátorságot ahhoz, hogy ne ijedjenek be esztelenül, ne pánikoljanak, ne parázzanak. Én erre képtelen voltam akkor és – megvallom – azóta is, egyfolytában.

Pedig másik énemnek közben sikerült – jóllehet e pillanatokban is zajlanak az utóbbi évtizedekben elért csodálatos vívmányokra szégyent hozó, az emberiség fejlettségi szintjéhez méltatlan, égbekiáltó háborús bűncselekmények ártatlanok százezreivel, egy másik néppel, egy másik országgal, a szabadabb világ értékeivel szemben – megemésztenie, hogy a geopolitika fontos faktor ugyan, de lemeztelenítve: egy a sok közül csupán.

A globális infláció és az arra adott általános jegybanki válasz: kamatemelés igen, az igen. És nem ez a háborús borzalom, ami alapvetően komolyabb árfolyammozgásokat, trendváltásokat okozhatott az idei esztendőben. Az infláció megjelenése pedig egy korábban ismeretlen világdráma megjelenéséhez: a covid-pandémiához volt közvetlenül köthető. A járvány ténylegesen befolyásolta a világ menetét, főként mert szétszabdalta a gazdasági-pénzügyi-tőkepiaci globalizálódás folyamatát, azt, ami az emberiség évtizedek alatt kiépült nagynak nevezhető vívmánya.

Tessék azonban visszaolvasni! Másfél-két éve, bármilyen háborús szcenárió lehetőségének felvetődése nélkül, már a levegőben lógott már a komoly tőkepiaci fordulat. Ezernyi szakértő nyilatkozott tavaly, tavalyelőtt, hogy elkerülhetetlen az eszközár-lufik kipukkanása. A túlárazott ingatlanpiacok bedőlése. 2019-ben figyelmeztetések garmadáját hallottuk, olvastuk – részletes analíziseikkel egyetemben – nagyon bölcsnek bizonyult tőzsdei rókáktól (Marc Faber, Jimmy Rogers), hogy már csak rövid idő kérdése, hogy ismét ránk köszöntsön a drága energiahordozók kora.

Be is köszöntött. De nem a háború a lényegi ok. 

Annak – mint minden jelentős geopolitikai krízisnek – az elején valóban volt rendkívüli, ám mégiscsak átmenetinek bizonyult hatása.

Ma ott tartunk, hogy – mindent egybevetve –, az energiahordozók nem drágábbak, mint a háború kitörése előtt. Ma éppenséggel a részvénypiacok reneszánszán, a tőkepiaci árazások potenciális nagy kitörésén lamentálnak a befektetők. Ideje korán készülődnek a reálisan várható, mégis kezelhetőnek tetsző, recesszió utáni fellendülésre.

Még egyszer: bármiféle háborús pánik a tőke- és pénzpiacokon néhány hét alatt lecsengett.

És mára lelepleződött, hogy csak egy-két országban – meghatározóan helyi politikai okból – használják a kifejezéseket: „háborús infláció, háborús recesszió” … És hogy „háborús szankciók teszik tönkre a piacokat, az egész gazdaságot… minket”. 

Természetesennagyot tévednék, ha azt állítanám, hogy a jelen nagy háborújának nulla köze van bármely, az idén tartósabbnak mutatkozott piaci mozgáshoz. Európában, tehát a fronthoz közelebb” igenis mérhető napi – háborús – gazdasági és tőkepiaci hatást észlelünk. Mérhetőbbet, mint Ázsiában, Latin-Amerikában, pláne az Egyesült Államokban.

És mégis. Bátran állítható, hogy minden idei tőke-pénzpiaci fejlemény, ami a nagy háborúhoz közvetlenül köthető, az messze alulmúl más faktorokat.

Ezt tartom a mögöttünk lévő esztendő legnagyobb meglepetésének.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.