HOLDfázis: A Rolex kozmikus kudarcából földi siker

Az 1960-as évek alatt dübörgött az űrverseny és mindenki be akart szállni. Az Apollo program 1961-es indulása után a NASA felkért több óragyártót, hogy alkossák meg az űrprogram hivatalos óráját, többek között a Rolexet, az Omegát és a Longinest is. Az alapos tesztelés végén csak egy kerülhetett ki győztesen. Amely nem volt más, mint… az Omega?! Nézzük meg hogyan született meg 60 éve, 1963-ban egy kudarcból a Rolex egyik legkeresettebb modellje, a Cosmograph Daytona.

Természetesen a teljesség kedvéért azt is meg kell említeni, hogy a Daytona előtt is gyártott a Rolex kronográfokat (olyan órákat, amelyek stopperfunkcióval voltak ellátva), azonban ezeket a modelleket sokszor csak Pre-Daytonának becézik. Csak 1963-ban mutatták be a mai Daytona karakterjegyeit viselő 6239 referenciaszámú modellt, amelyet az űrversenyre tekintettel már Cosmographnak neveztek el.

A NASA egy évvel az Apollo program elindítása után felkért 10 óragyártót az űrprogram hivatalos órájának megalkotására, azonban ebből végül csak a Rolex, az Omega és a Longines tudott olyan órát bemutatni, amely megfelelt a NASA előírásainak. A legextrémebb körülmények között tesztelték a kiválasztott órákat. A gyorsan változó nyomás, hőmérséklet, páratartalom és persze ütéstesztek során a Longines modellje elbukott a hőmérséklet- és nyomásteszten, a Rolex pedig a páratartalom és hőmérsékletteszten bukott el. Így született meg az Omega Speedmaster Professional modellje, amit az 1969-es Holdraszállás óta Moonwatchnak becéznek.

Így a Rolex a víz, a levegő és a szárazföld után az űrt már nem tudta meghódítani.

Az első Rolex Cosmograph és az Omega “Moonwatch”
Forrás: Time and Watches, Flickr

Azonban a Cosmograph története nem ért véget ezzel a sikertelen kisérlettel. Sőt!

Rolex már 1962-ben a világhírű Daytona International Raceway hivatalos időmérője lett és ezért már a 63-as modellt is Daytonának becézték, azonban néhány reklámban a Le Mans becenévvel is illették. Csak az 1965-ben bemutatott modell számlapján jelent meg először a Daytona felirat, hivatalossá téve az elnevezést. Az óra nagyon hamar az autóversenyzők kedvenc órájává vált, de volt közöttük egy ember, akinek köszönhetően örökké beleégett a köztudatba. Ez az ember nem volt más, mint Paul Newman, aki a 60-as évek egyik legfelkapottabb filmsztárja volt.

Paul Newman karórája talán a legismertebb az egész világon, mivel amellett, hogy szinte mindig ezt lehetett látni a színészen, a története is nagyon szép. Az óra ajándék volt Newman nejétől, Joannetől, aki az óra hátlapjába gravíroztatta a “Drive Carefully Me” feliratot, ezzel üzenve férjének, hogy vezessen óvatosan, mivel féltette őt a kezdetben hobbiként űzött autóversenyzésétől. Az ember és az óra együttes története volt az oka, hogy 2017-ben egy karóránál azóta is rekordnagyságú 17,8 millió dolláros összegért kelt el aukción.

Paul Newman és a Rolex Cosmograph Daytonája
Forrás: Professional Watches, SJX Watches

Azóta megszámlálhatatlan verziót adtak ki az órából az éppen aktuális trendekhez igazítva az anyag- és színhasználatot. Azonban az biztos, hogy nem véletlenül mondják sokan az egyik legtöbbek által gyűjtött órának, mivel azon kevés modellek egyike, amelynek piaci ára az elmúlt több évtizedben biztosan magasabb volt a bolti áránál, ezáltal nagyon jó befektetési lehetőséget kínálva. A különböző fémek, számlapok, valamint drágakövek használatával pedig egy olyan diverz portfóliót tudtak összeállítani, amelyből szinte minden gyűjtő talál egy hozzáillő darabot. A dolog neheze már csak az óra beszerzése lenne, mivel ahogy egy korábbi írásomban is említettem a legtöbb Rolex modell beszerzése, az óriási kereslethez viszonyított hihetetlenül alacsony kínálat miatt, nem olyan egyszerű vagy „olcsó”, mint először gondolnánk.

Néhány modern Daytona modell
Forrás: Gear Patrol

Biztosak vagyunk abban, hogy valami igazán különlegessel rukkol elő a Rolex a Daytona 60 éves évfordulója alkalmából. Izgatottan várjuk hogyan folytatódik ennek a legendás modellnek a története.

HOLDfázis: nem csak bankszámla lehet offshore

A svájci luxusóragyártás szentháromságának egyik tagja, az Audemars Piguet idén 30 éve mutatta be a legismertebb modelljüknek, a Royal Oaknak a nagyobb és sportosabb Offshore verzióját. Ennek alkalmából két új modellel bővítették a kollekciót. Nézzük meg, hogyan is született meg a fekete bárány!