John Maynard Keynes – A legaddiktívabb játék

Nagy hibák. A befektetők rengeteget tanulhatnak Keynestől, aki kénytelen volt saját kárán megtanulni, hogy a piacot azzal próbálni meg legyőzni, hogy megjósolja, milyen piaci konszenzusra számít a piaci konszenzus – nos, ez egy olyan játék, amelyet nem éri meg játszani.

Nehéz a részvénypiacon pénzt keresni. Akár hedge fundot vezetsz, akár saját értékpapírszámládat kezeled, időnként igazán ostobának fogod érezni magad. Egy piaci lefordulás esetén osztozhatsz másokkal a nyomorúságban, akadnak azonban olyan pillanatok, amikor olyan egyedül leszel, mint egy lakatlan szigeten. Időnként úgy érezheted, hogy a piac istenei gúnyolódnak veled.

Még a részvénypiacok legendás alakjai is követnek el baklövéseket – ez az egyik legfontosabb tanulsága a „Nagy hibák” című, igen népszerű befektetési témájú könyvnek, melyet az ismert és sikeres amerikai portfóliókezelő, Michael Batnick írt.

A HOLDBLOG-on fejezetenként közöltük a tanulságos történeteket.

„Hogyhogy nem viselkedési a közgazdaságtan? Mi másról szólna, ha nem a viselkedésről?”

(Charlie Munger)

Olyan, mint a lóverseny

Egy gyermek felnevelésének napjainkban 233 610 dollár a költsége.¹ Ez a summa az elmúlt 15 évben összesen 41 százalékkal, azaz átlagban évi 2,3 százalékkal emelkedett.²

Az üzemanyagtól az élelmiszeren és az oktatáson át a gyereknevelés költségéig mindenre igaz, hogy az árak hajlamosak idővel emelkedni. Lépést tartani az inflációval – amerikaiak milliói fektetnek be ebből a célból. Mi a helyzet azonban azzal a 0,1 százalékkal, akiknek annyi pénzük van, hogy 4000 emberélet is kevés lenne az elköltéséhez? Ők mégis miért fektetnek be? Nem azokra a vagyonos emberekre gondolok, akik a következő generációknak fektetnek be, hanem azokra a milliárdosokra, akik azzal töltik a hatvanas-hetvenes éveiket, hogy megpróbálják felülteljesíteni az S&P 500-at.

Az a hatvanéves, akinek egymilliárd dollárja van a bankban, a 90. születésnapjáig minden áldott nap több mint 90 000 dollárt költhet. Így amennyiben a befektetés célja a jelenlegi fogyasztás elhalasztása a jövőbeli előnyök reményében, más oka is kell, hogy legyen annak, hogy ezek az emberek ennyi időt szánnak arra, hogy legyőzzék a piacot – akkor, amikor már réges-rég megnyerték a meccset. Egyes milliárdosokat azért foglalkoztat még mindig a piac, mert ezeket az embereket az egyre magasabb csúcsok meghódítása hajtja, és a piac minden apró mozaikjának a kirakása az intellektuális kihívások Mount Everestje. A Trader című, 1987-es dokumentumfilmben Paul Tudor Jones így vall erről:

Másodéves főiskolás koromban azt mondta nekem, mindig is szerette az ostáblát, a sakkot, az ilyesfajta játékokat, és ha ezeket szórakoztatónak találod, ha igazán élvezed az ilyen típusú agytornát, akkor megmutatom neked mind közül a legizgalmasabb és legnagyobb kihívás elé állító játékot.³

Jones azzal folytatta, hogy ha egyszer elér egy mérföldkőhöz, megáll és visszavonul. Számszerűen nem határozta meg, ám azóta már harminc év eltelt, hosszú ideje milliárdos, és még mindig vezeti az alapját.

