A Japán Csoda ismételendő

A bátraknak ajánlom most Japánt; a japán részvényeket, a bankszektort, a jent…

A HOLD Alapkezelő befektetési igazgatójától, Móricz Dánieltől idézek. A hét elején több órán át ecsetelte kollégái (valamint a jelenlévő egyetlen megfigyelő, értsd: én) előtt a Föld leglényegesebbnek tetsző technológiai-politikai-társadalmi változásait és kilátásait – szektorokra, országokra, régiókra lebontva, tényanyagok, grafikonok százainak felvonultatásával, árnyalt, tárgyszerű következtetések levonásával. Japán esetére vonatkoztatva is ez történt: az előadó a rá jellemző óvatos, ámde a szakértők és a magamfajta megfigyelő fantáziáját mégiscsak megmozgatni képes, tényekkel, számokkal, grafikonokkal alátámasztott objektív megközelítése nyomán napjainkban a napnál is világosabb, hogy Japán – itt és most – túlzás nélkül egészen páratlan helye a Földünknek. Nem csupán a szó szoros értelmében sziget, hanem minden területen is az.

A japán lehetőség

Azt mindenki tudja, hogy Japán a világ harmadik legerősebb gazdasága, vásárlóerő-paritás alapján a negyedik leggazdagabb országa. De vajon azt is, hogy miközben óriási mértékben szorul energiaimportra és annak költségei – legalábbis az elmúlt esztendőben – óriásit emelkedtek, a Japán fizetőeszköz 15-20 százalékot romlott a dollárhoz képes, és noha továbbra is történelmi mélypontja körül tanyázik a jen, a termelői árak meg 9 százalékot emelkedtek egy év alatt, de facto mégsem nem létezik a lakosságot nyomasztó infláció?

Azért sem, mert – a tőkés világban páratlan módon – a japán politikai és gazdasági élet lényegi elemévé vált a szó nemes értelmében vett „szociáldemokratikus megközelítés”. Ott ez tényleg azt jelenti, hogy senkit sem hagynak az út szélén, kerül, amibe kerül! alapon a monetáris és a fiskális politika, illetőleg a munkaadói oldal önkéntesen és közösen mond le potenciális pluszbevételekről a százmilliós nagyságrendű teljes japán közösség túlzott megterhelésének elkerülése végett.

Mindeközben: 1990 óta nem változnak az árak az ingatlanpiacon!

Halló! A világ néhai legdrágább országáról beszélünk! Arról, amelyet messze a legmagasabb lakáshoz jutási és lakásbérleti költségek terhelték a kilencszáznyolcvanas-kilencvenes években. 2022-23-ra viszont Japánt – ingatlan-szemszögből – a fejlett világ legolcsóbb országaként tarthatjuk számon. És – idézem tovább néhány hónappal ezelőtt publikált bejegyzésemet – míg Európában, Dél-Amerikában, Észak-Amerikában 1987 óta hétszeresére-kilencszeresére nőttek a részvényárak, addig a japán részvények harmincöt év leforgása alatt átlagosan 20 százalékot emelkedtek.

Móricz Dániel, a befektetési stratéga fantáziáját – ahogy prezentációjából kivettem – az mozgatja meg elsősorban, hogy a szigetországból érkező mikro- és makroadatok szerint rendkívüli, egyelőre azonban elfojtott hazai kereslet húzódik meg a meghatározóan lokális kitettségű japán tőzsde iránt.

Azért, mert a húsz-harminc évvel ezelőtt a Dow Jones mellett a tőkepiacok számára talán leginkább mérvadónak számító, akkoriban mániákusan népszerű, mára viszont alig emlegetett, Nikkei indexbe sorolt japán cégek árazása relatíve kimondottan vonzónak tűnik.

A japán tőzsdeindex teljesítménye
Forrás: Trading Economics (Képernyőfelvétel)

De ez még mindig semmi!

– ezt már én állítom, felvállalva annak ódiumát, hogy felszínes szenzációhajásznak nevezzenek.

A „japán esetet” merem ugyanis korunk, világunk sorsa, alakulása szemszögéből rendkívüli jelentőségűnek nevezni. Odáig megyek, hogy egyidejűleg vagyok „bullish” a japán tőkepiac, a japán fizetőeszköz és Japán, mint potenciális nagyhatalom iránt.

Ez utóbbi magyarázatra szorul.

A távol-keleti szigetország a hatvanas évek második felétől a kilencvenes évek elejéig olyasfajta globális „hype” tárgya volt az égvilágon minden téren, mint amilyenné a későbbiekben Dél-Korea vált, aztán egészen szélsőséges mértékben, napjainkig bezárólag Kína.

Míg azonban Korea (Kínáról nem is szólván) folyamatosan, szisztematikusan továbbra is „táplálja és ápolja maga körül a hájpot”, addig Japán „elhallgatott”. Legalábbis Japán kapcsán az utóbbi három évtizedben az odafigyelő számára az tűnt fel legfeljebb, hogy nem tűnt fel.

