Amerikában a kétezres évek eleje óta leginkább az egészségügy és az oktatás költségei emelkednek. A Mark Perry közgazdász kutatása alapján készült, a Fed asztalára is eljutott diagram azt mutatja, hogy a kereskedelmi szempontból (ár)érzékeny cikkek, például a tévékészülékek és a játékok árának csökkenése miként segített ellensúlyozni az egészségügyi szolgáltatások, a lakhatás és az oktatás emelkedő költségeit.
Hogy kapcsolódik ehhez Kína? Mi változott Kínában és az ellátási láncokban?
Az ábrát nem magyarázom. Nagyon jól megmutatja az elmúlt 20 év szektorokra bontott árváltozását, és nagyon fontos üzenete van:
A helyben előállított termékek és szolgáltatások árát emelni lehet, növelve ezzel a helyi termelők bevételét, cserében – az inflációs egyensúly fenntartása érdekében – minél olcsóbban kell importálni.
Ha nagyon megdrágulnak a helyben elérhető szolgálgatások és cikkek, el kell érni, hogy az importált termékék ára sokkal alacsonyabb legyen.
Tehát drágul a helyi oktatás és egészségügy (A), de egyre olcsóbbak az elektronikai kütyük, például TV-k, játékok (B), így el lehet érni, hogy A+B = 0 legyen, vagy közel 0.
Példánkban, a nagyképet nézve, minden rendben, alig van infláció. A probléma akkor kezdődik, ha valakinek többet kell igénybe vennie (A)-ból, vagy ha (B) ára is jelentősen emelkedik, vagy ami még rosszabb; (B) eltűnik a piacról. Engem most (B) foglalkoztat, hiszen (A)-t – tehát az oktatás és egészségügy, a helyi (köz)szolgáltatások költségeit – sokkal könnyebben tudja belülről szabályozni az USA.
Viszont (B)-re, az exportcikkek árára már kevésbé van ekkora közvetlen ráhatása Washingtonnak. Ezt tükrözi az alábbi ábra is, Peking dollár százmilliárdos többlete az amerikai-kínai kereskedelemben – ami még akkor is beszédes, ha az Egyesült Államokba irányuló kínai export hét hónapja folyamatosan csökken.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma által a múlt hónapban közzétett adatok azt mutatják, hogy 2022-ben Kínát megelőzte Mexikó, Kanada és Japán az Egyesült Államokba irányuló rekordexporttal rendelkező országok rangsorában. Ráadásul az USA-Kína kereskedelmi konfliktusok, az ipari ellátási láncok Kínától való elszakadása és gyártás kitelepítése miatt (ami mind a termelés csökkenéséhez vezethet) tovább csökkenhet Kína Amerikába irányuló exportja.
A (B), az exportcikkek ára tehát átalakul, mert Washintgon számára nagyon fontos, hogy azt továbbra is alacsony szinten tartsa, és import szerkezetének változása alapján látható, hogy igyekszik mindent megtenni saját helyzetének stabilizálása érdekében.
Érdemes megnézni, mi történt az elmúlt öt évben, mi befolyásolta jelentősen az ellátási láncokat, amelyekben amikor zavar keletkezik, megváltozik a kereslet-kínálat egyensúlya, és ez a változás azonnal beépül a termékek árába, inflációt gerjesztve.
- 2018 – Donald Trump kereskedelmi háborút indított Kína ellen
- 2020 – az elhúzódó Covid-járvány kezdete
- 2022 – Oroszország megtámadta Ukrajnát
Az öt év gyorsan elrepült, közben többször leállt a szállítmányozás, mindenhol felismerték az ellátási láncok diverzifikációjának fontosságát. Így tett Amerika, akinek már nem Kína a fő partnere és Kína is, aki egyre inkább törekszik arra, hogy komplexebb, minőségi termékek exportálója legyen. Szüksége is van rá, hiszen a kínai gazdaság fejlődése, a társadalom elöregedése és az életszínvonal emelkedése miatt a munkaerőköltségek folyamatosan emelkednek az ázsiai országban, amiszintet lépett a gyártás és exportálás terén, magasabb értéket képviselő eszközök előállításába kezdett, mint például elektronikai termékek, járművek és repülőgép-alkatrészek. Terveik szerint ezek a lépések lehetővé teszi, hogy az ázsiai óriás egyre feljebb kerüljön a globális ellátási láncban (és ne ragadjon a közepes jövedelem csapdájában).
Jelen blogbejegyzés szerzője Nagy Attila, a HOLD vezető online vagyonkezelő bankára, akit a fentiekkel kapcsolatos kérdése esetén ezen a címen érhet el: kapcsolat@hold.hu.
Nagyot esett a lakossági hitelezés – Mi lesz a lakásárakkal?
Ha nincs hitel, vagy nagyon lecsökken a hitelkihelyezés üteme, akkor csökken az ingatlan-adásvételek száma, és lassulni fog a gazdaság.