A piacok minden áldott nap minden egyes percében jeleket, kicsi információmorzsákat adnak az önjelölt piaci detektíveknek. Ez a világon a legaddiktívabb játék, mert soha nem ér véget. Az apró darabkák cikcakkban ugrálnak, és mire azt gondolod, összeállt a kép, máris új szabályok szerint kell játszani. Mekkorák ma a kamatok, és merre tartanak majd holnap? Hogyan teljesített a gazdaság az elmúlt 12 hónapban, és milyen lesz a következő egy éve? Hogyan viselkednek a piacok? Ott vannak a részvények, de mi a helyzet a devizákkal, az árupiaccal, az ingatlanokkal és a kötvényekkel? Ez a makrogazdasági játék sokkal több vagyont tett semmivé, mint amennyit teremtett.

Ha a mai napon tudomásunk lenne a holnapi hírekről, még akkor sem tudnánk, hogy ezekre miként fognak reagálni a piacok, mert azokat nem a fizika törvényszerűségei alakítják. Nem létezik olyan képlet, mint az E = MC². Ha ledobsz egy nyolcoldalú labdát, képtelenség megjósolni, milyen irányba pattan. Ugyanez érvényes a pénzügyekre is – a Serotonin plusz adrenalin plusz eltérő időtávok szorozva néhány millió résztvevővel egyenlő senkinek fogalma sincs.

Tételezzük fel, hogy teljes bizonyossággal tudjuk: a következő évtizedben az Apple nyeresége évi 8 százalékkal fog növekedni. Kellő magabiztosságot adna neked ez az információ ahhoz, hogy megvásárold a részvényt? Nem kellene, hogy így legyen, és elmondom, miért nem. Milyen gyorsan növekszik a piac egésze, és milyen gyors növekedést várnak a befektetők az Apple-től? Még az sem elegendő garancia a sikerre, ha tökéletesen tisztán látjuk a hosszú távú hozamok legfontosabb mozgatórugójának, a nyereségnek az alakulását. A hiányzó összetevők, amiket a világ összes akadémikusa sem tud lemodellezni, az a befektetői hangulat és várakozások. Befektetni tökéletes információk birtokában is nehéz – a tökéletlen információkkal és kognitív torzításokkal történő befektetés pedig emberek millióit küldte már padlóra.

Amikor sporteseményekre vagy lóversenyre fogadsz, nem tudod ugyan, hogy ki fog nyerni, de legalább az esélyeket (oddsokat) ismered. Ha az az érzésed, hogy a Golden State Warriors megnyeri a jövő évi döntőt, nem vagy egyedül. A Warriors a bajnokság legfőbb favoritja, és a piac – vagyis ebben az esetben a fogadóirodák nyerési oddsai – tükrözik ezt az optimizmust. Amennyiben 100 dollárt teszel arra, hogy a Warriors nyeri az idei bajnokságot, és így is történik, akkor mindössze 60,61 dollárt nyersz. Ha viszont a New York Knicks mellett teszed le a voksod – ami kissé merész tipp ugyan – , egy 100 dolláros fogadással 50 000 dollár ütheti a markod!⁴ Steven Crist, a híres sportfogadó tökéletesen világítja meg ezt az elgondolást: „Még egy, a versenyt nagyon nagy valószínűséggel megnyerő ló is lehet nagyon jó vagy nagyon rossz fogadás, és a kettő közötti különbség egyetlen dolgon múlik: az oddsokon.”⁵

A lóverseny- vagy a sportfogadás és a részvény- vagy árupiaci befektetés közötti párhuzam nyilvánvaló, létezik ugyanakkor a kettő között egy jelentős különbség: befektetés esetén az esélyeket a befektetői várakozások határozzák meg, és ezeket semmilyen weboldalon nem teszik közzé. Nem számszerűsíthetők, mert ki vannak téve a mániás csúcsoknak és a depresszív mélypontoknak. Birtokodban lehet ugyan a létező összes információ, ám az árfolyamokat emberek alakítják, és a döntéseiket ritkán hozzák meg tökéletesen tájékozottan.

