A hőség demokratizálja a luxust

A tízezer városi és magánkézben lévő uszoda, közfürdő és szabadtéri strand közül mintegy ezer kénytelen bezárni két éven belül. További kétezernek legfeljebb hat-nyolc éve van hátra. Az ország összes szabadtéri és fedett uszodájában folyamatosak az elbocsátások, nem tudják fizetni az alkalmazottak bérét. A belépőjegyek 20-30 százalékkal drágultak idén, jövőre megduplázódhatnak az árak. Az Egyesült Királyságban uszodakrízis alakult ki, az üzemeltetők hatvan százaléka szerint a teljes „strandipart” összeomlás fenyegeti.

E sorok az UKActive, a szabadidős sporttevékenységeket szolgáló brit vállalkozások, a gym-ek, az uszodák üzemeltetőinek érdekvédelmi szövetségétől származnak. Én a Financial Times hasábjain olvastam erről.

Elképesztő tanulság: minél nagyobb, tartósabb a hőség, minél nyilvánvalóbb a felmelegedés, minél inkább tapasztaljuk, hogy a mi közvetlen helyünket de facto már nem a tankönyvi értelemben vett mérsékelt, hanem a dél-olasz jellegű klíma uralja, ebből következőleg minél inkább növekszik az igény a szabadtéri fürdőzésre, annál kevésbé lehetséges ez. Annál inkább szűkül a lehetőségünk, hogy valamiféle vízpartra menekülhessünk, hogy úszhassunk valahol.

Egy olyan abszurd „piaci helyzet” ez, amikor folyamatosan növekszik a kereslet, erre fel a kínálat nemhogy bővül, hanem szűkül.

Tömegek a strandon, Fotó: Shutterstock

A hőség szárazsággal jár, a természetes vizek kimerülőben, biológiai állapotuk egyre rosszabb, néhol egyenesen veszélyes az egészségre, az uszodák jelentős része pedig tönkre mehet, mert képtelenség fenntartani őket a jelenlegi energia-szükségállapotok közepette, a gáz-, víz-, hő- és áramszolgáltatás árrobbanása miatt. A forrósodó éghajlat következtében vízre vágyó gigantikus városi tömeg egyszerűen nem tudja majd kifizetni a száz-kétszáz eurókat, amennyibe már néhol Európában most kerülnek a családi jegyek.

A hőhullámok közben meg csak támadnak és támadnak, mi, az „agresszió áldozatai” pedig egyre kevésbé tudunk védekezni. A légkondicionálás állítólag egészségtelen, környezetpusztító és zabálja az energiát, ultradrága lesz fenntartani. Tehát luxus. A lubickolás a szabadban viszont egészséges. Mégis ultradrágává, a többség számára elérhetetlenné kezd válni. Tehát luxus.

De! Ha belegondolunk, ez így van jól. Az ilyen globális csapdák azok, amelyek próbára teszik az ember találékonyságát, edzik az észjárást.

Tizenéves-huszonéves koromban, a hetvenes években a repülés még abszolút luxusnak számított. Anyukám és apukám imádták volna, de úgy haltak meg, hogy nem repülhettek. Nem tudták megengedni, milliónyi honfitársukkal egyetemben.

Nem szólva róla, hogy útlevelet se kaptak. A kilencvenes évektől szabaddá vált világban is csak később, mégpedig attól a pillanattól kezdve szűnt meg luxusnak lenni a nagy utazás, amikor a kisember számára megteremtették a „fapados légitársaságokat”.

A kis ember (kispénzűek tömege) pedig attól a pillanattól kezdve engedhette meg azt a luxust, hogy normális körülmények között pihenjen a messzi tájakon, nem pedig szűk, fürdőszoba nélküli, panziós szobákba kényszerüljön Párizsban, Rómában, New Yorkban, amint belépett a képbe az Airbnb.

Luxus volt a kilencvenes években a mobiltelefon, ma ott tartunk, hogy nyolcmilliárdból 3 milliárd rendelkezik ilyennel, sőt 2 milliárd embertársnak internetes telefonja van.

Nem sorolom tovább a példákat.

Meggyőződésem, hogy az emberiség történelme (egyebek között) arról szól, hogy a luxus demokratizálódik. Mindig kitalál az ember valami exkluzívat, ami aztán mindenki számára elérhetővé válik.

