2008-ban Warren Buffett kihívást intézett a fedezeti alapokhoz, akik szerinte olyan túlzott díjakat számítottak fel, melyeket az alapok teljesítménye nem tudott igazolni. A Protégé Partners LLC elfogadta a kihívást, és a két fél egymillió dolláros fogadást kötött. Buffett nyert, a Protégé társalapítója még a verseny 2017. december 31-re tervezett lezárása előtt pár hónappal elismerte vereségét.
Buffett állítása az volt, hogy a díjakkal, költségekkel és kiadásokkal együtt egy S&P 500 indexalap tíz év alatt felülmúlja a fedezeti alapokból összeállított, gondosan kiválasztott portfolio teljesítményét.
Az elmúlt néhány évtizedben nehéz volt versenyre kelni a piaccal. Az amerikai részvényindexek az elmúlt bő négy évtizedben majdnem megnegyvenszerezték az értéküket. Ugyanakkor, amikor a részvények dominanciájáról teszünk említést, nem szabad megfeledkeznünk, hogy jelentős részben egy másik eszközosztálynak köszönhetik szárnyalásukat.
A részvények értékeltsége elsősorban az amerikai hosszú hozamokkal mozgott együtt, így a Volcker-féle dezinflációval együtt csökkenő kamatok majd fél évszázadig adtak hátszelet a részvényárazásoknak is.
Az árazások növekedése (HOLD Lexikon: price-to-earnings), vagy ennek megfelelően a vállalati hozamok csökkenése (earnings-to-price), évente átlag 3 százalékos extraprofitot jelentett a részvénypiaci befektetőknek, akik így a ’80-as évek elejétől számítva évente átlagosan 8,9 százaléknyi hozamot könyvelhettek el. A kamatos kamat elve miatt ugyanakkor ez az évi 3 százalék az időszak végére azt jelentette, hogy hipotetikus befektetésünk több, mint megnegyvenszerezte értékét, miközben pusztán a profiton elért növekedés “csak” tizekétszeresére nőtt a maga éves 5,9 százalékos növekedési ütemével.
A Buffett-féle fogadás ugyanakkor nem volt egyedülálló; a legtöbb befektető és megtakarító nem másokkal, hanem magára az indexekre fogadtak. Az első, kisbefektetők számára is elérhető indexalapot a Vanguard 1976 során bocsátotta ki – épp jókor, a négy évtizedes kötvénypiaci hullám meglovagolásának lehetősége előtt (bár valószínűleg ezt akkor még közel sem tudhatták). A trend az évtizedek során végigsöpört a befektetési piacokon, és 2022-re már több vagyon kezeltek passzív, indexalapú befektetési alapokban, mint aktív portfóliómenedzsereknél.
A puncsostálat azonban a Fed kamatemelései tavaly elvették a piac elől, és nem is valószínű, hogy egy hasonló trendet láthatunk ebben az évtizedben. Az első indok, hogy a kamatemelések előtt már igen közel jártak a hosszú hozamok a zéró alsó határhoz, így a trend hosszabb távú növekedéséhez egyre mélyebb negatív kamatok kellenének. Másodjára, az önmagában kérdéses, hogy a Covid-járvány alatti-utáni szintre egyáltalán visszatérhetnek-e a hozamok. A geoploitikai bizonytalanság, a deglobalizációs folyamatok és blokkosodás, az amerikai adósság emelkedése, a zöld forradalommal járó kiadások, valamint azok helyettesítő természete (nem új kapacitás épül, hanem újból kiépül a kapacitás), valamint az nyugati elöregedő társadalom mind magasabb kockázatok, infláció és így végső soron magasabb kamatok irányába mutat.
Efféle piaci környezetben csorbul a passzív alapok vonzereje, hiszen a dagály, amely ezeddig minden csónakot emelt, apállyá, vagy legalábbis állóvízzé változhat. A fundamentális elemzés, valamint az érték alapú részvény szelekció azonban reneszánszát élheti ebben a környzeteben, ahol elsősorban a relatív értékből jöhet többlethozam.