Kevesen ismerik jobban a különbséget a között, amit a piacnak csinálnia kellene, és amit ténylegesen csinál, mint a közgazdaságtan egyik legnevesebb képviselője, John Maynard Keynes. Egyszer így fogalmazott:

A hivatásos befektetés egy olyan versenyhez hasonlítható, amelyben a résztvevőknek száz fénykép közül kell kiválasztani a hat legcsinosabb arcot… nem azokat kell a versenyzőknek kiválasztaniuk, akiket ők maguk a legcsinosabbaknak tartanak, hanem azokat, akikről azt gondolják, hogy a többiek tetszését elnyerik… Eljutottunk a harmadik szintre, ahol intellektusunkat annak kell szentelnünk, hogy megjósoljuk, milyen piaci konszenzusra számít a piaci konszenzus.⁶

A befektetők rengeteget tanulhatnak Keynestől, aki kénytelen volt saját kárán megtanulni, hogy a piacot azzal próbálni meg legyőzni, hogy megjósolja, milyen piaci konszenzusra számít a piaci konszenzus – nos, ez egy olyan játék, amelyet nem éri meg játszani.

A (rossz) béke gazdasági következményei

Keynes A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című munkájának a 12. fejezete a pénzügytan egyik legnagyobb hatású írása. Jack Bogle így méltatta: „Ez a befektetői bölcsességekkel átszőtt fejezet jelentős hatással bírt az 1951-es szakdolgozatomra… Nem a közgazdász, hanem a befektető Keynes szolgáltatta az inspirációt a befektetési alapfilozófiámhoz.”⁷ Warren Buffett a következőket mondta: „Ha megérted Az intelligens befektető 8. és 20., illetve Az általános elmélet 12. fejezetét, semmi mást nem kell elolvasnod, és a tévédet is nyugodtan kikapcsolhatod.”⁸ Soros György szavai: „Egyfajta istennek vagy Keyneshez hasonló közgazdasági újítónak képzeltem magam.”⁹ A szellemi óriás, Peter Bernstein Keynesnek tulajdonítja a kockázat azon meghatározását, amit „ma értünk ezen fogalom alatt.”¹⁰ Mi volt Keynesben, hogy ezek a pénzügyi legendák ilyen áhítattal beszélnek róla?

Keynes számos külföldön is sikeres könyvet írt, forradalmasította az intézményi vagyonkezelést, és gyakorlatilag ő teremtette meg az általunk ismert globális monetáris rendszert. Keynes iránymutatásai szerint finanszírozta Anglia a II. világháborút, és jelentős befolyást gyakorolt a Bretton Woods-i megállapodás megszületésére. (Ezen megállapodás alapján alakították ki a világháború utáni globális monetáris rendszert.) Halálakor a The Times így méltatta: „Ahhoz, hogy hozzá mérhető hatású közgazdászt találjunk, Adam Smithig kell a történelemben visszamennünk.”¹¹ Keynes oly mértékben megelőzte korát, hogy amikor John Kenneth Galbraith áttanulmányozta A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című alapművét, kénytelen volt megállapítani: „A jó hírű közgazdászok nem méltányolták Keynest. Ha választani kell, hogy megváltoztatod a véleményedet, vagy bebizonyítod, hogy erre nincs is szükség, szinte kivétel nélkül mindenki az utóbbit teszi.”¹²

Keynes a cambridge-i King’s College-on tanult, szakmai pályafutása pedig 1906-ban indult Anglia India-irodájának adózási, statisztikai és kereskedelmi osztályán. Néhány évvel később tanítani kezdett a Cambridge-i Egyetemen.