Itt van tehát a fentebb vázolt probléma: a közösségi uszoda is luxussá kezd válni. 

Mert nem lesz belőle elég: egyre több felszámolásra kerül, ami megmarad, az a többség számára megfizethetetlen. Csakhogy az említett Egyesült Királyságban a bárki számára elérhetőnek tervezett medencekomplexumok száma eleve nevetségesen alacsony (körülbelül tízezer), ahhoz képest, hogy 2 millió brit háztartásban saját úszómedencét tartanak fenn…

Az Élet drága – a megélhetési válság margójára

Nem adják ki többet a gazdagok, a kapitalizmus mellékletét, a Financial Times How to spend it rovatát. Mit gondol erről Zentuccio?

Most azt képzeljük el (mert ez a tény), hogy Franciaországban három és fél millió magánháznak van medencéje. Arról nem is szólva, hogy hány nagyobb társasházi birtokon belül is épült úszómedence – sokban kettő-három is. Ez tulajdonképpen, bár Franciaország kétségtelenül az Európa-bajnok, így alakul szerte Európában. Olaszországban a privát swimming pool (piscine) az építési ágazat legjövedelmezőbbjének bizonyult az ezredforduló utáni két évtizedben (két és fél millió a magánmedencék száma Itáliában).

Most pedig tessék megkapaszkodni! A fejlett világ egyik legsűrűbb magánuszoda hálózatával tudják mely ország büszkélkedhet? Szerintem senki se találná ki magától. A helyes megfejtés: Csehország. Már 2011-ben kétszázezer cseh háztartásban volt swimmig pool, mára ez a szám háromszázezernél is magasabb. Egy kis, magyarországnyi népességgel bíró országról beszélünk.

A rendelkezésemre álló adat hazánkat illetően tíz évvel ezelőttről származik: 60 ezer. Ám elegendő manapság bekukkantani Pestszentlőrinctől Felsőörsig, Szegedtől Pécsig vagy Nyíregyházáig, végig a Balaton partján, országszerte bárhol a takaros szép villák, családi házak falai, kerítései mögé, a mi országunkban is rendkívüli privát „swimming pool” boom ment végbe 2010 és 2021 között. Tuti jóval százezer fölé kúszhatott a magánmedencék hazai száma. 

Az Egyesült Államokban 11 millió az aktuális adat. A Fairland nevű építőipari-tanácsadó, kreatív- és uszodatervezésben, kivitelezésben aktív cég hírlevelében olvasom, hogy a koronavírus-járvány egyenesen „áldást” jelentett a medencebiznisz számára. 2020-ban, az előző évhez képest, csak Franciaországban 8,5 százalékkal bővült a medenceeladás és -építés. Amerikában, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Spanyolországban szintén hasonló mértékű volt a növekedés, közben beindult a biznisz az északi Németországban, Lengyelországban is.

Fotó: Shutterstock

Az újgenerációs „magánuszodák” a technológiai, kertépítészeti innovációknak és a még újabb, mesterségesen, de teljesen a természetbe belesimított „úszótavak” megjelenésének köszönhetően össze nem vethetően hatékonyabbak energiagazdálkodás és környezetvédelem tekintetében, mint a zömében a hetvenes-nyolcvanas években épült közösségi, szabadtéri és fedett uszodák. Ez mindenütt a jellegzetes minta.

De az is – immár 2022-ben – hogy sok-sok 10 milliónyi, saját medencével bíró embertársunknak legalább a tizede képtelenné válik a víztisztítás, vízutánpótlás, vízmelegítés, egyéb rendszeres fenntartási munkák kifizetésére. Sőt, minden egyéb házkörüli költségei végképp és robbanásszerűen emelkednek.

Ergo nem kerüli el a privát medencék sorsának alakulását ugyanaz, ami a városi, falusi második, harmadik lakásokét. Ahogy azokat, úgy bizony a medencéket is egyre nagyobb számban kell előbb-utóbb részidőre bérbe adni. A swimming pool-ozást is óhatatlanul eléri „airbnb-sedés”.  Mint mindent, ami korábban hosszabb, aztán egyre rövidebb ideig luxusnak, exkluzivitásnak számított. Ez nem csupán prognózis, hanem már valóság.

