Ha valaki 10 ezer dollárt fektetett volna 2003 januárjában az S&P 500-ba, 20 év után, 2022 végéig ez az összeg már több mint hatszorosára gyarapadott (volna). – elérve az általában S&P 500 történelmi átlagaként emlegetett évi 10 százalékos hozamot.
Azonban a lentebbi ábránkon felvázoljuk azokat a forgatókönyveket is, amikor valaki kihagyta volna a legjobb napokat a piacon, amikor a legnagyobb növekedést érte el az index.
Csupán a 10 legjobb nap kihagyásával kevesebb mint felére csökken portfóliójának értéke ebben az esetben, ami már csupán csak 5,6 százalékos éves hozamot jelentene.
Mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy az a 20 év 5063 kereskedési napot jelent, amelynek az a bizonyos 10 nap csupán 0,2 százalékát teszi ki.
Amennyiben már a 60 legjobb napot vesszük ki a számításból, ahogy a grafikonon is láthatjuk, a portfóliónk értéke az eredeti 10 ezer dollárról majdnem 4 ezer dollárra csökken, amely évente mínusz 4 százalékos hozamot jelent. Itt is érdemes kiemelni, hogy ez a 60 nap a 20 év alatt előforduló kereskedési napok csupán 1 százalékát jelenti.
A történelmi adatok azt mutatják, hogy a legjobb napok a piaci zavarok és a fokozott volatilitás időszakaiban következnek be. Ezek pedig pont azok az időszakok, amikor a lakossági befektetők legkevésbé mernek vásárolni. A legjobb napok kihasználása és a legrosszabbak kihagyása érdekében, buzgón adnak és vesznek, nagyrészt kevés sikerrel. Nem véletlenül olvashatják a kereskedő platformokon, hogy a lakossági ügyfelek körülbelül 70 százaléka pénzt veszít.
Ennek a folyamatos stressznek az elkerülése végett – is – hoztuk létre a mindenkinek elérhető HOLD Online vagyonkezelést. Mindenek előtt megmutatjuk, mi lenne Ön számára a legalkalmasabb portfóliónk, majd a legszimpatikusabb portfóliónk kiválasztása után levesszük a terhet a válláról és gondoskodunk a vagyongyarapodásáról.