Az I. világháború után a globális monetáris rendszer romokban hevert. Keynes a Pénzügyminisztérium képviselőjeként vett részt a versailles-i békekonferencián, ám hevesen tiltakozott az ellen, ahogyan a Szövetségesek jóvátételt követeltek a háborús károkért. A Németországra rótt fizetési kötelezettséget túlságosan megterhelőnek gondolta, ami nemcsak az ország devizáját, hanem az egész gazdaságot tönkreteszi majd, és mindkét felet vesztes pozícióba kényszeríti. Keynes nem volt hajlandó ezt elfogadni, ezért lemondott, és a következőket írt írta David Lloyd George miniszterelnöknek: „Tájékoztatom Önt, hogy szombaton itt hagyom ezt a rémálmot. Semmi többet nem tudok tenni az ügy érdekében.”¹³

Lemondása után A béke gazdasági következményei címmel megjelenő és rövid idő alatt nemzetközi bestsellerré váló könyvében fejtette ki a gondolatait. Ebben a következőket írta: „Leninnek kétségkívül igaza volt. Nincs ravaszabb, nincs biztosabb eszköz a társadalom mai alapjainak felforgatására, mint a valuta lerontása.” Az alábbi megállapítása egyenesen látnokinak bizonyult: „Meg merem jósolni: ha Közép-Európa megnyomorítására törünk, a bosszú nem fog késni.”¹⁴

Minisztériumból a spekulációk világába

A könyvei jogdíjaiból és az előadásaiból befolyó pénz birtokában Keynes úgy döntött, hogy a gazdaság gépezetéről megszerzett tudását felhasználva devizaspekulációba kezd. A háború előtt a devizaárfolyamok rögzítettek voltak, ám a nagy világégést követően már hagyták az árfolyamokat szabadon lebegni, kereskedési lehetőséget teremtve ezáltal a kiemelkedő éleslátással megáldott befektetőknek. Úgy érezte, a háborút követő infláció fájni fog a francia franknak és különösképpen a német márkának, így néhány másik devizával egyetemben shortolni kezdte ezeket. Alig néhány hónap alatt 30 000 dollárt keresett – és elhatározta, hogy megteszi a következő logikus lépést. Létrehozott egy szindikátust, amely hivatásszerűen kezelte barátai és családtagjai vagyonát. Ez a vállalkozása is jól indult, hiszen 1920. április végéig 80 000 dollárt kerestek.¹⁵ Ám ekkor egy rövid, alig négyhetes időszakban az optimizmus hulláma söpört végig a kontinensen, és az általa shortolt devizák árfolyama gyors emelkedésnek indult, kisöpörve ezzel a szindikátus tőkéjét. Amikor kénytelen volt lehúzni a rólót, minden egyes devizapozíciója mínuszban volt.¹⁶ Keynest az édesapja segítette ki, és mivel ez a felsülés sem tántoríthatta el, visszatért, folytatta a spekulálást, és 1922 végére sikerült 120 000 (mai értéken közel 2 millió) dolláros tőkét összegyűjtenie.¹⁷

Keynes ezt követően árupiaci spekulációba vetette bele magát. Itt is a devizáknál alkalmazott felülről lefelé irányuló megközelítést követte. Ahelyett, hogy a rendkívül volatilis frankba, márkába és rúpiába fektetett volna, figyelme az ón, a gyapot és a búza felé fordult. Ezen próbálkozása az előbbihez hasonló véget ért. Amikor a nagy válság beütött, és az árupiaci termékek ára a tizedére esett, Keynes a vagyona 80 százalékát elvesztette.

1924-ben kinevezték a King’s College első kincstárnokának, így átvette az irányítást a főiskola pénzügyei felett. Befektetőként még mindig kereste az útját, és ez a fejlődési folyamat még jó néhány évig eltartott. Aki valaha is szerencsét próbált már a piacokon, érezte azt, amit Keynes az 1920-as években. Kinyitjuk az újságot, és felülről lefelé haladva kialakítjuk magunkban világnézetünket a dolgok működéséről. Ám kitalálni azt, hogy a kamatlábak miként hatnak a devizaárfolyamra, vagy a munkaerőpiac hogyan befolyásolja az árakat, és mindez milyen hatással lesz a befektetéseinkre, ez azzal egyenértékű, mint kirakni egy olyan háromdimenziós puzzle-t, amelynek a darabkái folyamatos mozgásban vannak.

