Izrael, Ukrajna… Amerika: A király meztelen

Szeptember 11-vel kezdődött. Persze, korábban.

De inkább kötöm mondandómat egy kézzelfogható, hatalmas tragédiához.

A következőt állítom: egyetlen alapvető oka van annak, hogy világunkat egyre bizonytalanabbnak érezzük magunk körül. Annak, hogy egyre szaporábban érik egymást a megrendítő, a váratlan, a meglepetésszerű nemzetközi és a különböző országokon belüli feszültségek.

Ez az ok: Amerika. Annak évek óta romló állapota.

Mindenesetre: világszerte uralkodó nézetté vált, hogy a „király meztelen”. Értsd: az USA.

Eme mindenfelé terjedő vélelem mentén látszik fellángolni a pokol világunkban, és válnak fokozódóan anarchikusabbá, kaotikusabbakká a nemzetközi viszonyok

Szóval, szeptember 11.

Ott voltam Washingtonban. Tizenhárom kilométerre a Pentagontól. Beleremegett a ház, hol tudósítóként laktam, amikor a repülőgép becsapódott az amerikai hadügyminisztériumba.

Azt hittem, földrengés. És nem volt senki; se tévé, se rádió, se internetes portál, se hivatalos személy, aki tájékoztatott bennünket.

Ha hiszik, ha nem: a Pentagon-sztorit az első pillanattól kezdve végig cenzúrázták. Először egyszerűen el sem árulták az amerikai embereknek. A nemzetek közül talán a közvetlenül érintett amerikai volt az utolsó, akit értesítettek.

Nekem Pestről szóltak telefonon. Tízezer kilométernyi távolságból… Az első reakcióm az volt, hogy

„hát ez az igazi hír. A történelem igazán nagy fordulata tőlem kőhajításnyira zajlik: ésszel fel nem fogható támadás érte a világ abszolút hatalmának abszolút katonai-stratégiai irányítóközpontját.”

A mai napig ez a határozott véleményem.

Ámde mégis: arról, ami akkor a Pentagonnal „megesett”, akkor és azóta alig láttam kép- és hanganyagot. 22 éve végtelenül hiányolom, hogy szinte nem is mutattak be (nem készítettek volna Amerikában?) szemtanúkkal készített riportokat. Pedig mint a tenyeremet, annyira jól ismertem a totálisan beomlott épületrész előtti széles autópályát, amelyen a csúcsforgalmi időszakban elkövetett merénylet pillanatában ezernyi autósnak kellett látnia és hallania – közvetlen-közelről – a tragédiát. Nos, egy ilyen autóssal se mutattak be interjút… A Pentagonra néző magas bérházak lakóival sem…. Minden és mindenütt lényegében kizárólag New Yorkról szólt.

Mindmáig amolyan szőnyeg alá söpört epizódnak számít a „Pentagon-sztori”.

Dacára annak, hogy idegen, külföldi erők (!) a földdel tették egyenlővé az Egyesült Államok hadügyminisztériuma gigantikus épületegyüttesének jó hányadát. Kitartok amellett, hogy szeptember 11-e drámájának ez volt az a részlete, ami igazán történelmi jelentőséggel bír.

És erről így sose beszélünk.

Elismerem: nem is illett volna ezt megtenni azokban a gyásszal teli napokban, hónapokban. Később pedig a figyelem egésze Amerika grandiózus katonai válasz-vállalkozásaira terelődött: Afganisztánra, majd Irakra.

Csakhogy – tényszerűen – az Egyesült Államok egyik (említett) hadműveletét se volt képes reálisan megnyerni. Holott hatalmas emberáldozatokat és rendkívüli gazdasági, pénzügyi károkat okozó, hihetetlen hosszan elhúzódó megtorló háborúnak bizonyult mind a kettő.

Jóvátehetetlen veszteségek keletkeztek. Ezek közül a legnagyobb az Egyesült Államok kiválóságába vetett globális hit szertefoszlása volt.

