Írország az euróövezet tagjai közül szinte egyedüliként tudja gazdasági növekedés felmutatásával kezelni az adósságproblémáit, visszafizetni az IMF-től és az Európai Uniótól bankrendszerének szanálására kapott támogatásokat.
Michael Nonnan pénzügyminiszter az hold.hu/holdblog-nak adott exkluzív interjúban közölte ugyanakkor, hogy kormánya – céljainak elérése érdekében- kénytelen most további belső megszorító intézkedéseket bevezetni.
Ennek keretében négy év alatt több, mint nyolc milliárd euróval csökkenti az állami kiadásokat és mintegy öt milliárd eurót szed be adónövelésekből. Írországnak nem áll szándékában eltávolodni az IMF-től, sőt az ír miniszter szavai szerint az IMF a jövőben az euró-övezet egyik főszereplőjévé válik.
A megszorítások és az ugyancsak fájdalmas nyugdíj-, és egészségügyi reformok ellen azért nem lázadoznak az írek, mert fennmaradt a bizalmuk a politikai rendszer iránt és e tekintetben jót tett, hogy az állam nem avatkozik a bankok és a hitelfelvevők, a munkaadók és a munkavállalók alkuiba.
Zentai Péter: Milyen tanulságokkal szolgált az ön számára, pontosabban Írország számára mindaz, ami Görögország körül történt, történik? Mi ön szerint az üzenete a G20-as találkozónak és az azt megelőző uniós csúcstalálkozónak? Áttörések ezek vagy inkább kudarcok?
Michael Noonan: A pénzügyi válság meg fog oldódni. Meg vannak hozzá az eszközök és meg van hozzá a politikai akarat. Ez a fő tanulság számomra, számunkra. A másik, hogy ez nem ígérkezik egy „könnyű menetnek. Hosszú időbe telik azonban, amíg a krízis átfogóan megoldódik a piaci erők révén, illetőleg a politikai és intézményi beavatkozásoknak köszönhetően. A következő években az marad számunkra, európaiak számára a fő gond, hogy miként lehet rendkívüli takarékossági csomagok közepette gazdasági növekedést produkálnunk. Elsődlegességet kell, hogy élvezzen a megoldási menetrendben, hogy mind az államok, mind a cégek, mind a polgárok – együttesen, párhuzamosan, egymást kiegészítve, egymást segítve – leépítsék hitelállományukat. E folyamatra kell ráépülnie a gazdasági növekedésnek. És ez a legnehezebb kihívás.
Z. P.: Éppen – egyebek között – emiatt bátorkodtam interjút kérni öntől. Ugyanis az írek két éves drámai szünet után, megint mintha „éltanulókká” kezdenének válni. Engem „az ír titok” kulcsa érdekel leginkább. Olvasom egy friss újságcikkben, hogy Írország adóssága két év múlva fog csak tetőzni. Elképesztően rossz adatot jelez a prognózis: a GDP-jük 118 százalékára duzzad az adósságuk 2013-ban. Rosszabb ez az arányszám, mint amilyen két évvel ezelőtt volt, holott akkor Írország drámájáról szólt az egész világsajtó. Most meg Írország példájának követését ajánlják az adósságproblémával küszködő országoknak a korábban vészharangot kongató világlapok kommentátorai. Hogy van ez?
M. N.: Kezdem azzal, hogy országunk ugyebár 2010-ben csaknem hetven milliárd eurós mentőcsomagban részesült. Ezeket a pénzeket az IMF és az Európai Unió bocsátotta rendelkezésre. Ez a támogatás abszolút elegendő volt a piacok időleges megnyugtatására. A teljes megnyugtatás, az irántunk való bizalom helyreállítása onnantól kezdve 100 százalékosan a mi házi feladatunkká vált. Hozzáláttunk és következetesen végrehajtottuk az utóbbi évtizedek történetében példátlan bércsökkentésekhez. Az állami alkalmazottakkal, mindenekelőtt saját magunkkal kezdtünk, a bércsökkentés aztán gyorsan „végigszáguldott” az egész gazdaságon. 2009-2010-ben, kevesebb, mint két esztendő alatt 6 százalékkal csökkentek a jövedelmek nálunk, miközben azok az euró övezet egészében átlagosan 4 százalékkal növekedtek. Az ír gyógyszeripar, a software fejlesztés, a pénzügyi és egyéb üzleti szolgáltatások, valamint az élelmiszeripar megint nagyon versenyképessé váltak, exportteljesítményük gazdasági növekedést indított be, nagyobb mértékűt, mint bárhol másutt az euró övezeten belül. Ennek a pozitívvá válni látszó folyamatnak, aminek része volt egy sor strukturális reform is a nyugdíjrendszer kapcsán a legfontosabb, hogy törvényt fogadtattunk el a munkába lépő új közalkalmazottak garantált életpálya modelljére és arra, hogy cserében majdan, idős korukban kevesebb juttatásban fognak részesülni. Ugyanakkor a nyugdíjakat a fogyasztói árakhoz igazítjuk, tehát megtörténik az indexálásuk. Az egészségügyi rendszerben liberalizáljuk a házi orvosok „piacát”. Alapvetően hatékonyabbá és költséghatékonyabbá válik a közszféra munkája.