Amikor a King’s College-nál Keynes irányítása alá került az alapítványi tőke kezelése, erősen korlátozva volt, hogy mibe fektethet be. Akkoriban az intézményi vagyonkezelés világa szinte kizárólag ingatlanokra és a kötvényekre korlátozódott. A részvényeket túl kockázatosnak tartották, és a vagyonkezelők többsége ennek megfelelően tartózkodott a részvénybefektetésektől. Keynesnek mindazonáltal sikerült őket meggyőznie, hogy a tőke egy részét különítsék el, ő pedig kapjon szabad kezet, hogy a portfólió ezen darabkájával azt tegyen, amit jónak lát. Elroy Dimson, az egyik cambridge-i tanár a nyilvántartásokat megvizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy az 1922 és 1946 közötti időszakban ez a portfólió átlagban évi 16 százalékos hozamot produkált – szemben a piaci index ugyanezen periódusban mért 10,4 százalékos emelkedésével.¹⁸ (Keynes befektetési stílusa finomodott az évek során, a későbbi módszerei nyomokban sem emlékeztettek a hivatali ideje első felében alkalmazottakra – és a kiemelkedő eredményeit ez utóbbiaknak köszönhette.)

Amikor átvette az alap irányítását, ingatlanokat értékesített, hogy legyen miből befektetnie a részvénypiacon. Keynes úgy gondolkodott, érdemesebb napi árjegyzéssel és likviditással bíró eszközben spekulálnia, mint olyan instrumentumba fektetni, amely felett csekély kontrollal rendelkezik. Ám amikor beütött a válság, túl magas volt a tőkeáttétele, és a hite, miszerint képes a hitelciklusokat és a gazdasági expanziót és recessziót nyomon követni, tévesnek bizonyult. Az alap 32 százalékot veszített 1930-ban, majd további 24 százalékot 1931-ben.¹⁹ Félreértelmezte az aktuális körülményeket, és a makrogazdasági meglátásai a válság után sem bizonyultak helytállóbbaknak. „Az alacsony kamatszintek mellett a vállalatok szerte a világban újra be tudnak indulni… az árupiaci árfolyamok korrigálni fognak, a mezőgazdasági termelők pedig jobb körülményeknek örvendhetnek majd.”²⁰

Keynes 10 esztendő alatt többet tett le az asztalra, mint a legtöbb közgazdász az egész élete során, ám bármennyire zseniális is volt, még a kivételes intellektusa is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy kiemelkedő éleslátással bírjon a rövid távú piaci mozgások terén. Árupiaci kereskedési tevékenységét tanulmányozva a rengeteg ügylete miatt nehéz egyértelmű képet alkotni arról, hogy pontosan hogyan teljesített. Hozzám és sok más befektetőhöz hasonlóan ő is az irányítás illúziójától szenvedett. Azt gondolta, hogy az ennyire gyakori kereskedéssel saját kezébe veheti a sorsát, és sikert érhet el. Tévedett. A King’s College alapítványánál is ragaszkodott ehhez a stílushoz, és ennek köszönhetően az első években negatív alfát ért el.

Félretette az egóját

Nem csupán a főiskola szenvedte meg Keynes keze munkáját; az általa vezetett befektetési társulás is csődbe ment a válság után. „Dacára annak, hogy közismert volt arroganciájáról, és minden megnyilvánulása az intellektuális felsőbbrendűségét sugallta, a tapasztalat, amit két vagyon majdnem teljes elvesztésével szerzett, szerénységre tanította, és a lehető legjobb módon változtatta meg a befektetéssel kapcsolatos gondolkodását.”²¹ Keynes megközelítése teljes 180 fokos fordulatot vett, és a rövid távú spekulánsból hosszú távú befektetővé vált. A piac pszichológiai erői felemésztették, és ez teljesen irrelevánssá tette azt, ahogy már-már rögeszmésen tanulmányozta a makrogazdaságot, illetve a devizák, a kamatlábak és a részvényárfolyam közötti kapcsolatot.