2001. szeptember 11-ének és az azt követő két esztendőnek a magabiztos hivatalos amerikai nyilatkozatai, hogy:

senki sem állhat az utunkba, Amerikát senki se győzheti le, totálisan és globálisan felszámoljuk a terrorizmust!” – lassan, majd fokozódó ütemben élüket vesztették. Az idő egyetlen ilyen megnyilatkozás tartalmát sem igazolta vissza.

A terroristák viszont, akik merték magát a Pentagont célba venni, tényszerűen célba is értek. 22 évvel ezelőtt de facto bizonyították: ha Amerika abszolút katonai központja sebezhető, részben megsemmisíthető, akkor az önmagát a világ legerősebbjeként prezentáló hatalmas ország nem az, aminek látszik. Az egyedüli szuperhatalom nem túl erős, hanem túl gyenge.

Ez az oka a Pentagon-történet szőnyeg tudatos szőnyeg alá söprésének!

Ahogy e sorokat írom, már ott tarunk, hogy megszűnt ama mágikus dátum (2001. szeptember 11-e) tartalmának egyedülállósága.

Ami most – megint a világ szeme előtt, akárcsak New Yorkban – az Izrael Állam „szeptember 11-éje”. A maga nemében még súlyosabb, mint az „originális” 9/11. 

Gondoljunk csak bele!

Az USA lakossága negyvenszer akkora, mint Izraelé. 1000 izraeli áldozatnak 40 ezer amerikai halott felelne meg. (2001. szeptember 11. háromezer emberéletet követelt.!). Izraelt – először a történelemben – szabályos, „klasszikus” háborúba nem egy idegen (vagy néhány idegen), nyilvánvalóan létező ország, állam, kormány kergette.

A totálisnak ígérkező agressziót – most először – maffia-szisztémában ténykedő szervezett bűnözők, terroristák követik el egy reálisan létező ország, ráadásul – katonai, technológiai értelemben – a világ egyik legerősebbnek tartott országa ellen.  Ez páratlan!

Ne áltassuk magunkat!

Nem vakmerőség, csupa gonoszság, esztelen kalandorság vezérli a Hamaszt! 

Azért kezdett bele az agresszióba, mert hidegen-ridegen, szinte mesterien feldolgozta önmagában és nyilván másokkal konzultálva, feltehetőleg nagyon is létező kormányokkal közösen, sokoldalú támogatásukat maximálisan kiélvezve, meggyőzte magát:

– Izrael olyan, mint az Egyesült Államok. Csupán teremtett mítosz, hogy támadhatatlan.

– Nem igaz, hogy annyira erős, mint amennyire mondja magát.

– Nem igaz, hogy legyőzhetetlen.

A Hamasz – még ha nem is állam, hanem „csupán” egy meglepően magas szinten szervezett terrorbanda-szövetkezet – végeredményben csak azt realizálta tehát, amit a mögötte közvetlenül álló Irán irányítói, illetve azt, amit – a közvetetten neki, a Hamasznak így vagy úgy „bedolgozó” – Oroszország vezetői.

Illetőleg azt, amit világszerte gondolnak és tesznek a populisták: úgymond népük, nemzetük „érdekében és nevében szét kell zilálni, meg kell félemlíteni, el kell lehetetleníteni mindent és mindenkit, akit és amit ellenségnek kinevezünk. Rombolni kell, majd a romok helyén valami új fog épülni, a mi vezetésünkkel, irányításunkkal… „Ahol az erő, ott az igazság” – mondják. Szinte szó szerint azt, amit elődeik, a nyilvánosság előtt maximálisan tagadott mintaképeik, akik a harmincas évek elején Németországában totális hatalomra tettek szert.

Amerika gyengülési folyamata nyomán valójában CEO (fő főnök) nélkül maradt és ezért félelmetesen bizonytalanná vált a világunk. Óhatatlanul új világrend fog kialakulni.

Addig azonban „szívunk”: félünk, rettegünk. Joggal és megalapozottan.

