Munkaerőhiány: még mindig isszuk a Covid-politika levét

Az amerikai dollár világpiaci szerepéből fakadóan az amerikai monetáris kondíciók a világgazdaság szempontjából is mérvadóak. Ha a tengerentúli pénzpiacok tüsszentenek, azt a világ más szegletében lévő hozamok is megérzik. Éppen ezért érdemes figyelemmel követni a Fed monetáris politikája irányának alakulását.

Nyár végén és az ősz elején az amerikai hosszú hozamok másfél évtizedes csúcsukra emelkedtek, míg az európai hozamok szorosan követték őket. A növekvő hozamok a Fed döntéshozóinak ingerküszöbét is megütni látszanak, miután a szeptemberi döntést követő héja hangvétel után egyesek már a határozatlan idejű kivárást sürgetik.

A központi kérdés, hogy elegendő lesz e monetáris szigor az áremelkedés letörésére.

Az egyik fő mozgatórugó, amelytől a piaci szereplőktől a döntéshozókig többen tarthatnak az ún. ár-bér spirál kialakulásának lehetősége. Ez alatt röviden azt értjük, hogy egy túlfűtött gazdaságban a növekvő árak és feszes munkaerőpiac nyújtotta alkupozícióból fakadóan az alkalmazottak magasabb munkabéreket követelnek, melyeket a cégek áthárítják a vásárlóra – akik ezt a magasabb bérek miatt akár ki is tudják fizetni – ezáltal inflációt generálva és az ördögi kör kezdődik elölről. Az efféle csapdáknak általában egy gazdasági recesszió szokott véget vetni, ami csődökkel, magasabb munkanélküliséggel és csökkenő vásárlási kedvvel párosulva vet véget az öngerjesztő folyamatnak.

Az amerikai monetáris politika is nem titkoltan a munkaerőpiac hűtésére fókuszál, míg a mag- és szolgáltató szektori inflációs, valamint bérdinamika-mutatókon keresztül igyekszik felmérni, hogy mekkora esélye van egy ár-bér spirál kialakulásának. Az adatok alapján, habár a helyzet javulni látszik, még nem dőlhetünk hátra: a munkaerőpiac feszességét nem csak ciklikus, de strukturális feltételeknek is köszönheti.

A 2020-as Covid-lezárások során egy igen rendhagyó dolog történt az amerikai munkaerőpiacon:

míg a munkanélküliség pár hét leforgása alatt több évtizedes csúcsra ugrott, addig az álláshirdetések száma alig változott.

Egy klasszikus recesszióban a két mutató fordított arányosságban áll – magas munkanélküliség és alacsony toborzási kedv – ám ez 2020-ban elmaradt, így a lezárások utáni gazdasági visszapattanás és újranyitás erről a relatíve magas toborzási szintről indult meg. Az eredmény magasabb bérek, alacsony munkanélküliség és magas vásárlási kedv, mind-mind hozzájárultak az infláció megugrásához. Habár az álláshirdetések száma már elkezdett csökkeni, historikusan a mai napig magas szinten állnak, ami érthető is annak fényében, hogy ha a Covid-válság előtti trendeket nézzük, akkor még mindig közel 4 millió munkavállaló hiányzik a piacról.

A hiányzó munkavállalók elsősorban a szolgáltatószektorból kerülnek ki, ami szintén nem meglepő történtek ismeretében, hiszen a lezárások elsősorban ezt a szektort érintették. A kiskereskedelem, egészségügy, illetve vendéglátás mind kritikus állapotba került a lezárások alatt, innen hiányzik a munkaerő tetemes része; míg a lezárások alatt jól teljesítő e-kereskedelemmel összehozható szállítmányozás és raktározás trend felett teljesített.

A hiányzó munkaerő mögött a pályát, de sokszor munkaerőpiacot is elhagyó korábbi foglalkoztatottak, illetve a külföldi utánpótlás hiánya áll. A munkaerőpiaci részvételi arány a magasabb bérek ellenére sem tért vissza a Covid előtti szintekre, míg az idősebb munkavállalók között sokan végleg távozni látszanak.

A külföldi munkavállalók tekintetében az első Covid-hullám utáni három évben évente átlagosan 6 százalékkal kevesebb munkavállalói vízumot, és 20 százalékkal kevesebb diákvízumot adott ki az amerikai bevándorlási hivatal. Míg a külföldi munkavállalók száma a havi adatok alapján – melyben már az idei év is szerepel – jobb képet fest, addig a hiányzó diákok és ezáltal szakképzett munkaerő pótlása a mélyebb csökkenés és az oktatás több éves mivolta miatt még várat magára.

Forrás: US Department of State, HOLD-gyűjtés

Összességében a lezárások okozta fennakadásoknak és erőszakkal megváltoztatott játékszabályoknak nemcsak ciklikus, de strukturális hozadékuk is lett, melynek még mindig isszuk a levét. A fizikai termelési láncokban és szállítmányozásban történt fennakadások látszólag már enyhültek, habár ott is létrejöttek hosszabb távú trendek (például az  on-shoring, amely a geopolitikai kockázatokkal fűszerezve friend-shoring-ba váltott). A munkaerőpiacon szintén jelen vannak a strukturális elmozdulások, a szektorok foglalkoztatottságában továbbra is meglátszik a lezárások sebhelye. A hiányzó munkaerő hosszabb távon is képes bérfeszültséget gerjeszteni, melyet kamatpolitikával nehezen, már ha egyáltalán lehet kezelni. A szolgáltatószektor gazdaságon belüli magas súlya, valamint árazásának érzékenysége a bérekre el tudja nyújtani az infláció megregulázásának folyamatát.

A Fed igazi próbája az lehet, hogy eljusson a korábbi 2 százalékos szint környékére a jelenlegi 4 százalék körüli szintről ilyen feltételek mellett, mielőtt ez a pár százalékpontos különbség beépül a várakozásokba.