Elkezdett vállalatokat vizsgálni, nézte a cash-flow-jukat, a nyereségüket és az osztalékukat, és figyelme középpontjába a belső értéküknél alacsonyabb árfolyamon forgó vállalatok kerültek. Keynes makrogazdaságról mikróra, illetve a felülről lefelé irányuló megközelítésről alulról felfelé irányulóra váltott, és ezzel az új szemléletmódjával sikerült vagyont szereznie önmagának, a King’s College-nek és két biztosítótársaságnak. Keynes félretette az egóját, és feladta azon erőfeszítéseit, hogy megpróbálja előre jelezni a kamatokat és a devizaárfolyamokat, illetve ezeknek a gazdaságra gyakorolt hatásait. Hosszú távú befektetőként „olyan értékpapírokat vásároltam, amelyeknél megfelelőnek találtam a vállalat eszközeit és a jövedelemtermelő képességét, és amelyek piaci ára ezekhez viszonyítva alacsonynak tűnt.”²² Keynes a makroökonómia atyja, ám a befektetési sikerek ironikus módon akkor találták meg, amikor olyasvalamit volt képes a magáévá tenni, ami ennek a gyökeres ellentéte.

Ha sikerül valamit a belső értékénél olcsóbban megvásárolnod, jobb esélyeid lesznek hosszú távon, mint ha megpróbálnál a versenytársaidnál pontosabb rövid távú előrejelzésekkel előállni. Keynes Az általános elmélet 12. fejezetében írt erről:

Ha őszinték akarunk lenni, be kell ismernünk, hogy a tudásunk nagyon keveset, sőt, esetenként semmit nem ér ahhoz, hogy megbecsüljük egy vasúttársaság, egy rézbánya, egy textilgyár, egy új gyógyszer, egy hajótársaság vagy egy, a londoni Cityben elhelyezkedő épület tízéves, vagy ami azt illeti, akár csak ötéves hozamát.²³

Bármennyire sikeresnek bizonyult is az értékalapú befektetésre való váltás, ennek is megvoltak a maga kihívásai. Minden máshoz hasonlóan az érték is szezonális, és soha nem lehet előre tudni, mikor fordul télbe a nyár. 1936 és 1938 között Keynes a vagyona kétharmadát elveszítette, és az általa kezelt portfóliók sem jártak sokkal jobban. Az igazgatótanács a két biztosítótársaságnál, amelyeknek a vagyonát kezelte, kérdőre is vonta a teljesítménye miatt. A National Mutual 641 ezer fontot veszített,²⁴ és amikor magyarázni kellett a bizonyítványt, Keynes a következőket írta:

Nem gondolnám, hogy nagyon alacsony árfolyamokon eladva orvosolhatnánk azt, hogy a magas árfolyamok idején elmulasztottunk megválni a papíroktól… Nem gondolnám, hogy egy intézménynek vagy bármely komoly befektetőnek feladata lenne, kötelessége pedig végképp nem, hogy folyamatosan a kiszállást fontolgassa egy csökkenő piacon… Az elgondolás, hogy mindenkinek el kellene adnia, és készpénzben kellene ülnünk, mire a piac eléri az alját, nemcsak fantazmagória, hanem a rendszer egészére nézve is káros.²⁵

Ez az okfejtés fényévekre esik attól, ahogy alig egy évtizeddel korábban gondolkodott.

A King’s College is válaszokat várt, így két hónappal később, az intézmény vagyoni bizottságának az alábbiakat írta:

A teljes irányváltások ötlete több okból is megvalósíthatatlan, és valójában nem is kívánatos. Sokan, akik mégis megpróbálkoznak vele, túl korán adnak el, vagy túl későn vásárolnak, és túl gyakran teszik mindkettőt… Most azt vallom, hogy a sikeres befektetés három elven múlik:

Néhány befektetés gondos kiválogatása annak alapján, hogy azok mennyire olcsóak a feltételezhető aktuális és az elkövetkező évekre várt potenciális belső értékükhöz, illetve az adott pillanatban elérhető befektetési alternatívákhoz képest.