Minden most beindítandó reform egyik sajnálatos alapvető velejárója volt a munkanélküliség megugrása.
Z. P.: Bércsökkentés, munkanélküliség, strukturális reformok – megannyi megszorítást jelez mindez. Mondja el nekem, miért nem hallok az önök országából híreket társadalmi villongásokról? Legalábbis nagyobb utcai tüntetésekről?
M. N.: Az ír társadalom a jelek szerint érett a demokráciára, érettebb annál is, amit még „bennfentesek” feltételeztek előzetesen. Mindenesetre ilyen példátlan megszorításokat, azt például, hogy pillanatnyilag még mindig a munkaképes lakosság csaknem 15 százaléka állás nélküli, tényleg képtelenség végigcsinálni társadalmi konszenzusok nélkül, a közvélemény demokratikus intézményekbe vetett bizalma nélkül. Nem volt szándékunkban beavatkozni a szükségesnél erőteljesebben a piaci erők spontaneitásába: munkaadók és munkavállalók, bankok és eladósodott, csőd szélére került polgárok és a cégek egyezkedésébe. Átláthatóvá vált, hogy egyik érdekcsoportnak sem érdeke a másik „kicsinálása”, mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minden oldal a lehető legkevesebb véráldozattal kerüljön ki a válságból. Mi, a magunk részéről azokat a fiskális intézkedéseket – mindenekelőtt a költségvetési kiadásokat- csökkentettük drámai mértékben, amelyek révén beindulhat egy általunk kezdeményezett munkahely teremtési program (ez a következő évi költségvetésben válik egyértelművé) illetve, a gazdasági növekedés – mindössze másfél évvel az ír bankrendszer szinte totális összeomlása nyomán. A polgárok, főként a fiatalok döntésén múlik, hogy a következő hónapokra, évekre nézve bíznak-e a fellendülés tartósságában és maradnak, kivárják nálunk, amíg megfelelő munkához jutnak, vagy emigrálnak. Az elvándorlás mindenesetre igen erősnek mutatkozott tavaly és tavalyelőtt, enélkül még sokkal rosszabb lenne a munkanélküliségre vonatkozó aktuális adat.
Ha azt kérdi, hogy miért javul a megítélésünk, miközben a GDP-hez viszonyított adósságunk – az adósságszolgálat szolgálati kötelezettségünk, a kapott támogatások visszafizetése miatt – még két éven át növekszik, az a rövid válaszom, hogy senki sem vonhatja kétségbe a képességünket, hogy 2013 után jelentősen csökkenteni fogjuk az adósságállományunkat. Ez köszönhető lesz a további megszorítások bejelentésének is…
Z. P.: Meg kell szakítanom: az ír export további teljesítménye nyilvánvalóan a környezet, gondolom, mindenekelőtt az európai környezet növekedésétől függ…
M. N.: Exportpiacaink problematikusak, az egész világon alig, Európában pedig szinte sehol sem számolhatunk a mienkénél nagyobb gazdasági növekedéssel. A múlt héten kénytelenek voltunk lefelé korrigálni a saját növekedésünkre vonatkozó előrejelzést: jövőre mégsem tudjuk elérni a tervezett 2,5 százalékos GDP erősödést. Új prognózisunk másfél százalékról szól. Ugyanakkor a következő öt év átlagában még mindig reménykedünk az évi 2,8 százalékos bővülésben, igaz, idén tavasszal még 3 százalékos átlagban mertünk gondolkodni.
Az elkerülhetetlennek tetsző lassulást figyelembe véve, azt mintegy ellensúlyozandó – ezt önnek mondom el az elsők között – újabb megszorítások jönnek nálunk. Négy év alatt további 12,4 milliárd eurót kell megtakarítanunk, sokkal többet, mint az idei év elején feltételeztünk. 7, 75 milliárd euró állami kiadások további csökkentéséből fog összejönni, 4,65 milliárd euró pedig adóemelésekből. Nincs alternatívánk, ezt végig kell és végig fogjuk csinálni.
Z. P.: Új bevételek az államkasszába… csak adóemelések révén?
M. N.: A privatizációk folyamatosan napirenden voltak és maradtak: főként a kereskedelmi és ipari célra felhasználható földterületeket és egyéb ingatlanokat adunk el. Az eladási árak tekintetben azért lehetünk optimisták most már – miután tavaly még reális értékük alatt engedtek át magánkézbe ír állami ingatlanokat a megbízott brit bankok – mert a piaci szereplők (ezt mutatják az államkötvény aukciókon megmutatkozó hozamcsökkenések) hisznek abban, hogy az ír gazdaság az euró övezeten belül az elsők között lesz képes a kitörésre, hogy végül is sikeresen zárult minden idők egyik legnagyobb, legdrámaiabb bank feltőkésítési folyamata.
Z. P.: Árulja el, miért nem vált olyan „botránykővé” az ír mentőcsomag, pontosabban Írország drámája, mint a görög csomag és a görög dráma?