2020-ban alakult és azóta kétszázezer állandó tagja van a swimply nevű medencemegosztó szisztémának. Ahogy minden, ez is Amerikából indult, de másfél év alatt tízezrek csatlakoztak be Kanadából és Ausztráliából is. A Washington Post és a CNBC honlapján nem egyszer tűntek fel riportok, üzleti hírek a témáról, olvastam interjúkat „a játékban” résztvevőkkel, s – noha gyanítható, hogy e cikkek sorai között megbúvik némi fizetett PR, bár ki tudja… – őszintének tűnően, mind bérlő, mind bérbeadó kimondottan elégedettnek tűnik.

Egyrészt azért, mert másfél év alatt szinte minden bérbeadó messze többet keresett az üzleten, mint amennyi a fenntartási költsége volt: a swimply első kliense, egy házaspár, nem titkolja, hogy a száztízezer dollárba került medencéjének rendszeres bérbeadásából százhetvenezer dollárt csinált eddig, hihetetlenül rövid idő alatt. Másrészt mert rengeteg olyan turista akad, az említett országokban százezrekben mérhető a számuk, akinek (pénzügyi állapotától függetlenül) eszében sincs, hogy saját úszómedencét tartson fenn, mert nem tudja hatékonyan kihasználni, viszont vágyik némelykor, forró nyárban különösképpen privát „swimming pool feelingre”.

A swimply szisztéma gazdái átlagosan tízezer dolláros biztosítékot fizetnek a rendszerbe lépőknek, előre nem belátható, a bérlők által, például randalírozásából eredő károk kezelésére. Az egész rendszer azonban úgy épül fel, hogy szigorúan szűri a potenciális bérlőket.

Egyébként – ahogy a lakások záros ideig történő kiadásánál – minden „pool-gazda” annyit kér egy órányi medence használatra, amennyit gondol… (minden szóról szóra úgy megy, ahogy az Airbnb-n.) Az óránkénti díjak 15 dollártól 300 dollárig terjednek – legalábbis eddig.

Vannak olyan megosztók is, akik a medencén túlmenően valamely fürdőszobájukat és több más házbéli, kerti „facilitást” is kiadnak a swimming pool-lal együtt. Egész napra gyerekzsúrokra, felnőtt partikra. A szisztéma egyszersmind tehát partiztató fürdőzést is takar – akár csodálatos luxusnegyedekben, távoli ranchokon.

Egyébként pedig az összes apró részlet, ami a kiadót és a bérlőt érintheti, aprólékosan ki van dolgozva ebben a szisztémában.

Nem merülök hát lejjebb a „magánmedencében”, szóval e tematikában. Merem jósolni azonban, hogy a globális felmelegedés és az ehhez kapcsolódó energetikai korszakváltás minden téren segíteni fogja a megosztás-bérbeadás bizniszt.

A konkrét aktuális témát illetően az az „eszmei mondanivalóm”, hogy most már tényleg abszurditás, ha nem csatlakozik be akár sokmillió privát swimming pool valamely létező, vagy még csak később létrehozandó a bérbeadási szisztémába.

Amerikát nem féltem e tekintetben. Ott – mert ilyen a természete annak az országnak – menni fog. Kanadában, Ausztráliában is, Északnyugat-Európában is. A spanyoloknál szintén, az olaszokban azonban, hogy úgy mondjam, e téren kételkedem. Bennünket, magyarokat illetően – konzervatívan szólva – fenntartásaimnak adok hangot. Tévedek? 

A „hő-éhhalál” és tőzsde

Már-már istenkáromlással ér fel, hogy a hőség és a tőzsde közti összefüggésre kívánok ezúttal rávilágítani – szerény ismereteim alapján. Amikor tízezrek halnak meg egy végeláthatatlan háborúban, ráadásul itt, a közelünkben, és amikor – ugyancsak viszonylag közeli helyeken, kiemelkedően az Ibériai-félszigeten – a hőség csak az idén több mint ezer embert gyilkolt meg, nos, ilyenkor igen gyomorforgató, ha valaki azt firtatja, miként „égethet el pénzeket” a hőhullám Európában és Amerikában. Mégis megteszem ezt.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.