Ezekből a befektetésekből jóban-rosszban, akár éveken keresztül állhatatosan tartani nagy pozíciókat, amíg be nem teljesítik az ígéretüket, vagy nyilvánvalóvá nem válik, hogy a megvásárlásuk hiba volt.

Kiegyensúlyozott befektetési pozíció, tehát a nagy egyedi befektetések ellenére változatos – és amennyiben lehetséges, ellentétes irányú – kockázatok.²⁶

Igazán figyelemreméltó egy – nem mellesleg hatalmas egóval rendelkező – makroközgazdásztól az az intellektuális rugalmasság, amellyel a felülről lefelé irányuló megközelítésről az alulról felfelé irányulóra váltott. Fejet hajtott a realitás előtt, miszerint a befektetői hangulat előrejelzése szinte képtelenség, és többnyire csak időpazarlás.

Csalóka a hosszú táv

Mindenki szereti magát hosszú távú befektetőnek gondolni, de nem szentelnek kellő figyelmet a ténynek, hogy az életet rövid távon éljük. Az A Tract on Monetary Reform című művében Keynes így fogalmazott: „A hosszú táv csalóka vezető jelen ügyeink vitelében. Hosszú távon mindannyian halottak vagyunk.”²⁷ A befektetőknek kizárólag a hosszú távú hozamok számítanak, azonban a portfóliónkat a piac minden áldott nap beárazza, így amint a rövid távú turbulencia felüti a fejét, a hosszú távú gondolkodás köddé válik. Mindannyian hajlamosak vagyunk a rövid távú gondolkodás befolyása alá kerülni – Keynes állati ösztönöknek nevezi ezt, és így írja le: „spontán kényszer a tétlenség helyett a cselekvésre, aminek soha nem a számszerűsített előnyök és számszerűsített valószínűségek súlyozott átlaga az eredménye.”²⁸ Keynes egyike azon kevés befektetőnek, akik nemcsak hogy tisztában voltak kognitív torzításaikkal, hanem képesek voltak eredményesen is küzdeni ellenük.

Az 1928-től 1931-ig terjedő időszakban a King’s College eszközeinek az értéke közel 50 százalékkal esett, míg az angol részvénypiac egésze csupán egy 30 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Ám 1932-től 1945-ig Keynes 869 százalékkal gyarapította az alap értékét. Összehasonlításképpen: ugyanezen idő alatt az angol piac mindössze 23 százalékkal erősödött!²⁹ A különbség teljes egészében a rövid távú spekulációról a hosszú távú befektetésre való váltásra vezethető vissza. Míg az időszak első felében a portfólió átlagos forgási sebessége 56 százalékot tett ki, a második felében a ráta 14 százalékra esett vissza.³⁰

Richard Thaler Nudge és Robert Shiller Tőzsdemámor című könyvei, illetve Kahneman és Tversky kilátáselméletének megfogalmazása előtt is léteztek már Keynes állati ösztönei. Felismerte, hogy övé lehet a világ minden információja – ha képtelen kontroll alatt tartani saját viselkedését és előre jelezni másokét, semmire nem megy velük.

Keynesnek az 1929-es krachot, az azt követő gazdasági világválságot és a II. világháborút is magában foglaló periódusban sikerült figyelemre méltó befektetési eredményeket elérnie. Azért tudott ilyen teljesítményt felmutatni, mert felhagyott a meddő erőfeszítésekkel, hogy rövid távon próbáljon meg mindenki másnál okosabb lenni. Kitalálni, hogy a piaci konszenzus milyen piaci konszenzusra számít – ez még a valaha élt egyik legzseniálisabb elme képességeit is meghaladta. Számunkra, egyszerű halandók számára a lecke egyértelmű: ez nem a mi játékunk, meg se próbálkozzunk vele! Gondolkodjunk hosszú távon, és koncentráljunk az eszközallokációra.