M. N.: A két országot még véletlenül sem lenne szabad ilyen témában ugyanazon a lapon említenie. Görögország, mint állam szorul megmentésre. Az állam maga került csődhelyzetbe. Ezzel szemben ilyesmiről szó sem volt a mi hazánk tekintetében. Országomnak azért kellett az IMF és az EU pénze, hogy szanáljuk a hitelezési buborék kipukkanása nyomán a tönkremenetel szélére került ír bankokat. Fel kellett tőkésíteni a pénzügyi intézményeinket, hogy működni tudjon a gazdaságunk, amely – mint kimutatható – újra egészen jól kezd működni. Írország gazdasági növekedése csaknem száz százalékosan ipari és szolgáltatási exportból származik, ezzel szemben Görögország esetében az export jelentősége a növekedésben legfeljebb 20 százalékos. Az ír probléma mindvégig kezelhető volt, efelől nem volt kétsége senkinek sem. Görögország egész működése és megannyi friss politikai és egyéb belső fejleményeinek együttese jelzi mennyire törékeny ott a helyzet, s az, ha nem épül a fertőzést megállítani képes európai „fire wall”, tűzfal, akkor veszélybe sodorhatja az egész európai konstrukciót.
Egyértelműen fogalmazok: az ír nemzeti érdekeket sérti, ha bárhol, bárkik összekeverik, összemossák Írország és Görögország problémáit.
Z. P.: Mindenesetre az IMF-nek a maguk országa kapcsán is komoly szerepe volt a mentésben, mármint a bankrendszer feltőkésítésében. Sokan gondolják világszerte azonban, hogy jobb az IMF-től távol tartani magunkat, mert az közvetve-közvetetten beavatkozik az országok belügyeibe, veszélyezteti az államok függetlenségét. Mi erről a véleménye?
M. N.: Az IMF nélkül semmire sem mentünk volna. Eme intézmény szerepe a jövőben egészen bizonyosan növekedni fog az egész euró övezetben. Aktuálisan az Olaszországgal kapcsolatos akár globálisan súlyos problémát okozni képes bizalmatlanság eloszlatásában megkerülhetetlen az IMF, annak ellenőrző szerepének növelése.
Máskülönben: roppant örvendetes ám, hogy alapvető elvi kérdésekben képesnek bizonyultak az Európai Unió országainak csúcsvezetői olyan döntéseket hozni, amelyek révén lassan, de biztosan a.) beindulhat az Unió egészére vonatkozó gazdasági növekedés, b.) befektetői szemmel és politikusi szemmel nézve Európa biztonságosabb hely lesz megint, mint amilyennek az utóbbi hetekben látszott, c.) Görögország körül stabilizálódni tud a helyzet, a mentőalap erős feltőkésítése védőgátat tud alkotni az esetleges „fertőzés”más országokra való átterjedésével szemben.
Z. P.: Az EU kisebb országainak egy része – bizonyos tekintetben a mi országunk és néhány más közép-európai ország kormánya – úgy véli, hogy nem tudja érvényre juttatni érdekeit a nagy, az „EU-t uraló” országok kormányainak akaratával szemben. Mit gondol erről, az ön országa is elvégre kicsiny tagállamnak számít?
M. N.: Az a legjobb megközelítés, ha bizonyos célok érdekében az EU-n belül szövetségre lépnek egymással „azonos hajóban evező” tagállamok. Írország ezt a politikát folytatja régóta és ennek is köszönhetően továbbra is profitál az EU közös agrárpolitikájából (amelynek fenntartása ugyebár Magyarországnak is érdeke), az uniós kutatási-és fejlesztési befektetésekből. A belső piac mind nagyobb szabadsága, liberalizálódása óriási lehetőségeket kínál a nagy államokhoz képest az új kihívásoknak –elvileg – rugalmasabban megfelelni képes kis országok számára. Mi ezt az előnyünket, a kicsinységünket és reform-rugalmasságunkat, gyors alkalmazkodóképességünket akarjuk pénzre váltani.
Z. P.: Őszintén szólva, nem használhatták volna ki még sokkal jobban ezeket az előnyeiket, ha annak idején nem csatlakoztak volna az euro-övezethez?
M. N.: A jelenlegi krízisben jól kitapinthatóak az euró előnyei és hátrányai. Mindent egybevetve egy tényt kell leszögezni, ami mindent felülír: az euró bevezetése óta ezen övezeten belül 50 százalékkal nőtt a kereskedelmi, gazdasági tevékenység. Egyúttal páratlan módon hozzájárult az euró az Unión belüli piac sikeres szélesedéséhez, és: az euró és a mögöttes intézményi rendszer kordában tartotta az inflációt.
Itt és most az eladósodás folytatódásának megakadályozása a legsürgetőbb feladat: a lehető leggyorsabban le kell építeni az adósságokat, hogy minél előbb visszatérjen a növekedési ciklus Európában, miáltal ismét nagy számban kínálkoznak munkahelyek Európa polgárai számára.