Mert egyre több új – globális és helyi – szuperhatalom-aspiráns lép pályára. És azt csinál mind, amit akar. Egymással és Amerikával, a Nyugattal szemben is harcolni fognak. A káosz van születőben…

Mert: 

– Amerika (általában az igazi nyugati világ) ténylegesen beszorult saját demokratikus, értsd: csak lassan megmozdulni képes államrendjébe

– Az amerikai elnök nemzetközi és hazai mozgásterét szisztematikusan és végzetesen leszűkíteni igyekszik ellenzékének, egyelőre, kis, ámde vad és bármire képes része

– Megint Donald Trump lehet az Egyesült Államok elnöke

– Az emberiség inkább fél, mint reménykedik a technológiai forradalom világ gyógyító szerepében

– Az Európai Uniót is könnyebb a jelek szerint belülről gyengíteni, mint kívülről: a világtörténelem – objektíve – legeredményesebb integrációjának belső rendje szolidaritáson és igazi demokrácián alapul. Ezt a szisztémát valóságos demokratáknak találták ki. Az alapítóknak eszük ágába se jutott, hogy valamikor a jövőben olyan kormányok csatlakoznak be közéjük, akik először is e rend minden anyagi hasznát lefölözik, majd e rend teljes szétzilálásán dolgoznak.

Megtehetik. Végső soron megint csak azért, mert Amerika szuperhatalmi pozíciójának tényleg befellegzett.

Szóval, gomba módra szaporodnak ezekben a hónapokban az önmagukat potenciális új „világpólusnak” tituláló országok, országcsoportok.

Miért ne? Az ilyen fajta kormányok propagandájának megafonjaként jól szolgál az internet, a milliónyi közösségi portál, saját országaikban és a nagyvilágban egyaránt azt hazudnak, ami csak jól esik nekik. Nincs ambiciózus ellenerő, amely képes igazából leleplezni őket.

Putyin orosz elnök a leginkább eminens résztvevője e szélesedő mezőnynek, amely az eddigi világ szétzilálásán ügyködik – azon az alapon, hogy „Amerika már sehol sincs…”

„Miért ne? Mikor, ha nem most indítsam be a háborút? …Nem hagyhatom ki ezt a precedens nélküli ziccert: Trump (barátom) radikálisan legyengítette az amerikai világhatalmat, négy éven át ő maga, Amerika elnöke hirdette, hogy országát (és őt magát) semmi más nem foglalkoztatja, mint saját maga” – ekként gondolkodhatott Putyin.

Az ukrajnai háború (eddig) csak azért nem jött be neki igazán, mert egy picit benézte Amerikát, az annyira azért még sincs ramaty állapotban, hogy teljes impotenciát mutasson a világ és önmaga felé. Moszkva számára meghökkentően – legalábbis ez idáig – hatékonyan összeszedték magukat Ukrajna megsegítése érdekében a nyugatiak, élükön Amerikával.

 Putyinnak a vele közösen korábban már Szíriában közvetve-közvetlenül „népi vérfürdőket” szervezett Iránhoz volt kénytelen fordulni fegyverekért, drónokért, korszerű kommunikációs technológiáért. És ha Putyinnak magától nem jutott volna eszébe, akkor iráni „bajtársai” nyomatékosan ajánlhatták a figyelmébe: 

Ukrajnáról egy csapásra felszámolódhat az átkozott nagy nemzetközi szolidaritás és figyelem… akár teljesen meg is szűnhet grandiózus anyagi támogatása, legesleginkább pedig nagyszabású felfegyverzése, ha Amerika szíve-csücskét – az egyre szörnyűbb belső válságba sodródó –, Izraelt halálosnak szánt támadás éri…Mikor máskor kell ilyesminek bekövetkeznie, ha nem most?

A két fél megértette egymást.

Az aktuális Amerika eközben még önmagát sem érti … Izraelnek azonban mindent meg fog adni, meg kell adnia, amire annak csak szüksége van.

Ez nem kérdés.

A kérdés az, hogy mit kaphat a jövőben Ukrajna. Izrael árnyékában? 

Kaphat-e még bármi igazán érdemlegeset Amerikától?

Vagy már csak Putyinékat kaphatja… megszállókként?

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép: Kisfiú a Gázai övezetben, 2014-ben (Forrás: Shutterstock)