A sikeres befektetők olyan portfóliót állítanak össze, amely lehetővé teszi számukra, hogy (1) eleget bezsebelhessenek egy bika piac emelkedéséből ahhoz, hogy ne érezzék, bármiből kimaradtak, (2) egy medve piacon pedig, amikor körülöttük mindenki elveszti a józan eszét, szimplán csak túléljenek. Ez egyszerűnek tűnhet ugyan, de nagyon is nehéz dolog.

A legfegyelmezettebb befektetők pontosan tisztában vannak azzal, hogy a különféle piaci körülmények között hogyan viselkednek, ezért a személyiségükhöz illő portfóliót tartanak. Meg sem próbálnak tökéletes portfóliót kialakítani, mert tudják, hogy olyan nem létezik. Elfogadják inkább a tévesen Keynesnek tulajdonított mondást: „Jobb, ha nagyjából igazad van, mint ha pontosan tévedsz.”

Jegyzetek

1. Kathryn Vasel: „It Costs $233,610 to Raise a Child”, CNN Money, 2017. január 9.

2. Jessica Dickler: „The Rising Cost of Raising a Child”, CNN Money, 2011. szeptember 21.

3. Trader, Public Broadcasting Service (PBS), 1987

4. Odds Shark, odds-kalkulátor

5. Steven Crist: „Steven Crist on Value” ValueWalk, 2016. szeptember 10.

6. John Maynard Keynes: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1965), 12. fejezet (Eredeti megjelenés: 1935)

7. John C. Bogle: „Keynes the Investor”, előszó John F. Wasik Way to Wealth című könyvéhez (New York: McGraw‐Hill Education, 2013)

8. Idézet forrása: John Wasik: „Warren Buffett’s Secret Sauce”, Forbes, 2014. február 26.

9. Soros György: A pénz alkímiája (Európa Kiadó, 1996) (Eredeti megjelenés: 1987)

10. Peter L. Bernstein, Szembeszállni az istenekkel (Panem Könyvkiadó, 1998)

11. Louis M. Hacker: „John Maynard Keynes: He Casts a Long Shadow, but Was He Right?”, New York Times, 1959. június 28.

12. John K. Galbraith: „’Came the Revolution’, Review of Keynes’ General Theory”, New York Times Book Review, 1965. május 16.

13. „John Maynard Keynes – Timeline”, MaynardKeynes.org, 2017. december

14. John Maynard Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei (Európa Kiadó, 2000)

15. Liaquat Ahamed: Lords of Finance (New York: Penguin, 2009)

16. John F. Wasik: Way to Wealth (New York: McGraw‐Hill Educa-tion, 2013)

17. Ahamed, Lords of Finance

18. Nitin Mehta: „Keynes the Investor: Lessons to Be Learned,” 2017 CFA Institute European Investment Conference, Berlin, Németország, 2017. november 16–17.

19. MaynardKeynes.org, „Keynes the Investor,” 2017. december

20. Idézet forrása: Polly Hill: Lydia and Maynard (New York: Scribner, 1990)

21. Wasik: Way to Wealth

22. Levél a Provincial biztosítótársaság elnökének, 1942.

23. Keynes: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete, 12. fejezet

24. Wasik: Way to Wealth

25. Ugyanott

26. John Maynard Keynes: „Memorandum for the Estates Committee, King’s College”, Cambridge, UK, 1938.

27. John Maynard Keynes, A Tract on Monetary Reform (New York: Macmillan, 1924)

28. Keynes: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete, 12. fejezet

29. A szerző számításai a MaynardKeynes.org: „Keynes the Investor” adatai alapján

30. Mehta: „Keynes the Investor”

_{A könyv magyar nyelven az A4C Books kiadásában jelent meg.
Magyar kiadás © A4C Books, 2020 Fordítás © Lénárt Szabolcs}

_{Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli igénye nélkül tilos a fenti szöveg bármely részét vagy egészét reprodukálni, felhasználni és bármilyen módon közölni.}