Valójában azonban a japánok eközben halkan-csendben felépítették történelmük eddigi legkiegyensúlyozottabb, legigazságosabb társadalmát.

Olyan országot, ahol totálisan ingyenes az egészségügyi ellátás, és ennek is betudhatóan a leghosszabb a lakosság várható élettartama. Míg a közeli Szibériában (általában Oroszországban) hatvan-egynéhány évesnél hosszabb ideig rémisztően kevesen élnek, addig Japánban nyolcvanöt év az átlag. Felépítették Japánban a társadalmat, ahol minden perfekt működik… vagy legalábbis jobban, mint bárhol másutt a többi gazdag, nagyon fejlett országban.

Fotó: Shutterstock

Mindezek a szép és jó dolgok azonban nem alapozhatják meg e sorok írójának ama várakozását, hogy Japán – a viszonylagosan sikeres jóléti társadalomépítés nyomán – igazi nagyhatalommá lesz egyhamar.

Mondanivalóm fundamentuma mégis a következő: Japánnak nincs más választása, minthogy a távol-keleti régió, egész Ázsia (egyik) politikai-katonai nagyhatalmává kell válnia. Oroszország és Kína és az olyan kalandor, a nyugati világot szétbarmolni akaró más rendszerek, mint amilyen konkrétan az iráni rezsim, kényszeríti bele ebbe a szerepvállalásba. És ez a kényszer teszi az országot még fejlettebbé, technológiai, piaci és politikai szempontból egyre virágzóbbá!

A mostani hét globális szempontból kiemelkedő híre: Japán kormányfője az Egyesült Államokban és Németországtól Nagy-Britanniáig minden vezető nyugat-európai ország, Ázsiában India „főnökeivel” tárgyal. Kimondottan azzal a céllal – Fumio Kishida kormányfő ki is mondta – hogy az említetteket egységbe segítse forrasztani.

Értjük, miről van szó?!

Még egyszer: egy, a második világháborúban szégyenletes szerepet felvállaló és óriási vereséget szenvedő, militarista voltától amerikai gyámság alatt „örökre” megfosztott országnak a mai első számú vezetője az, aki amerikai, brit, francia kollégáinál is keményebben, egyértelműbben áll ki a „nyugati demokráciát fenyegető orosz és kínai életveszély” megállításáért, a „nyugati értékrend rendületlen fejlesztéséért”, a „szabad piaci társadalom és a globalizáció továbbviteléért” (idézetek a japán miniszterelnöktől).

Az elmúlt hónapokban Japánban – a világháború óta először – a GDP két százalékára emelték a katonai kiadások arányát. Beindult – ugyancsak először – az önálló, az amerikai gyámságtól független japán védelmiipari kutatás-fejlesztés, mintegy antitézisét adva mindannak, amit Kína csinál huzamosabb ideje.

Japán fegyverkezik
Fotó: Shutterstock

Nem véletlenül. Japán érezheti magát a leginkább közvetett érintettnek, potenciális célországnak (Dél-Korea mellett), ha Kína beindul Tajvan elfoglalására. Ez utóbbit – mindenféle ellentétes elképzeléssel szemben – Japán fogja hagyni a legkevésbé. Éppen azért, mert ő érzékelheti ma egyedüliként, hogy Kína ázsiai gazdasági-politikai terjeszkedésének stratégiai célja nem egyéb, mint hogy „eltakarítsa útjából” az egyetlen igazi, potenciális akadályt, az egyedüli politikai, gazdasági-technológiai alternatívát: Japánt.

Ez magyarázza a hamarosan látványosan feltörő japán reneszánszt, azt, hogy három évtized hallgatás után visszanyerni igyekszik hangját: lásd az ország miniszterelnökének példátlan színvallását a nyugati értékrend mellett, pláne hogy mintha népe, országa nevében még akár hajlandó felvállalni a zászlóvivő szerepét is. A jelek szerint a szigetországban tudatosult a leginkább, hogy az, amit az oroszok és lassan, de biztosan a kínaiak csinálnak, az már „több a soknál”, és „meg kell állítani őket”.

Mindeközben – csak úgy (by the way) nem árt, ha emlékeztetünk eme bejegyzésben arra, hogy – Japán az első és meghatározó technológiai hatalom, amely a zöldhidrogén alapú energiaellátásra készül átállni. Az elmúlt néhány esztendőben meghatározóan a hidrogéntechnológiák mellett az AI (mesterséges intelligencia) terén is uralja a globális innovációt, birtokolja a legtöbb patentet (szabványt, újítást, találmányt).

Korosztályomnak a jelek szerint Japán keretezi be egész életét: vele indultunk és vele fejezzük be. Érzékenyen érint hát a „japán sztori”. Nem lenne rossz, ha még sokáig tartana, és tartana bennünket még életben…

Euróköteg és hóágyú: ez már nem a kisemberek tele

Zentuccio: A kisember ma már nincs olyan helyzetben, hogy önfeledten, szabadon élvezze az alpesi teleket, mint ahogy mi, annak idején.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

JOGI NYILATKOZAT

A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.